Magyar cím: Vészhelyzet
Az ER (honosított nevén Vészhelyzet) az a sorozat, amelyen egy generáció nőtt fel. Még a köztévé kezdte el adni keddenként, amit átvett az RTL Klub, de nem törte meg ezt a hagyományt. Így aztán keddenként mindig volt egy fix dolog egészen addig, míg a 15.évaddal véget nem ért a sorozat. Bevallom talán ez az évad volt, ameddig néztem, s utána már össze-vissza, s így már nem nagyon tudom összeadni, hogy mi mikor is történt.
A sorozattal kapcsolatban csak emlékfoszlányaim vannak már csak, ámbár a legmonumentálisabb jelenetek megmaradtak még a tudatomban. Akadtak olyanok is, amelyekről már csak az iskolában értesültem, így aztán amikor már nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal májusban úgy döntöttem, hogy ledarálom a sorozatot. A szeptemberig történő befejezés nem jött össze. Bár ez abból adódik, hogy a sorozathoz kell egy hangulat. Ha ez nincs meg akár egy, de két hét is eltelhet, hogy nem nézek meg egy epizódot, majd pedig egyszerre akár tizet is magamévá teszek. Így történt, hogy a mai napon az ötödik évaddal is végeztem.
Tovább…
Címke: Sorozat
Young Sheldon – 1×01 (Pilot)
Elindult a szeptember, tehát magától értetődő, hogy a régi sorozatok visszatérnek, amelyek nem fejeződtek be, vagy pedig nem kaszálták el befejezetlenül. Továbbá a kifutó szériák helyére jönnek az új show-k, valamint sorozatok. Ezek közül keveset vártam, de a Young Sheldon köztük volt. Nem is volt semmilyen elvárásom felé, talán ezért is döntöttem úgy, hogy a második részre még maradok.

Zoo: 3.évad
Annak idején a Zoo alapkoncepciója megfogott, s egy véleményem szerint remek első évad után egyértelmű volt, hogy maradok a folytatásra. Szerencsére a majdnem tíz milliós nézettség is elég volt, hogy folytatódjon a sorozat, s egy érdekesen záródó második évad továbbra is arra késztetett, hogy maradjak a sorozat mellett.
Utolsó szezont láthattuk-e, vagy esetleg van-e még remény egy negyedik évadra egyelőre nem tudni, ámbár az első évadhoz képest a sorozat majdnem elvesztette a nézőinek 80%-át. Sajnos eme évad után valahol meg is tudom őket érteni.
Tovább…
Midnight, Texas: 1.évad
Amennyiben egy sorozatot, vagy filmet nagyon tologatnak kreatív okokra hivatkozva, akkor az ember általában elkezd gyanakodni, hogy ez nem jó előjel. Valahol itt található a Midnight, Texas is, amely meglepő módon nyáron érkezett meg az amerikai NBC csatorna műsorára. A bevezető epizódról is már alkottam egy konkrét véleményt, amelyből azért lejöhetett, hogy maradéktalanul nem voltam oda érte. De mivel nyárra nem volt néznivaló, így bevállaltam az elég karcsú számú epizódszámmal rendelkező első évadot.
Tovább…
ER: 4.évad
Magyar cím: Vészhelyzet
Idén tavasszal nagyon elgondolkoztam azon, hogy a vizuális szórakozások tekintetében régen mennyire jobban ment a „sorom”. Az egyik tényező nyilván az volt, hogy amit elkezdtem azt addig néztem, míg véget nem ért. Semmit nem hagytam félbe. Majd jött a munka világa, és szépen elkezdtem mindent abbahagyni, amit meguntam. Ennek következménye az lett, hogy az általam követett szériák száma szépen lecsökkent tíz alá. Így aztán nem volt mese, kénytelen voltam elővenni régebbi sorozatokat. Jó párat sikerült is bepótolnom, majd pedig gyermekkorom nagy kedvence, tizenöt évadot megélt Vészhelyzet jött végül, melyet tulajdonképpen hébe-hóba követtem.
Mivel nyáron aktuális széria nem volt, s nagyon olyan se, amit be akartam pótolni, így gondoltam hamar túl leszek majd rajta. Ha nem is fejezem be szeptemberre, de legalább a tizedik évadnál fogok tartani. Oly fantasztikus lett végül a tervem, hogy a negyedik közepén elakadtam még június végén.
Tovább…
Midnight, Texas – 1×01 (Pilot)
Azért roppant érdekes megnézni az elmúlt éveket, hogy egyes szériák milyen hányattatott sorsa volt. Némely egy egész évadon keresztül küzdött kreatív gondokkal, de akadt olyan is, amelyet ugyan berendeltek, de annyit tököltek vele, hogy két év múlva került csak képernyőre. Ilyen volt ugyebár az Emerald City az NBC egyik üdvöskéjének szánt sorozata, amely megsínylette a két éves előkészületeket, mert én lazán kinyomtam tíz perc után. Aztán itt volt a Midnight, Texas, melyről már nem is nagyon sokat tudtam csak azt, hogy tavaly májusban bejelentésre került, és akkor felkerült a listámra. Több, mint egy év múlva egy nyári premier kapcsán pedig meg is kaptuk végre.
Tovább…
ER: 3.évad
Magyar cím: Vészhelyzet
Rekordsebességgel, azaz egy hét alatt tettem magamévá a szintén negyvennégy perces epizódokkal operáló, s huszonkét részből álló harmadik évadot. Régebben annyi sok sorozatot néztem, hogy a munkába állás után nagyon sokat abba kellett hagynom, mert egyszerűen semmire nem volt időm. Végül rákaptam arra, hogy aminél már van 2-3 rossz rész, azt már abba is hagyom. Így alakult, hogy lassan tíz alatti az általam nézett sorozatok száma. Ebből fakadóan az unalmas órákra nem maradt más választásom, mint hogy elővegyem a régi szériákat, amelyeket szerettem, de valamilyen oknál fogva nem néztem végig.
Az ER, azaz itthoni keresztségében a Vészhelyzet tökéletes választásnak bizonyult, hiszen nézni néztem, de inkább TV függő volt, s ahogyan munkába álltam már keddenként nem ültem a képernyő előtt. Tizenöt évadnyi epizód pedig tökéletes mennyiség arra részemről, hogy a nyarat kihúzzam aktuális sorozat nélkül. Ámbár tény, hogy a második évad szippantott be annyira, hogy egy hét alatt magamévá tegyem a soron következő etapot.

ER: 2.évad
Magyar cím: Vészhelyzet
Én még azok közé tartozom, akik még emlékeznek arra, hogy akinek nem volt műhold vevője, vagy éppenséggel nem rendelkezett kábel TV előfizetéssel, akkor kénytelen volt beérni két darab csatornával. Ez pedig nem volt más, mint az államilag finanszírozott M1 és M2. Nálunk javarészt az első csatorna volt, amit néztünk, mert ténylegesen azon mentek az igazi tartalmak. Így aztán kialakult némi tévénézési szokás, mint például, ha kedd, akkor Vészhelyzet.
Gyerekként kevés dolog maradt meg bennem, mert a kereskedelmi csatornák bejövetelével jelentősen megváltoztak a tévénézési szokásaim. idővel persze visszatértem, s össze-vissza, de láttam részeket. Ami megmaradt belőle azok is jobbára az első évadokból lévő emlékeim. Így az X-akták után végül egy másik veterán sorozat került fel a palettára, ha már alig van nézendő cím a listámon. Ez lett végül a Vészhelyzet.

Prison Break: 5.évad
Magyar cím: A szökés
Elég régóta vezetem a blogot, ámbár eme sorozatról egyetlen egy bejegyzés sem jelent meg. Annak ellenére, hogy végignéztem, s a második évadot hetiben követtem, már amikor tudtam.
A szériát annak annak idején osztálytársam ajánlására kezdtem el nézni. A koncepció soha nem volt az a kimagasló változat, de még bőven nézhető volt, amely felkeltette az érdeklődésemet. Az igazság az, hogy erre a szériára igaz, hogy az alapot képező koncepció egy, de maximum két évadot bírt volna el, hogy az mindenféle minőségromlás áldozatává váljon főleg úgy, hogy soha nem volt a csatorna zászlóshajója nézettség szempontjából. Ebből fakadóan aztán a harmadik, s a negyedik évadra szintre nem is emlékszem, de valami dereng a záró filmből. Majd aztán követve a trendet egyszer csak megjelent az ötödik évad, amiről osztozom azoknak a véleményével, hogy kár volt erőltetni.

Tovább…
ER: 1.évad
Magyar cím: Vészhelyzet
Aki a nyolcvanas évek végén, vagy a kilencvenes évek elején született, annak minden bizonnyal egyfajta konstans volt a kedd esti kórházsorozat, mely nem volt más, mint az ER, honosított nevén Vészhelyzet. Mai napig emlékszem jelenetekre, bizonyos karakterek történeteire. S természetesen nem kevés monumentális eseménysorra, melyre a mai napig kristálytisztán emlékszem. De el nem felejthető részemről az általános iskolában töltött ötödik év, melynek egyik osztályfőnöki óráján a sorozat legmegdöbbentőbb fordulata volt a téma, mely példa volt az akkori óra témájához. De el nem felejthető az sem, hogy amikor véletlenül a Grey’s Anatomy (amit azóta kegyetlen módon abbahagytam) lett a kedd esti program, akkor ismét visszatértem a sorozathoz, amit „véletlenül” hagytam abba annak idején. De letöltő korszak beköszöntével ismét abbamaradt a követése.
Régen nagyon sok szériát néztem, s addig követtem egy sorozatot, míg az be nem fejeződött. Még akkor is, ha már nem tetszett, nem érdekelt. Azonban a munkába állás után rengeteget abbahagytam, s az újak nem győztek meg. Így aztán maradt pár sorozatom, ami nem töltötte ki az itthoni szabadidőmet. Ebből fakadóan döntöttem a korábbi szériák elővételén.

Tovább…