Szerző: Kecskenyál

…és amikor egy korszak lezárul

Kecskenyál

Öt év nagyon hosszú idő. Szerintem nem csak nekem, hanem másoknak is. Amikor kedvem támadt egy kicsit nosztalgiázni, akkor többnyire mindig visszaolvastam az előző bejegyzéseket. Igaz, egy bizonyos idő után már eléggé keresztbe állt a szemem, így gyakorlatilag a huszadik írás után már inkább abbahagytam. Annak idején nagyon tetszettek különféle blogok, így végül úgy döntöttem, hogy akkor én is beszállok a bloggerek világába. Ezt nem bántam meg, hisz a mai napig aktívan ügyködök annak ellenére, hogy sokszor bizony idő híján sok minden csúszik. Az eltelt idő alatt eléggé sok minden változott velem kapcsolatban, s környezetemmel is, s változtam is, nem keveset. Utóbbival kapcsolatban annyi a személyes véleményem, hogy talán ezek pozitív irányba történtek. A bejegyzéssekkel kapcsolatban többnyire mindig ugyanaz volt, mint jelenleg is, hogy mielőtt már leültem a gép elé már volt egy kezdetleges vázlat, hogy mit és hogyan próbálok majd értelmesen leírni. A helyzetjelentés kategória közel áll szívemhez, hisz annak ellenére, hogy magánélet számomra szent és sérthetetlen, de igyekeztem minél többet leírni anélkül, hogy annak bármiféle következménye lehetne, illetve bárki számára sértő legyen. Az elmúlt időszakban azokban az ebben a kategóriában lévő bejegyzések száma eléggé megritkult, s lecsonkult, s mindig tologattam, hogy mikor is legyen egy újabb bejegyzés. Gyakorlatilag ez jellemző volt az én magánéletemre is, ahol ugyanez a fajta viselkedés volt jelen. Inkább tologattam a dolgokat, mert úgy láttam nem lenne értelme megnyilvánulni, bárhová elmenni, ha épp nincs olyan kedvem, esetleg nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy ezeket a dolgokat megtehessem. Egyébiránt sem vagyok az a nagyon panaszkodós fajta, s problémák tömkelegéről is csak az tudott teljes mértékben, aki közel állt hozzám, illetve abban a cipőben járt, mint én. Mondanám azt, hogy rengeteg gondolkodás volt az elmúlt időben, de akkor hazudnék. Leginkább agyalás, s idegeskedés volt, ami rányomta a bélyegét szinte az összes dologra, ami velem kapcsolatos. Ennek köszönhetően pedig mindenhol sikerült megzuhannom, aminek én nem örültem. Ennek egyetlen egy oka volt: munka.

Én mindig azt mondtam, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben addig, míg az embernek nincs stabil párkapcsolata addig nem érdemes különköltözni a szülőktől. Persze ez abban az esetben igaz, ha pozitív kapcsolat van a felek között. Jelen esetemben ez igaz, így a elmúlt négy évben szinte minden olyan dolgot megtudtam vásárolni, amit szerettem volna. Olykor ugyan becsúszott egy kis impulzus vásárlás, de ez van. Nyilván ezért tettem elég sokat, hisz ha úgy alakult, akkor bizony képes voltam diétás étrendet összeállítani magamnak, hogy bizonyos dologra több jusson, s képes voltam számtalan túlórákat is bevállalni azért, hogy amikor megérkezik az sms a banktól, akkor mosolyra derüljön az arcom. Az más kérdés, hogy ehhez mennyi mindent kellett elviselnem, s mennyire kifárasztott mind fizikailag, mind szellemileg. Ennek eredménye volt, hogy már számomra is világossá vált, hogy a jelenlegi helyem nem csak az egészségemet veszélyezteti, hanem az emberi kapcsolataimat is, melyek az utóbbi időben szépen elkezdtek romlani.
A legutóbbi táppénzes esetnél már mindenki jelezte, hogy ideje, ha elkezdenék gondolkozni a jövőmről, s jelenlegi munkahelyem biztosan jó számomra-e. Azzal már korábban is tisztában voltam, hogy nem, de a megvásárolható dolgok elegendőek voltak ahhoz, hogy szépen ezek lebegjenek az én szemem előtt. De mivel ezen a téren már mindent elértem, így már nem tudtam miből erőt meríteni, s egyszerűen már éreztem, hogy innen nincs visszaút. Ugyan próbálkoztam már álláskereséssel, de hamar fel is adtam. Egyrészről itt nem óhajtottam bejelenteni munkahely váltási szándékomat, másrészről pedig nem tudtam, hogy mit is tudnék így ígérni a következő helyen. Mivel a munkaidőm továbbra is megvolt, így sokszor a visszajelzés számomra lehetetlen volt, hiába volt a jelentkezésem sikeres. Ahhoz, hogy a keresést feladjam leginkább a sokak által megosztott, s leírt negatív tapasztalatok vezetettek rá, hogy összetehetem a két kezem, hogy legalább van munkám, s kiadják a szabadságot, s a pénzemet is megkapom. Azonban egy hete elgondolkoztam, hogy van-e értelme idegesen lefeküdni, majd hánykolódni egész éjjel? Van-e értelme, hogy még mások randiznak, moziba járnak, csavarognak, én itthon ülök és az aznapi, vagy az előző napi problémán idegesítem magam, mert végül is mégiscsak beosztott vagyok. És megfizetnek engem ezért? Nem. Szerencsés vagyok, hogy jó a hátterem, így megtudtam azt tenni, hogy felmondok.

Ugyan nem sikerült zökkenőmentesen, de immáron bizonyos, hogy a felmondási idő letöltése után szabad ember lehetek, s még a nyár előtt fellélegezhetek minden tekintetben. Mivel nagyon sok minden történt az elmúlt években, így úgy döntöttem, hogy az utolsó munkanap után legalább három hétig pihenek, s mindenképp összeszedem magam, hogy a következő munkahelyen ne lehessen probléma. Sokkal előrébb, s sokkal pozitívabb helyzetben vagyok a négy évvel ezelőttihez képest, így sem én, sem mások nem félnek attól, hogy tartós munkanélkülivé válnék főleg, hogy többen mondták, hogy segítenek elhelyezkedni.
Ebből fakadóan pedig máris elkezdtem tervezgetni, hogy majd mit is óhajtok csinálni majd abban a pár hétben, amit majd felfogok szabadságként. Először is akkora már szinte minden sorozat kifut, így feltehetően a megvásárolt filmeket, illetve a megnézésre várókat fogom megtekinteni újra, vagy először. A napi szintű bicajozás, csavargás természetesen adott, s elvárt, s mindenképp szeretném ezt be is tartani, hogy ismét megfelelő legyen a fizikai kondícióm. Illetve nem árt a jelenlegi telefonom fényképezőjének használata sem, hogy mindent megörökíthessek, amit én érdemesnek találok. Hisz szerencsére a környéken rengeteg jó kis kiránduló hely van, így ebből a szempontból nem lesz probléma, ha természetben szeretnék eltölteni egy kis időt. Nem beszélve a különböző látványosságokról sem, s megközelíthetőségükhöz pedig elegendő egy kerékpár is. És persze még ott van, hogy az elkövetkezendő három hónapban jelent pillanatban három olyan alkotás is van, amelyet szeretnék megnézni a moziban.
Két olyan dolog van, amit sajnálok. Az egyik a strand, amelyre vonatkozik a spórolás, így feltehetően húsz kilométerre lévőkhöz kell menni majd. De ugyebár az ember ne akarjon csúszdázni, meg élmény fürdőzni, ha elegendő neki a sima mezei lubickolás. A másik pedig a pesti út, amely alatt egyébként is remegett az a bizonyos léc. Ugyanis, ha szülői oldalról mennénk, akkor annak lenne nem kis költsége. Ha pedig azt lépném meg, amit tavaly, akkor pedig meg kell találnom a másikkal, másokkal a közös időpontot, hogy jó legyen. Ez pedig jelenlegi munkahelyemmel nem lenne egyszerű. Így jelen pillanatban ez mindenképp el fog majd maradni. Bízom abban persze, hogy ez a lépés megérte, s tényleg a későbbiekben jobb dolgom lesz majd. Hisz legyünk őszinték, annak nem sok értelme lett volna, ha toporogtam volna egy helyben, s vártam volna a csodát, amely egyébként sem jött volna el.

Egy biztos: egy korszak hamarosan lezárul. 

Gravity

Kecskenyál

Magyar cím: Gravitáció
Vannak olyan filmek, amelyek az alaptörténetük, plakátjuk, előzetesük alapján nem fognak meg. Egyáltalán. Azonban olyan sok írás születik róluk, s ezt követően elkezdenek a csapból is ezek folyni, hogy egyszerűen muszáj őket megtekinteni. Nagyjából ez a helyzet illik rá a szóban forgó filmre is, amiről hónapokig lehetett hallani, de csak pozitívumot, majd pedig jött az Oscar díjátadás, ahol viszont majdnem minden kategóriában győzött a film. Ugyan tisztában voltam vele, hogy lehet pofára esek majd, de úgy voltam, hogy nem veszíthetek semmit.
Ahogyan az előzetes hírektől  sem, úgy a filmtől sem sikerült hanyatt esnem. Leginkább azért, mert számomra úgy jött le az egész, hogy ez inkább a nagy vásznon működik pontosan a látvány miatt. Biztosan érdekes lehetett volna, de szöget ütött valami a fejembe. Még pedig az, hogy ha maga a film nem tetszik, akkor bizony lehet akármennyire is látványos, engem az nem fog lekötni. Ebből fakadóan pedig azért elgondolkoztam azon, hogy vajon nem-e a látvány volt az, amely sokakat megvett kilóra?

Tovább… →

Carrie (2013)

Kecskenyál

Magyar cím: Carrie
Hanyadik feldolgozás is ez? Stephen King 1976-os regényéből már készült nem egy adaptáció. Az elsőt sajnos nem láttam, habár nem is igazán érzek arra késztetést, hogy pótoljam eme hiányosságomat. Talán már van annak tíz éve is, amikor unalmamban váltogattam a csatornákat, s így akadtam rá a 2002-es TV adaptációra a műből, ami viszont elnyerte a tetszésemet. A DVD korszak elején még VHS-re rögzített film azonban soha nem került újranézésre. Pedig tényleg nem volt szörnyű, sőt!
Annak ellenére, hogy eléggé szeretem a filmeket sajnos nem vagyok naprakész a hírekkel kapcsolatban. Így történhetett meg amikor a TV-ben akadtam össze a tavalyi év Carrie-jével, amely elméletileg egy remake lenne. Gyakorlatilag meg nem igazán érthető a létjogosultsága. Tartottam tőle, hogy nem fogja megütni a színvonalat, de azért reménykedtem, hogy azért élvezhető lesz, ha már ennyi pénzt beleöltek. Hát sajnos nem lett az. Azt kell mondanom, hogy végig szenvedtem az egészet.

Tovább… →

The Last Of Us teszt

Kecskenyál

Platform: Playstation 3
Van annak talán már hét éve is, amikor egy szép tavaszi napon egy általam nagy becsben tartott játék rajongói fórumán úgymond vitába keveredtem két szerkesztővel. A vita központjában leginkább az állt, hogy ők, mint konzol tulajdonosok nem igazán tűrik, ha egy árva szó esik is a PC-ről akár, mint problémaforrás, akár mint hétköznapi beszédtéma. Nem csak nem értettem, hogy mi ez a nagy konzol imádat, de még azt sem tudtam felfogni, hogy hogyan lehet úgy játszani, hogy egy konzerv doboznyi nagyságú műanyag valami van a kezünkben. Mondjuk annyira nem is izgatott a dolog, hisz a konzolok nem is érdekeltek mindamellett, hogy anyagi keretem sem tett volna lehetővé azt, hogy akár egynek is tulajdonosa legyek.
Ahogyan elhagytam az iskola padot azonnal beleöltem mindenbe a pénzem, amire vágytam, s számomra megvásárolható volt. Első körben így egy új TV vásárlása volt a cél, mely megvalósulása után egyre inkább kényelmetlenné vált a klaviatúra és egér használata játék közben, mint irányító eszköz. Ekkor fordultam a kontrollerekhez, s itt már nem volt megállás. Időközben az Uncharted széria már trilógiává bővült, s ugyan eléggé epekedtem irányába, de azért nem adtam arra a fejemet, hogy beruházzak egy konzolra. Azonban a tavaly megjelent The Last Of Us-nál viszont már egyértelművé vált, hogy annyira megvett a játék kilóra már a látottak, s olvasottak alapján, hogy idő kérdése egy Playstation 3 megvásárlásra. Ahogyan sejtettem végül mégis rászántam magam egy megvásárlására, s idén január végén már tulajdonosa is lehettem egynek. Innentől kezdve pedig szinte minden negatív érzésem elszállt a konzolokkal szemben. Persze mielőtt még a címbeli játékkal mehettem volna akár egy teszt kört is fontosnak tartottam a korábban megjelent címek kipörgetését. A The Last Of Us nagyon érdekelt, így végül valamikor február végén került megrendelésre, de csak nemrég tudtam nekiülni. Vártam rá, sokat. Nem hiába!

Tovább… →

Döglődő szériák, avagy helyzetjelentés sorozatfrontól

Kecskenyál

Már ideje volt egy összegző bejegyzésnek is az általam követett szériákról, hisz még messze van az évad vége, addig meg bármelyiket faképnél hagyhatom. Bár ez nem jellemző rám már az évad végén.
Jó pár bejegyzésben említettem, hogy sajnos már nem nagyon ülök a TV készülék előtt, nézve az épp aktuális szériákat. Egyik oka ennek az, hogy kevés szabadidőm van munka mellett, s bizony eléggé be kell osztani azt a maradék szabadidőt, hogy mire is használom fel. Épp ezért sem mindegy, hogy mit nézek. Valamikor a 2000-es évek tájékán úgy volt, hogy amit elkezdtem, azt végig is néztem. Még akkor is, ha a széria közepénél már erősen untam, sőt megutáltam az egészet. Azóta kicsit harcedzett lettem, hisz nem igazán akarok bármire is felesleges időt fordítani. Az viszont más kérdés, hogy ha erősen szelektálnék lenne kb. 2-3 széria, amit néznék. De nézzük jelen pillanatban hogyan is állok.

Halhatatlanok
…avagy azon szériák összessége, melyekért minden izmom remeg, hogy az aktuális epizódot láthassam. Eszméletlen az, hogy mennyi tartozott nálam ebbe a „kategóriába” pár évvel ezelőtt, most meg pár címet tudok csak felhozni. Annak idején egyszer már kaszáltam, de szerencsére a Comedy Central folyamatos ismétléseinek köszönhetően ismét visszavettem a nézős listára a The Big Bang Theory-t, mely sok kritikát kap rajongóktól, hogy megváltozott eléggé. Ez igaz is, de ennek ellenére én élvezem. Probléma folytatással nincs, hisz nem is tervezem abbahagyni, az pedig jó hír nekem, hogy további három évadot rendeltek az egyik legnézettebb szériának. Ami viszont eléggé szomorú az én szemszögemből, hogy ide csak más címet tudok írni, amely nem más, mint a nemrégiben útnak indult Resurrection, amely szerencsére hozta azt a szintet, amit vártam tőle. Bízom abban, hogy lesz következő évad is, habár a szezon végére még átmehet minősíthetetlenbe.

Középmezőny
Itt már nem kell azon gondolkoznom, hogy mit is írjak ide, vagy pedig mit is kellene ide írnom. Mindenképp kiemelném a Bitten-t. amely nem rég indult útjára, habár csak az első részt néztem meg, de úgy látom van benne potenciál. Persze nem véletlen, hogy az erős középmezőnyben kapott helyett. Nem minőségi „termék”, de legalább annyira jó, hogy szórakoztatni tudjon. Lehet sokak nagy levegőt vesznek, ha ide merem írni a The Walking Dead-et is, de számomra az erős kezdésből eléggé középszintre süllyedt a széria. Ennek ellenére még tudja magát tartani azon a szinten, hogy ne mondjam azt, hogy ennyi volt. De nem véletlen az sem, hogy az epizódokat kettesével, vagy pedig hármasával nézem.

A haldoklók
És itt törik össze a szívem. Az elég erős négy évad után szinte csak gyötrődés az, ami van a Supernatural-lel, melyet a kilencedik évadnál egyszerűen nem tudom abbahagyni. Egyszerűen olyan kellemes élmény volt a kezdés, hogy még mindig reménykedek abban, hogy talán jobb lesz. Persze tudom, hogy erre gyakorlatilag nem sok esély van, de hátha. A pár napja indult The 100 a tipikus példa arra, hogy olyannyira rossz, hogy már jó kategória kiváló győztese. Hogy meddig fogja bírni nálam, nem tudom. Lehet évad végéig szenvedek majd vele, de az is lehet mutat valami olyat, ami maradásra bír a további folytatásra is. Már, ha lesz. Már ennél az évadnál is ki akartam lépni, de ha megtette helyettem a FOX, hogy nem kér többet belőle, akkor már végigülöm a Raising Hope utolsó pár epizódját. Erős kezdés szinte épp hogy nézhetetlen folytatásba torkollott. Hasonló a helyzet a Glee-vel is, mely annyira bejött az elején, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy milyen nézhetetlen szintre jutott. Nem véletlen, hogy az olykor 18 milliós nézőből már csak 2 – 2,4 az, amely követi. Mivel nem sok van hátra az évadból azt még megnézem utána pedig búcsút intek neki. Hasonló sors vár majd a Modern Family-re és a Once Upon A Time-ra is. Egyetlen egy esélyt kapnak, mégpedig az évadzáró fényében. Ha hoznak valami olyat, ami felkelti az érdeklődésem, akkor majd a következő évadra is maradok. Amennyiben nem ez történik, akkor ennyi volt.

Remény?
Ugyan már elég régen itt hever mindkét széria első évada a merevlemezen, de nem volt időm még ahhoz, hogy nekiüljek bármelyikhez is. Mindkettőt már követtem egy bizonyos részig, de mivel mindkettőről elég jókat olvastam, hogy későbbiekben elég szépen fejlődik minőségi szinten, így úgy döntöttem maradok. Az egyik ilyen az amerikai Being Human, a másik pedig az Arrow. Bízom benne, hogy megfelelő szórakozást fognak majd nyújtani, de azt hiszem, hogy ez majd csak nyáron fog kiderülni, ha alapul veszem azt, hogy mennyi időm van sorozat nézésre.

…és elég elolvasni a jelenlegi bejegyzést, hogy mennyire is sz@rul állok sorozatok terén. Pffff….

The 100 – 1×01 (Pilot)

Kecskenyál

Adva van a legkisebb amerikai kereskedelmi csatorna, mely a The CW névre hallgat. Az elmúlt évek sorozat felhozatalában kapcsolatban egyre jobban az jut az eszembe, hogy ha a nézettségi listákon mindig hátul kullog, vajon honnan szerez annyi pénzt azokhoz a szériákhoz, amelyek épp hogy megütik a sorozatok CGI szintjét, de kvázi a csatornához mérve elég méreg drága lehet? Igazából ennek semmi jelentősége nincs jelen pillanatban, egyrészről a látvány még nem garancia a sikerre, sem pedig a minőségre. És azt is hozzá kell tenni, hogy bizony erre a kérdésemre sem fogok majd választ kapni.
Többször említettem, hogy az elmúlt időszakban sajnálatos módon eléggé megcsappantak az általam nyomon követett szériák száma. Így, amennyiben találok valami jó írást, vagy ajánlót, esetleg egy elég jó előzetest, akkor nincs az az Isten, hogy ne tegyek vele próbát minimum az első részig. Az más kérdés, hogy a legtöbb elhasalt már bevezető epizóddal. Visszatérve a csatornához, mivel elsősorban fiatalokat, s azon belül is a lányokat (nem, nem nőket!) céloz meg, s mivel én a férfiak táborát erősítem, így a kínálatukból gyakorlatilag alig nézek valamit. Pontosabban egyetlen egy ilyen cím van, de azzal is már csak szenvedek. Sem az előzetes, sem pedig az alaptörténet nem fogott meg, ellenben belefutva sok pozitív hozzászólásba úgy döntöttem én is próbát teszek a The 100-al.

Tovább… →

The Last Of Us: Left Behind DLC előzetes

Kecskenyál

Igazából soha nem szerettem, ha valaminek is kiegészítő része készül. Persze ott van nagy dolog, hogy ami tetszett abból többet kapok, de valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez egy rókabőr, semmi más. Tavaly évben rendkívül sok szó esett a Playstation 3 exkluzív címeként érkező The Last Of Us-ról, amely akkora sikert ért el, hogy én is havonta legalább egyszer megnéztem egy videót róla. Végeredmény pedig az lett, hogy idén januárjában beszereztem egy Playstation 3-at.
A játék végigjátszásával igazából bő három hetet vártam, mert sajnos a szabadidőm elég véges volt, s nem tette azt lehetővé, hogy napi szinten akár fél óránál többet is tudjak vele játszani. Arról nem is beszélve, hogy tartottam attól, hogy ha beránt, mint az Uncharted, akkor könnyen megeshet az, hogy feláldozok mást a szabadidőmből, mint például az alvást, mert nem fogom tudni letenni a kontrollert. És azért, ha másnap példának okáért munka van, akkor az bizony elég gáz. Okos döntés volt várni vele, mert jelen pillanat is elég nehéz volt letenni a kontrollert, hogy nem csak kimozduljak itthonról, hanem mást is csináljak. A játék meggyőzött, ugyan még csak 72%-át sikerült teljesítenem, de ez megvett annyira, hogy végül megvásároltam a kiegészítő részt is. Az más kérdés, hogy emiatt a meglévő konzolba merevlemezt kellett rendelnem, hogy le tudjam tölteni annak ellenére, hogy nem vagyok híve az online tartalomnak. De más lehetőség meg ugyebár nincs, ha valami nem jelenik meg fizikai adathordozón. Szó ami szó itt egy hangulatos előzetes:

Believe – 1×01 (Pilot)

Kecskenyál

Sorozat szempontból vártam a tavaszt. Na nem azért, hogy kinyithassak ajtót, ablakot, s majd friss levegő áramoljon be, miközben én majd benn szórakozok. Hanem azért, mert a szeptemberre tervezett egyetlen egy újonc sem volt elég erős ahhoz, hogy kitarthassak mellettem, mert a legtöbb már az első résszel elbukott nálam. Most a szériák minőségi ennyire rossz, vagy az én ízlésemnek nem jönnek be, de tény, hogy ami érdekelt, az most tavasszal indult.
Ilyen volt a Believe is, amely egyébként felkeltette az érdeklődésemet, de igazából nem tördeltem az ujjaimat a premierig. Ebből a szempontból pedig nem is volt elvárásom. És mivel ezek nem is igazán voltak, így nem is volt nagy lehetőség arra, hogy csalódhassak. Habár tény, hogy azt a negyvenöt percet, amit a bevezető epizódra szántam, azt másra is bőségesen „elpazarolhattam” volna.

Tovább… →

A tavasz első napja!

Kecskenyál

Az persze magától értetődő, hogy nem fog a természet egy nap alatt változni, s nem is fog a mi, emberek által megteremtett naptári napokhoz igazodni. Azonban eléggé tágra nyíltak a szemeim, amikor ma elindítva a böngészőt a google egy szép animációval fogadott, melynek szlogenje a „Tavasz első napja” volt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt ebből az alkalomból, így nem volt kérdés, hogy ki is használom majd. Igazából már hetekkel korábban beköszöntött a korai tavasz, s igencsak nyugdíjaznom kellett a téli kabátomat, amit igazából nem bántam meg. Viszont annak örültem, hogy végre ismét elővehettem a vasparipámat, mellyel száguldozhattam kedvemre. Ami egyébként amúgy is rám fért, hisz a téli hónapok alatt – főleg a telefon és playstation 3 vásárlása miatt – eléggé ellustultam. Habár öt kilométernyi tekerés után már rám tört az éhség, szóval ez azért már jelzésértékű volt számomra, hogy igencsak elszoktam én a kerekezéstől.
Igazából már nagyon vártam a tavaszi napokat. Hasonlóan voltam tavaly is, hisz nem szívesen mozdultam ki a hideg időben, így a négy fal közti ülés nem igazán tett jót a kedélyállapotomnak. Ugyebár erre remekül rányomta a bélyegét a munka is, az viszont már más kérdés, hogy azóta sem sikerült lecserélnem. Őszintén bevallva azért annyira nem törtem magam, mert tartottam tőle, hogy úgy járok, mint a kolléganőm: sz*rból f*sba ment, jelenleg pedig munkanélküliként keresgél, hátha kell majd valahová. Valahogy én is ettől tartottam, s tartok, s ha megkérdeznék mit is tervezek, vagy jelen pillanatban mit is csinálok munkahellyel kapcsolatban simán rávághatnám: csodára várok. Próbáltam a megvásárolt dolgokkal kompenzálni a stresszt, de végül oda jutottam, hogy nem igazán sikerült. Mivel nálam a lényeg az óraszám, nem pedig a ledolgozott napok, így tökéletes összevisszaság jellemző rám, melynek következtében munkába menet sikeresen összeestem, majd pedig a diagnózis nem más, mint kimerültség lett. Igazából napokig csak aludtam, végül alig tudtam egyedül kikecmeregni az ágyból. Amikor erőm teljében lettem kissé akkor az udvaron sétálgattam, s közben azon gondolkoztam, hogy hogyan is lehetne a jelenlegi munkahelyet jobbra cserélni. Mivel nem jutottam dűlőre, így végül jegeltem a dolgot.

Ellenben sikerült sok mindenen elgondolkozni. Pontosabban azon, hogy mi mindent csináltam rosszul, s mi juttatott el erre a szintre. Ezen mindenképp változtatni akarok, mert ez így nem jó. S ehhez viszont nagy akaraterőre van szükség. Részben ezért is döntöttem el, hogy amint kijön a jó idő megpróbálok megváltozni, s másképp hozzáállni a dolgokhoz.
Ha lehetőségem lenne rá, akkor minden bizonnyal a „genetikámat” megsimogatnám, hogy az eltelt időszak alatt nem híztam el. Első körben észre vettem, ha unatkozom, vagy éppenséggel ideges vagyok, akkor eszem. S nem minden esetben normális kaját. Ugyan sikerült pár kilót magamra szednem, de szerencsére ez nem látványos, de azért nekem feltűnt. Mivel nem szeretnék semmiféle cukorbetegséget vagy másfajta kórt elkapni, illetve ha már ennyire ápolom a fogaimat nem is szeretném, ha havonta kellene járnom fogorvoshoz, így úgy döntöttem az édességet felváltják a zöldséget, gyümölcsök. E mögött pedig összetett dolog áll. Egyrészt valóban nem szeretnék elhízni, majd jó lesz negyven év felett. Akkor már lehet, nekünk férfiaknak 🙂 Mivel szeretek bringázni, csavarogni, nem akarok húsz perc után kifulladni, vagy levegőért kapkodni. Tehát huszonévesként legyen meg már a kondim. Másrészt nem árt, ha az immunrendszerem is ép, s megkap minden szükséges vitamint, mert azért nem örülnék, ha minden hónapban lenne valami nyavalyám, mint ahogyan a téli időszakban küszködtem a megfázással. Másfelől pedig a bringázást mindenképp szeretném visszahozni az életembe, s mivel errefelé azért vannak szép tájak, de bejárni nem könnyű, így napi 20-30 kilométer simán meglenne ezért fontos a kondíció. Pancsikolni imádok, így most már komolyan veszem, s tényleg megtanulok idén rendesen úszni. Ugyanis szeretnék majd eljárni megmártózni majd télen, véleményem szerint remek kikapcsolódás lehetne.

A másik fontosabb döntés pedig megszüntetni a görcsös, tervezgetős viselkedést. Gondolom ez alatt, hogy megtervezek mindent precízen, s szinte semmi szabadság nincs. Ráadásul az előre eldöntött időtöltésnek legtöbbször az a vége, hogy amit csinálok, nem élvezettel csinálom. Időre szabok mindent, s ez bizony nem jó. Ezt a rossz tulajdonságomat pedig sikeresen a jelenlegi munkahelynek köszönhetően alakult ki, hisz jóformán onnan vettem át. Ugyan tervek vannak, de csak nagyjából, s igyekszek nem precízen eltervezni percre pontosan mindent, hanem élvezni azt, amit épp lehet. Látjuk mi lesz. Bízom a pozitív változásban.

Túljutva az első pár bekezdésen, s a nyekergésemen meglepő módon, de hamar eltelt az elmúlt időszak. Erre szokták mondani, hogy eléggé rohan az idő. Hát meglepően. Sajnálatos módon dolgoztam sokat, így sem a jó a időt, sem pedig szórakozni nem tudtam. Vagy azért mert nem jutott rá idő, vagy pedig azért, mert épp nyikogtam itthon a fáradságtól. Persze benne szokott lenni a pakliban, hogy semmi nem úgy meg, ahogy mennie kellene. Na nálam is ez volt. Először is, amikor megérkezett a korai tavasz eldöntöttem, hogy nem koptatom a lábaimat, hanem szépen felpattanva a vasparipámra, s így járok dolgozni. Az utolsó ilyen napon annyira irigykedtem a bicajozó emberekre, hogy szerintem hallható volt, ahogyan tört a szívem ketté. Ugyan szoktam nézni időjárás előrejelzést, de annyira nem adok rájuk. Másnap persze később keltem, s bizony majd lefagytam a bringáról, s ráadásul hazafelé jól meg is áztam. Örömöm határtalan volt, s úgy döntöttem nyugdíjazni kell még szerencsétlen drótszamarat. Erre mit ad az ég? Következő munkanapomon hazafelé folyt rólam az izzadság, annyira meleg idő volt. Remek.
Az itthoni virtuális szórakozásnak próbáltam hódolni, s ezt is terveztem stresszlevezetőnek. Nem volt véletlen, hogy sokszor az alvásidőmből csíptem le órákat, hogy tudjak valamit megnézni, vagy épp tudjak valamivel játszani. Persze mindig kiderült, hogy ez rossz ötlet volt, de engem nem igazán érdekelt. Bementem hulla fáradtan, s ledolgoztam, amit le kellett dolgozni. Az más kérdés, hogy feltehetően ez is hozzávezetett a kimerüléshez. Megpróbálom még kihúzni ezt a két hetet a következő fizetésig, amikor is remélem lesz valami olyan dolog, amelynek köszönhetően egy időre ki tudok kapcsolódni.

Májusban menni moziba! The Amazing Spider-Man 2 végső előzetese

Kecskenyál

Az utolsó előzetessel engem megvettek kilóra. Egyetlen dologtól azonban tartok, hogy abban az esetben, amikor beülök a moziterembe, akkor majd minden látványosabb jelenet visszaköszön, s szinte semmi újdonság nem lesz majd a filmben. Sajnos mostanság jellemző, hogy minél csalogató legyen egy bemutató, annál több mindent tesznek bele, így végül szinte semmi nem marad a film élvezeti értékéből, mert az ember úgy érzi, ezt már látta.
Ennek ellenére persze ott leszek majd májusban. Persze kérdés az, hogy majd mikor is tudok menni a munka mellett. Bízom benne, hogy majd ez is annyira fog tetszeni, mint a 2012-es változat, melynek Blu-ray kiadását rögtön a megjelenés napján megvásároltam. Várós. Nagyon.