…és most következik egy elégedett, s megkönnyebbülést tartalmazó mély sóhaj. Ugyanis végre kijelenthetem, hogy vége a karácsonynak!!!
Ha őszinte akarok lenni, akkor nem utálom a karácsonyt. Egyrészről kinőttem már belőle, másrészről pedig a körülötte forgó felhajtás az, amit nem igazán tudok sem elviselni, sem pedig tolerálni. Pár évvel ezelőtt természetesen még próbáltam felvenni az ünnepi hangulatot, de aztán rájöttem, hogy felesleges. Így nálam ez a kétnapos ünnep ugyanolyan napnak számít, mint az összes többi, kivétel persze az, hogy tudom ezen a két napon biztosan nem kell majd dolgozni menni. Gyermekként imádtam az ünnepet. Annak ellenére, hogy van mélyebb mondanivalója ennek az ünnepnek vallási szempontból nekem leginkább mindig a szépen feldíszített karácsonyfát, a várva várt ajándékot/ajándékokat, s persze a hatalmas nagy zabálásokat jelentette. S persze amellett sem mehetek el a szó nélkül, hogy mennyire hangulatosan teltek az ünnep előtti napok. Leginkább általános iskolásként játszott szerepet leginkább a karácsony, amikor tudtam, hogy decemberi hónapban lesz két hét szünet (és nem, nem 9 meg 10 nap, ahogyan pár éve van!), s bizony epekedve vártam, hogy vajon mi is lesz a fa alatt. És persze a szünethez közeledvén már lazák voltak az órák is, leginkább csak filmet néztünk, beszélgettünk, s persze kötelező programnak számított a tornateremben megtartott ünnepi előadás, mely után pedig mehettünk haza. Az idő előrehaladtával már publikus lett a karácsonyi ajándék, mert vagy jóval előtte megkaptam, vagy pedig be lett jelentve, hogy addigra lesz annyi pénz, hogy a hőn áhított vágy teljesülhessen. Így egy hangyányit már csorbult a karácsony. S persze később már kinézve az ablakon csak a fagyott tócsákat láttam, s hiába vártam, hogy fehérbe burkolózzon a szent ünnep. Végül pedig eljött az, amikor a soron következő tanévet már középiskolásként kezdtem. Ekkor már csak részben volt ünnep számunkra a karácsony. Az iskola végéhez közeledtével pedig már annyiból állt az egész, hogy volt sütve pár sütemény. Hasonló a helyzet a szilveszterrel is, melynek nagy feneket akartam keríteni, de gyermekként nem igazán mehettem el bulizni. Idővel ez is programmá vált, akkor pedig már nem igazán élveztem a „kötelező” szórakozást, így végül jutottam el a jelenlegi helyzetbe, amikor is nincs karácsonyfa, nincs szilveszteri buli, mert ezek ugyanolyan napok, mint a többi, amelyeknek semmi jelentősége nincs számomra. Egyetlen egy dolog, ami megmaradt a régi időkből, hogy ugyanúgy várom, hogy fehér legyen az ünnep. Idén elmaradt, de még valahol belül azért kíváncsian várom az első igazi nagy hószállingózást, melynek köszönhetően fehérbe borul minden. 🙂

Visszatérve az ünnepi forgatagra, számomra közömbös volt addig, míg éppen be nem fejeztem az iskolát. Kereskedelmi vonalon létfontosságúnak számít mindkét ünnep, hisz az emberek ilyenkor zsongnak igazán. Nem tehetek szemrehányást magamnak, hisz gyermekkoromban is két elképzelésem volt mi is szeretnék lenni, ha nagy leszek: tanár, vagy eladó. Nos, utóbbi teljesült végül. Anyagi szempontból mindkettő egy szinten áll, de szellemi oldalt megvizsgálva utóbbival jártam hozzá. Huszonévesként pedig felismerve, hogy iszonyatosan sokat változott a világ olyannyira, hogy tanárként biztosan eret vágnék magamon a mostani helyzetben.
A nagy sürgés, forgás persze most is megvolt. Emberek hada, akik kétségbeesetten próbáltak mindent megvásárolni, s ha két forinttal olcsóbb volt valami, mint előző nap, akkor már szinte harcot vívtak egymással. És persze akadtak olyanok is, akiknek intelligenciájuk épp hogy megütötte egy döglött tyúkét, ilyenkor helyzet állt fenn: hatalmas önuralom kellett, hogy épp ne röhögjem képen az adott személyt, vagy ne keverjek le neki akkorát, hogy szétzuhan a feje. Persze ez hangulatfüggő nálam. És akkor persze nem beszélve arról, hogy az emberek többsége külsejére nem igazán ad, így nem csak a látvány sokkoló, amikor kinyitja a száját, s az elől lévő egy fogával próbálja helyesen kiejteni az „r” betűt, de emellé még terjedelmes szagfelhő dukál. És akkor még sehol ejtettem szót, mennyire felemelő érzés a munka leteltével megejteni egy vásárlást. De hát ezért kell bevásárló központban dolgozni.

Ahhoz, hogy minden remekül menjen, s az ünnepre betervezett bevétel meglegyen mindenki kapott egy szép velős decemberi beosztást. Ebből fakadóan két fajta dolgozó volt: aki robotolt karácsonyig, vagy robotolt szilveszterig. Én előbbit nyertem meg, így egy-két nap itthon pihenés után gyakorlatilag egy huzamba lehúztam a kötelező óraszámot a jeles ünnepig. Így eléggé hulla voltam, amikor végre 24-én hazaestem délután arról nem is beszélve, hogy nem volt olyan ember se itthon, se ismerősök, se kollégák között, aki nem volt beteg. Így szépen sikerült nekem is gyönyörűen megbetegednem, amiből annyi van jelenleg, hogy kicsit még köhögök.
Az ünnep természetesen pihenéssel próbáltam tölteni, így végül maradt a játék, sorozat, film és persze elmaradhatatlan zenei kombináció a szórakozásnak. Mindezek mellett olyan enyhére sikerült a karácsonyi időjárás, hogy kedvem kaptam egy kis csavargásra, így ismét megcsodálhattam, hogy milyen szépen is van feldíszítve jelenleg a belváros. Aminek viszont rendkívül örültem, hogy végre van időm normálisan is pihenni. Azt nem mondhatom, hogy az elmúlt három hét nem látszott meg rajtam, mert annak ellenére, hogy éjszaka sikerült megvalósítanom a megfelelő alvásidőt még napközben azért hozzátettem minimum 2-3 órát, de persze ennek ellenére ugyanúgy gyötört az álmosság. Ennek pedig a vizuális szórakozás látta leginkább a kárát. Mindenesetre azért remélem, hogy ez nem lesz jellemző majd szilveszterhez közeledve. A sokak által nagy becsben tartott ünnepre továbbra sem tervezek semmit. Nagy ivászatról szóló házibulik, kocsmák, disco kilőve, kulturált szórakozás híján pedig majd marad az ágy, vagy valamelyik sorozat, amelyikkel le vagyok maradva. Persze, ha addig nem jön valami, vagy valaki(k) közbe. 😉