Kategória: Fotók

Az év utolsó kirándulása?

Kecskenyál

Mostanság igencsak rákaptam a fotózásra (elég csak az erre született kategóriát megnézni), ami leginkább abból fakad, hogy szeretek mindent megörökíteni, ami nekem tetszik, vagy vizuálisan értékelhetőbbé tudják tenni az általam megírt bejegyzéseket. Így nem is volt kérdés, hogy ma is fognak majd készülni, ugyanis a szép idő annyira vonzó volt, hogy nem tudtam tovább itthon ülni.

Mindegyik évszakban van olyan, amit szeretek. A hamisítatlan ősz már egyébként is itt van, bár azt nem szeretem, hogy kora reggel, illetve késő reggel gyakorlatilag a fagyhalál kerülget, s napközben pedig csak pár fok kellene ahhoz, hogy strandidő lehessen.
Előrejelzések alapján azonban ez az idő nem fog sokáig tartani, így bejön majd az az időszak, amikor nem mozdulok ki itthonról, vagy ha igen, akkor a helyszín egy másik épület lesz. Mindenesetre a mai napot mindenképp ki akartam használni, így most kutyasétáltatás, s zenehallgatás nélkül tettem egy elég nagy sétát délután, mely elég sokat javított a fáradtságból fakadó szúrós hangulatomon.

A képek alapján nem a legnagyobb, s leggyönyörűbb helyszín egy tópart, azonban zöld övezet, illetve a víz eléggé nyugtató hatású tud lenni. Valamennyire tudta ellensúlyozni a munkából rám ragadt negatívumokat, azonban ha megnézem az időjárás előrejelzést, s illetve a novemberi munkanapjaim számát akkor bizony sajnálom, hogy feltehetően eme kirándulás idén már az utolsó lesz ebben formában.

A természet „csodái”

Kecskenyál

Mivel a mai nap az utolsó a szabadságomból, így úgy döntöttem még tegnap este, hogy majd a mai napon mindent csinálok, amihez kedvem van. Egyik része lett volna, hogy majd fordulok egyet, de a közértnél tovább sajnos nem jutottam.
Leginkább emiatt:

Ilyenkor pedig eszembe jutnak gyermekkorom nyarai. Olykor voltak zivatarok, de minden „normális” volt. Nem sült meg az ember nyáron, illetve nem fagyott halálra télen.

Crysis 2 is polcon!

Kecskenyál

Azt hiszem sokan azt gondolják, hogy hülye vagyok, hisz olykor-olykor eredeti adathordozó vásárolok meg bizonyos tartalmakat. Részben igazuk is van, de azért ezeket is mértékkel űzöm, s igyekszem minél jobban odafigyelni, hogy azért ne szaladjon el velem a jó. Mert tetszik, nem tetszik, azért ezeknek is megvan a maga előnyük. Ami meg tetszik, azért miért is ne adhatnék pénzt?
Így esett a választás a Crysis 2 eredeti példányára, amely egyébiránt egy leárazásnak köszönhetően tehettem magamévá. Odáig még nem jutottam, hogy ki is próbáljam, de ugyebár ami késik, nem múlik.

Idehaza is hasonlóval vártak, habár itthon az a véleményem, hogy inkább ez legyen a függőségem, mint a drog, pia stb. Legyünk őszinték, igazuk van, hisz így is ki lehet kapcsolódni. Persze csak kulturált és normális határok között!

Vissza a természetbe!

Kecskenyál

Azért kicsit vicces abba belegondolni, hogy vajon mi lesz például húsz év múlva – feltéve, ha megérem azt a kort -. Ezt úgy értve, hogy olykor-olykor azért mennyire elkap a nosztalgia. Legyen az két évvel vagy tíz évvel ezelőtt történt dolog. Érdekes.
A legtöbb emberrel az a probléma, hogy vannak tervei, elképzelései, de akarat ereje… na az nincs. Én is mindig írogatok dolgokat, amelyeket meg akarok valósítani, aztán valahogy mindig csak tologatom őket. Ezen azért próbálok változtatni. Emlékszem általános iskolásként hihetetlenül sokat bicajoztam. Nem csoda, hisz nem volt számítógép, amikor meg lett nem volt olyan eszköze, amivel órákra oda tudott volna szegezni a monitor elé. Nem úgy, mint most. Ezen most megpróbálok változtatni. Városban lakom ugyan, de szerencsére vannak zöld övezetek is. Az egyikben tettem tiszteletemet.

Azért annyi tárhellyel én sem rendelkezem, hogy egy egész fotóalbumnyi fényképet feltöltsek, így egyelőre csak ennyivel tudok gazdálkodni. A lényeg, hogy szerencsére nagyon sok helyen kiépült a bicikli út, így lehetővé tette azt, hogy az ember nem csak tömegközlekedéssel tudjon átmenni a másik városba. Ennek örömére a közelben lévő erdős részre esett a választásom, ami tényleg elég nyugtató látványt nyújt. De mivel volt egy földút, ami nem tudtam hova vezet így úgy döntöttem, hogy megnézem merre visz.
Régen is imádtam az ilyen „nem tudom merre megyek, de majd valahol kikötök” bringázásokat, így most is tettem egy kísérletet. Jó pár fénykép készült az állatvilágról is, de kis méretben publikálni egyébként sem lenne előnyös a kivehetetlen részletek miatt. Mindenesetre zenehallgatás mellett nagyon jól sikerült kirándulás volt, s még kullancsot sem sikerült összeszednem 🙂

Az igazi vasárnap!

Kecskenyál

Mivel mostanság rákaptam nagyon a fényképezésre, így igyekeztem mindig olyan pillanatot megörökíteni, aminek van is értelme (azaz nem saját magam fényképezése a fürdőszobában, illetve különböző ételek lekapása, hogy aztán a népszerű közösségi oldalon posztoljam őket).
Persze igyekeztem megragadni olyan alkalmakat is, amelyek részben kiragadhatóak az életemből, s bátran publikálhatom őket a blogon.

Jelen esetben a fentebb látható két kedvencünkről van szó, akik ma éppen türelmesen, szépen, feküdve várták, hogy mindenki hazaérjen. Persze jelen esetben csak így tudtam őket lefényképezni, hisz amint megláttak engem igyekeztek azonnal „letámadni”. Így ritka fotók egyike, amelyeken bátran pózol mindkettő. 🙂

Itt a tavasz?

Kecskenyál

Emlékszem még gyermekként megvolt mindennek a rendje, már ami az időjárást illeti. Volt tavasz, nyár, ősz, tél. S ritka volt a december hó nélkül, vagy a május épp hogy 20°c nélkül. Most meg örülhet az ember, ha van tavasz, ősz.
Annak ellenére, hogy nem volt kemény tél, s havazás is csak alig volt azért várom már a jó időt, már szívesen mennék bicajozni, csavarogni. Azonban a mai napon a hátsó kertben megpillantottam az első hóvirágot:

…és amikor Holle anyó megrázza dunyháját!

Kecskenyál

Két fajta gyerek létezik: aki szereti a havat, s aki nem. Én előbbi csoportba tartoztam. Ugyan még a harmadik x-et sem értem el kor szempontjából, de már most kijelenthetem, hogy az én időmben még fehér volt a karácsony. A legutolsó karácsonyra sajnos ez nem volt jellemző, s fájt is iránta a szívem. Ugyan „kinőttem” már a karácsonyozásból, de azért semmi sem pótolja a csillogó havat december tájékán. Főleg, amikor a fehér lepedőn nem a nap fénysugarai csillannak fel, hanem a szépen feldíszített város, s házak fényei. Ennek ellenére mégis örültem, hogy megérkezett az első hó. Annak persze kevésbé, hogy dolgozni is kellett menni, de azért kicsit mosolyt csalt az arcomra az alábbi látvány, amikor tegnap reggel kinyitottam az ajtót:

Persze sok helyen lehet hallani, hogy mindenki felkészült a télre, főleg úgy, hogy ez volt az előre jelzésbe is. De ilyenkor többnyire az szokott lenni, hogy hóakadályok, s balesetek mindenfelé. Ennek ellenére sikeresen beértem a munkahelyemre, habár hazafelé azért némi akadály volt, ami a tömegközlekedést jelenti.
Bár felkészültem a késést illetően, így egyedül a fülhallgatóm lógót ki a fülemből mereven, melyből lágy muzsika szólt, s ez biztosította a jókedvet, s stresszmentességet is annak ellenére, hogy majd fél órás késéssel értem haza. De azért útközben még lőttem pár képet, hátha két nap múlva megint tavasz lesz:

Decemberi látkép

Kecskenyál

Emlékszem még gyermekkorom egyik legcsodálatosabb és egyben legtermészetesebb dolga volt, amikor már közeledett a december, akkor már tűkön ülve vártam, hogy vajon mikor fog havazni. Sajnos az idő előrehaladtával ez az esemény egyre inkább kitolódik, így sajnos az ember csak a röpködő mínuszokat élvezheti, ami annyira nem túl jó dolog, főleg akkor, ha még szél is párosul hozzá.
Ennek ellenére minap sikerült két csodás fotót is ellőni, így úgy gondoltam nem csak szűk körrel osztom meg, hanem publikálom is.

Blu-ray „dömping”

Kecskenyál

Mint a többséghez hasonlóan én is szeretek filmeket nézni. Régen úgy nevezetem magamat, hogy „rajongó”. Ez a dolog mára már megváltozott. Leginkább abból fakadóan, hogy kevés szabadidőmből adódóan leginkább a sorozatokkal vagyok naprakész, ami nem mondható el sajnos a filmekről. Ennek ellenére természetesen igyekszem ugyanúgy eljárni mozikba, s ugyanúgy megnézni az aktuális újdonságokat, mint régen, habár ez többnyire kudarcba fullad. Ezzel ellentétben továbbra is megvannak a régi kedvenceim, amiket sikerült megszerezni HD minőségben, s többségüket sikerült is újra nézni.
A DVD korszakból is előszeretettel vásároltam filmeket. Persze leginkább a leakciózott kategóriából kerültek ki győztesen alkotások, s ez nem nagyon van máshogy a Blu-ray korszaknál sem, habár igyekszem megfontolni miért is adok ki pénzt. Ebben a hónapban az Amerikai Pite című tinivígjáték első, s második részét sikerült megszerezni elég alacsony összegért, majd egy későbbi vásárlás alkalmával az Apádra ütök, s későbbi folytatását. Aminek nagyon örültem, hogy míg online rendelés alkalmával akár 5-6 ezer forintos árat is fizethettem volna értük – nem számolva a házhoz szállítás összegét -, addig a kedvenc műszaki áruházban DVD árért sikerült megszereznem a négy filmet.