Milyen lesz a nyár vizuális szórakozások terén?

Ha az időjárást megnézzük, akkor gyakorlatilag már itt is van a nyár. Naptár szerint viszont csak jövő héten kezdődik majd el. Sokkal lazább lesz mindenki, illetve több minden elérhetővé válik.  Az előző bejegyzésemben már nagyjából ecseteltem azt, hogy mit is kívánok kihozni az idei nyárból, ámbár arról nem igazán esett szó, hogy mik is a terveim a vizuális szórakozások terén.

Render_TR2-XL

Milyen lehetőségeim lesznek azt többnyire három dolog szabja meg: szabadidő, pénz és a programok. Az idén ismét eszközöltem egy gépfejlesztést. Szülői részről volt már szükségszerű, de inkább a sajátomat adtam tovább pár alkatrész kivételével, így pedig nekem lett egy majdnem új gépem. A döntés hátterében pedig az volt, hogy amit tovább adtam az még sok évig ki fogja szolgálni a szülőket használat szempontjából, de az új masina esetében nem tudták volna kihozni belőle a maximumot. Főleg, hogy csak internetezésre kellett a gép.
Nem vagyok hitel párti, így inkább a bankszámlám hitelkeretébe költöttem bele. Ez számomra nagyobb biztonságot jelent, mint két évig fizetni a részleteket. Ámbár tény, hogy emiatt több munkát is kell bevállalnom, s szabadságom java részét augusztusra toltam. Így már a május sem sikerült valami jóra munka terén, de a napokban kezembe vettem a júniusi beosztást, mely ugyan nem lett olyan rossz, mint gondoltam, de szabadtéri programokat nem nagyon tudok tervezni. Tehát bicajozás nem nagyon lesz, s strand is csak hónap vége fele jöhet szóba. Ebből fakadóan pedig fejest ugrok majd a vizuális szórakozások tengerébe, hisz szinte csak erre lesz energiám. Persze, ha épp nem tartózkodom majd itthon.

Nemrég sikerült kipróbálnom kedvenc játékom első részének android változatát, melynek kapcsán kedvet kaptam ismét ezekhez a régi részekhez. Így a Tomb Raider  old gen részeit tervezem végigvinni még akkor is, ha ezek sokkal nehezebbek, mint az újak. Jelen helyzetben a második résznél tartok. Emellett persze az új generációs részeket sem hanyagolom el, hiszen nem rég fedeztem fel egy módosítást az Anniversary alcímet viselő évfordulós kiadáshoz, melynek köszönhetően sokkal jobb grafikai élményt kaphat a játékos. Mindezek mellett a hónap elején itthon voltam három napot, s megint sikerült kifognom azt, hogy zuhogó eső rontsa el a napomat, így nem nagyon szerettem volna kimozdulni. Ennek köszönhetően szépen a Star Wars: The Force Unleashed volt az, aminek nekiültem. Az első rész szinte meg is lett két nap alatt, de a második részt csak ma tudtam befejezni. Mindezek mellett a nemrégiben megjelent Cities: Skylines rántott be igazán. Nem nagyon voltam képben a városépítős játékokkal kapcsolatban, de a tavaly kipróbált 2013-as SimCity bizony bebizonyította, hogy ez a stílus is bejön nekem. A fentebb említett cím viszont teljesen korrekt, s szinte minden olyan elemmel találkoztam benne, ami a 2013-as játékban nem volt. Tény és való, hogy nagyjából két napnyi játékidőm van benne, de ugyebár eddig nem nagyon volt lehetőségem elfoglaltságaim miatt jobban belevetni magam. Persze tény, hogy a héten mindenképp leírom a tapasztalataimat egy teszten belül.

Eme nyár minden bizonnyal nagy sorozatozás nélkül fog telni. Egyrészt szinte minden kifutott már, s ami még nem az május végére fog. Másrészről pedig a következő három hónapban csak három széria fog bemutatkozni. Újoncok lévén fenn áll a lehetősége annak, hogy az első rész után kaszálom őket. Ennek fényében pedig a filmekre helyezem a hangsúlyt.
Neo_render_by_moonmanxo-d4qfnzvMég nem látott filmek többnyire leírások, s ajánlások alapján fogom megnézni. Mozis élményem nem nagyon lesz, hiszen nem találtam olyat, amit érdemes lenne megnézni idén. Ez alól kivétel csak a Jurassic World, melynek bemutatójáig nagyjából épp hogy két hét van.
Nagyon sok film van, ami tetszett, s közülük pedig van kedvenc rengeteg. Amikor a DVD változatokat lecseréltem HD-re, akkor többnyire arról szólt az egész, hogy HD minőségben beszereztem őket, s majd itt hevertek a merevlemezen egészen a kiírásukig. Na már most ezeknek java részét nem néztem újra, s csak belenéztem, hogy milyen is minőségük ténylegesen. Ezekből rengeteg van, így hát jó pár filmet újra fogok majd nézni. Ámbár mielőtt ezt megtenném minden bizonnyal a héten újabb klasszikusokkal fog bővülni majd az eredeti kiadások tárháza. Ugyanis leadtam a rendelésem a Mátrix trilógiára, hiszen darabja 2400 forint. Nagyjából ennyi egy írható minőségi Blu-ray lemez ára. Így viszont mindenképp ez a három film lesz majd, amit meg fogok tekinteni.

Tomb Raider (1996/2015) Teszt

Platform: Android
Néha, amikor olyan portálra tévedek, mely mobiltelefonokkal foglalkozik elgondolkodom azon, hogy hova is fejlődött a technika. Elsősorban azért, mert mennyire eltűnik szinte a gombos technológia, hisz helyette már az érintő képernyős készülékek az egyeduralkodók szinte. Ennek egyik oka, hogy már lassan mobiltelefonunkat is úgy használhatjuk, mint egy személyi számítógépet. Bár sokan az mellett nagyon elmennek, hogy mennyire fontos itt is hardver, mint egy számítógép esetében.
1996-ban látott napvilágot az első Tomb Raider, melynek köszönhetően új szintre emelkedett a kalandjáték, mint műfaj. Megtekintve a gépigényét nem meglepő, hogy annak idején mekkora lázban égett a játékos közösség, hogy gépet tudjon fejleszteni. A megjelenés óta eltelt lassan húsz év, illetve a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy a legendás első rész, s annak kiegészítő epizódja megérkezzen az android operációs rendszerrel rendelkező mobiltelefonokra is! Bevallom annak ellenére, hogy mennyibe is került tavaly a készülékem eddig csak nagyon ritkán használtam játékra, s azok is csak annyira voltak jók, hogy kipróbáljam őket. Így kíváncsi voltam, hogy egy nagy hírű játékot vajon hogyan is tudtak „átültetni” telefonos környezetbe, hogy az működni tudjon. Méghozzá úgy, hogy azzal valóban élmény legyen játszani.
Screenshot_2015-04-12-14-13-40
Tovább… →

Pillanatok, amikor saját magadat vágnád pofán…

Abból a szempontból mindenképp jó, ha az ember rendelkezik egy bloggal. Főleg akkor, ha azt a névtelenség homályába vesző, s általa választott névvel teszi. Az ilyen felhasználói felületek pont azért jók, mert leginkább megadja a lehetőséget, hogy őszinték lehessünk anélkül, hogy bárki a személyes ismeretségi körünkben röhöghessen rajtunk, vagy épp jól nyakon vágjon minket. A további sorokat persze ismeretségi körben nem vállaltam fel, érthető okok miatt.

Kezdjük ott, hogy az ember nem hibátlan. Nem létezik ilyen. Van, akinek sok hibája van, s akad olyan, akinek kevés. És van egy olyan változata az embereknek, akik simán magasról lepottyantanak mindent. Én az a fajta vagyok, aki nem nyugszik addig, amíg mindent rendben nem tud a környezetében. Akár képes vagyok éjszaka közepén felkelni azért, hogy egy csavart meghúzzak a biciklimen, ha éppen arra nem jutott időm, vagy épp elfelejtettem. De bőven akadtak olyan helyzetek, amelyek intő példának szolgáltak nekem, hogy olykor azért jó lenne olyan vaskosat pottyantani mindenre, s büszkeségtől dagadó mellkassal hátradőlni. Még, ha ezt nem is csinálom abban az esetben is jobban tudom elviselni, ha teszem azt szabadidőm bánja egyes tevékenységem, mint mikor pénzt is bukok.
Nagyjából hat évvel ezelőtt vásároltam magamnak egy számítógépet. Eléggé alap volt szegény, nagyjából pont annyira, amennyire a nyári gyakorlati fizetésem engedte, hogy az legyen. Ezt a „csoda masinát” örökölte meg itthon anyám, aki az év elején már többször panaszkodott, hogy nem minden úgy működik, ahogy kellene. Az én gépem atom stabil volt, de egyetlen hiányossága volt: egyetlen egy port hiánya. E miatt gyakorlatilag hiába szerettem volna egy nagyobb SSD-t, annak teljes sebességét nem tudtam volna kihasználni. Akárhogyan gondolkodtam a megoldáson, mindig arra jutottam, hogy ha haladni akarok az elmúlt években bekövetkezett fejlődési szinttel, akkor bizony nálam kell eszközölni alaplap, s processzor váltást, hogy a kiszemelt SSD-t megfelelően tudjam majd használni. Ennek eredménye lett az egy héttel ezelőtti hatalmas kavalkád, melynek közepette összeállt részben az új gépem, mely későbbiekben csak egy SSD cserére várt…

Majd elkezdődtek a gondok. A gond, mely szerint négy memória foglalatból csak kettő volt hajlandó működni. Eme dolog nagyon frusztrált, főleg azért is, mert így ha egy modult tettem bele, akkor sem volt mindegy melyikbe. Bevallom mindennel elégedett voltam, de tartottam tőle, hogy későbbiekben komolyabb problémába is ütközhetek. Ekkor nagyon sok fórumot átolvastam. Próbáltam szoftveresen életre kelteni, s utóbbinak köszönhetően átestem életem első Bios frissítésén is többek között. Már új memória modulokat is vásároltam, hogy megtudjam, hogy mely eszköz lehet a hibás. A legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudtam elfogadni, hogy itthon nincsenek meg azok az eszközök, melyekkel teljesen kizárhatom, hogy honnan ered a hiba. A legfőbb gond az volt, hogy nem tudtam elfogadni, hogy ezt nem tudom megcsinálni, illetve az, hogy nagyon úgy festett a dolog, hogy az alaplapnál van a gond, amit majd garanciáztatni kell végül.
És ugyebár ekkor jött nagyon okos tipp, mely szerint akkor is lehet ilyen hibát előidézni, ha a processzor rosszul áll a foglalatban, s valamely tüske nem áll jól. Erre rögtön ráröppentem, s azonnal tapasztaltam, hogy bizony a feltevés igaz, s egyetlen egy tüske rosszul áll. Ezt próbáltam kijavítani, amely olyan „jóra” sikerült, hogy végül kénytelen voltam a másik gépet összerakni, s az új felett állva azon gondolkodni, hogy vajon ilyen miért is nem tud az ember visszautazni az időben, s szépen közölni saját magával mit ne tegyen meg.

Azzal tisztában voltam, hogy bármit csinálhatok, ennél a garancia ugrott. Maximum egy használt alkatrész üzletben tudnám értékesíteni, mint alkatrész. Viszont nem tudtam, hogy hogyan tovább. Azzal teljes mértékben tisztában voltam, hogy a vásárlás itt nem áll meg, lévén mindenképpen szükséges az új számítógép. Azonban a hitelkeret nem dísznek van egy bankszámlán. Egyébiránt pedig az elkövetkezendő hónapokat amúgy is a gépfejlesztésnek lett volna alárendelve.
Ennek fényében úgy döntöttem, hogy a fenti eset remek tanulság volt nekem, s jó példa lesz majd a következő hónapok, amikor is nadrágszíj erősen összehúzva lesz, okkal. Egy suhintással akartam véget vetni ennek, így ugyan kicsit lejjebb adva az igényeket, de minőséget szem előtt tartva mindent lerendeltem vasárnap este. Alaposan megnéztem, hogy mit érdemes vásárolni, s milyenek az igényeim. Így esett a választás egy MSI PC Mate alaplapra.

71764MSI_H97_PC_MATE

Bevallom kicsit féltem attól, hogy nem lesz megfelelő, hisz az előzőt egy ajánlott listából választottam. Azonban megnéztem azok mitől is ajánlottak, így abból kiindulva döntöttem úgy, hogy mégse legyen nagyon drága, de mégse legyen nagyon olcsó. Ellenben minősége se avuljon el már a megvásárlás pillanatában. Amit alapul vettem, hogy azért könnyebben tudok tájékozódni ezen eszközök között. Persze külföldi oldalakat is átnyálaztam, s elsősorban arról bizonyosodtam meg, hogy tényleg nem hozok-e rossz döntést. Az összeszerelés rendben ment, s szerencsére minden egyes része működik.
Az összerakás után, miután már mindennel készen voltam az jutott eszembe, hogy ha részletesen beleásom magam, hogy milyen chipkészletű alaplapot kellene vásárolni, s nekem mi az elvárásom, akkor minden bizonnyal már első körben ezt vettem volna meg. Hisz a korábbi is kizárólag azért került leváltásra, mert egyetlen egy port nem volt rajta. Nevezetesen a sata3. S, ha alapul veszem a mostani állapotát a gépnek, akkor maximum videokártya, illetve processzor csere az, ami szóba jöhet. De az is akkor, ha indokolt.

Végül úgy döntöttem, hogy nem akarok minden hónapban telepíteni, így végül az általam kiszemelt SSD is megvásárlásra került. Ez egy 120 gigás HyperX 3K lett végül, amely már most remek szolgálatot biztosít nekem.

Kingston_HyperX_thumb

Szerencsére a beszerelés nem volt nehéz. Igaz, nagyon sok időt vett igénybe, mert nem akartam úgy járni,  mint hónap elején. A lényegi része az, hogy ennél is azt érzem, hogy felesleges lett volna a hype miatt egy tízessel drágábbért a közkedvelt Samsung-ot venni, mert ez is kiválóan teszi a dolgát. Egyelőre még semmilyen hibát nem találtam benne, s nem csak az általam tapasztalt sebesség elegendő, hanem a tesztek is alátámasztották, hogy nekem ez több, mint tökéletes.

ssduj

A fenti szösszenet kiválóan tanúsítja, hogy mennyit, és mekkorát tudok hibázni abban az esetben, ha nem gondolom át a tetteimet, illetve ahelyett, hogy kapkodnék szépen átgondolnék részletesen mindent. Ha úgy nézzük igazából nagyjából negyvenezernyi plusz költségem lett a tervezethez képest. Tehát innen indulhatnak majd a túlórák és egyéb nyalánkságok, amelyeknek köszönhetően plusz pénzhez juthatok majd.

A „erőmű” megkezdte működését!

A számítástechnikával nekem csak egy nagy bajom van: hihetetlen gyorsan fejlődik, s ezáltal sajnálatos módon az általunk használt eszközök iszonyú gyorsan elavulnak. Így nagyon beleölni százezreket nem érdemes, még annak sem, aki lazán ki tudja ezeket az összeget pengetni.
Körülbelül három évvel ezelőtt eszközöltem gépfejlesztés, melynek köszönhetően szinte minden egyes alkatrész lecserélésre került. Ahogy, hogy elég vaskos és erős legyen az eltelt időben videokártya cserén, memória bővítésen és SSD beszerzése gondoskodott. Idén azonban megint úgy véltem, hogy nem fog ez az év elmúlni, hogy jelentős gépfejlesztés ne történjen itthon. Arra már időközben rájöttem, hogy nem túl előnyös, ha a játékok, melyekkel játszok egy másodlagos merevlemezre kerülnek telepítésre. Így megjelent az igény, hogy egy nagyobb SSD-t vásároljak, lévén most már elérhető áron vannak nagyobb tárhellyel rendelkezők is. Így úgy döntöttem, hogy a meglévő 60 gigás változat majd édesanyám örökli meg, aki egyébként is panaszkodik, hogy lassú a gépe. Természetesen meg is néztem, hisz tőlem örökölte, de hamar rájöttem, hogy már igencsak elavult változatról beszélünk, így már rá is ráférne a ráncfelvarrás. Igazából neki szerettem volna egy komplett gépet venni, de sajnos időközben mégis úgy döntöttem, hogy nálam lesz majd változás, s jelenlegit örökli meg ismét. Ugyan meg voltam vele elégedve, s erősnek mondhattam még most is, azonban évekkel ezelőtt az alaplapon spóroltam. Így példának okáért fájó volt sata 3-as portok hiánya, melynek köszönhetően a jelenlegi SSD-m teljes sebességét nem tudtam használni. Újat nem is nagyon lett volna érdemes venni ennek fényében, s mindezek mellett a jelenlegi sebességteszt is csípte a szemem úgy döntöttem, hogy az alaplap cserével szembenézek, s amit muszáj lecserélek.

Az alaplap természetesen már ebben a hónapban meg is jött. Az eredeti tervem az volt, hogy júniusban fog összeállni mindkét konfiguráció, s majd akkor össze lesz rakva. De végül győzött a vásárlási ingerem, s még a múlt héten lerendeltem a processzort, s ahhoz egy vaskosabb hűtőt is. Aztán úgy döntöttem, hogy mivel ezen kívül minden tökéletesen passzol a jelenlegi konfigurációba, így mindent át fogok majd pakolni. Igazából ezek után SSD csere lesz, illetve a memória modulok lesznek lecserélve nagyobb sebességűekre. Igazából ezek fizikai cseréje maximum 5-7 perc, s ehhez csak egy újratelepítés tartozik majd.
Elvileg már a múlt héten összeállt volna a PC, de sajnálatos módon ahonnan rendeltem máshogy értelmezte a beígért szállítást, így végül processzor ügyben most az Ipon győzött. Első körben egy Hyper TX3 evo ventilátor került lerendelésre. Mivel a mostani processzorommal sem volt gond, ezért úgy döntöttem bőven megelégszek egy 4460-as modellszámmal rendelkező i5-el, hisz nekem elég, hogy újabb generációs, s 400Mhz-el nagyobb órajelen ketyeg, mint az előző. Mondjuk tény, hogy előre sejtettem, hogy mire felébredek, már itt lesz a futár.
(Linkek a kép alatt azok számára, akik esetleg kedvet kaptak a rendeléshez!)

tx3
Hyper TX3 Evo

i54460
i5 4460

Itt a blog keretén belül azért már sokszor volt olyan bejegyzés, amit ugyan elérhetővé tettem, s feltehetően minden nagyon jót mosolyoghatott rajta. Kivéve engem. Mondjuk tény, hogy a számítástechnika pont egy olyan dolog, amivel azért rendesen be lehet fürödni főleg akkor, amikor az embernek nem áll lehetősége arra, hogy egyes problémákat teljesen ki tudjon vizsgálni.
Ebben már volt annak idején egy bejegyzésem, amit visszaolvasva is nagyon jót derültem rajta. Tanultam is belőle természetesen. Feltehetően fél, vagy egy év múlva, ha ezt is visszaolvasom majd ezen is fogok kuncogni, habár egyelőre csak azon gondolkodok, hogy tényleg ennyire szőke tudok lenni, s ez a tulajdonság bizony nem csak kívülről fakad.

Ahogyan átvettem a csomagot rögtön elkezdtem összeszerelni az új gépet. A legelső probléma amivel szembe kellett néznem az a hűtő volt. Ugyanis univerzális mivoltából azért kicsit trükközni kell, hogy úgy legyenek a talpak felszerelve, hogy pontosan illeszkedjen az alaplapba. Nyilván lehetne mondani, hogy ott van a szerelési útmutató, ami ott is volt. Azonban azon nem szerepelt a jelenlegi processzor foglalat. Így kicsit féltem, hogy esetleg félre lettem tájékoztatva a weboldal szerint, s mégsem passzol ide. Szerencsére majd egy óra küszködés, s mindenféle weboldal átnézése után sikert könyvelhettem el. Igaz, eközben nagyjából háromszor sikerült elvágnom a kezem a hűtőrácsnak köszönhetően.
Ekkor jött a következő pofára esés. A gép elindul, majd miután felpörögnek a ventilátorok minden kikapcsol, majd újraindul. Biztos voltam benne, hogy valami rossz helyre lett dugva, vagy valami rossz. Már szinte darabokra szedtem mindent, s már mindent kicseréltem, hogy megtudjam mi nem rossz. Azzal a gondolattal játszadoztam, hogy neten rákeresve egy informatikai boltba beviszem, amely foglalkozik összeszereléssel, mert én már feladom. Ekkor rápillantottam a hűtőre, s csak az jutott eszembe, hogy ilyenkor azért szívesen pofán vágnám magam úgy teljes erőből. Miközben próbáltam a méretet beállítani a hűtőről nem vettem le a fóliát, lévén úgy voltam vele, majd ha minden passzolni fog majd pasztázás után megteszem. Az egy órányi kínlódás már bepöccentett, s nem is figyeltem erre. Miután szépen felkentem a hűtőpasztát fogtam, s rátettem a hűtőt. Mikor mélyen elmerengtem magamban, hogy vajon ma lesz-e működő gépem, na akkor vettem észre, hogy a hűtőpaszta alatt ott van a fólia.

Ezzel még nem ért véget az egész. Ugyanis annak ellenére, hogy a boot menüben látszódott a másfél terrás vinyóm, telepítés után már nem. Persze ahelyett, hogy megpróbáljam driverekkel megoldani a problémát mit csináltam? Na mit? Dühtől forrt agyammal előkaptam a Windows 7-et, s szépen feltelepítettem. Ekkor megint nem értettem, hogy mi lehet a baj, hisz itt már látta a rendszer is a merevlemezt. Végül ismét visszakerült a Windows 8, ami már használható állapotba került. Ekkor már volt összehasonlítási alapom SSD ügyben is. Az előző alaplapban ezt az értéket produkálta:

ssd_00

Azt már éreztem, hogy gyorsabban fut a kicsike, de viszont nagyon kíváncsi voltam, hogy a teszt mit is fog hozni. Szerintem magáért beszél:

ssd_01

És ebből milyen tanulságot is vontam le magamnak. Először is azt, hogy ha annak idején nem spórolok az alaplappal most nem kellett volna az enyémet szétszednem, s bizonyos részeket továbbadnom itthon, hanem egy az egyben vásárolhattam volna egy új konfigurációt itthonra nem saját használatra. Továbbá, ahelyett hogy fortyogtam volna a saját mérgemben, inkább mindent türelmesen végig kellett volna gondolnom, mert talán így a délutánom is szabad lehetett volna. Mondjuk abból a szempontból szerencsém volt, hogy nem csináltam nagyobb bajt, hisz a rendszer automatikusan lekapcsolt, mikor a processzor hűtése nem volt megfelelő. Következő vásárlás májusban lesz, addig a jelenlegi rendszert fogom tesztelni, habár most sincs rá panasz. Bár a hűtő még furcsa, mert olyannyira nincs hangja, mint ha nem is működne. Habár emellett nagyon jól teszi a dolgát.

Lévén nagy sorozatos maratonomat befejeztem most már jönnek a filmek, s a játékok.

Előtavasz

Annak ellenére, hogy nem igazán szeretem a hideget mégis szeretem a telet. Leginkább azért, mert számomra mindig egy vizuális gyönyört jelentett a szép havas táj. Sajnálatos módon az utóbbi az, ami leginkább kezd eltűnni, hisz sem tavaly, sem pedig idén nem volt jelentős hózápor, aminek lehetett volna örülni. Tudom, tudom másoknak ez akár a mennyország is lehetne, de én inkább már tavaszias időt várok márciusra, nem pedig térdig érő havat. Habár tény, hogy mindennap nézem, hogy vajon milyen idő is várható. Jelenleg ez:

201503121747

Abban természetesen nagyon bízok, hogy a derűs idő megmarad, s csak jelentéktelen összeget kell a fűtésre költeni ebben a hónapban. Persze bízom még továbbiakban abban is, hogy áprilisban már elővehetem a „drótszamarat”, s végre azzal kezdhetek el járni dolgozni.

Egy hónappal ezelőtt nagyjából arról írtam, hogy elképzelhető, hogy idén összeállítok egy új számítógépet. A gép összerakás megkezdődött, s máris teljesült az első fázis. Nagyjából három évvel ezelőtt leginkább az alaplapon spóroltam, melynek meg is ittam a levét. Rájöttem, hogy sok előnyt jelentene, ha minden egyes programomat jelenleg az SSD-men tárolnám. Tárolhatnám is, ha éppenséggel nem lenne 60 gigás a teljes eszköz. Azonban nagyobb teljesítményűt nem érdemes vásárolnom már a jelenlegi gépemben, ugyanis a három évvel ezelőtti spórolásomnak hála egy olyan alaplappal rendelkezem, amelyen nincs sata3-as port, tehát nem csak az új, de a jelenlegi SSD sebességét sem tudom maximálisan kihasználni. Így végül úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy szülői részre vásárolnék gépet, inkább építek magamnak részben egy újat, s a jelenlegit megöröklik. Mondjuk ebből a szempontból mindenképp jól jártak.

Természetesen most is a PCDiszkont-tól rendeltem. Mivel a hét elején dolgoztam, így mindenképp azt akartam, hogy akkor jöjjön a lap, amikor itthon vagyok. Így hétfő éjjel leadtam a rendelést, s csütörtökre írták a szállítást. Természetesen nem így történt, hisz már szerda délután itt volt a futár. Nem morogtam érte, hisz így legalább az öt napomból csak egy telt itthon üléssel.
Most azonban nem fukarkodtam, ugyanis teszem azt két év múlva, ha akarok cserélni mondjuk egy SSD-t, akkor nem akarok ismét megint majdnem egy új gépet építeni. Így lett egy Gigabyte GA-H97 D3H, melyhez még társult egy Modecom ház is.

GA-H97-D3H_05

ModeCom_Logic_B_ATX_miditorony_tap_nelkul-i86371

Maga az összeszerelés jól ment, s annak kiváltképp örülök, hogy nem kellett még csavarhúzó sem hozzá! Persze azonnal felcsaptak a vásárlási igényeim, de szerencsére sikerült visszafognom magam. Azonban mivel nem tudom milyen lesz a jövő hónapom, s nem is szeretnék itthon dögleni a futárt várva mondjuk egy szép napos délután ezért úgy döntöttem, hogy hitelkeretemet felhasználva két hét múlva megrendelem a processzort is. Minden át lesz pakolva ebbe, s júniusig csak a memória modulok és az SSD lesz nagyobbra cserélve. Így tudom tesztelni. S nagy szerelést sem igényel a fent említett két eszköz cserélje sem. Másfelől pedig, ha bármi közben anyagilag nem fog itt porosodni a szekrényben az új alkatrész.

Pihenés tekintetében sajnos nem álltam túl jól. A beosztásom sem sikerült valami fényesen, így gyakorlatilag mást nem vártam, mint hogy mikor is lesz ez az öt napos „hosszú hétvégém”. A vége felé kezdtem már úgy érezni, hogy teljesen leépülök mentálisan, mert nem tudtam elegendő mennyiséget aludni. Ennek ugyebár az lett a hátulütője, hogy másnap egész nap fáradt voltam, s szinte semmihez sem volt kedvem. Azonban ez nem szegte kedvemet, ugyanis elég szépen gyűjtöttem a programokat, illetve a megtekintendő filmeket erre az öt napra.

Ami viszont biztos, hogy elhatároztam: ebben a maradék négy napban bizony remekül akarom majd érezni magam, nem gondolván a munkára!

Rise Of The Tomb Raider csemege!

Valamikor év végére ígérik a készítők. Egyelőre Xbox One és Xbox 360-ra. Szerencsére utóbbival rendelkezem, s bízom benne nem lesz ocsmány grafikai butítás. És bízom benne, hogy PC-re is megjelenik, ahol azért megfelelő technikai háttérrel rendelkezem.
Egyelőre pár képet kaptunk, s némi ígéretet a GameInformer-től, hogy következő számában foglalkozni fognak Lara Croft új kalandjával.

197444_orig_gi01 197445_orig_gi02 197446_orig_gi03

Várjuk!