Santa Clarita Diet: 1.évad

Ahogyan a bevezető epizódnál is írtam, eléggé berántott az agyamentségével eme széria. Sitcom műfajban indult, továbbá alig fél órás epizódokról beszélünk, melyekből összesen tíz készült el. Így nem is volt kérdés, hogy nagyjából fél nap alatt magamévá tettem a sorozatot. Azonban tény, hogy az évad közben azért jelentősen csökkent a lelkesedésem.

Tovább… →

Reno 911!: 4. évad

Magyar cím: Zsaruk bevetésen
Az igazat megvallva, amikor megtudtam, hogy szabadságon leszek azt hittem, hogy ez lesz az a sorozat, melynek hátralévő évadjait napi szinten fogom majd magamévá tenni lévén húsz perces sitcom epizódokról van szó.
Annak ellenére, hogy nincs elérhető forrásom a szinkronos változathoz, továbbá nincs magyar felirat sem, de ennek ellenére majdnem minden érthető számomra, s valóban szórakoztató, de ugyanakkor méltatlanul hanyagolt széria. Összesen hat évadot ért meg, de egyelőre nem tudom, hogy hogyan is zárult a záró évad.Mindenesetre a soron következő, azaz a negyedik évad volt, amin azért némileg felidegesítettem magam.

Tovább… →

Reno 911!: Miami (2007)

Magyar cím: Zsaruk bevetésen – A film
Kissé tartózkodtam ettől a filmtől, hiszen a sorozat nekem eddig bejött, viszont nagyon sok negatívumot olvastam róla. Nem beszélve arról, hogy mekkora bukás is volt végül. Jelenleg a sorozat negyedik évadánál tartok, azonban igyekszem időrendben haladni. S mivel az adott évad féltávjánál volt a film premierje, így én eszerint haladtam. Ámbár már a kezdeteknél sikerült pofára esnem.

Tovább… →

Santa Clarita Diet: 1×01 (Pilot)

Mi a jobb? Hetiben, vagy darálva? Érdekes kérdés ez, hiszen rengeteg sorozatot néztem annak idején, s bizony volt, hogy valamire csak akkor kattantam rá, amikor már letudta jó pár évadát. Nyilván folyamatosan nézni akár naponta több epizódot nem lesz meg a várakozási faktora, de kellemetlen tud lenni, ha folytatásra akár fél évnél többet is kell várni.
A Netflix belefogott a sorozatgyártásba. Mivel önálló csatornája nincs, csak interneten elérhető online videótára, így az általa gyártott sorozatok évadát egyben rakja fel. Így, ha valami sikeres, akkor bizony jó sokat kell majd várni a folytatásra. A Santa Clarita Diet nekem kimaradt egészen addig, míg bele nem futottam egy érdekes előzetesbe. A sorozat alappillére nem más, mint hogy hogyan is közelítsük meg a zombitémát vicces feldolgozásban.

Tovább… →

Reno 911!: 3.évad

Magyar cím: Zsaruk bevetésen

Bevallom kissé nyögvenyelősen megy a sorozat pótlása. Szerencsére kevesebb epizóddal rendelkezik, mint az országos sorozatok tömkelege, azonban így is nehezen tudok felzárkózni vele. Ámbár tény, hogy a harmadik évadot már négy nap alatt a magamévá tudtam tenni.
Érdekes a kapcsolatom ezzel a szériával, hiszen nagyon jó ötletek vannak benne, s szórakoztató, de valahogy az évad közepe az, ami valóban megtud ragadni, hogy ott is ragadjak a képernyő előtt legalább két, vagy három órára.

Tovább… →

Riverdale: 1×01 (Pilot)

Miközben néztem ezt a „csodát” mindvégig az járt a fejemben, hogy ezt miért is akartam annyira megnézni. Továbbá miért is jelöltem be a sorozatnaptárba a WhatNext-en.
Mint ahogyan sokszor írtam, nálam szinte elfogytak a sorozatok. Nem nagyon nézek már, s a nézendők 80%-ának is megvárom, hogy teljes legyen az évada, hogy aztán egy nap alatt végére érjek. Ebből fakadóan pedig minden újdonságra rávetem magam, ha úgy néz ki, hogy érdekes lesz. Sajnos az idei sorozatos szezon továbbra is egy nagy lócitrom részemről, hiszen a bepróbálandók közül egyedül a This Is Us, ami megmaradt, minden más ment a levesbe. A Riverdale is maradt az egy epizódos sorozatok között.

Tovább… →

Reno 911!: 2.évad

Magyar cím: Zsaruk bevetésen
Valamikor 2006 tájékán lehetett az, amikor megismerkedtem a Reno 911! című sorozattal. Akkoriban vált elérhető nálunk a kábel tv, s ha jól emlékszem a csatornák közt „szörfözve” talán a Cool TV műsorán akadtam rá. Talán pár részt láttam belőle, az viszont nagyon tetszett.
Még december közepén jutott ismét eszembe, s azonnal be is szereztem az összes évadot. Pont akkor merengtem el azon, hogy a húsz perces sorozatokkal lehet legjobban haladni, ha „sorozat darálásról” van szó, főleg akkor, ha kevesebb, mint húsz percesek az adott epizódok. Ennek ellenére sikeresen leragadtam az első évaddal, de a folytatás sem rántott be egészen.

Tovább… →

Reno 911!: 1.évad

Magyar cím: Zsaruk bevetésen
Hogy hogyan maradhatott nálam ki ez a sorozat, számomra rejtély. Pont azért, mert az elmúlt években az itthon töltött időmnek a java részét rengeteg széria megtekintésével ütöttem el, így aztán tényleg elég érdekes részemről, hogy erről valahogy sikerült megfeledkeznem. A sorozat 2003 és 2009 futotta le a saját vetítési idejét, s ez idő alatt idehaza a Cool Tv adta, legalábbis emlékeim szerint mindig ezen a csatornán láttam meg. S persze ilyenkor mindig ott is ragadtam.
A nagy címek persze idővel elfelejtették velem eme szériát, egészen addig, míg el nem döntöttem, hogy az X-aktákat végig nem nézem, s ebben nem volt egy olyan epizód, amely eme szériára hasonlított. Így aztán előkerestem mind a hat évadot, s karácsonykor szépen nekiültem.

Tovább… →

Shameless: 7.évad

Magyar cím: Szégyentelenek
Idén nagyon sok olyan sorozattal csináltam azt, hogy ahelyett, hogy hetiben követtem volna, inkább minden minden aktuális héten letöltöttem a soron következő epizódot, majd pedig egyben megnéztem az évadot. Az igazság az, hogy ezzel az évaddal is ezt csináltam, mert úgy voltam vele, hogy úgy az igazi, mint arra sem emlékezzek, hogy mit néztem egy héttel ezelőtt.
Most már mindenképpen bizonyos, hogy lesz folytatás is jövőre, azonban ez az évad tele volt hullámvölgyekkel, s igazából elgondolkoztam azon, hogy vajon maradjak-e vele továbbra is.

Tovább… →

South Park: 20.évad

Tavaly nem csak új bevezetőt kapott a sorozat, hanem új irányt is vett a készítése. Ugyanis a készítők úgy döntöttek, hogy akadnak majd olyan mellékágak, amelyek egy epizód alatt megoldódnak, de szakítva a régi felállással mostantól átívelő szál lesz a szériában.
Nagyon sok rajongó volt, aki ennek nem örült, s ha alapul akarom venni a régi évadokat, akkor azt kell mondanom, hogy tényleg azok a részek működtek a legjobban. Nem tudom milyen lenne hetiben nézni, de direkt ezért is vártam meg, hogy lemenjen az aktuális évad, s a tíz részt magamévá tegyem egy délután alatt.

Tovább… →