…és akkor ez sem kerül fel a polcomra!

A Lara Croft and the Temple Of Osiris számomra hihetetlen nagy pozitív meglepetés volt. Igaz, hogy a képernyő előtt lehúztam legalább nyolc órát egy huzamban (aminek meg is lett az eredménye végül fej és szemfájás keretén belül), de megérte aznap.
Nagyon sok olcsóságot találtam eddig a Media Markt-ban, így nem is meglepő, ha ez az üzletlánc az én kedvencem. Tegnap is betértem, s habár tudtam, hogy lesz dobozos verziója a szóban forgó játéknak, de nem rendeltem meg. Így meglepett, amikor megláttam a polcon. Bevallom a majdnem 10 rugós ár azért kicsit húzósnak tűnt, így tegnap nézegettem, hogy vajon ekkora nagy bitang dobozba vajon mi is került bele?

912706l6XQL._SL1500_

Egyébiránt úgy voltam vele, hogy az elmúlt fél évben bevállalt túlóráknak köszönhetően többet nem kérek belőle. Azonban ma úgy döntöttem, hogy inkább bevállalom, s visszamegyek megvásárolni. Ekkor belebotlottam ebbe a hozzászólásba:

0235987423

Minden bizonnyal tegnap néztem volna, ha kibontom a dobozt és nincs benne semmi. Mindezek mellett a bitang nagy dobozban valami olcsó műanyagból kreált iszonyatosan kegyetlen ótvar miniatűr figura van.

Valahol megértem a kiadót, hogy mindent megtesz, hogy minél többen vásárolják meg az adott terméket. De az internetes aktiváció, illetve a letöltőkulcs szerintem rossz irány. Ugyanis mi van akkor, ha nincs internetem? Vagy megvásárolom, és mondjuk karbantartás van a szolgáltatónál?

Silent Hill Downpour teszt

Platform: Xbox 360
Silent Hill világa valóban lenyűgöző. Mikor először láttam a filmet hihetetlen módon lenyűgözött, s addig, míg vártam a folytatásra szépen a játékokkal megismerkedtem. Rajongóvá nem váltam, hisz a PC-s portokat is csak egyszer tettem magamévá. A legmeghatározóbb élményt a Silent Hill 2 illetve a sokak által bírált Silent Hill Homecoming nyújtotta nekem.
Megdobbant a szívem, amikor tudomást szereztem, hogy érkezik az új epizód, s mérget vettem rá, hogy ezzel bizony én is játszani fogok. Azonban a sors a konzol exkluzivitás miatt máshogy hozta, így én kimaradtam a szórásból. Tavaly szert tettem két játék konzolra, s végül utóbbira (ami egy Xbox 360) meg is szereztem a játékot.
0000
Tovább… →

Harry Potter And The Prisoner Of Azkaban teszt

Platform: PC
Ahogyan olvasgattam játékos körökben a filmből készült játékok közül nagyon sokan az első három epizódot tartják nagy kedvencüknek. Miután úgy döntöttem, hogy a filmek után ideje megismerkedni velük azt gondolom, hogy nem véletlen eme három címnek a közkedveltsége.
Mindegyikért az Electronic Arts a „felelős”, s azt gondolom, hogy végeredményben nem is lett rossz kiadás.
0000
Tovább… →

Harry Potter And The Chamber Of Secrets teszt

Miután magaménak tudhattam az összes filmet Blu-ray lemezen, s az extrák között „csatangolva” az adott epizód játékadaptáció előzetesét látva megfogant bennem, hogy mi is lenne, ha a filmek után a játékot is előnyben részesíteném végre. Egyrészről  hideg időjárás miatt egyébként sem mozdulnék ki szívesen itthonról, másfelől emlékeim szerint annak idején az első résszel nagyon jót szórakoztam. Miután azzal rendkívül jót szórakoztam, így nem volt kérdés, hogy a folytatásnak a Chamber Of Secrets-nek is nekiüljek.
hp1
Tovább… →

Harry Potter And The Philosopher’s Stone teszt

Platform: PC
Azok közé tartozok, akiket elvarázsolt ugyan a Harry Potter – univerzum, de mégsem lettek megszállott rajongó. A könyveket egyáltalán nem olvastam, de a filmeket láttam. Idén újranéztem az összeset, majd pedig elég jutányos áron megvásároltam azokat Blu-ray-en is, mert véleményem szerint azért tömörítetlen fájlok ide, vagy oda, de némileg lehet látni, hogy van különbség a letöltött illetve az eredeti lemez között.
És mi az, ami kimaradt a szórásból ebből a szempontból: a játékok. Ugyan próbálkoztam velük, s talán az elsőről van a legkevesebb emlékem. A legutolsókból láttam videókat, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam kedvet hozzájuk. Végül úgy döntöttem, hogy unalmasabb perceimre tökéletesek lesznek majd ezek, így végül merész vállalkozásba kezdtem azzal, hogy nekiülök az összes számítógépre kiadott résznek. Kezdetét vette a kaland az első résszel, azaz a Harry Potter And The Philosopher’s Stone-nal.
002
Tovább… →

Lara Croft and the Temple Of Osiris

Platform: PC, XBox One, Playstation 4
Nagyjából öt év telt el a két fő Tomb Raider epizód között. E között az időintervallum között látott napvilágot a Lara Croft and the Guardian of Light, amelyet a rajongók többsége nagyon szeretett, ellenben én nem igazán voltam oda érte. Az első képek alapján én csak nagyon reménykedtem benne, hogy a mellékág is kap egy rendes grafikai megjelenést, s nem csak egy felülnézetes valami lesz belőle. Végül számomra egy felülnézetes, olykor igazán nehezen irányítható valami lett, amelyet ugyan egyszer végigvittem, de azóta se vitt rá a lélek, hogy ismét nekiüljek.
A játékosok körében most elsősorban a jövő decemberben érkező epizód van középpontban, amely egyelőre úgy néz ki, hogy kizárólag Xbox konzolokon fog majd megjelenni. Sok rajongó – köztük én is – nem túlzottan örült, amikor a kiadó bejelentette, hogy érkezik a mellékág folytatása, azaz a Lara Croft and the Temple Of Osiris. Igazából nem nagyon voltam ráhangolódva, de persze abban biztos voltam, hogy már maga a franchise is kötelez engem, mint rajongót, hogy végigvigyem. Megérkezett, kipróbáltam, egyelőre a munka miatt hagytam heverni. Ma délelőtt elővettem, s bizony este tízig nyomtam kisebb megszakításokkal.
lctoo00
Tovább… →

The Sims 2: Castaway Stories

Platform: PC

Minden bizonnyal kevés olyan ember van, aki otthonosan mozog a virtuális világ szórakoztatási szekciójában, aki ne hallotta volna a The Sims nevet. Ez a játék, amely emberek millióit bolondít meg, melynek fejlesztője kiegészítők formájában akár több bőrt is le tud húzni a játékról anyagi értelemben. Van, aki iszonyatosan imádja, hogy szinte más játék nem fér meg mellette, de akad olyan is, aki teljesen kifordul magából a címet meghallva, s csak ontja magából a negatívumokat, de az esetek többségében majdnem mindig megtalálható az alapjáték, illetve a kiegészítők a számítógépén.

Annak idején még iskolás koromban egyszer úgy jött el az osztálytársam hozzám, hogy azt mondta majd hoz valami jó játékot. Én igazából csak néztem rá kerek szemekkel, hogy vajon mi rejtőzhet a The Sims név alatt. Nem kellett egy óra, s annyira belelendültem, hogy nem tudtam otthagyni. Nem ment. Majd folytatódott az őrület a The Sims 2-vel. Aztán megérkezett a harmadik epizód is, amely mérsékelt pozitívumot tartalmazott nekem, így gyakorlatilag már a negyedik kiegészítő előtt elvérzett úgy, hogy nagyjából tíz órányi játékidő, ha volt benne. Lassan teljesen érdektelenné váltam a szériával kapcsolatban egészen addig, míg idén nem jött a negyedik rész. Kíváncsiságom határtalan volt, de talán a széria egyik legnagyobb bukása volt számomra. Ugyan a parancsikon minden áldott nap farkas szemet néz velem, de foglalkozni azóta se foglalkoztam vele. Azonban a negyedik rész kapcsán előkerültek a korábbi epizódok, s egyik legkellemesebb meglepetést produkáló The Sims 2: Hajótörött krónikák is, mellyel tettem egy kellemes utazást tegnap délután.

Tovább… →

Silent Hill: Downpour!

Annak idején eléggé ráfeküdtem a Silent Hill témára, s eléggé pörögtem rajta, míg az aktuális címeket kipörgettem PC-n. Ami egyébiránt sikerült is, de aztán eléggé nagy csend lett körülötte. Egyetlen egy nagy fájdalom a Downpour alcímet viselő rész volt, ami csak konzol exkluzív lett. A nemrég megvásárolt Xbox 360 -nak köszönhetően azonban digitális formában megvásároltam erre a platformra (az más kérdés, hogy mennyire konzol gyűlölő voltam, illetve mennyire megvetettem a digitális vásárlást).

Egyelőre azért nem estem tőle hanyatt, viszont tény, hogy a játék rendelkezik statisztikával. Ebben számomra az az érdekes, hogy nagyjából 13%-nál járok, de máris beleöltem valamivel több, mint másfél órát a játékba. Hmmm…

Tomb Raider: Underworld – Lara’s Shadow teszt

Platform: Xbox 360
Rajongóként talán annál rosszabb nincs, ha valami érdekel, de sajnos korlátok közé vagy szorítva, melynek következménye az, hogy gyakorlatilag nincs lehetőséged az adott tartalommal való foglalkozásra. Bő hat évvel ezelőtt szinte egy virtuális véres tőr került minden rajongó szívébe, aki kénytelen volt azzal szembesülni, hogy ha nem rendelkeznek egy Xbox 360-as konzollal, akkor bizony a hőn szeretett játékuk kiegészítő részével nem nyomulhatnak.
A legnagyobb probléma talán ezzel pont az volt, hogy ez a két kiegészítő néhol még verte is a fő játékot, így csak elképzelhető lehet, hogy vajon mekkorát is tudott volna dobbantani annak idején a Tomb Raider: Underworld, ha éppenséggel ezek az exkluzív pályák is bele kerülnek az alapjátékba.

Tovább… →