Platform: PC
Előző teszt a játékról: v1.0
12 év. Nagyjából ennyi idő telt el, hogy megismerkedtem az első Tomb Raider játék demójával. Nem később pedig egy akciós szoftvervásárlásnak köszönhetően pedig megvásárolhattam az első eredeti példányt a második résszel kezdődően, lévén annak a termékismertetőjéhez kapcsolt képek alapján sokkal több számomra érdekesebb pályát tartalmazott, mint elődje. A kapcsolatunk már megpecsételődött, s onnantól fogva, hogy ha játékról van szólt, akkor nekem mindig csak ez az egy jöhetett szóba.
Természetesen azóta ebből a szempontból változtam, ámbár a sorozat iránt továbbra is tart a hű lelkesedésem, ámbár azt mindenképp megemlíteném, hogy a szemellenzőt már levettem, így nem akarok olyan epizódokat görcsösen szeretni, amelyek nem jók, vagy csak számomra nem sikerült túl jól. Első körben a számítógépes problémák okozták, hogy nem sorrendben haladtam az epizódokat követve, illetve nehezítette még az is, hogy a szoftverek nem voltak elérhetőek számomra. Természetesen még akkor nem is szóltam arról, hogy a nehézségi szintből adódó fennakadások megálljt parancsoltak nekem, így még a 2015-ös évben is voltak olyan epizódok, amelyeknek nem értem a végére. A kiegészítő részek mellett egyetlen egy főrészt nem sikerült végigvinnem teljesen az pedig a szóban forgó The Last Revelation. Az év elején androidos rendszerre megjelenő első rész tökéletes portja indított el az úton, hogy szépen sorra vegyem a soron következő epizódokat akármennyi időt ölelnek fel.

Tovább…
Címke: Tomb Raider
Rise Of The Tomb Raider Xbox 360-ra is!
Már jó ideje lehet tudni, hogy az új Tomb Raider nem csak az Xbox One tulajokat örvendezteti meg, hanem azokat is, akik egy generációval előbbi, azaz Xbox 360-nal rendelkeznek. Ennek köszönhetően szereztem be tavaly egyet (hozzátenném, hogy még egy rakat exkluzív cím is rásegített). A mai napon azonban végre megérkeztek az első képek ebből a változatból is:
Vélemény?
Szerencsére ahogyan látom itt nem történt olyan fiaskó, mint a playstation 2-es Underworld esetében. Minden bizonnyal azért lesznek „csúnya” dolgok benne grafikailag, de mivel PC-re is megjelenik, így egy új konzol vásárlása helyett inkább egy GTX970–ben gondolkodom, hogy teljesen ki tudja majd hajtani. Bár bízom, hogy jövő év első hónapjaiban azért majd a kártya esik legalább 20 ezret árban.
Játék megjelenése: 2015.november 13.
A szabadság emlékére…
Múlt héten egy bejegyzés született arról, hogy megkezdődött a szabadságom. Ami első körben egyfajta helyzetjelentés is volt, illetve egy bejegyzés is volt, mely tartalmazta, hogy mit is kívánok csinálni. Ugyan van egyetlen egy napom még hátra, de nagy valamit egyébként sem tudnék csinálni rajta, így végül úgy döntöttem, hogy a mai napon kieresztem a virtuális kibertérbe eme bejegyzést, mely összegzi, hogy hogyan is telt a szabadságom.
Első körben mindenképp fontos megemlítenem, hogy júliust gyakorlatilag úgy dolgoztam végig, hogy a végén már a belemet is magam után húztam. Főleg azért, mert az alap felállás mellett még bevállaltam túlórákat is. Múlt hét elején kezdődött a szabadságom, s csak három nappal később kaptam végül is meg a fizetésem. Ezt már jó előre tudtam, így már júliusban elkezdtem spórolni, s ennek eredménye volt, hogy rögtön első nap már ki is tudtam menni a strandra. Ha őszinte akarok lenni, akkor eléggé türelmetlen voltam, ami nem hozta meg a várt eredményt szórakozás tekintetében. Az első szabadnapomat megelőző munkanapomon túlóráztam, így nem voltam túlságosan kipihent a megkezdett szabadnapomon annak ellenére, hogy legalább 14 órát aludtam egy huzamban. Viszont az idő jó volt, szinte forrt a talaj a forróságtól, s nekem pedig nem sok kedvem volt ahhoz, hogy azt várjam ki mikor ér rá. Főleg azért, mert nem volt kedvem kiadni majdnem két ezer forintot azért, hogy kint üljek beszélgetve a parton. Hiszen nekem a strandolás arról szól, hogy csak akkor hagyom el a medencét, ha egy másikba akarok menni, vagy pedig éhes, szomjas vagyok, illetve a mellékhelyiséget kell meglátogatnom. Spórolás tekintetében is jól jött eme hozzáállásom, így végül egyedül kimentem. Ami nem a legjobb ötlet volt, mert egy órányi pancsolás után iszonyatosan fáradt lettem, s úgy éreztem, hogy minden energiám elhagyott. Mindezek mellett nagyon jól telt a nap, mert a harmadik órában éreztem, hogy amint hozzáér a kezem a vállamhoz fáj. Így végül a nap hátralévő része azzal telt, hogy kenegettem a leégett vállam.
Az év eleji nagy PC Upgrade, illetve az ehhez hozzátartozó alaplap tönkretétel tisztítással mely plusz költséget eredményezett, valamint ehhez még hozzá társuló telefon csere lehetővé tette, hogy a szórakozásra szánt anyagi rész igencsak csekély legyen ezen a nyáron. Persze szerencsésebb voltam, mint tavaly, de ennek ellenére azért mindenképp bevállaltam jó pár túlórát azért, hogy ne kelljen itthon ülnöm. Na már most hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ha kell valami inkább összehúzom a nadrágszíjat, s valahol spórolok, mint az, hogy orrba-szájba túlórázzak, hogy aztán ne legyek rendesen megfizetve. Ugyanis most is ez történt. Ami roppantul bosszant, mert hiába van elszámolva, ha az elszámoláson nem nagyon tudok elmenni. Így hozzávetőleg olyan 13 ezerrel kaptam kevesebbet, mint amennyire számoltam.
A kezdeti sokkból azért feléledtem, s igyekeztem hasznosan eltölteni a szabadidőmet. Mivel napközbeni kószálás csak muszájból volt sokszor, így az estét választottam arra, hogy a csavargás megtörténhessen. Persze ilyenkor hatalmas nagy szellőztetés volt a szobámban, ami többnyire semmit nem ért. Ennek ellenére azért próbálkoztam. Persze annak „örültem”, hogy rajtam kívül senki nem volt szabadságon, így nagyon tervezni mással sem tudtam. Ami volt, azt pedig többnyire az alkalom szülte. Ennek köszönhetően elhatároztam, hogy nem fogok egész nap itthon dögleni. Mindegyik szomszéd településre van már bicikli út, s mivel kedvenc sportom eme tevékenység, így miden este megragadtam a lehetőséget, hogy valahová átbicajozzak. Persze előfordult, hogy nem volt elég, aztán még lógtam a városban. A telefonom alkalmazásával mértem a „pályafutásomat”:
Sikerült is a napi mozgásigényemet elérnem, így nagyon is örültem neki, hogy már a harmadik nap sikerült visszarázódnom ebbe az „életmódba”, s ha már eljött a hat óra már bizsergett a lábam annyira mehetnékem volt.
A napégés miatt kénytelen voltam jó pár napot a szobámban tölteni úgy, hogy napra nem is nagyon mehettem, s napközben pedig a bőrápoló szerek hatását élvezni. Ahogyan terveztem is végül végére értem a Tomb Raider 3-nak, habár bevallom a közepén már úgy éreztem, hogy ketté fogom törni a klaviatúrát. Elhiszem, hogy egyeseknek annak idején egyfajta orgazmus volt, hogy ennyire nehéz, de nekem nem. Főleg azért, mert tudtam, hogy egy pályát mindenképpen teljesítenem kell, mert ha félbehagyom, akkor nem biztos, hogy másnap emlékezni fogok arra, hogy mit is csináltam az adott szinten. Így aztán nagyon „örültem”, amikor másfél órákat bolyongtam egy egyébként húsz perc alatt is teljesíthető szinten. Mindezek mellett azonnal neki is ültem a kiegészítő részének, ami viszont olyan könnyedséget hozott magával a fő résszel szemben, hogy egy délután alatt magamévá tettem. Persze a fő rész statisztikáját meg is őriztem (ami minden bizonnyal kétszer ennyi időt ölel fel, ha az elhalálozásokat, s az újratöltéseket is figyelembe veszem).
Mindezek mellett törekedtem arra, hogy egy kicsit se punyadjak be, így természetesen az összes filmes hiányosságomat sikerült pótolnom. Persze soknak végül a törlés lett a végzete mielőtt megtekintettem volna, mert úgy döntöttem, hogy nem szeretném olyanokra vesztegetni az időmet, ami nem is biztos, hogy lekötne. Sorozatok terén nagyon örültem, hogy végre naprakész lettem a Zoo-val, amivel négy résszel voltam elmaradva, s persze ehhez még csatlakozott az új is. Mindezek mellett kellett valamit, ami kipótolja az időt, hiszen idén nagyon sok szériától elbúcsúztam, így tényleg nem maradt néznivaló a nyárra, mert mindennel naprakész lettem már májusban. Így végül egy véletlenül megtalált cikk kapcsán úgy döntöttem, hogy mivel annak idején nagyon szerettem az ER (Vészhelyzet) című sorozatot, amit össze-vissza néztem már iskolás koromban, s végül nem is követtem végül. Így mivel van tizenöt évad, nekem meg pár órám munka végeztével elég lesz, hogy legalább két részt megnézzek naponta. Az első évad végére még nem értem, de jelentősen elhaladtam vele. Bár tény, hogy az elmúlt két napban zenehallgatáson, s csavargáson kívül nem sok mindent csináltam. Természetesen egy második strandolást is sikerült összehoznom.
Igyekeztem az új telefon fényképező funkcióját mindenképp kihasználni, így aztán annyi fényképet nem készítettem tíz év alatt, mint amennyit a szabadságom alatt. Természetesen ebből csak hármat tudok megosztani, ami valóban az internetre való:
Ha hinni lehet az időjárás előrejelzésnek, akkor holnap iszonyatosan nagy viharok várhatóak némi lehűléssel. Aminek nagyon örülök, mert ha az ember nem strandon van, akkor bizony meg tudja ölni ez a nagy hőség. Mivel másnap reggel megyek dolgozni, így holnap első dolgom lesz megreggelizni, aztán ismételten gép elé ülni, s immáron már a negyedik Tomb Raider-rel folytatni a kalandot, amelyt csak egyszer tettem magamévá, de akkor sem teljes egészében. Emellett pedig a maradék időben elkészülök másnapra, illetve a még hátralévő sorozat epizódoknak fogok nekiülni.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam, hogy ennyire gyorsan el fog telni majd a szabadság. De bevallom, azért már valamilyen szinten hiányzott a munka. Főleg azért, mert a szabadidős tevékenységet jobban megbecsülöm, ha mellette van némi kötelező munka, mint így. Bár tény, hogy ez már kellett, hogy egy kicsit fel tudjak töltődni. Mindennek megvan a maga ára. Még ennek is, hogy ennyi szabadnapom volt egyben. Például az, hogy a hátralévő két hétben kizárólag egy napos szabadnapjaim lesznek. Mivel szeptemberben szintén nincs szabadság bírva nem akarok belegondolni, hogy milyen beosztásom lesz.
Tomb Raider 3: The Lost Artefact (2000) teszt
Platform: PC
Két évvel ezelőtt nagyon elkapott a nosztalgia hullám, s úgy döntöttem, hogy ismét neki kellene ülnie a klasszikus Tomb Raider epizódoknak. Az öt fő és négy kiegészítő részt tartalmazó kollekcióból eredetileg négy fő részt vittem végig, így hát megvolt a lehetőség, hogy újdonsággal is találkozzak. De végül három fő és két kiegészítő epizód után elfogyott a lelkesedésem.
Idén azonban fordult a kocka, amikor is megjelent az első rész mobiltelefonokra. Kíváncsi voltam, hogy vajon mit is tud, így nem is volt kérdés, hogy mindenképp végig akarok rajta menni. Ami meg is történt, így ennek fényében ismét ott fénylett a lehetőség, hogy akkor folytassam a szériát a soron következő epizóddal. Végül úgy döntöttem, hogy egyébként sincs nagyon másra időm, egy pár órás játékra hetente kikapcsolódásnak tökéletes lehet talán. Így végül nekiültem, s a héten sikeresen eljutottam az első olyan tartalomig, amit még nem sikerült magaménak tennem.

Tovább…
Izzik a Gamer sarok erősen!
Áprilisban jelent meg az első Tomb Raider mobil telefonokra hivatalosan. Akkor nem bírtam magammal, s azon az eszközön is végigvittem. Ugyan volt már rá precedens, hogy neki akartam ismét ülni a klasszikus részeknek, de végül nem értem a végére, mert túlságosan nehezek a szabadidőmhöz mérve.
Azonban úgy gondoltam időt nem számolva ismét nekiállok a részeknek, s jutok ameddig jutok. Már lassan a negyedik hónapban járok, s jelenleg a harmadik résznél tartok. Másfél hetes szabadságom gondolom elég lesz, hogy eljussak a negyedik etapig, de addig sikerült egy remek statisztikát összehoznom.
A játék felénél tartok. Azért a másfél órás bolyongás azért üt.
Megkezdődött…!!!!
Még nem töltöttem be a harmincadik életévemet, így sajnálatos módon az éves szabadnapjaim eléggé karcsúak. Ámbár, ha alapul vesszük a magyar munkaerő piacot bizony összetehetem a kezemet, hogy olyan helyen dolgozok, ahol legalább megadják, s kivehetem, s nem kötnek útilaput a talpamra, ha jelzem igényemet ez felé. Persze ettől még nem lesz jó munkahely, sőt!
Azt már korábban is gondoltam, hogy nem lesz sétamenet, főleg a nyári szezon. A dolgozók száma tavalyhoz képest megcsappant, habár részben ennek is a következménye a sok (szerencsére még választható) opció: a túlórák tömkelege. Egyrészről mindig volt valaki, akinek volt valami dolga, illetve olyan is, akinek összegyűltek a pihenőnapjai, szabadnapjai, s ennek következménye volt, hogy a többiek meg húzták a lóbőrt majdnem egyhuzamban. A szabadságokat augusztusra tartogattam (meg beírtam novemberre is, csak hogy örüljenek). Ennek egyenes következménye lett a májusi rossz, a júniusi botrányos, s a legnagyobb munkaórával rendelkező szinte vállalhatatlan júliusi beosztásom. Ugyebár mivel vonzó volt az ár, így egy új telefont beújítottam, habár hozzáteszem, hogy a viszonylag alacsony ár, s a jó hardveres háttér miatt nem bántam meg. Napokat gondolkodtam megvegyem-e, mert tisztában voltam vele, hogy vásárlás után nem sok lehetőségem lesz a szórakozásra nyáron, már ami az anyagiakat illeti. Végül bevállaltam, de ekkor már tudtam, hogy minden egyes túlórára rá kell harapnom. Na most jelen pillanatban eddig olyan 40 órányi plusszal rendelkezem, melyek elosztva 4 órával toldották meg a nyolc órás műszakjaimat.
Egy kollégám van, akinek többnyire mindig van valami változtatás kérelme havonta, így történt meg, hogy némileg árnyaltabbak lettek az előző hónapjaim. Mielőtt beleléptem volna az augusztusban is így volt. Végül az alap szabadságomhoz még jó pár nap hozzá lett dobva a hónap végéről. Így végül majdnem két hétig a munka közelébe sem fogok menni… Hurrá!!!!
És nézzük mit tervezek!
Házon kívül tevékenységek
Ez az, amire jelentősen oda kell figyelnem. Ugyan nem kell még a szuszt is kiszorítanom belőlem olyan erősre húzott anyagi nadrágszíj miatt, de azért oda kell figyelnem, hogy mit mire költök. A júliusi csorba pihenőnapok számának és azok csorba elosztásának köszönhetően csak itthon dekkoltam szinte, s alig mozdultam ki. Nos, ezen mindenképp változtatni szeretnék, ha az időjárás is kellően kegyes hozzám. Elméletileg jövő hét derekáig az is lesz.
Mozi nem lesz. Szeretnék menni, de sajnos semmi számottevő nincs, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Azért pedig elhúzni a belemet, hogy megnézzem valamit, ami nem is tetszene… nem érdemes. Az előző hónapban szerettem volna strandra még kijutni, de sajnos nem jött össze. Leginkább azért, mert fél napos pancsikolástól úgy kifáradtam, mint egy 13 órás munkás műszaktól. Így áttoltam erre a hónapra a szabadságom alatt. Mai napon kellően 11 órakor másztam ki az ágyból, hogy magamhoz tudjak térni még két óra alatt, hogy kivonszoljam magam. Mivel bámulatosan félrenéztem a fizetési dátumot, így a héten ez lesz az első, s utolsó is egyben. Jövő hét hétfőre tervezek még egyet, s utána viszont már az időjárás fogja eldönteni, hogy lesz-e további lehetőség fürdőzésre. Hétvégék kicsukva, ugyanis ilyenkor van a „hering-effektus”, amikor mozdulni nem lehet a medencében.
A legkedveltebb tevékenységem „sport” közül a bringázás. Ez az, amit az elmúlt egy évben olyan cudarul elhanyagoltam, hogy arra nem találok szavakat. Ahogyan észre is vettem magamon, hogy bizony el is lustultam. Régen akár 40 km-t is úgy letekertem, hogy még levegőért sem kellett kapkodnom, ez bizony mára megváltozott. Bár hozzáteszem, hogy a kapcsolatok virtuálissá válásának is nagy szerepe van ebben, sajnos.
Viszont úgy döntöttem, hogy nyakamba veszem a várost, s mivel a környező településeket többnyire erdők kötik össze érdemes meglátogatnom őket kirándulás címén. Amint beindul a munka az időm java részét úgy is itthon fogom tölteni, így nincs értelme itthon ücsörögni még akkor sem, ha az anyagiak nem teszik lehetővé egy nyaralás lehetőségét. És hát a tegnapi napon megpillantva munkahelyemen a naplementét eszembe jutott, hogy mennyire imádtam ez időtájt felpattanni a bringára, s körbeszelni az egész várost, s annak környékét…A hétvégét meg továbbra is fenntartom a személyes találkozóknak.
Házon belüli tevékenységek
Feltehetően nagy hőségek, illetve nagy esőzések lesznek, ha hinni lehet az előre jelzésnek. Napközben kizárólag a kötelező bevásárlás lesz meglépve, s szinte semmi más.
Természetesen elsősorban a vizuális tartalmakat fogom kiélvezni. Kevés sorozatot nézek, s van is betervezve nézésre, s mivel nem lehet mindig játszani se, így végül úgy döntöttem egy kedvcsináló bejegyzés után nekiülök az ER azaz itthoni nevén a Vészhelyzetnek, hiszen öt évada HD minőségben is elérhető. Régen szerettem, s kell valami hiánypótlás. Mindezek mellett ugyebár itt van a Zoo, melynek már négy részét kellene pótolnom. Ha pedig játékról van szó, akkor a régi generációs Tomb Raider epizódok vannak most a listámon. Teljes kikapcsolódásról van szó, akkor pedig van pár film, amit még szeretnék megnézni az mellett, hogy egy listát írtam össze azokról, amiket újra meg szeretnék tekinteni.
Remélem ez a másfél hét remekül fog eltelni, s szinte mindent sikerül meglépnem, amit elterveztem.
Két hét múlva örökké!!!
Minap mosolyra gördült a szám, amikor végre megtudtam, hogy bizony az augusztusra betervezett szabadságom ténylegesen meg fog valósulni. Fiatalként még kevés kötelező szabadnappal rendelkezem, mint az idősebbik kollégáim, s ebből fakadóan nem is tudtam úgy megtervezni a szabadságolásomat, hogy minden hónapban legalább egy hetet otthon tudjak lenni. Mivel úgy gondoltam, hogy nekem is jár bő egy hét szabadság, így azt augusztusra terveztem. Ennek fényében viszont kizárólag szabadnapjaim voltak, s ebből fakadóan olyan tömör beosztásom lett – főleg júliusra -, hogy az elmúlt egy hónapot szinte csak a munkahelyemen, illetve a szobámban töltöttem.
Részben az én hibám is volt, hiszen nagyon megtetszett egy telefon. Pontosabban az, hogy százezer alatti összegbe kerül, s az én igényeimhez mérve iszonyatosan jó fényképeket csinál az mellett, hogy hardveresen is elég combos s kicsike. Pár napot azért agyaltam a megvételén, de mivel úgy döntöttem, hogy nem akarok spórolni, így végül megvásároltam annak fényében, hogy jönnek majdnem korlátlanul a túlórák. Ebből fakadóan viszont voltak olyan napok, amikor bizony csak aludni jártam haza. Persze időközben teszteltem a kicsikét, de mivel mélyebb magánéleti rész ide nem való, így nagyjából csak az itthon ellövöldözött növény és állat seregletet tudom bemutatni.
Első körben a szárnyasokról készült fotó, hiszen itthon ezért vannak a szülők jobban megbolondulva:
Mindezek mellett természetesen lőttem pár fotót az itthoni növényzetről is, illetve a mellettünk nem messze található élővíz csatornáról is:
A fenti képek véleményem szerint magukért beszélnek. Sajnos sokszor jártam úgy, hogy elmentem valahová, s láttam olyan dolgot/dolgokat, melyet meg kellett volna örökíteni, de fényképezőgép híján kimaradt, vagy pedig mobiltelefonnal próbáltam, de az sajnos nem sikerült túl jól. A legutolsó készülékem viszonylag tűrhető képeket készített, de sajnos nem volt olyan jó a szoftverezettség, hogy azt háttérképként is tudtam volna használni. Azt gondolom ténylegesen megérte a Huawei P8 Lite, hiszen a telefonom mindig nálam van, s végre az én igényeimhez mérve kiváltott egy fényképezőgépet. A szabadságomat pedig nagyon várom, hiszen akkor végre útra is kerekedhetek…
Mint ahogyan fentebb említettem eme hónap teljesen be volt számomra táblázva munka terén. Egyetlen egy pozitívumot tudok felemlíteni, hogy a kért szabadnapot megkaptam, így végre én is részt tudtam venni azon a fórum találkozón, amire tavaly akartam menni, de sajnos szabadnap miatt le kellett mondanom. Kecskemét volt a helyszín, de mivel nem jártam még ott, így nem mertem vonattal menni. Ezért úgy döntöttem „biztonságosabb” a busz, hiszen annak a célállomása a város volt. Sajnálatos módon nálunk annyira káosz van a vasútállomáson, hogy iszonyatosan könnyű rossz vonatra szállni.
A „kaland” ott kezdődött, hogy némi izgalom hatására nem sokat tudtam aludni, s a négy órányi alvás azért meglátszódott rajtam. Reggel egy szép nagy reggelivel kezdtem a napot. Természetesen olyan zöldségeket ettem, aminek legalább a 70%-a víz, illetve erre még legalább fél liter vizet el is fogyasztottam. Mivel nem szerettem volna csalódást okozni a többieknek, illetve teljesen aktív akartam lenni még a buszra szállás előtt elfogyasztottam egy fél literes energia italt. Nem kell mondanom, hogy a három órás útból legalább másfél azzal telt, hogy próbáltam visszatartani felnőtt férfiként a vizeletemet, s imádkoztam, hogy minél előbb célba érjen a busz. Természetesen olyan utakon mentünk, hogy nem volt olyan, ahol legalább ne zökkent volna akkorát a jármű, hogy az ne hasson negatívan az én hólyagomra. Visszafelé már úgy voltam vele, hogy nem kockáztatok. Délután egy órakor fogyasztottam el az utolsó italt, s így biztonságban szálltam fel a negyed négyes buszra. Időközben pedig csak kortyolgattam a vizet száj szárasság ellen. Idehaza viszont úgy döntöttem, hogy egy lehetséges legközelebbi találkozóra kizárólag vonattal megyek. Egyrészről nem vagyok hajlandó rosszullétet kockáztatni a nem evés, ivás miatt, illetve másnapra kék-zöld foltos lettem a folyamatos rázkódástól. Mindezek mellett persze örültem, hogy ki tudtam mozdulni.
Mivel ezek után csak egy napos pihenőnapjaim voltak, így nagyon kimozdulni nem tudtam, s nem is akartam. Ami fontos elintézni valóm volt azt direkt úgy csináltam, hogy munka után közvetlenül meg tudjam oldani. Ugyan strandot is kiszemeltem eme hónapra, de végül úgy döntöttem, hogy inkább döglök itthon, s pihenek, mint ott a napi folyamatos ficánkolásnak köszönhetően fizikailag még jobban lefáradjak. Ennek köszönhetően ismét magaménak tudhatom az Uncharted első részét, de mivel megjött a retro hangulatom, így a második Tomb Raider után a mai nappal végére értem a kiegészítő résznek is.
Még teljes két hetet kell kibírnom a szabadságomig. Ez alatt a két hét alatt összesen külön-külön van három szabadnapom, így elég nehéz lesz kibírni. Feltehetően itthon fogok dögleni továbbra is, mert nagyon kimozdulni nem lesz kedvem.
Milyen lesz a nyár vizuális szórakozások terén?
Ha az időjárást megnézzük, akkor gyakorlatilag már itt is van a nyár. Naptár szerint viszont csak jövő héten kezdődik majd el. Sokkal lazább lesz mindenki, illetve több minden elérhetővé válik. Az előző bejegyzésemben már nagyjából ecseteltem azt, hogy mit is kívánok kihozni az idei nyárból, ámbár arról nem igazán esett szó, hogy mik is a terveim a vizuális szórakozások terén.
Milyen lehetőségeim lesznek azt többnyire három dolog szabja meg: szabadidő, pénz és a programok. Az idén ismét eszközöltem egy gépfejlesztést. Szülői részről volt már szükségszerű, de inkább a sajátomat adtam tovább pár alkatrész kivételével, így pedig nekem lett egy majdnem új gépem. A döntés hátterében pedig az volt, hogy amit tovább adtam az még sok évig ki fogja szolgálni a szülőket használat szempontjából, de az új masina esetében nem tudták volna kihozni belőle a maximumot. Főleg, hogy csak internetezésre kellett a gép.
Nem vagyok hitel párti, így inkább a bankszámlám hitelkeretébe költöttem bele. Ez számomra nagyobb biztonságot jelent, mint két évig fizetni a részleteket. Ámbár tény, hogy emiatt több munkát is kell bevállalnom, s szabadságom java részét augusztusra toltam. Így már a május sem sikerült valami jóra munka terén, de a napokban kezembe vettem a júniusi beosztást, mely ugyan nem lett olyan rossz, mint gondoltam, de szabadtéri programokat nem nagyon tudok tervezni. Tehát bicajozás nem nagyon lesz, s strand is csak hónap vége fele jöhet szóba. Ebből fakadóan pedig fejest ugrok majd a vizuális szórakozások tengerébe, hisz szinte csak erre lesz energiám. Persze, ha épp nem tartózkodom majd itthon.
Nemrég sikerült kipróbálnom kedvenc játékom első részének android változatát, melynek kapcsán kedvet kaptam ismét ezekhez a régi részekhez. Így a Tomb Raider old gen részeit tervezem végigvinni még akkor is, ha ezek sokkal nehezebbek, mint az újak. Jelen helyzetben a második résznél tartok. Emellett persze az új generációs részeket sem hanyagolom el, hiszen nem rég fedeztem fel egy módosítást az Anniversary alcímet viselő évfordulós kiadáshoz, melynek köszönhetően sokkal jobb grafikai élményt kaphat a játékos. Mindezek mellett a hónap elején itthon voltam három napot, s megint sikerült kifognom azt, hogy zuhogó eső rontsa el a napomat, így nem nagyon szerettem volna kimozdulni. Ennek köszönhetően szépen a Star Wars: The Force Unleashed volt az, aminek nekiültem. Az első rész szinte meg is lett két nap alatt, de a második részt csak ma tudtam befejezni. Mindezek mellett a nemrégiben megjelent Cities: Skylines rántott be igazán. Nem nagyon voltam képben a városépítős játékokkal kapcsolatban, de a tavaly kipróbált 2013-as SimCity bizony bebizonyította, hogy ez a stílus is bejön nekem. A fentebb említett cím viszont teljesen korrekt, s szinte minden olyan elemmel találkoztam benne, ami a 2013-as játékban nem volt. Tény és való, hogy nagyjából két napnyi játékidőm van benne, de ugyebár eddig nem nagyon volt lehetőségem elfoglaltságaim miatt jobban belevetni magam. Persze tény, hogy a héten mindenképp leírom a tapasztalataimat egy teszten belül.
Eme nyár minden bizonnyal nagy sorozatozás nélkül fog telni. Egyrészt szinte minden kifutott már, s ami még nem az május végére fog. Másrészről pedig a következő három hónapban csak három széria fog bemutatkozni. Újoncok lévén fenn áll a lehetősége annak, hogy az első rész után kaszálom őket. Ennek fényében pedig a filmekre helyezem a hangsúlyt.
Még nem látott filmek többnyire leírások, s ajánlások alapján fogom megnézni. Mozis élményem nem nagyon lesz, hiszen nem találtam olyat, amit érdemes lenne megnézni idén. Ez alól kivétel csak a Jurassic World, melynek bemutatójáig nagyjából épp hogy két hét van.
Nagyon sok film van, ami tetszett, s közülük pedig van kedvenc rengeteg. Amikor a DVD változatokat lecseréltem HD-re, akkor többnyire arról szólt az egész, hogy HD minőségben beszereztem őket, s majd itt hevertek a merevlemezen egészen a kiírásukig. Na már most ezeknek java részét nem néztem újra, s csak belenéztem, hogy milyen is minőségük ténylegesen. Ezekből rengeteg van, így hát jó pár filmet újra fogok majd nézni. Ámbár mielőtt ezt megtenném minden bizonnyal a héten újabb klasszikusokkal fog bővülni majd az eredeti kiadások tárháza. Ugyanis leadtam a rendelésem a Mátrix trilógiára, hiszen darabja 2400 forint. Nagyjából ennyi egy írható minőségi Blu-ray lemez ára. Így viszont mindenképp ez a három film lesz majd, amit meg fogok tekinteni.
Rise Of The Tomb Raider Concept artok!
Tomb Raider (1996/2015) Teszt
Platform: Android
Néha, amikor olyan portálra tévedek, mely mobiltelefonokkal foglalkozik elgondolkodom azon, hogy hova is fejlődött a technika. Elsősorban azért, mert mennyire eltűnik szinte a gombos technológia, hisz helyette már az érintő képernyős készülékek az egyeduralkodók szinte. Ennek egyik oka, hogy már lassan mobiltelefonunkat is úgy használhatjuk, mint egy személyi számítógépet. Bár sokan az mellett nagyon elmennek, hogy mennyire fontos itt is hardver, mint egy számítógép esetében.
1996-ban látott napvilágot az első Tomb Raider, melynek köszönhetően új szintre emelkedett a kalandjáték, mint műfaj. Megtekintve a gépigényét nem meglepő, hogy annak idején mekkora lázban égett a játékos közösség, hogy gépet tudjon fejleszteni. A megjelenés óta eltelt lassan húsz év, illetve a technikai fejlődés lehetővé tette, hogy a legendás első rész, s annak kiegészítő epizódja megérkezzen az android operációs rendszerrel rendelkező mobiltelefonokra is! Bevallom annak ellenére, hogy mennyibe is került tavaly a készülékem eddig csak nagyon ritkán használtam játékra, s azok is csak annyira voltak jók, hogy kipróbáljam őket. Így kíváncsi voltam, hogy egy nagy hírű játékot vajon hogyan is tudtak „átültetni” telefonos környezetbe, hogy az működni tudjon. Méghozzá úgy, hogy azzal valóban élmény legyen játszani.

Tovább…




















