Filmek terén több féle dolog van, amit nem tudok elviselni. Az egyik, ha egy film mindenképp többnek akar látszani, mint ami, illetve maga a témát, történetet teljesen irreálisan próbálja tálalni.
Na pont ez amiatt tulajdonképpen nem igen szoktam szeretni azokat a sorozatokat, filmeket, amelybe valamiféle homoszexuális szál kerül. Többnyire mindig átbillennek a készítők a ló túloldára, s vagy egy idióta, már-már gusztustalan tálalásban kerül terítékre az ilyen szál/történet, vagy pedig átmegy kőkemény drámába, és akkor nincs megállás. Szerencsére a legtöbb ilyen alkotásnak elég volt megnézni az ajánlóját, és máris el tudtam dönteni, hogy nem vagyok kíváncsi az adott filmre.
Nos, úgy érzem ebben a témában van ki aknázatlan lehetőség, lehetne valóban jó filmet csinálni. Azonban rendre készülnek huszadrangú, semmit érő alkotások. Amikhez szerencsém volt, azokat többnyire egy-egy színész/színésznő miatt vállaltam be. Kivétel a Love To Hide volt, melyet inkább a holokauszt vonatkozása miatt néztem meg. Illetve volt itt még egy Transamerica, melyet szinte kizárólagosan Felicity Huffman miatt néztem meg (és kb. akinek ajánlottam a filmet, az kapásból hülyének nézett, mert jeleztem, hogy szerintem alapjáraton a színésznő nem néz ki rosszul).
Na és akkor itt a Prayers For Bobby (Imák Bobby-ért), ami viszont tetszett, habár sokat hezitáltam, hogy megnézzem-e. És végül győzött a kíváncsiság. Sigourney Weaver-t nagyon tisztelem az Alien sorozat óta, s nem hagyott nyugodni a tudat, hogy vajon milyen lehet egy ilyen témájú filmben. Milyen volt? Nagyszerű! Csak úgy, mint maga a film, mely egyébként igaz történet alapján készült.
Tovább…
Kategória: Film
Un Amour A Taire (A Love To Hide)
Holokauszt. Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki nem tudná mit is takar pontosan ez a szó. A holokauszt nem más, mint a második világháború alatt elkövetett népirtás, mely jelentős részben a zsidókat érintette, de mellettük a szlávokat, romákat, testi fogyatékosokat, szabad kőműveseket, jehova tanúikat és a homoszexuálisokat is érintette.
Részemről a holokauszt az emberi gonoszság, szűklátokörűség és kegyetlenség tökéletes iskola példája, melynek köszönhetően elgondolkozhat az ember, hogy akkor is most melyik fél érdemelne halált: az, akit selejtnek titulálunk, vagy az aki eldönti, hogy ki az aki nem életre való, azaz selejt.
Megannyi alkotás készült ebben a témában (kiemelve a Schindler listáját, Sorstalanság, A zongorista), de épp ez volt az a film, amely talán a legmegrendítőbb, s legkegyetlenebb, melyet eddig láttam. Francia alkotásról van szó, ami mellesleg szerintem elég alul értékelt is egyben, habár főleg a témát nézve ez nem meglepő.
Bevallom én is sokat gondolkoztam, hogy erről az alkotásról merjek-e írni. Hisz a holokauszt azt a szemszögből mutatja, ami eléggé megoszthat mindenkit. Magyar vonatkozásban írást nem igen találtam a filmről, így végül úgy döntöttem, hogy végül megéri írni róla.
Részemről (ami egyébként személyes tapasztalatok összessége) azon a véleményen vagyok, hogy egy embert nem éri meg az alapján megítélni, ahogy kinéz, vagy amilyen a szexualitása (azért a pedofilok kivételt képeznek, gondolom nem kell magyarázni), hisz az embert a cselekedetei határozzák meg, a belső tulajdonságai. S bizony be kell látni, hogy hiába csúnya valaki, hiába testi fogyatékos, hiába biszexuális/homoszexuális, ha elvonatkoztatunk a sztereotípiáktól (vagy csak olyan emberrel hoz össze a sors, aki ezt a fajta nézetet megváltoztatja), akkor bizony találhatunk számunkra igencsak értékes embereket, legtöbbször barát formájában.
Gondolom ezek után már felvetődhet, hogy milyen szemszögből is mutatja be a film a holokausztot, s milyen szerelem is az, amit el kell rejteni.
Aki köpni akar az ne köpjön, mert utána törölgetheti a monitorját. Mert ez meleg pornó, nem a buzik reklámozása (sokak szófordulatával éljek), hanem egy film a homoszexuális szemszögből kitalált szereplőkkel. S nem mellesleg szerelmi négyszögről szól, melyet két meleg, egy heteroszexuális férfi és egy heteroszexuális nő alkot. Az alkotás rendkívül érzelem dús, tehát négy napi depresszió biztosított a megtekintése után. Összesen három darab meleg csóknál amúgy sincs több homoszexuális utalás a filmben, szóval akit csak ez tart távol a megtekintésétől, az nyugodtan belekezdhet, majd becsukja két percre a szemét.
Tovább…
Majdnem szűz
Kevés magyar filmet láttam eddigi életem során, ezekből kevés olyan van, ami igazán tetszett. Persze lehetne azt mondani, hogy túl sok amerikai filmet tekintettem meg életemben, s a magyarhoz már nincs „gusztusom”. Lenne, ha a legtöbb nem lenne tele orbitális marhaságokkal, vagy teljes ellentmondással illetve borzalmas megvalósítással. Persze arról még nem is ejtettünk szót, hogy a film, amit megtekinteni akarok/akartam műfajilag, tartalmi ismertetője alapján bejövős-e.
Nos többen ajánlottak eme filmet. Az előzetes megtekintése után számítottam valami igazán ütősre. Nem mondhatom, hogy nem tetszett, de az tény, hogy tele van hibával.
Elég ránézni a plakátra, aminél már csak a DVD borítója borzalmasabb. Aki pedig plakát/borító alapján választ filmet, az bizony csúnyán pofára eshet a Majdnem szűzzel, ugyanis míg a plakát/borító vígjátékot, addig maga a film drámát „szolgál fel” számunkra. Az más kérdés, hogy az ember mennyire tud majd elrugaszkodni a banális marhaságoktól (van belőle azért jó néhány).
A történet nem egy nagy eresztés: főhősnőnk Boróka frissen „szabadult” a gyermekotthonból, ahonnan egy valag pénzzel sétál ki, hogy megkezdje életét a saját lábán. Azonban barátja tanácsának ellenére a pénzt elherdálják alig két nap alatt egy drága szállodában. S nem marad más: kurvának kell állni.
Tovább…
Dragonball: Evolution
És megvolt. Filmek terén komoly lemaradást tudhatok magaménak, amit a megszokottnál hosszabb hétvégén próbáltam pótolni. Igazából nem terveztem be, hogy a Dragonball: Evolution benne lesz, de mivel sikerült megszereznem a film micro-HD változatát, így úgy döntöttem remek szórakozás lesz majd a megszokottnál jobb minőségben megnézni egy olyan filmet, ami elvileg látványilag nagyszerű(nek kellene lennie).
Egyelőre vegyesek az érzelmeim. Valahol a közepes és rossz között kering valahol a film megítélése. Az animét kedvelők erősen lehúzták, valószínűleg én is így tettem volna, ha annak idején rajongója lettem volna az anime sorozatnak, illetve emlékeznék is valami lényegesre azon kívül, hogy állandóan verekedtek benne, valamint egy ehhez kapcsolódó kósza pletykára, miszerint egy gyermek ennek hatására kiugrott a tizedikről, mert azt hitte tud repülni. Pfff.
Visszatérve a filmre, engem nem igen nyűgözött le a trailer annak idején, de arra elegendő volt, hogy kíváncsi legyek, s később megtekintsem. A megtekintés megvolt, s nem igen tudok állást foglalni a filmről. Mert valóban voltak benne jó megmozdulások, de ezzel szemben viszont olyan baromságok, hogy csodálkozok is azon, hogy nem szakadt a plafon a készítőkre… és a játékidő. Az a fránya játékidő, ami talán kitesz egy órát.
Tovább…
[REC] 2.
Bevallom kevés olyan nemzetközi film premierjét vártam annyira, mint a [REC] 2-jét. Az első rész nekem nagyon bejött, ami a TV szériákra jellemző évadvégi lezáratlanságot hagyott maga után.
Lévén, hogy eme film tulajdonképpen spanyol, így nem lehetett olyan könnyen „hozzá férni”, mint az amerikai társaival szemben. Így nekem is várnom kellett nem kis időt, míg előkerült egy normális verzió, melyhez végre angol feliratot is csatoltak. Felcsillant a szemem, hisz már régóta epekedtem a folytatásra, így végül vasárnap végre meg is tudtam tekinteni.
Bevallom vegyes érzelmeim vannak a [REC] 2-vel szemben. Persze egy folytatás magában hordozza annak a lehetőségét, hogy akinek tetszett az első rész, az talán nem lesz a vevő a másodikra, de én azt mondom ez leginkább attól függ, hogy merre is kívánják a készítők elvinni az egész történetet, mennyire tudják ezt kivitelezni, illetve az átlag néző mennyire is elégedett az írók leleményességén. Nos a [REC] 2. az első rész kitaposott ösvényén próbál haladni, bár az szembetűnő, hogy most kicsivel több pénzből „garázdálkodhattak” a készítők. Nem mondom, hogy rossz a megközelítés, de valahogy én nem erre számítottam.
Tovább…
[REC]
Bevallom rendkívül nagy kedvelője vagyok a horror műfajnak. Egészen kiskoromtól kezdve szerettem az olyan alkotásokat, melyeken lehet borzongani, melyektől nem tudok éjszaka aludni, ha csak eszembe jut egy jelenete.
Rengeteg horror műfajba sorolt filmet láttam, s be kell vallanom, hogy az utóbbi időben ennek bélyegzett filmek zöme nem volt túl szórakoztató számomra. Ami persze nem annak tudható be, hogy a régiek annyira megedzették az idegeimet, hogy az újak már nem hatnak rá sehogy. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az én ízlésemnek megfelelő horror filmet nem igen tudnak elém tenni az utóbbi évek rendezői. Egy évben általában 20-30 horror is kijön, azonban ezeknek csak negyedét tekintem meg, miután megnéztem az ajánlot, s természetesen a végül „megnézem” kategóriába került alkotásokból is csak 1-2 tetszik.
Azonban egy-egy ilyen filmnél rendkívül fontos, hogy mi a történet fő irányvonala, hogyan tálalják, s a központi téma érdekel-e, egyáltalán valósnak tudom-e a hinni a képernyőn látottakat. Ennek fényében nekem tökéletes szórakozás – s nem utolsó sorban a szívinfarktus közeli állapothoz közel segítő – volt a Paranormal Activity vagy a The Fourth Kind. Nemzetközi alkotásokat nem szoktam nézni leginkább pont azért, mert az amerikai tömegfilmekre van kihegyezve az ízlésem. Ezért is csalódtam pozitívan a spanyol [REC]-ben, melynek majdnem minden pillanatát izgalommal néztem, s melynek végén már a párnámat szorongattam, annyira borzongtam. Persze az amerikaik is felfigyeltek az alkotásra, így készülhetet el a Quarantine, ami teljes mása a [REC]-nek, s pont emiatt nem is jött be nekem.
Tovább…
The Fourth Kind
Ízlés kérdése az, hogy kinek mi jön be filmek terén. Gondolok itt elsősorban a műfajra. Régebben rengeteget néztem, de mióta megjelentek az igényesebb, s szórakoztatóbb TV szériák, valahogy kevesebb filmet is nézek. Ez betudható annak, hogy kevés az új alkotás, ami valóban tetszik, illetve kevés időm van. Vannak jobb, vannak rosszabb alkotások. Van amit csak végig szenvedek, van ami viszont nagyon bejön.
Ez igaz a The Fourth Kind-ra is, ami megtörtént események alapján nyugszik (legalábbis hihetően tudja ezt a látszatot kelteni). Nekem rendkívül bejött, csak úgy, mint a Paranormal Activity, melyen sokan fanyalognak, de valahogy nekem maradéktalanul bejött. A film kritikájánál leírtam, hogy nem igen foglalkozok azzal a témakörrel, amit a fentebb említett film boncolgat, de ettől függetlenül érdekel. Ismerve saját magam, hogy egy jól megrendezett film aztán tud álmatlan éjszakát okozni nekem, így ennek fényében óvatosan válogatom meg, hogy melyek azok az alkotások, amelyeket megnézek. Természetesen mindig sikerül kiválasztanom a számomra legfélelmetesebbet is.
Ezekkel az alkotásokkal pedig ugyanaz a helyzet, mint az összes többivel: aki kicsit is befogadóbb a témával kapcsolatban és/vagy képes kilépni a hétköznapokból, s elszakadni földtől, annak minden bizonnyal maradéktalanul be fog jönni az adott alkotás. Szerencsére én nem azok közé tartozom, aki a hibákat keresi, így többnyire sikerül is élveznem az adott filmet.
A történet szerint Dr. Abigail Tyler elveszíti férjét, akit tulajdonképpen saját ágyában gyilkolnak meg. Dr. Tyler próbálja feldolgozni a veszteségét, illetve igyekszik visszaemlékezni az ominózus éjszakára, hisz férje gyilkosa továbbra is szabadlábon van, hisz képtelen visszaemlékezni a férfi arcára.
Miközben Dr. Tyler igyekszik visszaemlékezni, érdekes jelenségre lesz figyelmes a lakóvárosában. Igyekszik kideríteni páciensei alvászavarai mögött mik is rejlenek. Ehhez megfelelőnek találja a hipnózist, melynek köszönhetően az egyik páciense vissza emlékszik, s ennek hatására lemészárolja saját családját…
Tovább…
Avatar
És igen. Megvolt. Befutott az év filmjének kikiáltott Avatar, melynek első képei, teaserjei nem győztek meg, azonban a Sziget egyik dalára összerakott trailer igen.
James Cameron kitett magáért, s ez meg is látszik. Bőven az átlag filmek fölé helyezte új művét. Látványorgia a javából, akár látványorgazmusom lett volna, ha éppenséggel a moziban tudom megnézni, s nem valami harmadrangú kamerás felvételt.
Idén a Terminator Salvation-nal szívtam meg, melynek első netre felkerült verziója valami borzalmasan rossz volt, de szerencsére az Avatar e szempontból bőven az emészthető kategóriába esett, így monitoron keresztül tisztes távolságból csak olykor-olykor látszódott, hogy ez bizony még a DVD minőségét sem üti meg. Ettől függetlenül élvezhető volt, ennek örültem. Annyi bizonyos, hogy ez lesz a második olyan film, melyre nem fogok sajnálni egy duplarétegű lemezt, hogy elférjen rajta HD-ben.
Valahol azért bosszant, hogy az év filmjét nem sikerült moziban megnézni, s mivel sem ebben, sem a következő hónapban nem tudtam volna elmenni, így végül maradt az itthon való megtekintést. Most jól jártam, ráadásul az ilyen verziókhoz képest minőségileg elég jók láttak napvilágot, szóval részben kárpótolva vagyok (másik részben meg akkor leszek, ha minimum HD-ben megtudom tekinteni még egyszer).
Mint ahogyan a fenti sorokból is kitűnik, a film elsősorban látványi szempontból lenyűgöző, a történet mellékes. Legalábbis részemről mindenképp. Főhősünk az idén az új Terminator Salvation-nal dobbantó Sam Worthington, aki Jake Sully nevű karaktert alakítja. Jake egy kerekesszékes férfi, akinek ikertestvére egy bizonyos projectben vett részt, melynek célja az lett volna, hogy a Pandora bolygón élő bennszülött törzs, azaz a Na’vik közelébe férközzön. Mivel főhősünk genetikailag tökéletes ikertestvére szerepének betöltésére, s ha teljesíti testvére feladatát akár újra saját lábára állhat, így elfogadja a felkérést.
De mielőtt belemennék részletekbe, kedvcsinálónak a trailer: Tovább…
2012
Jómagam egyetlen egy rövidke trailert láttam a filmből még a bemutató előtt. Természetesen megfogott azonnal, hisz imádom az ilyen típusú filmeket, természetesen ha látványilag jól van összerakva, s nem valami Zs-kategóriás TV-s alkotásról van szó. Természetesen az elkövetkezendő fél órában el is felejtettem, hogy megnéztem a trailert.
Nem is izgatott a film, amíg a kedvenc letöltő oldalon nem akadtam rá az R5-ös verzióra (R5: mozis verziónál fényévekkel jobb minőségű, azonban még nem éri el a DVD minőséget). Nosza még abban a pillanatban sem emlékeztem, hogy megnéztem ennek a filmnek a trailerét, pusztán a plakátja annyira ösztönző volt, hogy végül leszedtem, majd pár napot pihent a merevlemezemen, mire eljutottam odáig, hogy megtekintsem. Természetesen mindezt lázasan, hajnali órákban. Persze arról fogalmam sem volt, hogy a film lazán alulról szagolja a három órás játékidőt.
Ettől eltekintve baromira élveztem. Olyannyira sikerült felélénkítenie, hogy kora reggel sikerült csak nyugovóra térnem.
Nekem teljes egészében bejött, habár később meglepődtem milyen negatív kritikákat kapott, s mennyire is megosztotta a közönséget. Látványilag valóban ott van, s annyi biztos, hogy nem fogok fukarkodni, hogy duplarétegű lemezre írjam rá a HD verziót.
Visszatérve a fogadtatásra, a film enyhén szólva kicsit bukta odaát. A filmforgalmazónak elsősorban a saját hazájában elért bevételek a mérvadók. Jelen pillanatban pedig a 200 millió dolláros film csak 159 milliót termelt vissza. Ellenben külföld vevő volt rá, 555 milliós hasznot termelt. Nagy számok ezek, bizony.
Ugyan nem vártam, jóformán nem is tudtam a „létezéséről”, de kellemesen csalódtam, s remekül szórakoztam azon a majdnem három órán keresztül. Ha nő lennék, s lettek volna műkörmeim annyi biztos, hogy másnap egy vagyont keresett volna a manikűrös rajtam.
Részletek mögött teljesen szubjektíven a filmről, előtte pedig kedvcsinálónak a trailer:
Csak erős idegzetűeknek: Paranormal Activity
Először is nézzük a tényeket!
Maga a film mezei horrornak van feltűntetve, de én inkább besorolnám a lélektani horror kategóriába, ugyanis ha a film témája valakit érdekel, vagy csak hisz benne, bizony eléggé paráztatós tud lenni, főleg éjszaka.
Továbbá 15 ezer dollárból készült film eddig 85 milliót hozott a készítőknek. Az, hogy a film valóban jó-e, vagy csak egy szokásos gagyi, az attól függ, hogy a témára mennyire vagyunk fogékonyak, mennyire érdekel és természetesen mennyire hisszük-e a filmben látottakat.
Szóval az alap történet: fiatal pár, új ház, éjszaka ijesztő hangok… Tipikus szellemes/démonos sztori, melynek célja leginkább az, hogy az egyszeri nézőt odakösse a székhez, és bizony szépen, de egészen biztosan halálra ijessze, hogy végül ne csak alsónadrágot kelljen cserélnie, hanem egyszerű háziorvosát pszihológusra.
Mint ahogyan említettem, a fentiek kizárólag abban az esetben fordulhat elő, ha a néző valóban hajlamos az ilyenre, ráadásul az idegrendszere is eléggé gyenge.
Jómagam annak idején foglalkoztam ilyen témákkal, de én lelkileg nem voltam ennyire erős, s bizony egy-egy ilyen történet után igencsak nyomasztó éjszakáim következtek, csak úgy, mint a Paranormal Activity (szabad fordítás Paranormális tevékenység).
Természetesen másról sincs szó, mint alacsony költségvetésű, elég sikeres, kézikamerás megvalósításról árulkodó „amatőrfilm”. Természetesen a The Blair Witch Project (Ideglelés) minőségéhez koránt sem ér fel.
Tovább…