Gépösszerakó 3.0

Ismét ideje feléleszteni a blog számítástechnikai kategóriáját. Habár tény, hogy elsősorban a vásárlásaimról szóltak, nem pedig a technika világának újdonságairól. Egyrészről pozitív, hogy mennyire gyorsan fejlődik a technológia, s érdekes mindenképpen, hogy hol is tartunk jelen pillanatban. Elég csak visszagondolni tíz évvel ezelőtti állapotra, hogy akkor mi volt, s jelenleg mi van. Másrészről pedig negatív, mert iszonyatosan gyorsan évülnek el az alkatrészek, műszaki kiegészítők, melyekért az ember olykor elég vaskos pénzeket ad ki a kezéből.
Annak idején nekem leginkább a pénz jelentett gondot, habár komolyabban költekezni nem igazán lett volna értelme, hiszen komoly játékos nem vagyok. Van pár kedvenc cím, amit olykor előveszek, de igazából a zenehallgatás, filmnézés, valamint az internetezés az, amit csinálok a gép előtt. Amikor pedig jön egy olyan cím, vagy olyan kedvem van, akkor viszont ténylegesen leülök a TV elé, s megjelenítő váltás után azonnal eltűnök a virtuális világban, s magam mögött hagyva a mindennapi problémákat. Munka és magánélet mellett erre csak akkor jutott időm, amikor több szabadnapom volt egymás mellett, így igazából nem is akartam a középkategóriából kitörve egy erőmet építve menőzni, mint ahogyan sokan is csinálják. Másfelől mivel kevés időt töltök a játékokkal, így nem is voltam hajlandó egy bizonyos pénzösszeg felett költeni (az más kérdés, hogy mennyi a jelenlegi konfigurációm összértéke).
Tovább… →

Unravel teszt

Platform: Playstation 4
Mióta beléptem a munka világába egyre inkább leszoktam arról, hogy rajongói oldalakra regisztráljak, s ott töltsem az időm java részét. Egy-kettő még működik, s azokra olykor feljárok. Az egyik tag érdekes profilképet tett ki, s nem tudtam, hogy a képen lévő „lény” kit is ábrázol. Nem is nagyon foglalkoztam vele egészen addig, míg a hozzászólásában nem jelent meg egy link, amely nem más volt, mint az Unravel előzetese.

Tovább… →

Rise Of The Tomb Raider teszt

Platform: PC
A játékos társadalom nagyjából egy emberként hördült fel, amikor az első kedvcsináló videók beúsztak az új Lara Croft kalanddal kapcsolatban, s kiderült, hogy hősnőnk kizárólag Xbox One konzolon fog nekivágni az újabb kihívásoknak. Nem csak a rajongókat sokkolta ez a bejelentés, hanem azokat is, akiket csak érdeklődés szinten érdekelt a játék.
Én azon szerencsések közé tartozok, akik ott lehettek a novemberi első megjelenésnél, hiszen amikor bejelentésre került, hogy a Microsoft előző konzoljára, azaz az Xbox 360-ra is érkezik a játék a rajta lévő exkluzív címek miatt beszereztem egy ilyen gépet, mivel ennek nem volt horrorisztikus az ára. Ámbár tény, hogy nem hagyott mély nyomokat bennem, de ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy nem volt lehetőségem a konzol eladása miatt többször nekifutni a játéknak, hogy erősen megismerhessem, hogy mit is sikerült összehozniuk a Crystal Dinamics fejlesztőinek. A PC-s port megvásárlása nálam biztos dolog volt, mint az égen a csillagok. Mivel digitálisan nem szeretek játékot vásárolni, így egy nappal később vehettem kezembe a dobozos változatot, melynek azonnal nekiestem, s nagyjából két napot szenteltem rá, hogy jobban megismerjem a játékot. Nem csak úgy, hogy mennyire lett sikeres a PC-s változat technikai szinten, hanem tartalmilag mennyire is elfogadható.

Tovább… →

A végső változat: Rise Of The Tomb Raider!

Nálam a fő platform egyértelműen a PC. Leginkább azért, mert multifunkcionális tulajdonságait maximálisan ki tudom használni, így az egyik ilyen tulajdonsága a játék. Másik oldalon persze ott vannak azok a dolgok, melyeket úgy nevezzük, hogy „rajongás”. Kevés vizuális tartalom tudta kiváltani belőlem ezt, de tény, hogy a Tomb Raider közéjük tartozik.
Az Xbox 360-as konzol megvásárlása (melyet kihasználatlanság miatt tovább is adtam) kizárólag az új rész miatt volt, hiszen úgy tudtam exkluzív lesz teljesen. De szerencsére ez nem történt meg. Annak ellenére, hogy közepes élményem volt a Rise Of The Tomb Raider-rel mégis úgy döntöttem, hogy a végső változat, melyet meg is akarok tartani az a PC port lesz. Lévén évente 2-3x előfordul az operációs rendszer újrahúzása a gépemen nem óhajtottam digitális változatot megvásárolni. Viszont tény, hogy némileg húztam a számat a PC-s változat kapcsán.

Igen, igen. A borítón semmiféle (!) magyar nyelvű szöveg nincs. De még a borítóra ragasztva sincs, ámbár attól hülyét kaptam volna, mert az ilyen jellegű megoldásoknál szokott megjelenni, hogy nem a fóliára, hanem magára a borítóra teszik a címkét, mely rontja az összképet. Tudom, tudom. A játék a lényeg, nem a borító. (A Steam aktiváló kódot persze takartam értelem szerűen.)
Gépigényt tekintve 90%-os az én vasam, ámbár még nem biztos, hogy a lassan két és fél éves GTX 760 elég lesz neki. Azonban akadnak olyan effektek, amelyekre nekem nem igazán lesz szükségem. Azonban, ha mégis felmerül a szükség VGA cserére részemről majd csak ősszel lesz, amikor majd úgy sem lesz kedvem kimozdulni a rossz idő miatt.

Tomb Raider: Definitive Edition teszt

Platform: Playstation 4
Nagyjából 13 éve annak már, hogy először találkoztam Croft kisasszonnyal. A virtuális szerelem azonnal bekövetkezett, s még mindig ott tartunk, hogy megannyi változással szemben tart ez az érzelem felé. Nem is meglepő, hiszen kalandjai közt nagyon sok minőségi epizód került megvalósításra, mely minden téren újat hozott a már laposodó játékos szekvenciákba.
A kezdeti epizódokat is nagyon szerettem, ámbár tény, hogy nálam egyre inkább kicsapta a biztosítékot az, hogy a sorozat nem volt képes önmagához képest ténylegesen megújulni, s inkább azon játékosoknak kedvezett, akik fejüket akarták a falba verni a nehézség miatt. Utóbbi számomra keserűen hatott már negyedik résznél, amikor már olyan szintű szívatásnak éltem meg az egészet, hogy nem tudtam mit kezdeni vele, s csak évekkel később tavaly nyáron tettem teljesen magamévá. A fejlesztőcsapat váltás jót tett a szériának, habár hiányoznak a korábbi részek megvalósításai, azért örültem, hogy nehézség szempontjából könnyebb lett. Pont azért, mert engem nem szórakoztat, ha csapkodom a billentyűzetet vérvörös fejjel, mert nem tudok továbbmenni, vagy mert egy ugrást nem tudok végrehajtani.

Tovább… →

Uncharted: The Nathan Drake Collection teszt

Platform: Playstation 4

Exkluzivitás. Ez az a szó, amit a játékos társadalom negatív jelzőként él meg. Nem is véletlen, hiszen az esetek többségében egy adott játékos egyetlen platformon merül el a virtuális világ alkotta lehetőségekben. Nem a legjobb dolog, amikor valaki szembe kerül egy olyan tartalommal, ami elnyeri a tetszését, majd pedig szépen pofára esik, hogy kizárólag egy adott platformon érhető el, amivel ő nem rendelkezik.
A fő platform nálam nagyon sokáig a PC volt, s jelenleg is az. Elsősorban azért, mert szinte mindenre használom, így a benne rejtőző erőt ki is tudom használni. Konzol vásárlást nem terveztem, azonban tény, hogy az exkluzív címek nagyon kecsegtetőek voltak. Annak idején még rendelkeztem Blu-ray lejátszóval, amelynek működése olyan érzetet keltett, hogy nagyon szeretné már magát megadni. Amikor rájöttem, hogy a Sony masinája multimédiás lejátszóként is használható, így úgy döntöttem beszerzek egyet,hogy pótoljam a hiányosságaimat. Az Uncharted volt az egyik, amely olyannyira megvett magának, hogy a negyedik epizód felkeltette bennem azt a vágyat, hogy a legújabb masinát is be kellene szerezni. Feltéve, ha játszani akarok vele. Szerencsére az összes exkluzív cím megjelent a negyedik generációs gépre. Azonban tény, hogy a The Nathan Drake Collection volt az utolsó lépés ahhoz, hogy én is Playstation 4 tulaj legyek.

Tovább… →

Nem vásárolok Tomb Raider játékot januárban – Eddig tartott!

Már korábban kiderült, hogy a Rise Of The Tomb Raider nem marad örökre Xbox exkluzív játék. Az is kiderült, hogy most januárban fog majd érkezni. Viszont mivel nem nyűgözött le teljesen, így úgy döntöttem, hogy ha már egyszer magaménak tudhattam, így első körben várok februárig, hogy meglássam milyen beosztásom lesz. Hiszen nincs értelme megvennem, ha nem tudok leülni elé.
Rajongónak lenni sohasem könnyű. Főleg azért, mert az ember ilyenkor kénytelen sok időt rászánni a rajongásának tárgyára, illetve képes abba a körbe belelépni, amikor ténylegesen minden sz*rt megvesz, amire a rajongásával kapcsolatos. És nem is beszélve a rengeteg kiadásról, mely többnyire ugyanazt tartalmazza, csak épp máshogyan néz ki a csomagolás.

A 2013-as epizód nekem elnyerte a tetszésemet annak ellenére, hogy kezdetben nem rajongtam sem a koncepcióért, sem pedig a videón látott gameplay-ért. Már a megjelenés napján megvásároltam, s nem bántam meg, hogy felkerült a polcomra. Elsődleges platform nálam továbbra is a PC. A „néhai” Xbox 360-ra kizárólag azért vásároltam meg egy akció keretén belül, mert látni akartam, hogy hogyan is fest, s mire kell számítanom az új résszel kapcsolatban. Mennyire is lesz lebutítva, hiszen a 2013-as rész grafikus motorját használták.
Mivel a PC-m teljes fenevaddá érett technikailag, így a fentebb említett rész zökkenő mentesen fut teljes grafikai beállítás mellett. November végén végül megvásároltam a Playstation 4-et, így örömmel ugrottam neki a remastered játékoknak, melyek ugyan szépen festettek az előző generáción is, de azért Full HD TV megköveteli a Full HD felbontást. Ma csak kóvályogtam a Playstation Store-ban (semmi vásárlási szándék nélkül), erre ez lett a vége:

Ugyan semmi szükség nem volt a megvásárlásra, de annyira csábító volt a 3690 forint, hogy végül megvásároltam a játékot.
Nem tudok akcióról, de ez nagyon jó ár volt érte.

Rise Of The Tomb Raider januárban PC-re!

Nagyjából egy emberként hördült fel a Tomb Raider rajongók, amikor kiderült, hogy a legújabb játék Xbox exkluzív lesz.
Rám aztán nem lehet mondani, hogy nem vagyok rajongó, hiszen mikor megtudtam, hogy a 360-as konzolra is érkezik majd rögtön is beszereztem egy olyan gépet. Igaz, hogy szinte egy regényt írtam novemberben a játékról, de azt kell mondanom, hogy mély nyomokat azért nem hagyott bennem. Ennek ellenére azért kíváncsi leszek a PC-s portra, ámbár már most tény, hogy nem vagyok hajlandó digitálisan megvásárolni, hiszen én szeretem, ha valami a kezemben van fizikai adathordozón is. Egyelőre annyi bizonyos, hogy január 29-e a dátum, amikor megjelenik a játék, s szerencsére az összes megjelent DLC is jár vele. Mindenesetre pár kép azért napvilágot látott:

 

A minimális gépigény persze kecsegtető, de a maximum élményhez szükséges technikai speckók még nem kerültek napvilágra. Minden bizonnyal szebb lesz majd, mint az Xbox 360-on, ámbár tény, hogy azért nem biztos, hogy rögtön első nap megvásárolom majd a játékot. Elképzelhetőnek tartom, hogy megvárom majd a február eleji fizetést…

The Last Of Us: Remastered teszt

Platform: Playstation 4
Az emberek többsége a vizuális világban találja meg a szórakozási lehetőséget. Azonban továbbra is akadnak olyanok, akik nem szeretnek eme megalkotott világ passzív részesei lenni, s csak ülni vagy feküdni a képernyő előtt bámulva az ott történő események. Az aktív résztvevők pedig nem mások, mint a játékosok. Személyiségük egészen széles skálán mozog, hiszen kezdődik az alkalmi játékosokkal, s végződik az orvosi esetnek is felfogható függőkkel. Magamra nézve én valahol az arany középúton ballagok.
Egy játékosnak a társadalomkritika mellett mi jelenthet még problémát? Az exkluzív alkotások. Ezek azok, melyek egyetlen egy platformra érhetőek el, s bújtatott vásárlás ösztönzőként hatnak az emberekre. Megvoltam a számítógépemmel, s egyáltalán nem akartam játékkonzolt, mert nem volt (s most sincs) annyi cím, aminek többször nekiugranék. Ellenben filmnézési szokásom megvolt, s a The Last Of Us volt az, ami végül rávett, hogy DVD/Blu-ray lejátszóként is üzemeltethető Playstation 3-ba vessem a hitem. A minőség jelen volt mind grafika, mind tartalom tekintetében. De jött a következő konzol széria, s ezzel egyetemben a felújított képminőséggel megáldott Remastered kiadás. Egy év után végre ezt is magamévá tettem.

Tovább… →