3

3…igen. Ennyi napot töltöttem a munkahelyemen a szabadságomból visszatérve, s azt kell mondanom, hogy nem mindig jó, hogy ha az ember több, mint egy hétre megy el. Hiszen utána visszarázódni már nem olyan jó, mint előtte.
Tény és való, hogy a legjobbkor sikerült elmennem, hiszen a nap szinte égetett, s ennek örömére a strandra is kijutottam. Igaz, az elsőnél történt napégés miatt csak kétszer. Ennek ellenére azért jól éreztem magam, ámbár tudtam, hogy mire visszatérek már minden a feje tetején fog állni. Elsősorban ez alatt azt értem, hogy szinte mindenkinek változott a beosztása kivéve az enyém, így persze megint csak sikerült olyanokkal összefutni, akiről úgy tudtam nem lesz benn, vagy máshogyan fog majd jönni. Így természetesen az első nap is tapasztaltam azt a fantasztikus érzést, mely csak annyiból áll, hogy „legszívesebben belehánynék a szádba, úgy utállak”.

A szabadságom remek időzítésében az erősített meg leginkább, hogy a héten végre elkezdődött a várva várt nagy hidegfront megérkezése, s ennek köszönhetően gyakorlatilag legalább 15°c hűlt a levegő. Ennek köszönhetően végre az esti alvásom maximálisan biztonságban volt, hiszen nem úsztam a saját izzadságomban úgy, hogy közben mindent megtettem ennek elkerülésének érdekében. Mindezek mellett persze délelőtti műszakokat nyertem meg, aminek az volt a legnagyobb negatívuma, hogy az utolsó napomon sikerült délig aludni, így másnap röpke másfél órás alvás után vonszoltam be magam úgy, hogy egész nap olyan voltam, mint egy hulla. Nem véletlen.
A szétcsúszás persze nem szűnt meg a megfelelő mennyiségű alvás megvalósításával, hiszen sikerült például a fülhallgatómat 60°c -on kimosni. Ámbár a legnagyobb öröm akkor ért, amikor kiderült, hogy az én „szemem fénye” még ezt is túlélte. Halálának nem igen örültem volna, hiszen eme modell ára legalább 5 ezernél kezdődik, s nem azért vettem tavaly ilyen fülhallgatót, hogy egy éves használat után dobhassam a kukába, főleg ilyen ok miatt. A rossz idő miatt természetesen csak itthon tudtam maradni a négy fal között, hiszen a kapuig se tudok úgy eljutni, hogy ne legyen valamim vizes. A Vészhelyzet volt betervezve, mint sorozat, de annyira csömöröm lett tőle, hogy az első évad utolsó előtti részét már kikapcsoltam, s a meglévő évadok repültek a kukába. Mivel találtam egy elég szép kis filmes listát, így arról kezdtem el válogatni a megnézendőket, melyeknek java részét nem is láttam. Vagy amit már láttam, azt már olyan régen, hogy már nem is emlékszem rá. Így nagyjából 19 film vár megtekintésre ebben a hónapban, ha már sorozat egyáltalán nincs szinte.

Zoo: 1×01 (Pilot)

Amikor bejelentésre került engem nagyon megfogott a széria alapkoncepciója. Pont emiatt estem pofára, amikor kiderült, hogy ez egy nyári sorozat lesz, mely valamikor júliusban fog majd debütálni. Nem nagyon értem az ilyen döntéseket, de lehet úgy gondolták a fejesek, hogy inkább nyárra teszik, mert akkor talán még lehet sikeres. Mindenesetre annyi biztos, hogy engem az első rész már megvett.
Zoo.S01E01.1080p.HDTV.X264-DIMENSION.mkv_snapshot_06.18_[2015.07.04_17.53.13]

Tovább… →

Scream – 1×01 (Pilot)

Ez volt az a sorozat, amit nem vártam csak egyszerűen kíváncsi voltam rá. Amikor először meghallottam, hogy mi is lesz az alapanyag bevallom kicsit elgondolkodtam, hogy hogyan is lehet majd átvinni TV-re ezt az egész koncepciót. Habár a filmek tetszettek (kivéve a negyedik), kíváncsi voltam, hogy hogyan is tudják majd ez megoldani. Habár már jó előtte rettegtem attól, hogy milyen lehet az a sorozat ami a zenecsatorna MTV-re készül, ahol jelenleg már több a hagyományos produkció, mint a zene.
Scream 1x01.mkv_snapshot_07.37_[2015.07.05_14.53.54]

Tovább… →

Humans – 1×01 (Pilot)

Szerencsére a sorozatkedvelő embernek nyáron nem azon kell töprengenie, hogy vajon melyik szériát nézi meg ismét, vagy pedig vágja a centit a következő sorozatos évadig. Az tény, hogy meglátásom szerint az amerikai szériák adják a sorozatkedvelők igazi csemegéjét, de nem csak ez az ország létezik. Így hát eme nyár sem maradt sorozat nélkül. Ugyan időm nem volt rá, de egy hét várakozási idő után végre a mai napon én is bepróbálhattam, hogy milyen is az angol Humans.
0.mkv_snapshot_01.54_[2015.06.21_22.51.25]

Tovább… →

Supergirl – 1×00 (Pilot)

Nem régiben zajlott le az amerikai TV-s upfronts, melyen nagyon sok minden bejelentésre került. Igaz, hogy már jóval előtte tudni lehetett, de mégis itt került ténylegesen bejelentésre, hogy érkezik a Supergirl. Mondjuk tény, hogy nem volt róla tudomásom, hogy van ilyen képregény, illetve film is készült ebből. Bár a Superman univerzum nekem kicsit sok volt már a sokadik remake illetve sorozat után. Ámbár igaz, hogy a mozifilmeken kívül egyetlen egy szériát sem követtem nyomon.
Az előzetese egyébként marhára megvett, így volt egy sorozat, amiért nagyon vártam a szeptembert. Elő szokott fordulni, de ez az első olyan széria, aminél meg is történt, hogy még az adásba kerülés előtt kikerüljön az internetre a bemutatkozó epizód. Az ilyen részekkel egyébként is óvatosan kell bánni, hiszen volt már rá precedens, hogy a kikerült változat nagyban eltért a levetítettel.
sp.mkv_snapshot_46.02_[2015.05.25_23.21.04]

Tovább… →

Supernatural: 10.évad

És akkor ezennel (egy sorozat kivételével) nekem véget is ért a 2014/2016-os sorozatos évad. Ugyanis a tegnapi nappal szépen elbúcsúzott a Supernatural, mely sajnos nem az utolsó etapját nyomta le a tévében nagy bánatomra, hisz így végül nekem kellett meghoznom azt a döntést, hogy eme széria nekem letudja az utolsó évadát, melyet megnéztem.
Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor én azok közé tartozom, akik ha megszerettek valamit, akkor nehezen engedik el. Nyilván az életem megváltozott, hiszen a munka, magánélet közé kell beiktatni azokat a szórakozásokat (jelen esetben a sorozatnézést), melyet egyedül végzek. S bizony limitált időkerettel azok, melyek nem kötnek már le, vagy nem tetszenek azokat lelkiismeret furdalás nélkül abba kell hagyni. Mielőtt még rátérnék az aktuális évadra egy összegzés nem árt az eddigi évadokról.
Supernatural.S10E23.720p.HDTV.X264-DIMENSION.mkv_snapshot_03.51_[2015.05.21_17.25.08]
Tovább… →

The Returned: 1.évad

Ez is megvolt! Igaz, hogy csak tíz epizód volt, de mégis kifutott nemrég a The Returned, mely szerintem az idei év új sorozat kínálatának egyik fogyasztható darabja volt. Legalábbis, ha az ízlésemet vesszük alapul, akkor mindenképp. Jelen pillanatban nem tudni, hogy lesz-e folytatás, de a nézőszámot nézzük akkor minden bizonnyal lesz. Mivel kábeles szériáról van szó, így nem tudom mikor fogjuk megtudni, de szerintem legkésőbb nyár végén csak lesz róla valami hír.

Tovább… →

The Big Bang Theory: 8.évad

…és akkor elkezdődött. Már, ha lehet így nevezni nálam. Ugyan volt már sorozat, mely finálézott, de megérkezett a május, amikor is ténylegesen elkezdenek a szériák leköszönni.
Abból a „sokból”, azaz pontosan nyolc sorozatból melyet követek a The Big Bang Theory volt az, mely a nyolcadik évadjával tényleg pontot tett kapcsolatunkra. Azaz mindenképp ott leszek majd a következő évadnál is. Ámbár a széria jövőjéért nem kell aggódnom, mert ismereteim szerint még három évre bekérték. A nézettséget megnézve ez nem is meglepő dolog egyébként.

Tovább… →

The Last Man On Earth: 1évad

Tavaly a várósok közé esett a The Last Man On Earth, melynek sajnálatos sorsa az volt, hogy a sorozat évad vége felé mutatkozzon be, s csak tizenhárom epizód készülhessen el. De ezek is az utolsó részek kivételével kettesével legyenek leadva. Gyakorlatilag két hónap kellett ahhoz, hogy ténylegesen kifusson a sorozat viszonylag gyatra nézettséggel. Ámbár ennek ellenére az anyacsatorna berendelte a második évadot is. Az első két rész nekem tetszett, de aztán fokozatosan elvesztettem az érdeklődésemet iránta.
0.mkv_snapshot_01.37_[2015.03.06_19.15.36]

Tovább… →

Hanyatló munkakedv, avagy nálam ilyen a tavaszi fáradtság

A hónap elején örömmel vettem, hogy végre tényleg megérkezett a nagybetűs TAVASZ, amivel kapcsolatban csak annyi megjegyezni valóm volt, hogy gyakorlatilag egy laza strandolás is beleférhetett volna, hiszen olyan meleg volt mikor visszatértem a kutyasétáltatásból nekem is lógott a nyelvem.
Egyetlen egy negatívum ért ezzel kapcsolatban, hogy ez az állapot tartott talán 2-3 napig, amikor is ismét megérkezett egy hidegfront, melynek köszönhetően esős, hideg időjárás vette ismételten kezdetét. Én pedig jelen helyzetben örültem annak, hogy legalább egy-két napot itthon tölthetek, mert bizony rossz időben nem nagyon esik jól bemenni dolgozni. Mondjuk egy igaz a jó időre is. De, ha alaposan belegondolok, akkor sehogy sem akarok bemenni dolgozni. De ugyebár muszáj.

Eme hónap ismét a megszorításokról volt igaz, hiszen bő egy hónappal ezelőtt összeállítottam egy majdnem új gépet, melynél többletköltség keletkezett annak köszönhetően, hogy voltam oly bátor és elszánt, hogy egyedül szerettem volna megjavítani az alaplapot. Mely olyannyira jól sikerült, hogy garancia vesztéssel járt, illetve egy teljesen más típust kellett vennem. De ugyebár az ember kizárólag a saját hibájából tanul.
Ennek köszönhetően bekorlátoztam magam, s ebből fakadóan pedig kizárólag nem költséges elfoglaltságokat kereshettem magamnak. A vasárnapokat kivéve szinte az összes szabadnapom hétköznapra esett, melynek leginkább azért örültem, mert nagyon elintézni valóm nem volt, így a délelőtt, s a kora délután az enyém volt teljes mértékben. Persze ezt ki is használtam, hiszen szinte az összes sorozattal szintre kerültem, s mindezek mellett pedig a már régóta megtekintésre várt filmeket is bepótoltam. Habár egyiktől sem estem hanyatt.

Egyetlen egy dolog volt, amely beárnyékolta a hónapomat: a beosztásom. Sajnálatos módon megint kaptam egy olyat kézhez, amely nem volt túl alkalmazott barát, s ennek köszönhetően darabosak lettek a pihenőnapjaim, munkanapjaim. Noha ennek egyik oka a vasárnapi zárva tartás, hiszen nekünk kereskedelemben dolgozóknak is jár a szabadnak. Ennek egyik melléfogása az, hogy gyakorlatilag túlóráztam is párat, hogy majd a májusi fizetésemen ne látszódjon meg az, hogy nincs vasárnapi pótlékom. Azért kicsit dühített, hogy most többet kell dolgoznom azért az összegért, amit kevesebb munkával megkerestem lazán két hónappal ezelőtt.
A fentiekből fakadóan pedig szinte kihullott belőlem az energia, hiszen nem nagyon tudtam feltöltődni az egy, illetve maximum két napos pihenőnapjaim alatt. Az első napom többnyire nyekergéssel telt, s nagyjából a délutánra, estére szedtem össze magam. Másnap pedig ugyebár már készülni kellett a következő napra. Ebből fakadóan összegeznem kellett, hogy milyen a munkahelyi közösség, illetve mennyi időt is vesz el a bejárás. Ennek együttese alkotta meg azt a döntést, hogy bizony helybéli munkahelyet kell keresnem magamnak, nincs mese. Egyelőre semmiféle lehetőségem nincs, de nem adom fel, s bízom benne, hogy legrosszabb esetben év vége fele sikerül is megszabadulnom a jelenlegi helyemről. Persze a fő cél, hogy ne menjek „sz*rból f*sba” című jelenség. Arról már nem is beszélve, hogy jövő hónapban majd mennyit kell dolgoznom.

Különösebb terveim nem akadtak a nyárral kapcsolatban. Pontosabban egy fixnek vélhető elhatározás: kerékpár nekem az életem. Azonban a három évvel ezelőtti vásárlás nem bizonyult jónak. Hiszen érvényesült az „olcsó húsnak…” dolog, így végül eldöntöttem, hogy nagyjából egy fizetésnyi összeget szánok kerékpár vásárlásra, s ha jól megy, akkor idén szeptemberben megvásárolom. Természetesen kizárólag csak kerékpárboltban! Utána pedig indulhat a kirándulások tömkelege egészen addig, míg az idő engedi.