Rise Of The Tomb Raider: 20 Year Celebration

Minden bizonnyal a Playstation 4 tulajok jártak a legjobban, akiknek nem volt lehetőségük, vagy éppen nem akarták más platformon magukévá tenni a Rise Of The Tomb Raider-t, ugyanis október 11-én lassan egy évvel a megjelenés előtt erre a platformra is elérhetővé válik a játék mindenféle extra kiadással.
Természetesen minden eddigi megjelent tartalmat megkapnak az új generációs konzol tulajok, ami eddig megjelent a másik három platformra. Ami egyébiránt nagyon szájhúzogatós részemről az az, hogy gyakorlatilag az, aki megvásárolta az eredeti kópiákat, s mellé még az extra tartalmakba is fektetett némi pénz, az ennek a kiadásnak az eredeti árát már régen túllépte. Ráadásul jönnek újabb extra tartalmak, melyekért ismét pénzt kell majd csengetni, tehát teszem azt, aki eddig megvásárolta PC-re, s minden egyes letölthető fizetős tartalmat megvett simán 30-35 ezer forintjában jár már a játék. Én a két kiegészítőn kívül semmire nem költöttem, s jelenleg a legújabb kiegészítő érdekel, illetve két skin, ami nem más, mint a régi játékok Lara Croft-ja:

Elméletileg nem csak azoknak lesz elérhető, akik megvásárolják a Playstation 4 változatot, vagy rendelkeznek PC-re a Season Pass-szal, hanem a hagyományos játékokosok is, akik a játék alap változatával rendelkeznek. Erre kíváncsi leszek, ugyanis az új kiegészítő érdekelne legjobban, s még hat nap van a megjelenésik, s még semmiféle előrendelési opció nem jelent meg az új tartalmakra.

Mindenesetre addig kaptunk egy kedvcsinálót:

Íme a GTX 1060!

Az idei év nem a legszerencsésebb volt elsősorban anyagi oldalról. Első körben jött egy nem kívánatos fejlesztés számítástechnika terén, ami új monitort, SSD-t, merevlemezt, és persze videokártyát takart. Ugyanis monitort leszámítva minden tönkrement, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva persze egyszerre. A legrosszabb persze egyértelműen a másik oldalról bevállalt R9 380 halála volt, amely kapott némi villámot a nyár eleji hatalmas viharból. Lévén leültem zenét hallgatni, így a nagy csattogásból semmit nem hallottam egészen addig, míg nem szikrázott egy jelentőset a konnektor, s onnantól kezdve nem halt meg pár dolgom.
A biztosítóval való baszakodás jelentősen hazavágta a nyaramat. Abból a szempontból végképp, hogy saját zsebből kellett megcsináltatnom a tévét, illetve bevizsgáltatni a videokártyát. Így már az elég megterhelő volt, így csak vártam, hogy mikor is lesz majd meg végre pénz, ugyanis saját zsebből kártyát nem szerettem volna venni. Az már most biztos, hogy a Playstation 4 javítása következő évre fog majd csúszni, ugyanis találtam olyan helyet, ahol nagyjából harmincezerből ki tudják hozni a javítást, ami valljuk be a gép árához mérve elég karcsú.

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mit is csináljak, de végül a VGA vásárlása mellett döntöttem. Ott valóban fel volt adva a lecke, de úgy döntöttem a legjobbat nem vagyok hajlandó megvenni, mert lazán 120 ezerbe kerül, s inkább lehorgonyoztam egy RX 470-es változatnál. Azonban pont beleszaladtam egy leárazásba, s úgy döntöttem, hogy azt a 15 ezer felárat megéri az általam kinézett kártya, amit szépen levittek 104 ezerre. Így végül lett egy MSI Gaming X 6 GB-s változatú GTX 1060-as kártyám.

Az egyik legjobb kártyáról van szó, s mivel az MSI-ről nagyon sok jót olvastam, így úgy döntöttem, hogy ha már engedtek az árából 15 ezret, akkor mindenképpen ezt veszem meg, ha már nagyon jókat olvastam a hűtéséről. Az viszont már kibontás után tapasztaltam, hogy iszonyatosan masszív kártyáról van szó, de ezek mellett tény, hogy elég nagy is, s tény, hogy találó a megfogalmazás, hogy akár járólapnak is lehet használni.
Az már csak szerencse volt, hogy nem volt 3 mm-rel hosszabb a kártya, mert bizony gondban lettem volna, hogy hogyan is szuszakolom be a gépházba. Persze ez a kártya is világít, melynek létjogosultságát nem igazán értem, de legalább van hozzá megfelelő applikáció a gyártótól, aminél van olyan opció, hogy ki tudom kapcsolni. Így sötét szobában legalább nem úszik fényárban az egész helyiség.

Sajnálatos módon kevés időm volt, hogy teszteljem, amiben meg volt igyekeztem megizzasztani. Első természetesen a Rise Of The Tomb Raider volt, aminél azért olykor-olykor volt némi megakadás, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy maga a játék egyébiránt sincs jól optimalizálva, s meglesve videomegosztón több végigjátszás videót, mely 200 ezres kártyákkal készültek ott is láthatóak ezek az FPS droppoknak nevezett akadások. Ugyanott, ahol nekem. Azonban tény, hogy elég szépen lefutott a teljesítmény teszt:

Amire még ráröppentem az a Battlefield 1, GTA V, Everybody’s Gone To The Rapture volt, ámbár mindegyik a nem nyert kategória győztese lett. Azonban az utolsó volt olyan, hogy szaggatott, mint az állat, de ahogyan utána olvastam egy kétszer erősebb kártyával sem fut jobban lévén ismét kaptak a játékosok egy eléggé elsz*rt konzolportot.
Amire viszont ismét ráröppentem az a Crysis 3 és a Cities Skylines lett végül, s mindkettő gyönyörűen fut. Ebből a szempontból nem csináltam rossz vásárt. Viszont tény, hogy jön az ősz, s mivel anyagilag össze kell húznom a nadrágszíjat, így jó döntés volt a kártya vásárlás, mert legalább valamivel ki tudom kapcsolni az agyam.

Az más kérdés, hogy már most van olyan játék, aminek nem lenne ez a kártya elég. De szerencsére az olyan címek nem jönnek be. Viszont bízom benne, hogy három évig tényleg nem kell semmihez sem hozzányúlni a gépben, s semmi nem fog tönkremenni.

Végcél a GTX1060?

Játékos igénnyel létezni a számítástechnika világában elég gusztustalan dolog. Legfőképp azért, mert egy számítógépet valaki kizárólag internetezésre és filmnézésre akar használni akkor akár százezer alatti összegből össze tud hozni lévén már integrált VGA lehetőséggel is rendelkeznek az alaplapok. Azonban, akiknek van igénye játékra azoknak lassan két választási lehetőségük van: maradnak a középkategóriás alkatrészeknél, s kompromisszumok megkötésével hajlandóak érvényesülni ebben a világban, vagy pedig iszonyatosan nagy pénzeket áldoznak arra, hogy minden tökéletesen lehessen a gépükben.
Régebben nagyon sokat játszottam, de ez leszorult minimális szintre, s azóta úgy jellemzem magam, mint „alkalmi játékos”. Azaz kevés olyan játék jelenik meg, ami egyből megtetszik, s magával is ránt, továbbá előfordulnak olyan hetek, hónapok, amikor egyetlen egy címet sem indítok. Vagy, ha igen, akkor tíz, vagy húsz perc után ki is kapcsolom.

Évek óta gépemben a leggyengébb alkatrész egyértelműen a VGA volt. Nagyon sok pénzt nem voltam hajlandó áldozni rá, így a komolyabb ötvenezres kategóriából került ki győztesen ez pedig nem volt más, mint az ASUS kínálatából a GTX 550Ti:

A kártyával egyébiránt megvoltam elégedve még akkor is, ha akadtak olyan címek, amelyeknél érezhető volt, hogy bizony nem a legerősebb. Összesen két évet muzsikált a gépemben, ámbár szerencsém volt, mert le is akartam cserélni. Így 2013 augusztusában szépen meg is halt. Így a szeptemberi fizetésem előtt már egy komolyabb kártyára esett a választásom, ami nem mást volt, mint a GTX760. Ő is sokat bírt, de ez sem bizonyult örök életűnek, ugyanis nagyjából három évnyi szolgálat után idén márciusban örök létre szenderült. Igazából már megfogalmazódott bennem, hogy egy GTX970-re akarom cserélni, de elég húzós volt az ára. Végül az ár döntött, így végül helyett egy R9 380 lett végül, amivel megvoltam elégedve, de az ismert AMD hibákba én is belebotlottam. Illetve nem tetszett a két gyártó közötti gusztustalan verseny sem, azaz egy játék azon a hardveren fut jobban, amelyikre optimalizálták. Így hiába jók a másik specifikáció, ha az optimalizálás miatt kiesik. Összesen két hónapig szolgált, míg villámcsapás okozta a halálát. Szintén előkerült a GTX970 ötlete egészen addig, míg tegnap be nem mutatkozott a GTX1060, amelyből az MSI változat nyerte el a tetszésemet:

Elég szépen teljesít a teszteknél, illetve az ára sem horror a GTX970-től, s a fogyasztása miatt sem kellene a tápegységemet lecserélni. Jelenleg 108 ezer az ára. Ennyit VGA-ra nem is szerettem volna adni, de mivel a biztosító a TV javíttatását, illetve az elhalálozott VGA árát teljesen kifizeti, így nem volt kérdés, hogy nagyjából tízezer forintot kell majd hozzádobnom, hogy meg tudjam venni.
Persze az ár nem végleges még számomra, hiszen először a szintén elhalálozott Playstation 4 vár cserére, melynek kizárólag alapgép cseréje töredéke a kártyának, s jól megírt szakvélemény alapján ennek az árát is visszakaphatom. Tekintve a kifizetés lassúságát a VGA vásárlást augusztus vége, s szeptember közepére tervezhető nálam. Addig pedig remélem lejjebb megy az ára, s amennyiben van rejtett hibája az előkerül.

Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration

Nem kis játékos felháborodás volt, amikor kiderült, hogy a Rise Of The Tomb Raider konzol exkluzív lesz. Aztán kiderült, hogy az exkluzívitás csak ideiglenes. Így januárban jött a PC kiadás, majd tegnap bejelentésre került a PS4-es változat, mely a Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration nevet viseli:

Egyébiránt roppant érdekesen hangzik, kissé vérnyomás emelő is volt, amikor kiderült, hogy milyen tartalmakkal jönnek majd. De kiderült, hogy ismét lehet pénztárcába nyúlni, hiszen újabb kiegészítők látnak majd napvilágot a többi platformra is. Minden bizonnyal 18-20 ezer között fog majd mozogni a PS4-es változat ára, ámbár tény, hogy ha valaki megvásárolta a többi platformra, akkor a kiegészítőkkel együtt szintén kiadott ennyit erre a játékra. Ami azért is gáz véleményem szerint, mert a megjelenés napján az ember nem teljes játékot vesz így, hanem csak félkészet.
Egy kisebb montázs is helyett kapott, melyben szépen felvázolják, hogy mi is vár a konzol tulajokra októberben, illetve milyen újabb kiadások látnak napvilágot a többi platform játékosainak, amelyből csak az Xbox 360 marad ki.

Az már bizonyos, hogy lesz egy Croft birtokon játszódó két DLC. Az egyik a Blood Ties címet kapta, míg a másik a Blood Ties: Lara’s Nightmare nevet fogja viselni. Ami még újdonság lehet, hogy a 20. évforduló alkalmából lehetőség lesz majd a játékot korábbi epizódok modelljeivel végigjátszani. A lenti videóban lehet is látni némi ízelítőt az extrákból:

Rise Of The Tomb Raider: Cold Darkness Awakened teszt

Gusztustalan. Nagyjából ez az a szó, amit tudok használni a játékipar egyik legnagyobb lehúzására a DLC-kre, amik nem mások, mint az adott vizuális tartalom kivágott szeletei. Azaz valaki megvesz egy játékot, akkor számolnia kell azzal, hogy nem egy teljes valamit vásárol meg, hanem egy olyan munkát, amelynek különböző darabjait kivették, melyeket később kénytelen lesz megvásárolni.  Az már szánalmas kategóriát minősíti, hogy a fejlesztők, s a kiadók olyan marhaságokért is képesek pénzt kérni, mint például a karakter öltözete. Pedig mennyire tartalmas is lenne egy játék, ha mindent megkapnánk vele.
A Baba Yaga – Temple Of The Witch volt az egyik történet orientált kiegészítője a Rise Of The Tomb Raider-nek, ami szódával elmegy kategória kiváló győztese. Többet nem is vártam a Cold Darkness Awakened-től sem, mert elfért volna az alapjátékban, de így különálló misszióként kissé csalódás volt.

Tovább… →

Uncharted 4: A Thief’s End teszt

Platform: Playstation 4

Gyermekként nagyon örültem, amikor meglett az első számítógépünk. Habár tény, hogy semmilyen komolyabb funkciót nem töltött be, s egyszerűen csak játékgépként szolgált. Ismerősöknek köszönhetően nagyon sok tartalommal rendelkeztünk, de sajnos egyik se tetszett igazán. Olyanok se, amikért nagyon sokan rajongtak. Így hát nem értettem, hogy ezek egyszerűen nem tetszenek, vagy csak a műfaj az, ami nem az én világom.
Egy nap egy újságos mellékletnek köszönhetően kipróbálhattam az 1996-os első Tomb Raider demóját, s akkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az akcióelemekkel tűzdelt kalandjáték az én világom, ahol ugrálhatok, mint egy csimpánz a vizuális textúrák között.

Jó pár epizódot letudott a  játék, mire hozzám eljutott, így elvoltam egy ideig, mire felzárkóztam. Persze párhuzamosan kerestem más címeket is, s a lényeg nálam mindig egy valami volt: Olyan, mint a Tomb Raider? Méltó utódot nem találtam, ellenben a megnevezett címbe szinte vállalhatatlan módon szerelembe estem olyannyira, hogy az internet elérés biztosítása utáni első percben első dolgom volt regisztrálni egy rajongói fórumra.
Itt már komolyabb játékosok voltak rengeteg tapasztalattal, s élményekkel. Hozzájuk képest sehol nem voltam, de lényegében nekik köszönhetem, hogy először hallottam az Uncharted szót. Képek, videók alapján tökéletesnek tűnt, s gépigény után kutakodva kellett rádöbbennem, hogy mit is jelent az exkluzív szó. Az érdeklődésemet nagyon felkeltette a játék, de diákként egyébként sem engedhettem volna meg egy konzolt magamnak, s nem is terveztem. Ennek fényében a feledés homályába veszett az egész, s nem is követtem nyomon a játékkal kapcsolatos híreket.

Időközben beléptem a munka világába, s a filmek terén a nagy felbontású tartalmak felé fordultam, melynek egyenes következménye lett egy kifutó szériás Blu-ray lejátszó, ami rövid üzemidő után kezdte megadni magát. Időközben persze nézegettem a különböző boltok polcain a játékokat, köztük a konzolos választékokat is. Ekkor tűnt fel egyes borítókon a Blu-ray logo, s miután megbizonyosodtam róla, hogy a gép képes filmeket is lejátszani nem volt megállás: két évvel ezelőtt megvásároltam az első játékkonzolomat. Első élményem a Drake’s Fortune volt, mely olyan élményt hozott el nekem, hogy azonnal pótoltam a hiányosságomat a sorozat terén. Az igényemet oly módon sikerült felülírnia, hogy ha akció elemekkel tűzdelt kalandjáték kerül szóba, akkor első kérdésem a következő: Olyan, mint az Uncharted? Talán pont e miatt is tettem le fájó szívvel a kontrollert a Thief’s End végén, mely elméletileg az utolsó rész volt a franchise-ból.

Tovább… →

Kalandra fel!

…végül befutott. Új megjelenésként kaptam hozzá egy kulcstartót, és egy ajándék DLC-t. Már a megjelenés napján egy 5 gigás (!) patch töltődik hozzá, így jelenleg még nem sikerült kipróbálnom.

Ami negatívum: Megértem, hogy kell útmutató a borító. De könyörgöm! Miért nem lehet a csomagolásra ragasztani, és miért kell közvetlenül a borítóra??? Tudom, hogy a polcon egyébként is a doboznak a gerincét fogom látni, de akkor is!

Rise Of The Tomb Raider: Baba Yaga – The Temple Of The Witch teszt

DLC. Ez az a szó, ami régen úgy hatott a játékosokra, mint egy füves cigi. Most ez a szó nagyjából olyan hatást vált ki egy játékosból, mint egy nem várt számla, mely után eléggé felemelkedik a vérnyomása az adott személynek, s nem pozitív szempontból. A vizuális tartalmak a célközönség szórakoztatására készül, de ez csak másodlagos szempont, hiszen az első a bevétel. Számomra inkább gyomorforgató, hogy megjelenik egy húzócím, melyre a többség hajlandó nem kis összeget áldozni. Remek példa a Rise Of The Tomb Raider, mely alaphangon 12 ezer forintba „fájt”, de ha érdekel, akkor mellé vásároljam meg a címbéli kiegészítőt majdnem 3 ezer forintért. Ha a többit is hozzászámoljuk, tehát egy teljes játékot akarunk kapni akkor majdnem 20 ezret kicsengettünk, hogy teljes játékunk legyen. Szép.
Igyekeztem nem foglalkozni ezzel a ténnyel, de végül beadtam a derekamat, mert kíváncsi voltam rá. Lassan két hónapja, hogy végére értem az élménynek, de még csak most jutottam el oda, hogy bejegyzést is tudjak róla írni.

Tovább… →

Mi a helyzet a virtuális világban?

Amikor nincs kedvem kimozdulni itthonról, illetve unatkozok, s nincs lehetőségem elmenni hazulról, akkor az esetek igencsak túlnyomó többségében a virtuális világban keresek némi szórakozást. Szerencsére az elmúlt időben végrehajtott munkahely váltás szabadidő tekintetében igencsak remek döntésnek bizonyult, hiszen nem csak kipihentebb vagyok, s több energiával rendelkezek, hanem helyi telephelynek köszönhetően naponta minimum két órával több maradt a pihenésre.
Első körben nézzük, hogy hogyan is állok a sorozatokkal. Régen nagyon sokat követtem. Közülük már jó pár véget ért, vagy elvérzett. Ha egyik sem, akkor még követem őket, vagy épp én magam döntöttem úgy, hogy ennyi volt belőlük. Jelenleg (!) hat sorozatot követek, melyből már három letudta az aktuális évadát, míg az egyikre még várni kell, s a maradék kettő pedig az, aminek a nézése folyamatban van:

South Park:
Annak idején iszonyatosan berántott a sorozat, s nem is nagyon volt olyan rész, ami nem tetszett volna. Valahogy a tizedik évad közepén elvesztettem az érdeklődésemet, s ugyan belekezdtem a folytatásba, de abbahagytam. Párszor már sikerült a TV-ben elcsípnem pár epizódot, így újra megjött a kedvem. Elkezdtem az első évadtól nézni, de a második évad felénél úgy döntöttem, hogy abbahagyom, s folytatom a tizedikkel. Egyrészt annak idején egy részt többször megnéztem, s másodsorban pedig nem akarok időt fecsérelni arra, hogy újra megnézzek tíz évadot egyben. Jelenleg a tizenegyedik etapot taposom, melyből hátra van még öt rész. S mivel húsz perces epizódokról beszélünk szerintem még ma végigviszem.

The Big Bang Theory:
Szinten régen iszonyatosan imádtam, s végül részemről ennek is leesett a népszerűsége. Végül egyszer abba is hagytam, de aztán visszatértem. Nem bántam meg, de fenntartásokkal kezelem, s az elvárásaimat eléggé letettem, így végül olyannyira jól sikerült ez a döntésem, hogy minden egyes epizódot képes vagyok szinte maradéktalanul élvezni még akkor is, ha nem nevetek fel, vagy mosolygom el magam.

Shameless:
Aktuális évadát múlt héten tudta le. Ez az a széria, ami szintén nem olyan nekem, mint régen volt, így úgy voltam vele, hogy úgy is kaptam plusz szabadnapokat, így majd egyik hétköznap kora délelőtt nekiülök, s késő délután befejezem. Jelzem, sikerült. Csak ne felejtsem el jövőre, hogy mit is láttam eddig.

Daredevil:
Ez az a sorozat, amit szintén egyben gyűrtem le, azonban a gyártó cég nem is hagyott nekem más megoldást. Itt is ugyanaz történt, mint a korábbi szériáknál, amit nyomon követtem: egyben legyűrtem az adott etapot, s aztán kb. a 20%-ra emlékeztem csak. Mondjuk nekem az első évad jobban tetszett, de az évi 13 epizódszám, mely egyébként is egyben jön még egyelőre nem olyan, amitől meg kellene rémülnöm.

Les Revenants:
Első olyan sorozatom, aminek „anyanyelve” nem angol. Majdnem két évnyi várakozás után végre megérkezett a folytatás is. Az alacsony epizódszámnak (is) köszönhetően olyan gyorsan magamévá tettem a folytatást, hogy már (sajnos) most nem emlékszem arra, hogy mi is történt konkrétan az új évadban.

Zoo:
Tavaly nyáron indult sorozat, melynek „kifutási” idejét direkt nyárra szánta az anyacsatorna. Nézettség szempontjából jól szerepelt, így június 28-án érkezik a folytatás.

Heroes Reborn: 
Az alap széria első két évadát iszonyatosan imádtam, majd pedig elkezdődött egy bizonyos lejtmenet, melynek a végén a sorozatot elkaszálták. Volt sok hír folytatásról websorozatként, illetve lezáró film, de végül semmi nem valósult meg belőle. Majd másfél éves készítési előzményt megelőzve megérkezett a Heroes Reborn, mely olyan katasztrófa lett végül, mely megmaradt minisorozatként az emberek tudatában. Bevallom, ha nem a csatorna, akkor én kaszálom el.

Friends:
Idei sorozat, ami az újranézés palettáján szerepel. Ez az a széria, amit bármikor, bármeddig képes lennék elnézni. Tizenöt évvel ezelőtt még VHS-re rögzítettem az epizódokat, majd jött a DVD, ámbár az eredeti kiadásokat nem birtokoltam. Tavaly felfedeztem a HD minőségű 720p-s felbontású epizódokat, akkor legyűrtem a tíz évadot. Idén teret engedtem a vágyamnak, s a Blu-ray változatról készült 1080p-s felbontású részeket letöltöttem, melyek egyébként több, mint fél terrányi helyet foglalnak a másodlagos merevlemezemen.
Ez az a sorozat, amiért képes lennék a Blu-ray kiadványért 22 ezret kifizetni. Tíz évadért nem sok, de viszont ez nem egy Lost, itt minden mondatot érteni kell, hogy a poén szórakoztatni tudjon. Egyelőre a második évad végén tartok jelen pillanatban.

Amennyiben nem volt kedvem sorozatnézéssel elütni az időt, így választottam a korábbi virtuális címeket szórakozásképp. Márciusi időjárás elég szélsőséges volt, így többször választottam itthoni programot, mint olyat, ami „nyílt terepen” volt. Ha már megvásároltam eredeti kópián, akkor mindenképpen nekifutottam még egyszer a The Last Of Us Remastered kiadásának, illetve jelen pillanatban is pörög az Uncharted: The Nathan Drake Collection, mely ugyebár az előző konzolgeneráción megjelent trilógiát tartalmazza. Jelen pillanatban a második részt kezdtem el, de mivel kötelező jelleggel szabadságolások vannak, így nyolc napnyi pihenőnap végére minden bizonnyal ezzel is készen leszek.
A legnagyobb problémám a két hónappal ezelőtt meghalt videokártyám volt, így szerencsém volt, hogy rendelkezek mellette egy játékkonzollal. Mint ahogyan többször is írtam alkalmi játékos vagyok, tehát ha nincs kedvem, vagy épp aktuális cím, akkor bizony van, hogy akár két hónapig nem is játszok semmivel. Azonban a meghalt videokártya nem csak annyi bosszúságot takart, hogy nem játszhattam, de még a filmlejásztás is olykor akadozott. Szerencsére szerencsejátékon nyertem egy kisebb összeget, illetve több fizetést kaptam, mint vártam, így megelőlegezve saját magamat tegnapi napon megrendeltem az új kártyát. Minden bizonnyal holnap már kézhez is vehetem, s akkor kiderül, hogy hogyan is szuperál a Rise Of The Tomb Raider illetve Cities Skylines az új kiegészítőivel.

Murphy törvénye!

Az elmúlt bő egy hónap elég mozgalmasan telt, s azt hiszem év elején még nem is számítottam, hogy majd ekkora változások fognak majd bekövetkezni.
Első körben már igencsak elegem volt a rossz időjárásból, s a didergésből, illetve a nyakig való felöltözésből, így örömmel vettem tudomásul, hogy végre itt a tavasz. Pont jó idő volt a munkahely váltásra, aminél először is az dominált, hogy több szabadidőm legyen, s hasznosabban el tudjam tölteni, mint hogy döglődök, s vergődök itthon, mert fizikailag teljesen a nullán vagyok, energiám is csak úgy van, ha bedobok legalább két energiaitalt. Annak mindenképpen örültem, hogy a körülmények sokkal jobbak lettek, illetve teljesen elmúlt a görcsös, idegeskedős munkamorál, melynek nagyon sok negatív hatása volt rám így visszatekintve. Ebből és a jó időnek köszönhetően többször volt olyan, hogy munkaidő letelte után, vagy előtt hajlamos voltam itthonról elmenni úgy, hogy valóban jól éreztem magam, s nem csak azért mozdultam ki, hogy más kedvében járjak. Ez mindenképpen pozitívum változás terén. Arról nem is beszélve, hogy többen megjegyezték, hogy sokkal több életkedv sugárzik belőlem, mint az elmúlt évek alatt. Utóbbi fontos, hiszen új ismeretség szerzésnél egyértelműen akkor vagyok szimpatikus, ha jókedvemmel bevonzom a másikat. Mindezek mellett volt egy hó vége értékelés, melynél pozitív kritikát kaptam, s pár apróbb dolgot, amin még csiszolni kell. Így úgy érzem, hogy próbaidő után is lesz maradásom, ámbár igyekszem nem beleélni magam, mert ilyenkor lehet a legjobban pofára esni.

Murphy törvénye. Igen, igen. Ami elromolhat, az el is fog romlani idővel. Ez az a dolog, amitől egyébként nagyon tartok, hiszen többször sikerült abba belefutnom, hogy az adott dolgot nem tudtam azonnal pótolni. Híres vagyok az impulzus vásárlásaimról, melynek köszönhetően tartalék pénzem ideig-óráig tart, aztán amikor belefutok egy ilyen dologba, akkor pedig elkezdem fillére kiszámolni a pénzemet, s összegyűjteni az adott összeget. Természetesen ilyenkor nagyon vonzónak hat a bankszámlám hitelkerete, amit korábban használtam is, de az új munkahely miatt (is) előnyös, hogy saját magammal szemben megálljt kell parancsolni, mert a tavalyi év is úgy alakult, hogy teret engedtem a hitelkeretből történő költésnek, aztán pedig fogtam a fejem, hogy túlóráznom kell, ha nem akarok hónapokig mínusz előjelű bankszámla egyenleget. De akkor nézzük sorjában:
Már korábban is megfordult a fejemben, hogy a pár éve vásárolt monitoromat lecserélem. Különösebb probléma nem volt vele, de mivel LCD volt, így szerettem volna LED-esre cserélni. Az árak miatt folyamatosan ódzkodtam tőle, mert hibátlanul működött. Ám idén elkezdett vibrálni, s meghibásodása előtt úgy döntöttem lecserélem. Lecseréléskor pedig a három éve vásárolt GTX 760-as kártyám 100%-on „üvöltő” ventilátorai tudatták velem, hogy ennyi volt a pályafutása. Ez volt az a pillanat, amikor lelki szemeim előtt lejátszódott egy jelenet, amelyben szétverem a gépem. Mivel két megjelenítő volt rákötve, s csak az egyik villódzott meg sem fordult a fejemben, hogy a VGA fog kimúlni. Szerencsém, hogy novemberben két konzol eladásából finanszíroztam egy Playstation 4 vásárlását, így játékplatform szerencsére van. Ámbár, ha belegondolok, hogy nem volt szükségszerű a monitor vásárlás, akkor koránt sincs jókedvem. A pofon akkor ért, amikor a VGA chipsetet gyártó NVIDIA oldalán a három évvel ezelőtt vásárolt kártyám árfekvésében csak gyengébbet, vagy teljesen megegyezőt találtam. Gondoltam három év alatt lesz olyan középkategóriás kártya, amivel ki tudom váltani majd. De nem. Ami szintugrás lenne az egy GTX 970-es kártya 100 ezer felett. Príma. Nézegettem nagyon a kártyákat, illetve a hozzájuk köthető teszteket. Az adott alkatrész árát össze tudnám spórolni, de mivel nem vagyok hardcore gamer, s előfordul, hogy akár két hónapig egy játékot nem indítok el, így sajnálok ennyit költeni. Így végül lehorgonyoztam a konkurens gyártónál, s teszek egy kört az ATI-val is. A választás egy R9 380-as 4 GB-os 256 bites kártya esett:

A többi videokártya gyártóban nem bízom. Asus kártyám két évig se húzta, a Gigabyte lehúzott hármat. Így megint ezt a gyártó választom. Jelenlegi árfekvése 73 ezer forint, s ahogyan néztem minden igényemet kielégítené. Idén jönnek az új kártyák, így ha bebukok vele akkor majd jövőre lesz ismét egy csere. Az előzőt is megakartam volna tartani, ha az új nem működne, vagy meghibásodna ne legyek kártya nélkül.
A fentebb nevezett kártya vásárlását májusra be tudtam volna iktatni a majdnem 40 ezres árkülönbözetnek köszönhetően az előző kártyához mérten, azonban múlt héten édesanyám gépében meghalt az SSD, s kénytelenek voltunk egy régebbi 80 GB-os merevlemezt beletenni. Egy sugárhajtású repülőgép minden bizonnyal halkabb annak működéséhez viszonyítva, így a spórolt pénzemből vásároltam egy új SSD-t. Mindezek mellett míg ő a derekával szívta meg, addig én az előző munkahelyemen rám erőltetett rossz munkacipőtől keletkező talpamon „életre kelő” tyúkszemtől szenvedtem. Így nem tudtam elkerülni a gyógyszertárat, habár szerencsémre nálam a tyúkszem tapasz használt. Örültem, hogy ennyiből megúsztam, de ugyebár nem ilyen szerencsém van.

Mielőtt megkezdtem volna az új helyemen a pályafutásomat, annyi kikötés volt, hogy zárt cipőben kell majd dolgozni. Rajtam áll, hogy milyenben. Csak zárt legyen. A legkényelmesebb sport cipőt választottam, ami nagyjából bírta egy hónapig, így az elmúlt héten már a talpam is fájt, ugyanis a cipő hátsó részénél lett egy mélyedés, aminek köszönhetően nem kellemes perceket éltem át járáskor, s álláskor. Mivel az előző cipőket kidobtam, így kénytelen voltam a tegnapi napom vásárolni másikat. Mivel a bringázáshoz elengedhetetlen a napszemüveg, így azt is pótolnom kellett, ha már az előző gyakorlatilag viselés közben szétesett.
Plusz költésekhez hozzájárultak ruhadarabok szakadása, elem kimerülés, izzó kiégés, s mellé még egyéb tisztálkodási és tisztítási szerek elfogyása. Tegnapi napon már fogtam a fejem, hogy mennyit költöttem, majd a mai napon aktívan falhoz vertem volna a fejemet. Jellemző, hogy mindent letöltök, de szinte semmit nem írok ki. A HD filmek nagysága Blu-ray lemezt kíván, amit két havonta vásárolok. Így hamar kezdett kimerülni a 1,5 terrás merevlemez helye. Elkezdtem megnézni mindent, illetve kiírni, amit tudtam. Megfordult a fejemben egy SSD vásárlás háttértárnak a játékoknak, majd a mai napon már szinte el is döntöttem melyik legyen, amikor a merevlemez árait kezdtem el nézni. Ekkor találtam rá az enyémre, mely már 5 éve kiszolgál. Elég sok rosszat olvastam róla, így végül megnéztem a merevlemez kondíciót, így majdnem hasra estem, amikor kritikus állapotot megláttam. Játszadozni nem akarok, így a jövő hónapban kénytelen leszek egy Western Digital Red-re beruházni a 2 TB-s változatból:

Addig pedig szépen keresztben az ujjaim, hogy semmi, de semmi ne menjen tönkre, mert akkor minden bizonnyal az idegbaj fog kerülgetni.