Hogy tengődik a sorozatfront?

Így április végéhez közeledve megindulnak majd az évadfinálék, s lassan elindul kint az Upfronts is. Szerencsére pár nap pihenőnapom volt itthon, így ebből kettőt felhasználva sikerült is magam utolérnem. Habár tény, hogy ez elsősorban a kedvtelenségből, s a rossz időből fakadt.
De nézzük is a listámat:

  • X-files (X-akták)
    Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb sci-fi-je. Méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag szinte semmit nem láttam belőle pár részen kívül. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor gyermekként (saccolva olyan 7-8 évesen) már maga az intro is elég volt arra, hogy kiverjen tőle a víz. Egyes epizódok miatt pedig szó szerint a paplan alá bújtam, s a sírás kerülgetett. Többnyire ekkor volt egy kis családi perpatvar, hogy az egyetlen tévé készüléken mást nézzünk, mert nem tudok majd aludni.
    Egyszer már nekifutottam a sorozatnak, de alább hagyott a lelkesedésem. Végül úgy döntöttem, hogy még egy kört teszek vele, ha már olyan kultstátuszban van, s jön a folytatás. A második évad első fele után végül úgy döntöttem, hogy a meglévő évadokat is törlöm. Ennek oka egyszerű: felnőttem, s megváltozott az ízlésem. Annak idején a szériának volt számomra egy horror jellege, ami az újranézéskor nem volt meg. Egyszerűen untatott, s nem tudott lekötni. Amikor még diák voltam minden bizonnyal végig is néztem volna, de most korlátozott időm miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy egy olyan sorozatot kövessek nyomon, ami nem köt le, s csak erős közepes.
  • The Returned (Egyelőre nincs magyar cím)
    A halottakat eléggé felkapták a kinti készítők, ugyanis zsinórban ez a harmadik olyan széria, amely arról szól, hogy visszatértek a halottak. Habár tény, hogy eme széria feldolgozás azt gondolom, hogy nem sikerült rosszra. Talán a nyomon követett felhozatalból az egyik, amelyet ténylegesen várok hétről hétre.
  • Game Of Thrones (Trónok harca) 
    Annyira, de annyira dübörög körülötte a hype, hogy naponta legalább három olyan cikkbe futok bele, amely ezzel a sorozattal foglalkozik. Annak idején már megpróbálkoztam vele, ámbár nem sokra emlékszem. Láttam képeket a sárkányokról, így úgy voltam vele, hogy habár nem igazán szeretem a kosztümös „izéket” ezzel mégis teszem most már próbát. Még az első részt sem tudtam végignézni. Valahogy ilyen hatáshatás vadász „valamit”, melyet úgymond csöccsel és szoftpornóra hasonlító jelenetekkel akarnak eladni, háááát…
  • The Big Bang Theory (Agymenők)
    Szinte az egyetlen olyan sitcom, ami jelenleg leköt, s meg is tud mosolyogtatni. Az igazság az, hogy már régóta nem önmaga, s inkább már párkapcsolati széria lett belőle. De ettől függetlenül még nem tervezem, hogy elbúcsúzom tőle.
  • Supernatural (Odaát)
    Az általam követett sorozatok „virtuális állatorvosi lova”. Annak idején nagyon megfogott a széria, s tetszett is nagyon. A harmadik évados finálé olyan szinten pofán csapott, hogy egy egész nyarat rajongói fórumon töltöttem. Habár diák mivoltomból, s szinte nulla forintos zsebpénzemnek köszönhetően nagyon más elfoglaltságom nem is nagyon lett volna. Ez az a sorozat, mely megmutatta, hogy hogyan is lehet szintet lépni minőségileg, majd pedig hogyan lehet mélyrepülést véghez vinni, hogy gyakorlatilag már olyan mélyen van, hogy már csak akkor nézem, ha épp mást is csinálok a szobámban.
    Ennek ellenére a régi emlékektől nem tudok szabadulni, így még nem jutottam el oda, hogy abba hagyjam a nézését, annak ellenére, hogy már biztos, hogy jövőre is visszatér.
  • The Messengers (Egyelőre nincs magyar cím)
    Frissen indult széria, melynek csak részben sikerült elnyernie a tetszésemet. A kevés általam nyomon követett sorozatnak köszönhetően belefér az időmbe. Lévén, hogy nézettségének köszönhetően nem lesz folytatás, így kíváncsian várom, hogy a készítők majd mit fognak kihozni belőle.
  • The Last Man On Earth (Egyelőre nincs magyar cím)
    Íme az általam várt egyik sitcom, amely ugyan nem hozta azt, amit elvártam volna, de még a mércét eléri, hogy a nézősök között legyen. Kíváncsian várom, hogy a készítők mit is tudnak majd kihozni belőle minimum az évadzáróra, ha már a cím az ötödik résztől elvesztette jelentését.
  • Sailor Moon Crystal (Egyelőre nincs magyar cím)
    Na még egy olyan sorozat, amely csak a húsz perces játékidejének, s egy korábbi változatának köszönheti azt, hogy nyomon követem. Bevallom kacérkodok a gondolattal, hogy az évadzárója után abba is hagyom, mert valahogy sem a hangulat, sem pedig a látvány nem lett olyan, amit érdemes lenne nézni. De ugyebár két hetente jön új rész, szóval.

The Messengers – 1×01 (Pilot)

A tavalyi upfronts kapcsán nekem csak annyi észrevételem volt, hogy egyre inkább csökken azon sorozatok száma, amelyekért aggódok, hisz vagy elkaszálták, vagy abbahagytam. Illetve kevés azon újoncok száma, amelyek felkeltették a figyelmemet. És persze még kevesebb azoké, amelyek mellett ki is tartottam. Na már most itt van a The Messengers, amit már tavaly ki is néztem, aztán pedig csodálkoztam is, hogy szerencsém van, hogy van online sorozatkövető, mert különben el is felejtkeztem volna róla.
Főleg azért, mert egyetlen egy sorozatos oldalt sem találtam, amelyik kiemelten foglalkozott volna vele. Pár előzetes, promó kép mellett gyakorlatilag egyetlen egy írást sem találtam róla, így gyakorlatilag aki nincs teljesen képben vele simán elmehet mellette. Nem mondom, hogy kár lenne érte, de azért egy próbát mindenképp megér. Ami viszont nekem furcsa, hogy most már egyre inkább bevett szokás, hogy az aktuális évad közepén, vagy vége felé kerülnek bemutatásra sorozatok. Ámbár ez most nem a téma, hisz a lényeg eme bejegyzésnél, hogy bemutatkozott a The Messengers. 
tm.mkv_snapshot_01.20_[2015.04.19_22.58.34]

Tovább… →

Daredevil: 1.évad

Mire jó az, ha mondjuk az ember elszenved egy kisebb fizikai sérülést, melynek köszönhetően legalább egy napot aktív pihenéssel kell töltenie, ami nem mást takar, mint az ágyban való heverészést? Például arra, ha vannak elmaradt részek a kedvenc sorozatunkból, akkor tudjuk azt bepótolni.
Én felkaptam a fejemet, amikor bejelentésre került a Daredevil sorozat. Arra még inkább, hogy egyben érkezik az első évadot jelentő tizenhárom rész, s ráadásul ez gyakorlatilag netsorozat lenne. Az egész évad meg is érkezett még a múlt héten, de sajnos csak vasárnap tudtam bepótolni az első részt. Nem mondom azt, hogy világmegváltó volt, de annak bőven elegendőnek bizonyult, hogy a maradék részeket is megnézzem. Lévén évad pakkos megjelenésének egyik hátulütője a spoiler veszély volt, így félre téve mindent ezt kezdtem el nézni non stop. Így végül öt nap alatt végére is értem.

Tovább… →

The X-files: 1.évad

Magyar cím: X-akták
Nemrégiben ismét szem elé került az X-akták. Méghozzá egy olyan hír kapcsán, mely arról szólt, hogy a széria hajdani csatornája szeretné feléleszteni. Igazából rám semlegesen hatott a hír, ugyanis csak össze-vissza láttam belőle részeket. Ugyan pár évvel ezelőtt nekiugrottam, hogy majd végigviszem, de talán a harmadik évad végén akadtam el (az most rejtély, hogy erről miért is nem találom az aktuális bejegyzést). Viszont úgy döntöttem, hogy egy ekkora kultsorozatot mindenképp végig akarok követni, s ki is akarok tartani emellett a döntésem mellett.
Húsz éves a sorozat. Ez idő alatt sokat változott a tévés világ,s időközben én is felnőttem. Azonban az első élményeim még mindig megvannak róla, ugyanis annak idején nagy veszekedések voltam belőle, hisz ugyan kíváncsi voltam rá, de a frász tört rám. Elég volt a betét dalt meghallanom, hogy a paplan alá bújjak, s ne merjek elaludni. Persze azóta felnőttem, így ismét nekifutottam a szériának. Nagyjából egy héttel lőttem ki a virtuális világba egy bejegyzést, azóta sikeresen legyűrtem az első etapot.
X-akták - 1x24 - A lombik.avi_snapshot_02.05_[2015.04.12_15.23.34]

Tovább… →

Daredevil – 1×01 (Pilot)

Most elő lehet kapni a pisztolyokat, s fejemnek szegezni. Ugyanis én azok közé tartozom, akik látták a 2003-as mozifilmet, méghozzá moziban. Tetszett valóban. Habár én abba a kategóriába soroltam, mely első megtekintésre jó volt, szórakoztatott, de még egyszer nem nézném meg, s nem is vásárolnám meg fizikai adathordozón, hogy a jelenlegi gyűjteményem egyik fénypontja legyen a polcomon.
Mivel nem ismertem a képregényes hátteret, s nem is volt semmilyen elvárásom a filmmel kapcsolatban, így ebből fakadóan jól tudtam szórakozni. Habár tény, hogy nekem egyetlen egy dolog nem tetszett, méghozzá Ben Affleck ugrálása olykor, ugyanis a testalkatából, mozgásából fakadóan elég nehéz volt elhinni, hogy ő bizony ilyen jó akrobatikus képességekkel rendelkezne.

Egyébiránt nem igazán érdekelt eme univerzum, így nem is kaptam fel annyira a fejemet, hogy érkezik egy sorozat majd ebből. Arra viszont már igen, hogy a Netflix égisze alatt lát majd napvilágot, amely lesz olyan kegyes, hogy az összes elkészült részt egy nap alatt publikussá teszi.

Daredevil.S01E01.720p.WEBRip.x264-SNEAky.mkv_snapshot_08.31_[2015.04.11_17.49.07]
Tovább… →

Sorozatfüggőség a mindennapokban

Nagyon sok sorozatos híreket olvasok. Azonban leginkább csak felszínesen figyelem őket, ugyanis a véleményemet már a blog létezése óta ide írom, mint sem más oldalakra. Publikálás előtt azért elolvasom, hogy minden megfelel-e az én elvárásaimnak, illetve még olykor korábbi bejegyzéseimet is visszaolvasom. Azonban, ha megnézem a blog tartalmát, illetve hogyan is épül fel a már lassan hat éve vezetett blog, olykor eszembe jut, hogy vajon milyen hamis kép alakulhat ki abban, aki ide téved. Tehát arra gondolok, hogy ránézésre egy virtuális világ függőségében szenvedő személyről lenne szó.
Már régóta gondoltam, hogy egy ilyen bejegyzést is ideje volna már megejteni. Legfőképpen azt, hogy hogyan lehet a virtuális szórakozást beépíteni úgy a mindennapi életbe, hogy ne legyenek annak negatív következményei.
tvs01
Tovább… →

The Walking Dead: 5.évad

…és ennyi volt. Lezárult a zombi vadászok ötödik évada is. Annak idején az első évad nekem nagyon tetszett, s egyik kedvencem is volt. Mindenképp meglepő, hogy hogyan is tört fel a csúcsra a széria, hiszen gyakorlatilag húsz milliós átlag nézettséget elérni, s mindezt kábel csatornán azért mindenképp csodálatra méltó. Sajnálatos módon én nem tudom azt mondani, hogy nálam is így szárnyalt minőségileg, mert végül meghoztam a döntést, hogy nekem az ötödik évad volt az utolsó, amelyet ebből a szériából megnéztem.

Tovább… →

Glee: 6.évad

Nem állná meg a helyét, ha azt mondanám, hogy rengeteg, de sok bejegyzés szólt a Glee-ről. Legalábbis nálam. Nekem abszolút teljes mértékben bejött a sorozat annak idején, s sajnáltam, hogy csak majdnem az évad végén kapcsolódhattam be a szériába. Bár tény, hogy így azért jelentősen tömény szórakozásban volt részem olyannyira, hogy azt hiszem az egyik hétfői iskolai napomat ki is hagytam annak érdekében, hogy naprakész legyek a részekkel. Illetve persze ott volt még az is, hogy annyira széthallgattam a fejem a sorozat által előadott zenékkel, hogy alvás helyett inkább csak újra, meg újra rákattintottam az ismétlés gombra.
A Glee a tökéletes iskolapéldája annak, hogy hogyan is lehet egy sorozatot nagyon sikeressé tenni, majd pedig teljesen beleállítani a földbe. Hisz mondjon bárki egy olyan példát, ahol az adott sorozat fénykorában akár 25 milliós nézettséget produkált, s végül 2 millióssal búcsúzott??
0.mkv_snapshot_02.21_[2015.03.22_13.35.06]

Tovább… →

The Returned – 1×01 (Pilot)

Már olvastam róla, de szintén sikerült olyan szinten elfelejtkeznem róla, hogy gyakorlatilag már akkor találtam vele szembe magam, amikor már mások véleményével találkoztam.
Volt két évvel ezelőtt egy Les Revenants, illetve nem sokkal később érkezett egy Resurrection is. Míg az előbbi francia, addig utóbbi amerikai sorozat volt. Mindkettő felkeltette a figyelmemet, habár minőség terén egyértelműen a francia széria mellé teszem le a voksom. Az alap ötlet már azonnal megvett kilóra. Ugyanis mi van akkor, ha a halott szerettünk egyszer csak megjelenik? Méghozzá úgy, hogy ő nem emlékszik semmire, s élné tovább az életét?
Ugyan a két sorozat elméletileg azért különböző forrást használt, de a The Returned készítői egyértelműen a francia szériát vették alapul.
The.Returned.US.S01E01.720p.HDTV.x264-KILLERS.mkv_snapshot_45.54_[2015.03.17_20.43.37]

Tovább… →

Empire – 1×01 (Pilot)

Miért is jó sorozatos weboldalakat böngészni? Mert nem csak kulisszatitkokról hullhat le a lepel, hanem ténylegesen jó szériákba botolhat az ember, amit valami oknál fogva kihagyott. Bevallom nem olvastam el semmit, hanem csak a növekvő nézettségi híreket láttam, ami mostanság – főleg az internet korában – igencsak meglepő.
…végül tettem vele egy kört.
Empire.2015.S01E01.Pilot.1080p.WEB-DL.DD5.1.H.264-QUEENS.mkv_snapshot_08.21_[2015.03.12_13.11.49]

Tovább… →