Magyar cím: Az emberi százlábú
Ennek a filmnek a létezéséről elég régóta tudok. Szinte már a megjelenésekor szereztem róla tudomást, hiszen mindenki beszélt róla, mindenkinek egy elrettentő példaként szolgáló horror műfajt erősítő „alkotásként” maradt meg. Bevallom mindig azt gondoltam magamról, hogy az a fajta vagyok, akinek semmi nem fekszi meg a gyomrát, s a legolcsóbb költségvetésű filmet is ugyanolyan élvezettel tudom megnézni, mint a hatalmas pénzből készült mozisikereket. Aztán kiderült, hogy valahogy nagyon nem így van ez.
Amikor megláttam ennek a filmnek az előzetesét, akkor úgy döntöttem, hogy ehhez nekem nincs gyomrom. Majd végül tavaly került szóba kolléganőm által, aki olyan hitelesen adta elő magát, hogy vizuális alkatként már a gyomrom is felfordult. Ő közölte, hogy azért szórakozott ilyen jól rajta, mert tudta nagyon jól, hogy ez csak egy film, s nem zavarta a gusztustalanságok. Időközben ismét belebotlottam a filmbe, s úgy döntöttem, hogy erőt veszek magamon, s megnézem.

Tovább…
Kategória: Film
X-men: Apocalypse (2016)
Magyar cím: X-men: Apokalipszis
Az X-men univerzummal nagyjából a 2003-as év nyarán ismerkedtem meg, s nagyon magával rántott. Bevallom nekem mind a három film, ami az ezredforduló elején készült tetszett, s lehetőséghez mérve majd egyszer talán eredeti, Blu-ray változatban is a polcomra tehetem. A harmadik film trilógiává tette a 2000-ben indult mutáns történetet. Ezek után lett egy néma csend a franchise körül, s kis idejű hallgatás után elindultak az önálló filmek, eredet történetek, előzmények. Nagyon hasra nem este tőlük, de megnéztem őket. Ugyanúgy, mint a legújabb Apokalipszis névre hallgató hetedik X-men filmet.

Tovább…
Captain America: Civil War (2016)
Magyar cím: Amerika kapitány – Polgárháború
Azok közé tartozom, akik nagyon szeretik a szuperhősös filmeket. Természetesen nem mindenfélét, illetve csak azokat, amelyek tényleg valamiféle minőség áll a háttérben. Nagyjából el is voltam azokkal az anyagokkal, amellyel a filmes világ látott el egészen addig, míg a Bosszúállók megjelenése után nem kezdtem el fogni a fejemet, és azon gondolkodni, hogy valóban jó irány-e, amerre tart a fantasy világa?

Tovább…
Batman vs Superman: Dawn Of Justice (2016)
Magyar cím: Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
Soha nem voltam lelkes képregényrajongó. Leginkább azért, mert gyermekként nem igazán volt erre pénz, valamint annyira nem is kötöttek le. Azonban azok a filmek, melyeknek ez volt a forrása nekem többnyire szórakoztató volt.
A képregényforrású filmek hőskora nálam egyértelműen tinédzserkorszakomban kezdődött, hiszen ekkor ért el oda véleményem szerint a filmgyártás, hogy képes is volt olyan technikát alkalmazni, amelynek köszönhetően a képregényhősök ténylegesen, s hihetően voltak megjeleníthetőek a széles vásznon. Mire felnőttem elkezdődött egy olyan periódus, amelyre jellemző volt a „reboot” jelző. Azaz valami nem jött be elsőre, vagy bejött, de már elfáradt a franchise, akkor kukázva lett minden, s szépen új alkotókkal, új színészekkel, s új megközelítéssel egy adott film/sorozat újra lett forgatva. Na ezeknek a többsége az, ami nekem nem jött be.
Nem sokkal később pedig elkezdődött egy olyan dolog a filmes iparban, amit a többség nagyon szeret, én pedig nagyon utálok: a crossoverek. Azaz fogják az egy vagy több szereplős filmek karaktereit, s szépen egy alkotást csinálnak belőlük. Megnéztem őket ugyan, de azért az „egynek elmegy” kategória győztese volt mind. A legújabb próbálkozás, hogy Batman és Superman egymásnak feszül egy film keretén belül már önmagában vicces volt, de megtekintve a filmet részemről inkább siralmas lett, mint vicces.

Tovább…
Cake (2014)
Magyar cím: Boldogság bármi áron
Mi történik akkor, ha az ember épp az egyik legjobbnak ítélt sitcomot nézi újra lehető legjobb minőségben? Nos akarva-akaratlanul szépen elkezdi megnézni a szereplőket korábbi alkotásokban is. Én tökéletesen így jártam Jennifer Aniston filmes hátterével, ugyanis nem tudtam nem megnézni a Cake című filmet, ami szerintem borzasztó magyar fordítást kapott.

Tovább…
Deadpool (2016)
Magyar cím: Deadpool
Olyan vagyok lassan, mint egy nyugdíjas, aki nosztalgiázni akar, s csak régi zenéket, filmeket néz meg. Miért? Mert részemről a legújabb filmek többnyire semmi mások, mint egyszerű celluloid hulladékok, melyek mögött nem az egyediség, hanem pénz van.
Vannak képregény rajongók, s ezzel semmi bajom. Bőven elfogadható, ha egy képregényt vesznek alapul egy filmhez, akkor mindenképpen azt szeretnék, ha a legjobb szórakozást nyújtsa miközben az eredeti forrást ne akarja mindenáron „megerőszakolni”. A Marvel eléggé szerte ágazó univerzumit teremtett, melynek vizuális babusgatása részemről egy hatalmas fekália halmaz. Az X-men részemről már vicc az első trilógia óta a különböző eredetfilmekkel, s múltban játszódó, s jövőt megváltoztató epizódokkal. A Pókember is kapott egy fogyaszthatóbb újragondolást, melyet rögtön el is vágtak a második résszel annak ellenére, hogy anyagilag nem is volt bukta. A Bosszúállók képregény univerzumok egyesbemosása számomra egy okádék, s nem tudok rájönni, hogy min élvezkednek azok, akik mindenféle egyedi filmmel rendelkező szuperhősöket egy filmbe gyúrnak bele? A Deadpool volt az egyik olyan képregény adaptáció, ami felkeltette a figyelmemet, de a botrányos munkahelyi beosztás miatt nem jutottam el a premierre. Azonban most lehetőségem volt megtekinteni, s azt gondolom végre kaptam egy olyan filmet, amin tényleg jól szórakoztam, s nem csak a szemöldökömet húzogattam, hogy mit is esznek ezen akármit a többség.

Tovább…
Daddy’s Home (2015)
Magyar cím: Megjött apuci
Vígjátékot készíteni nagyon nehéz. Kevés olyan alkotás van, amitől az ember tényleg jó kedvre derül, s képes hangosan felnevetni. Sajnos az elmúlt években hiába mutattak be folyamatosan újabbnál, s újabb filmet ebben a műfajban, ha nálam maximum egy enyhe mosolyt váltott ki belőlem. Ezért is van, hogy inkább régebbi címekhez fordulok vissza, s az újakat pedig feltételekkel kezelem.
Ha jól rémlik valamik januárban láttam az előzetesét a címbeli alkotásnak. Kevés filmre megyek el a moziba, s csak olyanokra, amiknél úgy érzem meg is érik a pénzüket, hiszen itthon „ingyen” ki tudom kapcsolni az adott produktumot, még egy moziból maximum csak kisétálni tudok úgy, hogy ott hagytam legalább 1500 forintot. Fontolóra vettem, hogy elmegyek erre a filmre. Jól tettem, hogy nem mentem el.

Tovább…
Mi a helyzet a virtuális világban?
Amikor nincs kedvem kimozdulni itthonról, illetve unatkozok, s nincs lehetőségem elmenni hazulról, akkor az esetek igencsak túlnyomó többségében a virtuális világban keresek némi szórakozást. Szerencsére az elmúlt időben végrehajtott munkahely váltás szabadidő tekintetében igencsak remek döntésnek bizonyult, hiszen nem csak kipihentebb vagyok, s több energiával rendelkezek, hanem helyi telephelynek köszönhetően naponta minimum két órával több maradt a pihenésre.
Első körben nézzük, hogy hogyan is állok a sorozatokkal. Régen nagyon sokat követtem. Közülük már jó pár véget ért, vagy elvérzett. Ha egyik sem, akkor még követem őket, vagy épp én magam döntöttem úgy, hogy ennyi volt belőlük. Jelenleg (!) hat sorozatot követek, melyből már három letudta az aktuális évadát, míg az egyikre még várni kell, s a maradék kettő pedig az, aminek a nézése folyamatban van:
South Park:
Annak idején iszonyatosan berántott a sorozat, s nem is nagyon volt olyan rész, ami nem tetszett volna. Valahogy a tizedik évad közepén elvesztettem az érdeklődésemet, s ugyan belekezdtem a folytatásba, de abbahagytam. Párszor már sikerült a TV-ben elcsípnem pár epizódot, így újra megjött a kedvem. Elkezdtem az első évadtól nézni, de a második évad felénél úgy döntöttem, hogy abbahagyom, s folytatom a tizedikkel. Egyrészt annak idején egy részt többször megnéztem, s másodsorban pedig nem akarok időt fecsérelni arra, hogy újra megnézzek tíz évadot egyben. Jelenleg a tizenegyedik etapot taposom, melyből hátra van még öt rész. S mivel húsz perces epizódokról beszélünk szerintem még ma végigviszem.
The Big Bang Theory:
Szinten régen iszonyatosan imádtam, s végül részemről ennek is leesett a népszerűsége. Végül egyszer abba is hagytam, de aztán visszatértem. Nem bántam meg, de fenntartásokkal kezelem, s az elvárásaimat eléggé letettem, így végül olyannyira jól sikerült ez a döntésem, hogy minden egyes epizódot képes vagyok szinte maradéktalanul élvezni még akkor is, ha nem nevetek fel, vagy mosolygom el magam.
Shameless:
Aktuális évadát múlt héten tudta le. Ez az a széria, ami szintén nem olyan nekem, mint régen volt, így úgy voltam vele, hogy úgy is kaptam plusz szabadnapokat, így majd egyik hétköznap kora délelőtt nekiülök, s késő délután befejezem. Jelzem, sikerült. Csak ne felejtsem el jövőre, hogy mit is láttam eddig.
Daredevil:
Ez az a sorozat, amit szintén egyben gyűrtem le, azonban a gyártó cég nem is hagyott nekem más megoldást. Itt is ugyanaz történt, mint a korábbi szériáknál, amit nyomon követtem: egyben legyűrtem az adott etapot, s aztán kb. a 20%-ra emlékeztem csak. Mondjuk nekem az első évad jobban tetszett, de az évi 13 epizódszám, mely egyébként is egyben jön még egyelőre nem olyan, amitől meg kellene rémülnöm.
Les Revenants:
Első olyan sorozatom, aminek „anyanyelve” nem angol. Majdnem két évnyi várakozás után végre megérkezett a folytatás is. Az alacsony epizódszámnak (is) köszönhetően olyan gyorsan magamévá tettem a folytatást, hogy már (sajnos) most nem emlékszem arra, hogy mi is történt konkrétan az új évadban.
Zoo:
Tavaly nyáron indult sorozat, melynek „kifutási” idejét direkt nyárra szánta az anyacsatorna. Nézettség szempontjából jól szerepelt, így június 28-án érkezik a folytatás.
Heroes Reborn:
Az alap széria első két évadát iszonyatosan imádtam, majd pedig elkezdődött egy bizonyos lejtmenet, melynek a végén a sorozatot elkaszálták. Volt sok hír folytatásról websorozatként, illetve lezáró film, de végül semmi nem valósult meg belőle. Majd másfél éves készítési előzményt megelőzve megérkezett a Heroes Reborn, mely olyan katasztrófa lett végül, mely megmaradt minisorozatként az emberek tudatában. Bevallom, ha nem a csatorna, akkor én kaszálom el.
Friends:
Idei sorozat, ami az újranézés palettáján szerepel. Ez az a széria, amit bármikor, bármeddig képes lennék elnézni. Tizenöt évvel ezelőtt még VHS-re rögzítettem az epizódokat, majd jött a DVD, ámbár az eredeti kiadásokat nem birtokoltam. Tavaly felfedeztem a HD minőségű 720p-s felbontású epizódokat, akkor legyűrtem a tíz évadot. Idén teret engedtem a vágyamnak, s a Blu-ray változatról készült 1080p-s felbontású részeket letöltöttem, melyek egyébként több, mint fél terrányi helyet foglalnak a másodlagos merevlemezemen.
Ez az a sorozat, amiért képes lennék a Blu-ray kiadványért 22 ezret kifizetni. Tíz évadért nem sok, de viszont ez nem egy Lost, itt minden mondatot érteni kell, hogy a poén szórakoztatni tudjon. Egyelőre a második évad végén tartok jelen pillanatban.
Amennyiben nem volt kedvem sorozatnézéssel elütni az időt, így választottam a korábbi virtuális címeket szórakozásképp. Márciusi időjárás elég szélsőséges volt, így többször választottam itthoni programot, mint olyat, ami „nyílt terepen” volt. Ha már megvásároltam eredeti kópián, akkor mindenképpen nekifutottam még egyszer a The Last Of Us Remastered kiadásának, illetve jelen pillanatban is pörög az Uncharted: The Nathan Drake Collection, mely ugyebár az előző konzolgeneráción megjelent trilógiát tartalmazza. Jelen pillanatban a második részt kezdtem el, de mivel kötelező jelleggel szabadságolások vannak, így nyolc napnyi pihenőnap végére minden bizonnyal ezzel is készen leszek.
A legnagyobb problémám a két hónappal ezelőtt meghalt videokártyám volt, így szerencsém volt, hogy rendelkezek mellette egy játékkonzollal. Mint ahogyan többször is írtam alkalmi játékos vagyok, tehát ha nincs kedvem, vagy épp aktuális cím, akkor bizony van, hogy akár két hónapig nem is játszok semmivel. Azonban a meghalt videokártya nem csak annyi bosszúságot takart, hogy nem játszhattam, de még a filmlejásztás is olykor akadozott. Szerencsére szerencsejátékon nyertem egy kisebb összeget, illetve több fizetést kaptam, mint vártam, így megelőlegezve saját magamat tegnapi napon megrendeltem az új kártyát. Minden bizonnyal holnap már kézhez is vehetem, s akkor kiderül, hogy hogyan is szuperál a Rise Of The Tomb Raider illetve Cities Skylines az új kiegészítőivel.
Pixar dömping!
Azon emberek közé tartozom, akiknek ha tetszik valami, vagy elfogadható áron van, akkor hajlandó vagyok egy-egy vizuális tartalomért pénz kiadni, s eredeti kópián megvásárolni. A filmek vannak előtérben, hiszen akármennyire is számít drágának a Blu-ray változatok mégis hozzájuk lehet jutni elég olcsón. Vannak új termékek elég elérhető áron, de használtan is meglehet vásárolni az adott címet.
Mivel egyre inkább hajlamos vagyok töltögetni, de kiírni nem az adott tartalmakat, így végül kénytelen voltam lemezeket vásárolni, hogy több tárhely szabaduljon fel. Ennek kapcsán felnéztem a kedvenc webshopomba, majd végül az alábbi Pixar termékeket vásároltam meg:

Darabáron 1990 forintba kerültek. Nagyjából hétszáz forinttal kellett megtoldanom a végösszeget, ha üres lemezzel számolok, így viszonylag megérte. Egyetlen egy negatívum, hogy sajnos a Toy Story első része nem volt raktáron, beszerzése pedig bizonytalan státuszban volt.
Azt hiszem tudom mit fogok megnézni hétvégén.
The Hunger Games: Mockingjay (Part 2) (2015)
Magyar cím: Az éhezők viadala – A kiválasztott 2.rész
Három évvel ezelőtt egy unalmas, s esős délutánon belebotlottam a The Hunger Games címet viselő filmbe. Délutáni szórakozásnak kiváló volt, ámbár világot nem váltott meg. Majd jött a Catching Fire, ami még szórakoztatott, de igazából szintén csak egyszer nézendő alkotásnak bizonyult. Végül jött a Mockingjay, melyet tudatosan ketté vágtak, s valami iszonyatosan hánykolódó lett végül belőle, amit szinte alig bírtam végignézni. De mivel filmről van szó, így úgy döntöttem, hogy az utolsó részt is magaménak tudom. Hááááát…..

Tovább…