Szerző: Kecskenyál

Tavaszt hozott az új év

Kecskenyál

Korábbi bejegyzéseimben is leírtam én soha nem voltam ünneplős fajta. Főleg, ha a naptárbéli piros napokról van szó. Ahogyan az lenni szokott idén is az volt a terv, hogy majd itthon töltöm a szilvesztert. Azonban délután már egyszerűen azt éreztem muszáj legalább lemennem a sarki közértbe, mert olyan szép idő volt, hogy egyszerűen nem tudtam meglenni a négy fal között. Kissé húztam is a szám, hiszen karácsonykor mikor hazalátogattam akkor kénytelen voltam szinte otthon kuksolni, mert az esőt felváltotta a jeges eső, s visszatérve a fővárosba szinte ugyanezt tapasztaltam. A morgolódásom leginkább annak volt köszönhető, hogy a karácsony egy olyan ünnep, amit sokan otthon töltenek, és ilyenkor sokkal békésebbek az utcák, mint a szilveszter. Persze sötétedés előtt gyorsan visszaérkeztem a lakásba, és habár meglepetésemre elég kulturált volt az ünneplés errefelé persze ahogyan közeledett az éjfél azonnal elindult a “háború”.
Bosszankodtam, amikor megláttam, hogy milyen időt is jeleztek előre az év első két napjára, amit “megnyertem” szabadnapnak. Tegnapi nap mosollyal léptem ki az ajtón, amikor megláttam, hogy süt a nap. Az előre jelzett hideg szélből semmi nem volt, és nem is éreztem, hogy bármilyen front vonulna át a városon. Ebből fakadóan pedig tettem egy nagy sétát.

Első körben megfogadtam, hogy csak megyek pár kört a környéken, lévén itt is van parkosított rész. Miközben szólt a zene a fülembe iszonyatosan jól éreztem magam, és annyira sikerült a friss levegőnek felpörgetnie, hogy végül a Margit-szigetig sikerült kicsalnia, amit szinte majdnem háromszor sikerült körbejárnom. Természetesen tartom az álláspontom azzal kapcsolatban, hogy nekem akkor van igazi december, január és február, amikor hó lep el mindent. Egyrészről szeretem a havat, és vizuálisan is csodálatosnak tartom, még ha ilyenkor kevesebbet is tudok a szabadban tölteni a hideg idő miatt. Persze estefelé megindultak a gomolyfelhők, így aztán hazafelé vettem az irányt.

A vízszint elég magas volt, így aztán leültem s néztem mennyien kilátogattam az új év első napján. Eközben persze megejtettem pár telefonhívást, s az otthoniakkal is váltottam pár szót. Nagyon jól éreztem magam, és szerettem volna még kint maradni, de nem akartam megkockáztatni, hogy elázzak. Ugyebár nem kell mondanom, hogy az esőből csak pár csepp valósult meg, s mire hazaértem tulajdonképpen a borongós időből csak annyi érződött, hogy sötétebb van, mint ahogyan szokott lenni. Szerencsére mai napra is jutott a jó időből, habár az elkövetkezendő hétre nem mondanak túl jót ezzel kapcsolatban. Így most takarékra tettem a vizuális szórakozást, és az esti zenehallgatás mellett tulajdonképpen nem csináltam mást. Bízom benne, hogy a hónap folyamán azért elfogadható időjárás lesz kevés esővel, így ha a szabadidőm engedi, akkor ismét nekivágok a városnak.

Hullámvölgy

Kecskenyál

Ismét eljött az év utolsó napja, és természetesen továbbra is hasonlóan állok eme jeles naphoz, mint ahogyan az elmúlt években is. Tehát nekem a szilveszter tulajdonképpen semmit nem jelent, s inkább úgy érzem, hogy többen rá vannak feszülve erre az ünnepre, mert úgy érzik, mintha ennek a napnak különlegesnek kellene lennie. Én középiskolás koromban megléptem az első (és egyben utolsó) szilveszteri bulimat, így azóta úgy vagyok vele azzal járok a legjobban, ha biztonságot nyújtó négy fal között maradok, és azzal töltöm az időmet, amivel kedvem van, és természetesen akkor megyek aludni, amikor fáradt leszek. Így aztán a mai napot ismét azzal indítom, hogy kiposztolom az év utolsó bejegyzését a blogomra, ami továbbra is nem mást, mint egy évösszegző.
Idén (főleg az év második felében) elég kevés bejegyzést tettem közzé. Aminek több oka is volt, habár az egyik az, hogy a középpontban ismét az volt, hogy elég sokszor sikerült pofára esnem, s az idei évet is úgy tudom jellemezni, hogy a pofára esések sorozata volt. Ami azt gondolom kisebb részben az én hibám, nagyobb részben viszont a körülményeké, valamint az engem körülvevő embereké. De nyilván ennek is megvannak a maga előnyei. De most a részletek mögött ki is fejtem mi is történt velem az elmúlt egy évben.

Eltelt egy teljes év. Azt gondolom senkinek nem ismeretlen a koronavírus és a Covid szó, így aztán most az egész év ismét majdnem erről szólt, és lassan másfél évben kell ezzel a dologgal együtt élni. Ami nem csak azért nehéz, mert ebbe a betegségbe bele lehet halni, valamint elég borzasztó következményei is lehetnek, hanem azért is, mert rengeteg járványügyi intézkedésnek szinte csak hátrányai vannak. A maszkviselet engem kevésbé visel meg, mint az, hogy ismét eltelt úgy egy év, hogy ha valami hivatalos ügyem volt, akkor nem csak a várakozási idő volt nehéz, hanem az is, hogy már jó előre időpontot kellett foglalni, amit eddig nem kellett. Mindezek mellett ismét eltelt egy év, hogy nem kaptam el ezt a betegséget, és komolyabb egészségügyi problémám sem volt, ellenben mégis volt, hogy orvoshoz kellett fordulnom, s bizony nem volt kellemes ami továbbra is uralkodik az egyébként is leharcolt és kizsigerelt egészségügyben.

A január elég érdekes indult. Annak mindenképpen örültem, hogy a gyomrom kezdett helyre jönni, amit betudtam, hogy megpróbáltam nem zabálni. Főleg akkor, amikor épp feszült, vagy ideges vagyok. Nagyon sok ismerősömről hallottam azt, hogy koronavírusos lett, de természetesen az évet “szerencsésen” sikerült nyitnom, hiszen sikerült ágynak esni, de furcsának találtam az arcomon megjelenő érdekes foltokat. Mivel egész életemben náthán és néha előforduló hasmenésen kívül más problémám nem volt, így azonnal a helyi ügyeletre mentem, ahol megállapították, hogy komolyabb bajom nincs, de azért keressem fel másnap a bőrgyógyászati részt. Ami meg is történt, így aztán meglepően szembesültem azzal, hogy amikor már sikerült betölteni a harmincadik életévemet is sikerül elkapnom a bárányhimlőt. Szerencsése mindenféle probléma nélkül átestem rajta, habár az itthon ülést nehezen viseltem. Ahogy túl lettem rajta rögtön meg is csodálhattam az év első hóesését.

Ahogyan azt sejtettem sajnos a január nem volt túl eseménydús. Nagy vonalakban leginkább arról szólt, hogy dolgoztam, és mivel nagyon sokan voltak táppénzen, így sajnos azzal is szembe kellett néznem, hogy össze-vissza voltam beosztva. Mivel elég stabil embernek számítottam, valamint az összes vezetővel jóban voltam, így bizalmi szempontból is sokszor engem választottak. A február már kicsit jobban indult. Első körben mindenképpen pozitív dolognak számított, hogy új mobiltelefont vásároltam, ami nem más volt, mint egy Huawei P40 Pro, amely minden szempontból jó választásnak bizonyult. Így aztán a hónapom javarészt nem szólt másról, mint hogy mennyi időt is tudok a szabadban tölteni, és tesztelni a fotózási képességeit.
Március szintén visszafogott volt. Első körben itt volt a koronavírus és az abból fakadó járványügyi intézkedései. Ennek ellenére még a hónap elején sikerült hazalátogatnom is. Azonban ismét sikerült egy újabb helyett felfedeznem a fővárosban, ami nem volt más, mint a Róka-hegy. Nagyon élveztem a barangolást, s ismét tervezek majd oda elmenni. Természetesen akkor, amikor már tavasz lesz. Sokszor tettem említést a blogban arról, hogy gyermekként mennyire kiszámítható volt az időjárás. Tehát a tél az tényleg tél volt, és legalább három hónapig tartott, és a nyár se arról szólt, hogy az ember konkrétan megdöglik a melegben. Azonban a márciusban már beköszöntött a tavasz. Ennek nagyon örültem főleg azért, mert az új mobiltelefonnal nagyon szép képeket készíthettem a virágba borult természetről:

Sok hátránnyal, és sok előnnyel is járhat, ha az embert “beszippantja” egy multicég. Persze minden munkahely más és más, de tény, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb biztonságban lehet az ember. Hiszen minél nagyobb, annál több és sűrűbb ellenőrzéseket kaphat, tehát kevés lehetőség adott, hogy az ember feketemunkássá váljon. Nem sokkal a felköltözés után ismét egy ilyen cégnél helyezkedtem el, s kicsivel több, mint egy év után pozíció váltással kerestek meg. Ezt elfogadtam, habár tény, hogy első körben azért mondtam igent, mert egy-két dolog kikerülhetett volna a munkafolyamataim közül, melynek köszönhetően ritkán tudtam eljutni wc-re, vagy későn tudtam kivenni a szünetemet. És persze sikerült kifognom egy olyan kolléganőt, aki elég házsártás volt, így aztán kevesebbet kellett volna vele töltenem. Mielőtt belekezdtem volna a betanulásba kaptam egy hét szabadságot, s amikor visszatértem tulajdonképpen mindenki hallott már az engem érintő változásról, amiről én nem. Ez pedig nem más volt, mint hogy a pozíciót megkapom csak épp egy hónap múlva már másik helyen fogok dolgozni. Akkor ennek még nagyon örültem, habár azt gondolom nem ártott volna, ha előtte engem megkérdeznek illendőségből.
A dolognak egyébként örültem, hiszen több problémám volt az adott hellyel. Leginkább az, hogy a vezetők túl engedékenyek voltak, amelynek megvoltak a maga következményei. Például az, hogy nagyon sokan kissé elengedték magukat, vagy pedig úgy álltak másokhoz, ami konfliktusokhoz vezetett. A betanulás persze nem volt nekem zökkenőmentes, hiszen több más helyre is el kellett mennem és ott töltenem egy kis időt oktatás címén. Természetesen igyekeztem kihasználni az időt, így aztán a május elég eseménydús volt, és elég sokat is mozogtam. Ami annak is köszönhető volt, hogy a korlátozásokat egyre jobban kezdték el feloldani. Majd a hónap közepén az új helyemen kezdhettem új emberek között. Örültem neki, de már akkor is volt egy sanda gyanúm, hogy nem lesz zökkenőmentes ez az egész számomra, amely a nyáron be is bizonyosodott.

Első körben elég pozitívan álltam neki a dolgokhoz, és úgy látszódott, hogy a kollégák és a vezetők is ilyenek. Ez persze abban nyilvánult meg, hogy kezdetben nem én voltam a “célpont”, akit tulajdonképpen csesztetni kell. Így, ha nem is éreztem azt, hogy aranyból van a kerítés, de mindenképpen jobban éreztem magam. Ebből fakadóan pedig úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha elkezdek életmódot váltani. Ami persze szokás szerint nem jött össze, vagy csak időszakosan működött. Első körben természetesen jól éreztem magam, és elkezdtem ismét kimozdulni itthonról, ha már beköszöntött a rövid ruhás időszak. Mindezek mellett újabb költözésre került sor, habár most azért, mert nagyobb lakás volt a háztömbben minimális többletköltségért, ami mindenképpen megérte a váltást. Mindezek mellett pedig újabb helyszínt fedeztem fel a fővárosban, ami nem volt más, mint a Kamara erdő.
A nyár természetesen tovább folytatódott, és nem volt kérdés, hogy szembesültem azzal, hogy bizony az új munkahely koránt sem olyan kellemes, mint amilyennek elsőre tűnt. A problémakör pedig leginkább abban nyilvánult meg, hogy a más helyről összeválogatott emberek nem tudtak összeszokni, így aztán nem volt jellemző a csapatmunka. Kivéve, ha éppenséggel nem arról szólt az egész, hogy hogyan is keverjék meg azt a bizonyos ürüléket. És persze ekkor szembesültem a vezetők alkalmatlanságával is, így a nyáron nem épp arról voltam híres, hogy kipihent voltam. Még egy felmondást is kilátásba helyeztem, amiről persze sikeresen lebeszéltek. Bár tény, hogy úgy gondoltam jobb, ha úgy érzik lebeszéltek, mintha elismerem, hogy a felajánlott munkahelyről kiderült időközben, hogy minél kevesebb óraszámban szeretne foglalkoztatni. Persze ez további frusztrációhoz vezetett, amit igyekeztem levezetni. Az oltási igazolvány elengedésének köszönhetően az Állatkert mellett a Tropicariumba is eljutott a nyáron.

Szeptemberre jó pár tervem volt, de sajnos már az elején kútba esett, amikor a családban felütötte a fejét a Covid. Szerencsére mindenki jól viselte, és elég hamar túl is lett rajta, továbbá következmények nélkül átestek ezen. Ebben a hónapban is igyekeztem kirándulni, habár már egyre kevesebb kedvem volt, hogy bármit is csináljak. Ekkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy valami nagyon nincs velem rendben. Ekkor még nem foglalkoztam ezzel a dologgal, amelyre a környezetemben egyre többen felhívták a figyelmet, hogy az utóbbi időben egyre feszültebb és frusztráltabb lettem. Igyekeztem kikapcsolódni, így idén először (és egyben utoljára) elmentem moziba, és bevállaltam egy magyar filmet, amely nem volt más, mint a Toxikoma. Mivel magyar alkotásról van szó, így nem sikerült senkit meggyőzni, hogy beüljön velem, de én elmentem és remekül szórakoztam. Várom is, hogy megjelenjen, hogy újra megnézhessem. A nyár ismét gyorsan elment, így októberben úgy döntöttem, hogy ismét felutazok a Normafához, ahol megnézem a naplementét ha az ősz magával hozta azt, hogy egyre korábban sötétedik.

Érdekesen telt mindenképpen az október, habár ekkor már körvonalazódott bennem az, hogy talán nem tervezek hosszú távú maradást a cégnél. Bár egy kicsit az könnyített a pszichésen, hogy sikerült újabb találkozókat összehozni, továbbá még meglepetésnek egy görkorcsolyát is sikerült kapnom az egyik ismerősömtől, habár az ősz beköszöntésének köszönhetően nem tudtam megtanulni használni. Novemberi hónap már keményebbnek bizonyult, és már ekkor elkezdtem érdeklődni ismerősöktől, hogy vajon milyen lehetőségeim lehetnének más cégeknél. Ekkor már egyre nehezebben viseltem a meglévő konfliktusokat, és a vezetői alkalmatlanságokat, de a hónapban kiadott utolsó hét szabadsága kicsit tompított ezen. Azonban amikor visszatértem nem voltam túl boldog, hogy pár dologba tulajdonképpen sikerült beleszarni, majd pedig amikor ennek meglettek a negatív következményei valahogyan sikerült olyan jól formálni a szavakat, hogy én, aki egyébként nem is dolgozott az adott héten hibásként jöjjön ki ebből. A december már alapból úgy kezdődött, hogy már kedvem sem volt bemenni, de már elkezdtem önéletrajzokat kiküldözgetni, továbbá a felajánlott pozícióról is lemondtam, és jeleztem is, hogy inkább visszamennék oda és abba a pozícióba, amelyben voltam majdnem másfél évet. Azonban egy munkahelyi baleset ezt megváltoztatta, és cégen belül ebből lett némi probléma, amely végül azt eredményezte hogy ugyan a munkaviszonyom nem szűnt meg, de abba belementek, hogy cégen belül máshová más pozícióba elmenjek. Minden bizonnyal tarthattak attól, hogy a táppénzről való visszatéréskor esetleg kiverhetem a balhét, hogy nem úgy álltak a dologhoz, ahogy kellett volna. Habár nem voltam hibás a dologban, de mégis elengedtem a dolgot, mert fontosabb volt, hogy ennek (is) köszönhetően elmehettem máshová dolgozni cégen belül. Így úgy helyre kerültem, új emberek közé, ahol már az első napom jól telt, és a továbbiak is arról győztek meg, hogy jól döntöttem a váltást illetően. Még akkor is, ha ki kellett volna vernem a balhét, hogy hogyan is viselkedtek a másik helyen.

Az utóbbi napjaim elég könnyen teltek, így kifejezetten örültem is annak, hogy eseménytelenül teltek el. Bár tény, hogy az időjárás miatt nem tudtam kimozdulni, de ennek ellenére mégis sikerült egy elég jó statisztikát hoznom az évre:

Jövőre komolyabban nem tervezek semmit, hiszen nem tudom pontosan mi fog rám majd várni. Elsősorban arra törekszem, hogy nyugalmamat megpróbáljam megőrizni, és ebből fakadóan többször tudjak kimozdulni itthonról. Habár tény, hogy a tavasz elég messze van, de azért bízom benne, hogy legalább esni nem fog sűrűn.

Becsúszó szerelem (2021)

Kecskenyál

Ha filmekről van szó korlátozott szabadidő fényében elég nehezen veszem rá magam olyanra, amely már az előzetes alapján sem győzött meg teljesen. Magyar filmek terén főleg így van ez, s azt kell mondanom, hogy nem is könnyű dolog a magyar filmet készíteni. Egyrészről nagyon kevés a jó szakember, másrészről pedig azt kell mondanom, hogy nagyon kevés a tényleg jó színész. Így aztán nagyon nagy meglepetés, amikor olyan alkotásokkal találkozok, amin nem csak ki tudok kapcsolódni, hanem tényleg el tudom hinni azt, hogy amit a képernyőn és/vagy a vásznon látok az valóság. A Becsúszó szerelem az előzetesével érdekesnek ígérkezett, de tavasszal nem ültem be rá. Egyrészről nem volt kedvem maszkban moziban menni, és emlékeim szerint csak védettségi igazolvánnyal lehetett beülni bármelyik filmre. Így aztán erről lecsúsztam, ámbár annyira nem is estem kétségbe. Az viszont tény, hogy kíváncsi voltam a filmre. Egészen mostanáig, amikor is végre megjelent, s idehaza is megtudtam nézni.

Tovább… →

Keserédes ősz

Kecskenyál

Aki olvasott már hozzászólást, vagy bejegyzést tőlem az minden bizonnyal nem most fogja olvasni tőlem azokat a sorokat, amelyek kifejtik, hogy a gyermekkoromban mennyire imádtam az időjárást, és szinte az összes évszakot. Ugyanis mindegyiknek megvolt a maga varázsa, és mindegyikhez volt köthető olyan emlékem, amelyre szívesen emlékszem vissza. Felnőttként ez már kicsit sarkított megjelenést kapott, ugyanis egyre inkább eltűnnek a köztes évszakok. Beszélek például a tavaszról, és az őszről. Helyette kapunk enyhe telet, valamint elég meleg nyarat.
Bevallom idén sem sikerült eljutnom a strandra, és kirándulni is visszafogottan mentem. Ennek egyik oka volt, hogy iszonyatosan meleg volt, így nappal nem szívesen mentem sehová, hanem estefelé. A munkahelyemen történt változások miatt pedig sokszor futottam szembe azzal, hogy a korán kelés miatt legtöbbször döntést kellett hoznom, hogy szórakozok és jól érzem magam, vagy pedig korán kelek és lehetőleg kipihenten. Én az utóbbit választottam még akkor is, amikor ennek ellenére sem sikerült elaludnom időben. Ez is magával hozta azt, hogy szinte a szeptember egész végig eléggé izzasztóra sikerült, így sokszor csináltam azt, hogy elmentem dolgozni, majd pedig hazaestem, és inkább nem mentem sehová. Ha mentem is, akkor sem szívesen tettem. Természetesen én is azok közé tartozom, akiknél nagyon könnyen kijön a száján a “majd” és a “holnap” továbbá eme szavak társjelentése, még végül odáig jutottam, hogy mire feleszméltem már a csapadékos és hideg időjárás fogadott, s alig két nap alatt a nyár átváltott őszbe. Kollégáimhoz mérve én még szerencsés voltam, mert mindenféle egészségügyi problémák nélkül meg úsztam a dolgot, így nekem nem kellett például fejfájással bemennem dolgozni, és kapkodnom befelé a fájdalomcsillapítókat.

Szépen, de lassan és biztosan ismét rájöttem arra, hogy nagyjából ugyanaz történt velem, mint pár évvel ezelőtt. Annyira lefoglalt a munka, hogy szinte minden mást elhanyagoltam, így nagyon sokszor csak zenehallgatás volt, s szinte még filmet sem néztem. Azzal nyilván szembe kell néznem, hogy most jön majd a zordabb időjárás, tehát hamar fog sötétedni, és ha akarok valahová menni, akkor azt minél korában kell megtennem, és oda kell figyelnem erősen az időjárásra. Természetesen bízok abban, hogy idén lesz hólepte táj, mert véleményem szerint a fővárosnak azért van jó pár olya helye, amit szívesen megcsodálnék miközben hótakaró borítja.
Amit korábban többször leírtam az az, hogy eléggé mozgásigényes vagyok. A kerékpározás mellett szívesen sétálok is, ámbár mióta felköltöztem csak az utóbbit csinálom. Minap egyik ismerősömnél járva szóba elegyedtünk, és előjött a téma, hogy bizony ő sok mindent kipróbálna úgy is, hogy elmúlt már bőven harminc éves. Így esett meg, hogy előkerült két pár görkorcsolya, és elkezdtünk róla beszélni. Nem kell azt mondanom, hogy aznap azzal is álmodtam, majd miután rákerestem végül oda jutottam, hogy magamnak is vásároltam egy párt.

Előtte természetesen rákerestem mennyibe kerülnek, és bevallom elcsodálkoztam, hogy akár százezres tétel is lehet egy ilyen. Azonban, aki meg akar tőle szabadulni, és az ember jól utána olvas, az négy számjegyű árat kell csak megfizetnie, és már övé is lehet egy elég jó minőségű korcsolya. A vásárlás mellett inkább az döntött, hogy a városban vannak olyan részek, ahol ezt a tevékenységet elég jól lehetne űzni, továbbá csoportot is találtam, ahová tudnék csatlakozni idővel, és közös gurulós programot is lehet csinálni. Természetesen a védőfelszerelés még hiányzik, de mivel elsősorban tavaszi sportnak tervezem, így aztán ez még várat magára. Mindezek mellett a lakásban felpróbáltam, és kipróbálni is sikerült. Bízom benne, hogy a használat is elesés mentes lesz, ahogyan az első próba.
Mielőtt még belementem volna a vásárlásba, azért meg is kérdeztem pár ismerőst. Felmerült a korábban vásárolt kerékpár felhozatala. Ezt azonnal el is vetettem, ugyanis a véleményemet még mindig tartom, mely szerint a főváros zsúfoltsága nem teszi kerékpárbaráttá. Valamint legalább két éve nem nagyon használtam az otthoni biciklit, amire azért kellene költeni, és a felhozatala sem lenne olyannyira egyszerű, mint ahogyan többek között leírják az interneten. Így aztán hosszas beszélgetés után isteni szikra keletkezett a fejemben, hogy talán az lenne a legjobb, ha a téli időszakban használtan vásárolnék egy olyat, amit annak idején magamnak is vettem, így olcsóbban is kijöhetnék, és nem lenne akkora ráfizetés, ha csak hobbi biciklinek használnám, és a lakásban lenne tartva. Ha a biciklis futároknak sikerül közlekedni a városban, akkor azt gondolom én is megtudom tanulni, habár ahhoz azért tény és való, hogy még jobban meg kell ismernem a város, minthogy beírom az applikációba, hogy hova akarok menni, és kidobja, hogy mikor és mire kell felszállnom, vagy átszállnom. Egyelőre decemberre, vagy januárra tervezem a vásárlást, és kíváncsi leszek, hogy vajon mennyire fog megvalósulni, és lesz-e még egy Neuzer kerékpárom.

Venom 2: Let There Be Carnage

Kecskenyál

Magyar cím: Venom 2 – Vérrontó

Elég magabiztosan, de szépen és lassan beúszott a hazai mozikba is a Venom folytatása, amely három évvel ezelőtt bemutatott első rész után veszi fel a fonalat nem sokkal. Bevallom nekem tetszett, ámbár azóta egyszer sem néztem újra, így aztán totálisan sikerült lecsúsznom a folytatásról majdnem, ha éppenséggel az egyik kollégám nem dicsekszik el vele, hogy megy és megnézni. Így aztán úgy döntöttem, hogy én is megtekintem. Habár tény, hogy a majdnem két órás filmtől nem vártam sokat, és a mitológiájával sem voltam tisztában, de ennek ellenére jól szórakoztam.

A folytatás nem sokkal veszi fel a fonalat az első rész végétől, már hogyan emlékszem rá. Ugye itt van egy halálra ítéltünk, aki szintén kap egy szimbiótát, aki miután megszökik sikeresen úgy dönt lemészárol mindenkivel, akit őt oda juttatta, ahová került. Nagyjából itt ki is merül az alapkoncepció, tehát elég mély mondanivalóval a második rész sem rendelkezik. Azonban az tény, hogy az első remekül megalapozta a folytatást, amiben azért sok újdonságra az egyedi néző nem is számolhat.
Ha pozitívumról kellene beszélnem, akkor elsősorban azt kell kiemelnem, hogy az első rész óta szerencsére a látvány nem romlott, hanem némi fejlődést is észre lehet venni, habár azt kell mondanom, hogy néha azért akadnak megmosolyogtató jelenetek, amelyek elsősorban nem a büdzsé az oka, hanem elsősorban a készítők kreativitása. De, hogy ennek mennyire is van létjogosultsága nem tudom, hiszen én semmilyen formában nem olvastam képregényeket, így nem tudom mennyire hűek a film képkockái a nyomtatott változatéhoz.

Bevallom egy kicsit rövidebbnek éreztem, mint az első részt, de talán ez annak is betudható, hogy abban sok volt az alapozás, és nagyjából majdnem az első óra a felvezetésre ment el. Ha ezt az első résznél negatívumnak hozom fel, akkor a másodiknál mindenképpen pozitívumnak kell megemlítenem, hogy itt a készítők nem tökölnek, és alig húsz perc alatt rögtön elindítják a történetet, hogy az aztán nagyjából le se csendesedjen egészen a végéig. Az más kérdés persze, hogy itt-ott azért felmerül az emberben, mintha üresnek érezné a folytatást.

Mint ahogyan fentebb is említettem én jól szórakoztam rajta, habár nekem valóban semmiféle előtörténeti ismereteim nem voltak és valószínűleg nem is lesznek. A szereplőválogatással nem is voltak különösebb problémáim, bár tudtommal ebből a szempontból több kritikát is kapott a film. Jómagam azonban ezekkel el voltam, és bár kicsit hosszabb is lehetett volna, de önmagában véve csak annyit tudok mondani, hogy elődjéhez képest nem rontott, de nem is javított a film.
Azonban az borítékolható, hogy amennyiben megfelelő összegeket szed be a film a mozipénztáraknál, akkor biztosan érkezik majd a harmadik rész, ugyanis a befejezés egyértelműen erre utal.

Finch (2021)

Kecskenyál

Magyar cím: Finch

Ha filmekről van szó, akkor bizony sokszor elég nehezen veszem rá magam, hogy megnézzem azt, ami a felkeltette a figyelmemet. Már ott kezdődik a probléma, hogy kevés az, amelyik felkelti a figyelmemet, s mivel a járvány “gyönyörűen” elintézte a mozikat (is), így sokszor a filmek megjelenéséig kell várni. Azonban ekkor szembesülök azzal, hogy olykor bizony elég nehezen állok neki, hiszen szembe kell néznem a szabadidőm korlátozottságával is. Az év vége felé pedig a fennmaradó szabadságokat mindenképp ki kellett adni, így aztán mivel ezt most kaptam meg úgy döntöttem, hogy pár filmmel felzárkózok. Ilyen volt első körben a Finch.

Tovább… →

Borats American Lockdown and Debunking Borat: 1.évad

Kecskenyál

Középiskolás koromban véletlen volt, hogy rátaláltam a Borat című filmre. Ennek oka leginkább az volt, hogy annak ellenére, hogy mennyire szerettem a filmeket azért mégsem voltam teljesen képben az épp aktuális trendekkel, és kedvencekkel. Főleg úgy, hogy a tucatfilmek kedvelői voltam. Ez is közrejátszott abban, hogy bemutatása után évekkel sikerült megtekintenem a filmet, amely ugyan tetszett, de eddig összesen kétszer néztem meg. Ugyanis annak a filmnek tartom, amelyet egyszer meglep, majd még egyszer muszáj megnéznem. Elég hosszú idő telt el mire folytatás született, s bevallom ha ismételten nem olvastam volna filmes híreket, akkor simán elmentem volna mellette. Ugyanígy van ez a sorozattal is, amely összesen nyolc epizódból állt, és bevallom rá kellett keresnem a második részre, mert már nem is emlékszem arra, hogy megnéztem tavaly.

Azt gondolom, hogy nem volt olyan ember, akinek az életét nem határozta volna meg az elmúlt két év, melyet a koronavírus árnyékában töltöttük. Még akkor sem, ha az illetőnek egyetlen egy ismerőse, vagy rokona nem betegedett meg, s az állását sem vesztette el, vagy változtattak rajta. Elég csak a kötelező maszkviselésre, s rengeteg szórakoztató helyiségre gondolni, amit bizonytalan időre bezártak. Akadtak olyan franchise-ok, amelyet nem foglalkoztak a világméretűvé váló járvánnyal, de akadtak olyanok is, amelyek beleírták a koncepcióba. A Borat egy elég érdekes koncepció alapból is, főleg ha alapul vesszük mennyire polgárpukkasztó volt az első része, amelyhez a folytatás sajnos nem tudott felérni. Szerencsémre nem is nagyon emlékeztem a folytatásra, s nem is óhajtottam megtekinteni, de a sorozatra mindenképpen beneveztem. Amelyről sajnos az a véleményem, hogy talán még a második részt is sikerült alászárnyalnia.
Az alapkoncepció szerint címszereplőnk elhagyja otthonát, s ismét Amerikába látogat, hogy megtalálja az elszökött lányát. Ehhez viszont nem sok esélyt lát, mint összeköltözzön két férfivel, akik elég mélyen foglalkoznak az összeesküvés elméletekkel. Azt gondolom, hogy mindenki találkozott ilyen hírekkel, vagy hozzászólásokkal különböző cikkek kapcsán, így azt gondolom nem meglepő, ha ez volt a központi témája az új alkotásnak. Az első részt még közepesnek mondanám a maga fél órás játék idővel, de aztán jött a meglepetés, hogy a maradék epizódok összesen hét percesek. Ennyi időbe pedig nem sok minden fér bele.

Ha visszagondolunk, és megnézzük, hogy mekkora médiacirkusz alakult ki, és mennyi mindent lehetett olvasni az interneten, akkor azt gondolom ez a franchise akár tökéletes is lehetett volna arra, hogy ezt a témakört jól kifigurázza. De sajnos ez nem így történt. Ugyanis a címszereplő kizárólag az első részben tűnt fel, s korábbi mellékszereplőkből egyik sem társult hozzá. Mindezek mellett pedig azt kell mondanom, hogy nekem koránt sem volt szórakoztató, hogy számomra ismeretlen színészek próbálnak egy korábbi sikeres film farvizén elúszkálni. Ebből a szempontból pedig totál megdöbbenés volt nekem, hiszen még előzetest és leírást sem tettem magamévá, hogy legalább felkészüljek arra, hogy mi is fog majd rám várni.

Nem mondom azt, hogy élvezhetetlen lett, hiszen akkor hazudnék. Azonban azt kell mondanom, hogy eléggé érezhető volt az, hogy a korábbi sikereket igyekeztek az alkotók meglovagolni, így szinte öröm volt számomra, hogy csak hét percesek a fennmaradó részek, mert ezt fél órában nem biztos, hogy el tudtam volna viselni, és végig tudtam volna nézni. Az mindenesetre biztos, hogy nem óhajtom folytatni, már ha lesz folytatás, és újra megtekintés is ki van zárva teljesen.