Azért roppant mód érdekes az, hogy a tavalyi upfronts alkalmával közel tizenhárom olyan széria volt, amely felkeltette a figyelmemet. Más kérdés azonban az, hogy ezekből összesen egyetlen egy olyan volt, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s valóban azt kaptam, amit vártam. Illetve kitartottam az évad végéig, s jelen helyzetben is úgy néz ki, hogy érkezik majd a második évad.
Igen, ez a Resurrection. A készítési hátteret nem ismerem, így nem tudom pontosan, hogy miért is száműzték az évad második felére a premiert, illetve hogy miért is kapott a széria első etapja csupán nyolc részt. A legtöbb sorozatnál mondjuk az a baj, hogy sajnálatos módon épp az epizódszámnak köszönhető az, ha éppenséggel évad közben az az érzése támad az embernek, hogy leül az egész, s egyszerűen az unalom bugyrában találja magát.
Az alapkoncepció egyébként nem új, hiszen ezzel kapcsolatban már látott napvilágot jó pár alkotás. Kérdés persze adott volt, hogy vajon mit is tudnak majd ezzel kint kezdeni. Szerencsére elegendő volt a készítők ihlete, hogy ne legyen semmi baj. Hisz kinek a figyelmét ne keltette volna fel egy olyan széria, melynek alapja nem más, mint hogy elhunyt rokonaink, ismerőseink, barátaink egyszer csak a semmiből megjelennek, s bekopogtatnak hozzánk. Az elhunytak pedig nem értenek semmit főleg azért, mert a régi életüket szeretnék ott folytatni, ahol abbahagyták.
Tovább…
Szerző: Kecskenyál
SimCity (2013) teszt
Platform: PC
Nem tudom mennyire számít játékos körökben cikinek, de én nem voltam részese az előző SimCity generációnak. Azaz az előző négy résszel én sajnálatos módon nem játszottam. Ugyan tisztában voltam a létezésével, de valahogy nem volt se kedvem, se időm kipróbálni. Igaz, ez jó pár évvel ezelőtt volt, azóta ezt a széria ki is került a látókörömből.
Az életszimulátorok elég nagy közönség kedvencek számítanak szinte minden korcsoportban, így nem is véletlen, hogy ennyi van belőlük. Elég jó példa ha a The Sims szériára gondolunk, amely jelen helyzetében a harmadik részénél tart, s ősszel jön a negyedik. Bevallom én is beleöltem pár órát, s mindegyik epizóddal, s annak kiegészítőjével játszottam, de egy idő után beleuntam, mert nem nyújtott semmi újdonságot. Tavaly volt az az idő, amikor szembefutottam a 2013-as SimCity-vel, s szerettem is volna kipróbálni, de sajnos az állandó online mód kényszerített arra, hogy lemondjak a kíváncsiságom kielégítéséről. Így végül nem is nagyon olvasgattam ebben a témában egészen pár héttel ezelőttig, amikor is jómagam is szembe találkoztam azzal, hogy bizony elérhető az offline mód. Így nem volt más hátra, mint az egyik szabadnapomat felhasználva elérhetővé váljon számomra is a játék. Igazából nem is nagyon nyűgözött le, s nem is éreztem azt, hogy én most valami nagyszerűnek vagyok a részese. És persze az is felmerült bennem, hogy én erre vártam tavaly? Aztán felkeltem a gép elől, s meglepődtem, hogy az első indítás óta bizony eltelt jó pár óra. Mivel az első városommal szépen befürödtem, így úgy döntöttem, hogy nem lesz más megoldás, mint az, hogy még egy-két órát játszok vele, hogy aztán kipróbáljam, hogy vajon mennyire is lehetek ebben sikeres. Azt az hiszem nem kell ecsetelnem, hogy „fantasztikus” élmény volt másnap három órás alvás után elmenni dolgozni, mert nem tudtam felkelni a monitor elől.
Tovább…
Az új Godzilla trailer ott van!
Akkor megvan a harmadik film is biztosan, amit majd moziban fogok megnézni idén.
Az igazi vasárnap!
Mivel mostanság rákaptam nagyon a fényképezésre, így igyekeztem mindig olyan pillanatot megörökíteni, aminek van is értelme (azaz nem saját magam fényképezése a fürdőszobában, illetve különböző ételek lekapása, hogy aztán a népszerű közösségi oldalon posztoljam őket).
Persze igyekeztem megragadni olyan alkalmakat is, amelyek részben kiragadhatóak az életemből, s bátran publikálhatom őket a blogon.
Jelen esetben a fentebb látható két kedvencünkről van szó, akik ma éppen türelmesen, szépen, feküdve várták, hogy mindenki hazaérjen. Persze jelen esetben csak így tudtam őket lefényképezni, hisz amint megláttak engem igyekeztek azonnal „letámadni”. Így ritka fotók egyike, amelyeken bátran pózol mindkettő. 🙂
Jack and Jill
Magyar cím: Jack és Jill
Ha vizuális szórakozásról van szó, akkor bizony én nem nagyon szoktam adni mások véleményére. Úgy vagyok vele, hogy felnőtt ember vagyok, s el tudom dönteni, hogy mit akarok megnézni, meghallgatni, vagy épp mivel szeretnék játszani. Persze jól meg kell gondolnom a korlátozott szabadidőm miatt, így persze elő szokott fordulni, amikor sajnos én is sikeresen mellé trafálok, s aztán csak arra gondolok, hogy értelmesebb dolgokkal is elüthettem volna az időmet, mint az adott alkotással.
Ciki vagy nem, én annyira már nem vagyok (sajnos) naprakész az filmes alkotásokkal, így sokszor sikeresen el is megyek sok mellett. Legtöbbször persze sikerül olyan mellett, amely egyébiránt tényleg tetszik. Ilyenkor nem szoktam más weboldalakt nézni, így nem is nagyon szoktam az értékeléseket figyelembe venni, hisz mindenkinek más és más az ízlése.
Mivel én nem vagyok nagy ünneplős fajta, így nem is nyekeregtem, amikor megtudtam, hogy húsvét előtt bizony jó pár napot kell majd dolgoznom, s nem is sima műszakban. Én már régóta leszoktam a tévécsatornák nézéséről, így általában akkor találkozok egy adott műsorral, amikor épp a közös helyiségben tartózkodom a szülőkkel. Így történt meg, hogy idén az egyik kábelcsatorna műsorára tűzte a Jack és Jill-t, Adam Sandler egyik vígjátékát. Bevallom magát a színészt nem szeretem, de az általam látott jelenetek nekem tetszettek, s úgy döntöttem, hogy akkor ideje lenne megnéznem ezt a filmet pótolva ezzel a lemaradásomat. Persze előtte azért megnéztem az előzetest is, hisz nem voltam tisztában az alapszituációval.
Tovább…
A tökéletes szagminta, azaz a kunkorodó hónaljszőr története
Rengeteg embertípus létezik mind küllemre, mind pedig személyiségre is. Ezt alapul véve látott napvilágot az a teória miszerint két egyforma ember nincs kerek e világon. Azonban, ha az ember ebbe belegondol, akkor máris érdekes kérdések vetődhetnek fel benne ezzel kapcsolatban. Honnan erednek például bizonyos sztereotípiák, melynek alapjai épp hogy az emberi természet, személyiség? Kinézetről már nem is beszélve, hisz gondolom mindenki hallott már ikertestvérekről, akik külsőre teljesen egyformák.
Megragadva a fenti mondatsor lényegi részét elmondhatjuk, hogy nem csak személyiség, s külső létezik emberi civilizációt alapul véve, hanem életforma is. Hisz nem mindegy, hogy ki hogyan él, mennyi intelligenciával rendelkezik, s ezeknek köszönhetően pedig milyen képet is fest magáról. Ezeknek köszönhetően pedig akár csoportokra is osztható az emberi társadalom, melynél megfigyelhető, hogy kik azok az egyének, amelyek úgymond közutálatnak örvendenek szinte mindenhol, s még a legtoleránsabb ember is csak erősen tudja elnyomni a nemtetszését. Egyértelmű, hogy küllemre taszító embert könnyebben el lehet fogadni, mint egy olyat, akinek személyisége, életvitele több, mint irritáló. Ezeken a dolgokon persze lehetne változtatni amennyiben ez nem lenne mindenki számára egy kényes, zavarba ejtő téma, mely szinte tabu mindenhol. Igen, eme bejegyzés témája az igénytelen, büdös emberek.
Tovább…
Bitten: 1.évad
Beléptünk abba a szakaszba, amikor is elkezdődnek az amerikai szériák évadfináléjuk. Nyilván ez elsősorban a kinti kereskedelmi csatornák kínálatára vonatkoznak, de azért a kábeles sorozatok is termelnek elég szépen. Az más kérdés, hogy ízlésről vitatkozni nem érdemes, hisz jelen pillanatban ott tartok, hogy lassan már nincs mit néznem, míg más meg azon töri a fejét, hogy vajon hogyan is ossza be az idejét, hogy mindenre napra készen tudjon lenni.
Valahol én is így voltam, habár nálam a legnagyobb probléma az volt, hogy vajon mikor is pótoljak be egyszerre „x” epizódot az adott szériából. Egyébiránt szeretem a hasonló történetű alkotásokat, mint a Bitten, s a bevezető epizód közepes indulása sem vett arra rá, hogy tovább folytassam. Mivel véleményem szerint még belefért a nézendők közé, így úgy voltam vele a hatodik résznél, hogy felesleges is leülnöm elé, majd megnézem az évadot teljes egészében. Azt hiszem ez a döntés elég jó lépés volt részemről.
Tovább…
The Last Of Us: Left Behind teszt
Platform: Playstation 3
Azt szokták mondani, hogy az ember élete folyamán sokat változik. Engem az ilyen bölcsességek nem nagyon fognak érdekeltek, s igazából most sem tartom olyannyira fontosnak őket, melyeknek hatással lennének az életemre. Azonban ahogyan telik az idő, s olykor nosztalgiaként visszagondolok dolgokra rájövök, hogy bizony igazuk volt ezeknek az embereknek. Emlékeim nem csalnak még az ezredfordulón köpködtem az akkor friss szórakoztató technika üdvöskéjeként megjelenő PC-t az otthonunkban, mert ennek a megvásárlásának köszönhetően nem kaphattam meg az általam nagy becsben tartott filmet VHS-en.
Időközben azonban olykor felvillant egy-egy olyan cím a közelemben, ami felkeltette a figyelmemet. Így hát a közellenségnek tartott számítógép manapság már a hétköznapi életem része, s elég sok olyan alkotás volt, amelyet már többször végigvittem. Hasonló hozzáállásom volt a konzolok iránt is, de a nagy hírversét kapó Uncharted és a The Last Of Us olyannyira felkeltették az érdeklődésemet, hogy végül beruháztam egy Playstation3-ba. Innentől kezdve persze nem volt megállás, s eddig szerencsére az egyik legjobb vételek voltak az eddig felsorolt eszközök és szórakoztató címek.
Azt kell azonban mondjam, hogy az utóbbi cím viszont nem véletlenül kapott annyi elismerést, jelölést, melyeknek 80%-át bizony meg is nyerte. Tehát a Naughty Dog bezony tudhat valamit. Ezen sorok leírása közben is azon gondolkodom, hogy talán esti programként nem épp valami kis pörgős, és látványos filmet kellene választanom szórakozásként, hanem a főjátékot újra elkezdeni elölről. Mivel nem volt elegendő tárhelyem a konzolomban, így képes voltam azt merevlemezzel bővíteni, hogy az idén megjelent Left Behind alcímre hallgató kiegészítő részt is magaménak tudhassam.
Tovább…
The Walking Dead: 4.évad
Elég erőteljesen indult négy éve a The Walking Dead, s elég nagy sikerszériává nőtte ki magát. A széria azon sorozatok közé tartozik, amely a premier nézettségére még rá tudott pakolni, s aki utána néz az adatoknak, akkor simán láthatja, hogy jelen pillanatban kétszer annyian nézték a legutóbbi epizódot, mint magát a nyitó részt.
Minden embernek más és más az ízlése, épp ezért mindenkinek más a véleménye a haláluk után visszatérő, s húsevő rothadó zombikról. Számomra elég erősen kezdett az első rész, s azóta bevallom hullámzó tendenciát mutat nekem. Igazából még nem tartok ott, hogy ki szeretnék lépni annak ellenére, hogy sok ilyen, s ehhez hasonló hozzászólást olvastam. Kicsit húztam a számat az előző két évadnál, de a negyedikről az a véleményem, hogy elég korrektre sikerült. Ha ezen az útvonalon halad tovább a sorozat, s megtartja ezt a színvonalat nekem semmi bajom nem lesz vele. Azzal már igen, ha valaki nagyon rákattan a képregényre, s olyan fordulatot lő le, amivel elrontja a szórakozásomat.
Tovább…
Raising Hope: 4.évad
A Raising Hope azon szériák közé tartozott, amely a bejelentés után nagyon vártam. Igazából tetszett is, s az első évad számomra igazi etalonná nőtte ki magát. Valódi egyediséget persze nem fedeztem fel benne, de azért szórakoztatni szórakoztatott. Én úgy éreztem, hogy már a második évadnál elkezdett csökkenni a minőség, s mivel csak húsz perces epizódokról volt szó, így igazából nem nagyon éreztem azt, hogy rengeteg időm szabadulna fel, ha kiszállnék.
A negyedik évadnál azonban már többször megfordult a fejemben, hogy talán többször nem kellene leülnöm a sorozat elé, de mivel a széria pénteki napra került, s vállalhatatlanná vált a nézettség, így számomra elég érdekes lett volna, ha az idei szezont is túléli egy berendeléssel a háta mögött. Bevallom kicsit örültem is, mikor kiderült, hogy ennyi volt, hisz így legalább nem nekem kellett fájó szívvel elköszönni a sorozattól.
Tovább…