Platform: PC
Ha a helyzet úgy hozza, hogy valami okból kifolyólag a négy fal között kell keresnem a szórakozási lehetőséget, akkor minden bizonnyal az esetek többségében inkább egy filmre, vagy épp kedvenc sorozatom épp aktuális epizódjára esik a választásom. Ez leginkább azért van, mert ugyan vannak kedvenc játékaim, s olyanok is akadnak az új megjelenések között, melyek felkeltik az érdeklődésem, de vizuális szórakozás keretein belül valahogy csak a filmek, s sorozatok voltak teljesen kielégítőek ebből a szempontból számomra.
Jó pár évvel ezelőtt egy nyári délutánon, amikor épp eső áztatta a szikkadt talajt, úgy hozta a sors, hogy unalmamban elkezdtem az internet bugyrait kutatni, hogy vajon mi legyen a következő film, amit épp megnéznék aznap délután. Így találtam rá egy hangzatos címre: Silent Hill. Meglesve kedvenc videómegosztó portálunkon az előzetesét úgy döntöttem teszek vele egy próbát. Nem bizonyult rossz döntésnek a választás, mert a film tetszett olyannyira, hogy utána többször is megnéztem. A történet, zenei aláfestés, s befejezés olyannyira hatással volt rám, hogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen is lehet tulajdonképpen maga a játék, ami az alapja volt a filmnek. Általában a játékokból készült filmek gyengébbek szoktak lenni az eredeti „forrásnál”, ezért végül úgy döntöttem, hogy mégis teszek vele egy próbát ennek ellenére. Az első rész 1999 elején látott napvilágot, s sajnálatos módon PC-re nem jelent meg, ellenben leleményes rajongóknak köszönhetően egy emulátor segítségével játszhatóvá vált mindenki számára, bár emiatt az irányítás hagyott némi kívánnivalót maga után, de szerencsére akadt egy-két virtuális ismerős, akik hatalmas rajongója volt – és minden bizonnyal jelenleg is az – a szériának, így lelket öntöttek belém, ami elszántsággá vált, hogy az irányíthatatlanság ellenére is végére akarok érni a játéknak. Végül pozitív kicsengése lett a dolognak, s bizonyossá vált, hogy amint szabadidőm engedi „magamévá” kell tennem a második részt is, amiről ódákat zengtek, s zengenek játékos berkeken belül, miszerint teljesen sikerült felülmúlnia elődjét. Ami pedig nagy szó, hisz kevés olyan alkotás van, amelynek folytatása magasan veri az elődjét.
1999-ben az első epizód hatalmas sikert ért el annak ellenére, hogy konzol exkluzivitást élvezett, s máig nem jelent meg hivatalosan PC-re. Közel három évet kellett várniuk a rajongók, hogy kezükbe vehessék a Silent Hill 2-őt, mely új történettel, új főhőssel a középpontban jelent meg 2001-ben. A játék hatalmas siker lett olyannyira, hogy az utána következő epizódoknak még megközelíteniük sem sikerült azt a pozitív kritikai visszhangot, eladási mutatókat, amit a második rész produkált. Elmondható ennyi év távlatából is, hogy nem csak a Silent Hill sorozat legjobbjával állunk szemben, hanem a túlélő horror műfaján belül is igazi gyöngyszemről van szó, amire simán ráaggathatjuk a minőségi jelzőt.
Ezúttal is férfi főhősünk lett, James  aki egy nap kap egy levelet feleségétől, melyben közli vele, hogy egy korábbi helyükön várja őt, ami Silent Hill-ben található, ami azóta inkább egy szellemváros, mint egy kellemes üdülőközpont az ott történt rendhagyó események óta. Szerelmes hősünk természetesen útra kel, s meg sem áll a városig. Azonban a célja nem az, hogy újra lássa feleségét, hanem kiderítse az igazságot. Ugyanis a levél a felesége kézírásával íródott, amivel egyébként nem lenne baj, ha a nő nem lenne halott egy ideje…
„In my restless dreams I see that town: Silent Hill. You promised you’d take me there again someday. But you never did.  Well I’m alone there now, in our special space. Waiting for you….”
Tovább… →

Platform: PC

Kb. egy hete írtam meg a Silent Hill film kritikáját, melynek kezdő soraiban épp arról írtam, hogy magukkal a játékokkal nem játszottam, s csak kipróbálás erejéig jutottam.
Nos, a kritikám jövő hét hétfőre volt időzítve, azonban egyéb hangulati tényezőknek köszönhetően nekiültem az első játéknak is, s végül annyira beszippantott, hogy ki is pörgettem. Így ennek fényében azonnal közzé tettem a filmet, hogy közzé tudjam tenni a játékról szerzett benyomásokat.
Többször leírtam, hogy nem vagyok nagy játékos, 1-2 húzócím az, amit többször előveszek. Azokkal a játékokkal, melyekkel találkoztam szinte csak kipróbálás erejéig jutott, azonban pár címnek sikerült lekötni annyira, hogy valóban kipörgessem. Igaz, azóta is ott rohadnak valamelyik tokban.
Elég kevés olyan filmmel találkoztam, aminek „hírnöke” egy játék volt. Történetesen talán kettőt tudnék felhozni hirtelen, aminek a nevét is tudom. A Silent Hill ebből kiesik, ugyanis előbb láttam a filmet, mint ahogyan kipróbálhattam volna a játékot. Magáról a filmről csupa jót tudok csak mondani, semmi negatívat nem tudnék felhozni, esetleg a film befejezését, ami már folytatásért kiállt (habár jelenlegi hírek szerint nem lesz).
A film megtekintése után, természetesen az összes fellelhető anyagot elolvastam, amit érdemes a sorozatról tudni. Hiába, hajtott a vágy, hogy magamévá tegyem a játékot is, s kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lehet a város utcáin bolyongani egy-egy karaktert irányítva. S persze nem utolsó sorban arra is kíváncsi voltam, hogy melyik a jobb: a játék vagy a film.
Tovább… →