Címke: Fotók

Naplemente

Kecskenyál

Szabadságról szó sem volt, s csak két napot töltöttem itthon, mely mindenképp jelentős számomra. Első körben már egy ideje aggódok azért, hogy nem tudom magam kellően kipihenni. Egyik ok egyértelműen a több műszakos munkarend, melynek köszönhetően nem tudom magam kipihenni, hisz mindig máshogyan kell mennem. S nem hetente, hanem akár naponta is más a beosztás. Gáz. De a mai világban sajnos örülni kell, ha az embernek van munkája.
Ez a két nap azonban nekem elég különlegesre sikerült. Többnyire mindig a telefonomra ébredek, így ritka az, amikor azt mondhatom, hogy kipihent vagyok. Ez leginkább azért van, mert nem vagyok korán kelő típus, s képes vagyok akár délig, vagy késő délutánig aludni. Ebből akkor van baj, amikor délelőtti műszak vár rám, s mondjuk egy, vagy két órás alvás után vagyok kénytelen bemenni. Tegnap előtt is ilyen volt (kivéve az alvási részét), s bizony úgy döntöttem, hogy kipihenem magam. Már este tizenegykor aludtam, s tegnap már tíz óra előtt frissen, s üdén ébredtem. Ennek mindenképp örültem, mert ilyen már elég régen nem volt. Mivel úgy is délutános leszek az elkövetkező héten, így úgy döntöttem mára sem állítom be a telefonom. Este tizenegykor szintén már az igazak álmát aludtam, s ma 8,20-kor már úgy ébredtem, mint ha dél lenne…

Ennyit jelent, ha az ember mindenféle kötöttségek nélkül pihen. Ugyan nem terveztem mára semmit, s mivel senki nem ért rá szombat lévén úgy döntöttem, hogy ezt a napot vizuális szórakozásoknak szentelem. Persze egész nap a szobában nem lehet ülni, így délután megejtettem egy kis sétát, hogy láthassam a naplementét.

DSC_0004Kellemes idő volt, szinte tavaszias. Ezzel az a baj, hogy még csak február vége van. Nem szeretném, ha két hét múlva pedig térdemig érne a hó.
Bár tény, hogy nálam az igazi fizikai, szellemi felüdülés majd a tavasszal fog megérkezni.

Várom az sms-t…

Kecskenyál

…és ma délelőtt megérkezett!! Azért nem ártott volna, ha ez karácsonykor „fordul elő”.

DSC_0001 DSC_0002 DSC_0003 DSC_0004 DSC_0006 DSC_0007 DSC_0008 DSC_0010Egyelőre még csak ennyi van. Ide mondja még a havat, szóval ebből a pár centiből még lesz több is. Engem kiváltképp nem zavar, szeretem ezt az időjárást is, hisz meg van a maga szépsége is.
Az mondjuk kevésbé tetszik, hogy sajog minden porcikám, mivel csúszkálva jöttem haza és egyszer sikerült el is esnem.  😀

Az év utolsó kirándulása?

Kecskenyál

Mostanság igencsak rákaptam a fotózásra (elég csak az erre született kategóriát megnézni), ami leginkább abból fakad, hogy szeretek mindent megörökíteni, ami nekem tetszik, vagy vizuálisan értékelhetőbbé tudják tenni az általam megírt bejegyzéseket. Így nem is volt kérdés, hogy ma is fognak majd készülni, ugyanis a szép idő annyira vonzó volt, hogy nem tudtam tovább itthon ülni.

Mindegyik évszakban van olyan, amit szeretek. A hamisítatlan ősz már egyébként is itt van, bár azt nem szeretem, hogy kora reggel, illetve késő reggel gyakorlatilag a fagyhalál kerülget, s napközben pedig csak pár fok kellene ahhoz, hogy strandidő lehessen.
Előrejelzések alapján azonban ez az idő nem fog sokáig tartani, így bejön majd az az időszak, amikor nem mozdulok ki itthonról, vagy ha igen, akkor a helyszín egy másik épület lesz. Mindenesetre a mai napot mindenképp ki akartam használni, így most kutyasétáltatás, s zenehallgatás nélkül tettem egy elég nagy sétát délután, mely elég sokat javított a fáradtságból fakadó szúrós hangulatomon.

A képek alapján nem a legnagyobb, s leggyönyörűbb helyszín egy tópart, azonban zöld övezet, illetve a víz eléggé nyugtató hatású tud lenni. Valamennyire tudta ellensúlyozni a munkából rám ragadt negatívumokat, azonban ha megnézem az időjárás előrejelzést, s illetve a novemberi munkanapjaim számát akkor bizony sajnálom, hogy feltehetően eme kirándulás idén már az utolsó lesz ebben formában.

A természet „csodái”

Kecskenyál

Mivel a mai nap az utolsó a szabadságomból, így úgy döntöttem még tegnap este, hogy majd a mai napon mindent csinálok, amihez kedvem van. Egyik része lett volna, hogy majd fordulok egyet, de a közértnél tovább sajnos nem jutottam.
Leginkább emiatt:

Ilyenkor pedig eszembe jutnak gyermekkorom nyarai. Olykor voltak zivatarok, de minden „normális” volt. Nem sült meg az ember nyáron, illetve nem fagyott halálra télen.

Vissza a természetbe!

Kecskenyál

Azért kicsit vicces abba belegondolni, hogy vajon mi lesz például húsz év múlva – feltéve, ha megérem azt a kort -. Ezt úgy értve, hogy olykor-olykor azért mennyire elkap a nosztalgia. Legyen az két évvel vagy tíz évvel ezelőtt történt dolog. Érdekes.
A legtöbb emberrel az a probléma, hogy vannak tervei, elképzelései, de akarat ereje… na az nincs. Én is mindig írogatok dolgokat, amelyeket meg akarok valósítani, aztán valahogy mindig csak tologatom őket. Ezen azért próbálok változtatni. Emlékszem általános iskolásként hihetetlenül sokat bicajoztam. Nem csoda, hisz nem volt számítógép, amikor meg lett nem volt olyan eszköze, amivel órákra oda tudott volna szegezni a monitor elé. Nem úgy, mint most. Ezen most megpróbálok változtatni. Városban lakom ugyan, de szerencsére vannak zöld övezetek is. Az egyikben tettem tiszteletemet.

Azért annyi tárhellyel én sem rendelkezem, hogy egy egész fotóalbumnyi fényképet feltöltsek, így egyelőre csak ennyivel tudok gazdálkodni. A lényeg, hogy szerencsére nagyon sok helyen kiépült a bicikli út, így lehetővé tette azt, hogy az ember nem csak tömegközlekedéssel tudjon átmenni a másik városba. Ennek örömére a közelben lévő erdős részre esett a választásom, ami tényleg elég nyugtató látványt nyújt. De mivel volt egy földút, ami nem tudtam hova vezet így úgy döntöttem, hogy megnézem merre visz.
Régen is imádtam az ilyen „nem tudom merre megyek, de majd valahol kikötök” bringázásokat, így most is tettem egy kísérletet. Jó pár fénykép készült az állatvilágról is, de kis méretben publikálni egyébként sem lenne előnyös a kivehetetlen részletek miatt. Mindenesetre zenehallgatás mellett nagyon jól sikerült kirándulás volt, s még kullancsot sem sikerült összeszednem 🙂

Az igazi vasárnap!

Kecskenyál

Mivel mostanság rákaptam nagyon a fényképezésre, így igyekeztem mindig olyan pillanatot megörökíteni, aminek van is értelme (azaz nem saját magam fényképezése a fürdőszobában, illetve különböző ételek lekapása, hogy aztán a népszerű közösségi oldalon posztoljam őket).
Persze igyekeztem megragadni olyan alkalmakat is, amelyek részben kiragadhatóak az életemből, s bátran publikálhatom őket a blogon.

Jelen esetben a fentebb látható két kedvencünkről van szó, akik ma éppen türelmesen, szépen, feküdve várták, hogy mindenki hazaérjen. Persze jelen esetben csak így tudtam őket lefényképezni, hisz amint megláttak engem igyekeztek azonnal „letámadni”. Így ritka fotók egyike, amelyeken bátran pózol mindkettő. 🙂

Decemberi látkép

Kecskenyál

Emlékszem még gyermekkorom egyik legcsodálatosabb és egyben legtermészetesebb dolga volt, amikor már közeledett a december, akkor már tűkön ülve vártam, hogy vajon mikor fog havazni. Sajnos az idő előrehaladtával ez az esemény egyre inkább kitolódik, így sajnos az ember csak a röpködő mínuszokat élvezheti, ami annyira nem túl jó dolog, főleg akkor, ha még szél is párosul hozzá.
Ennek ellenére minap sikerült két csodás fotót is ellőni, így úgy gondoltam nem csak szűk körrel osztom meg, hanem publikálom is.

Állatkert, te csodás!!

Kecskenyál

Az idei terveim úgy alakultak, hogy amikor szóba került a szabadság, akkor úgy döntöttem, hogy tavasszal, s ősszel kívánom két részletben kivenni. Egyrészről jó ötletnek tűnt akkor, hisz az időjárás viszonylag jó volt, hisz nem volt sem hideg, sem túl meleg, s tökéletes kiránduló idő volt ahhoz, hogy ne a négy fal közt töltsem a szabadidőd. Most azonban kevésbé tűnik annak, hisz gyakorlatilag majdnem minden szabadidőmet a munkahelyemen töltöm. Ebből fakadóan eléggé kimerültnek érzem magam, de igyekszem a hátralévő időt már kibírni.
Azt már korábban is terveztem, hogy idén is fel kellene jutni a budapesti állatkertbe. Most kivételesen nem szülőkkel, hanem egyedül terveztem felutazni, s másokkal megtervezni, hisz így anyagilag is jól jöttem ki. Bevallom elég jól éreztem magam, s nem bántam meg a felutazást. A nap java része az állatkertben telt, de szerencsére a környéken való csavargásra is jutott idő. Egyetlen egy dolgot nem sikerült megszoknom, az pedig a MÁV-ra jellemző szétszórtságot. És pár kép:

Remekül szórakoztam, s szerencsére az állatkert is elég felszerelt volt, így szinte mindent sikerült megnézni. Természetesen folyamatosan fényképeztem, s így aztán itthon is tarthattam élménybeszámolót.
Ami szórakozást illeti leginkább a punnyadás jellemez most engem. Ennek egyik oka a fentebb említett rengeteg munka. Ebből fakadóan, illetve a kiszámíthatatlan időjárásnak is köszönhetően egyelőre még nem jutottam ki a strandra idén, de megteszek mindent azért, hogy ezen a nyáron lehetőleg ne egy alkalommal jussak ki. Játékok terén teljesen parkolópályára kerültem, mert egyszerűen nincs időm rá, így maradnak a sorozatdarák, melyekkel haladok elég szépen. Azért bízok benne, hogy a júliusom kicsit eseménydúsabb lesz.