Címke: munka

Pihésre felkészülve!

Kecskenyál

Abban a szakmában, melyben dolgozom eléggé meghatározó az év végi ünnepek, így már nem meglepő, ha legkésőbb októberben elfogy az ember éves szabadsága. Bár tény, hogy én még fiatalok táborát erősítem, így könnyen el tud fogyni már szeptemberre a napok száma.
A jelenlegi munkahelyemen is ugyanaz a tendencia, mint az előzőn. A nagy téli ünnepi hajtás után szépen januárban elkezdik egységesen mindenkinek kiadni a szabadságát. Így volt lehetséges az, hogy előfordult, hogy már úgy kezdtem az évet, hogy nem kellett mennem dolgozni. Itt kicsit másképp alakult, de nagyon vártam, hogy majd én is sorra kerülök. Ugyan csak pár napot kaptam volna, de beszélve a vezetővel a többiektől elhatárolódva inkább kértem egy hetet, mint hogy pár napokra osszam be magam egész évre, mint a pénztárcámban az aprót.

Részben persze örültem, részben pedig nem. Egyik része, hogy nagyon szerettem volna huzamosabb időt itthon tölteni, de valahogy ez nem nagyon jött össze, mert minden napra jutott valami, ami miatt az épp aktuális tevékenység és/vagy találkozóm másokkal nem valósult meg, illetve nem úgy sült el, ahogy gondoltam. Most erre lesz időm, s aminek még jobban örülök, hogy kicsit enyhült is az idő annyira, hogy az ember ki tudjon mozdulni. Mindezek mellett a héten esedékes a fizetés is, így végre rohanás nélkül le tudok tudni mindent.
Ami miatt viszont nem örülök: az időjárás. Ide is elért a -20°c hőmérséklet, s valóban „fantasztikus” volt ilyen hidegben menni dolgozni. Azonban, mint a többi ember ilyenkor nem is nagyon van kedvem kimenni, így hát érdekesen fog telni ez az egy hét is. Főleg azért, mert enyhülés volt rendesen, de minden csupa sár, latyak és hasonlók, valamint ha nem lenne elég, hogy másoknak ez munkahét, akkor még nem is tettem említést a megfázásokról, és az influenzáról.
Szerencsére azok közé tartozom, akik (még) nem kapták el egyiket sem, s gondoskodtam arról, hogy lehetőleg a legjobb állapotban legyen az immunrendszerem. Még hétvége előtt bevásároltam minden szükséges zöldséget, gyümölcsöt, illetve teát, hogy a táplálkozásomat úgy hozzam össze a mindennapokkal, mint ha alapból beteg lennék. Kísérletezve azzal, hogy hátha ennek köszönhetően elkerülöm majd a betegséget.

Ami a héten leginkább jellemző lesz, hogy a vizuális tartalmakkal akarok teljesen felzárkózni, ugyanis a programokat leginkább péntekre, s a szombatokra tervezhetem. Ugyan tisztában voltam, hogy kevés lehetőségem lesz kimozdulni az idő, a betegség, s mások munkahete miatt, de már vágytam nagyon arra, hogy huzamosabb ideig pihenhessek. Februárba lépve pedig nagyon bízom abban, hogy legkésőbb március közepén már jelentős enyhülés elé nézhetünk, melynek köszönhetően elkezdi a tavasz kibontogatni szárnyait.

A veszteségek éve volt 2016!

Kecskenyál

Nagyjából tíz éve már annak, hogy beléptem abba a „virtuális világba”, amit sokan csak internetnet neveznek. Lévén akkor még diák voltam, s saját önálló keresettel nem rendelkeztem, s a szülőké pedig nem volt elég, ezért nagyon sok időt töltöttem a gép előtt, s java részük inkább rajongói fórumok aktív taglistáját erősítve történt. Időközben természetesen kedvet kaptam a weboldalak gyártásához, melyekből készült több tucat, de végül csak egy maradt meg, mely lassan közelít a tíz éves évfordulójához.
Eközben természetesen további weboldalakat látogattam, így blogokba is botlottam. Régen nagyon szerettem naplókat vezetni. Először hagyományos iskolafüzeteket használtam el, később komolyabb határidő naplókat használtam erre a célra. De mivel anyagi, s lehetőség híján megcsúsztam a középiskola derekán, így befejeződött ez a szabadidőtöltés (jelzem, azóta ezeket megsemmisítettem). Azonban a blogok felépítése hasonló volt, bizonyos aranyszabályok betartása mellett (nincs mélyebb magánéleti tartalom, fényképeket privát életből publikálása nincs stb.) végül én is elindítottam saját blogomat, melynek lassan nyolc éve. A helyzetjelentés kategóriát átolvasva azért számomra is elég látványos, hogy mennyit fejlődtem az elmúlt évek alatt nem csak személyiségileg. Viszont a blog hagyományát folytatva az év utolsó napján is kilövök a kibertérbe egy évértékelőt.
Előtte pedig itt vannak az előzőek:

A január részemről nem másról telt, mint a vizuális szórakozásról. A beköszöntött tél még jobban elvette a kedvemet attól, hogy ha nincs intézni valóm, vagy éppen nincs aktuális találkozásra alkalmas személy, akkor bizony a jó meleg komfortzónámból biztosan nem lépek ki. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Szerencsére januárban kaptam szabadságot, így a filmek és a sorozatok mellett a Rise Of The Tomb Raider és az Uncharted: The Nathan Drake Collection szórakoztatott.
A februárnak unottan futottam neki, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt tele a tököm mindennel. Legjobban a munkahelyemmel, ahol nem egymás segítése volt a cél, hanem egymás fúrása, s a határtalan törtetés előre a másik kárára. A beosztás már a vállalhatatlan kategóriát súrolta. Műszakok kuszasága azt erősítette bennem, hogy itt se pihenés, se szórakozás nem lesz. Emlékszem könnyes szemmel leültem a monitor elé önéletrajzokat küldözgetve, s közben arra gondoltam, hogy ez tart egy hétig, s senki nem válaszol és csinálom tovább, mint eddig. Ennek ellenére másnap reggel telefont kaptam, harmadnap interjún voltam, ahol egyből közölték: gondolkozzak rajta, de engem akarnak. Hol ilyen lehetőség? Így felmondtam, s március 8 volt az utolsó munkanapom az előző cégnél. Örültem.

A márciusnak vegyes érzelmekkel futottam neki, de már körvonalazódott bennem, hogy jó döntést hoztam. Ámbár ekkor már elindultam egyfajta lejtőn, ami az anyagi korlátok közé nyomott. Első körben egy elromlott SSD-t kellett cserélni, azt megelőzően pedig egy érdekes „jelenséget” produkáló monitort. Lévén a kettőnek komoly összege nem volt, így megvásároltam.
Terveztem videokártya cserét, de összegyűjtött összegből szerettem volna. Így az áprilisban váratlanul elhalálozó GTX 760-nak nem örültem. Mindezek mellett a korábban megvásárolt 1 TB-os másodlagos merevlemezről is aggasztó állapotot kaptam a kondíciót figyelő programtól, így teljes volt káosz. Végül egy 16 ezer forintos lottónyeremény arra sarkalt, hogy beruházzak egy R9 380-ba, illetve május elején egy 2 TB-os merevlemezre. Itt nem állt meg a sor, hiszen a fejhallgatóm, fülhallgatóm, majd rá két napra a hangszóróim is megadták magukat. Ezek után pedig egy „jó” megfázást is begyűjtöttem, melynek kúrálásának összege majdnem elérte a heti harmincezer forintot köszönhetően annak, hogy új munkahely lévén se orvoshoz, se táppénzre nem akartam menni.

Mínuszban lévő bankszámlával vágtam neki a nyárnak, s bíztam benne, hogy másfél hónapon belül rendeződik anyagi helyzetem. Június elején kénytelen voltam vásárolni egy Gigabyte GA-H97-HD3 alaplapot, mivel az előző egyik pillanatról a másikra megadta magát. Mindezek mellett már egy számítógépházat is vásároltam, mert a régi se volt valami jó állapotban. Ekkor már látszódott, hogy a nyaram meg lesz pecsételve, ha nem akarom a hitelkeretem felső tetejét elérni. Június végén azonban volt egy vihar, melynek köszönhetően a TV, Playstation 4, illetve a számítógép videokártyája használhatatlanná vált. Ekkor már teljesen padlón voltam. Tisztában voltam vele, hogy van hol laknom, van mit ennem, van munkahelyem, tehát a hitelkeret használata részemről nem egy végső kétségbeesés, amiből soha nem jövök ki, de engem megviselt. Ugyanis oda lettek a nyári programjaim.
A TV meg lett javítva, s több, mint harmincezer forint bánta. Mindezek mellett a videokártya is be lett vizsgáltatva, s mivel többre már keret nem volt, így két hónap után volt hajlandó fizetni a biztosító. Ez arra volt elég, hogy egy GTX 1060 videokártya tulajdonosa legyek. Időközben persze voltam ismét beteg, hisz kétszer is a talpamon lévő tyúkszemmel kellett szembenéznem, illetve még egyszer sikerült megfáznom. Ezek is jelentős többletköltséget jelentettek, de a szülői szarságok még rá tettek még egy lapáttal további váratlan kiadásokat jelentve.

Az ősz nem volt túl kellemes már anyagi szempontból sem. Egyre inkább ráébredtem, hogy ahelyett, hogy pénzt gyűjtve leléptem volna itthonról, inkább struccként homokba dugtam a fejem. Én voltam a védőfal a két szülő között, akik szétválása után kellett ráébrednem, hogy tulajdonképpen itthon ragadva fordított helyzet áll fenn: mentálisan, s hozzáállásilag is én vagyok a szülő, ők pedig a gyerekek. A bankszámla egyenlegemet megtekintve majdnem száz ezres a tétel, ami többletköltségem lett miattuk, mely nem megbeszélés kapcsán jött össze, hanem egyszerűen csak következmény volt rám nézve. Ehhez hozzátéve pedig nagyjából hatvanezer forintos többletköltségem lett betegségből adódóan. Ha ez nem lenne elég, akkor végre volt pénzem, hogy bevizsgáltassam a Playstation 4-et, ami hivatalosan is javíthatatlan státuszt kapott.

2017?
Bízom a szerencsében, s a jóban. Remélem nem fog semmim eltűnni, tönkremenni, melynek pótlása további anyagi kiadásokat jelentene. Tervben van véve a fentebb említett játékkonzol pótlása, ha már lejjebb ment az ára, illetve elvileg még olcsóbban tudok csak gépet vásárolni a hivatalos gyártótól minden kiegészítő eszköz nélkül.
A megváltozott itthoni körülmények pedig mindenképpen arra sarkallnak, hogy amint sikerül némileg a fentebb említett dolgok helyrerántása, kénytelen leszek még keményebben a pénzt visszafogni, hogy ha valami gikszer üt be, akkor legyen mihez nyúlni, illetve egyik napról a másik mindent hátra hagyva el tudjak itthonról költözni.

 

A „mindent megváltó” karácsony

Kecskenyál

Aki huzamosabb ideje olvassa eme blog „helyzetjelentés” kategóriájának bejegyzéseit az tudja nagyon jól, hogy én az a fajta vagyok, aki nem nagyon szokott ünnepelni. Ennek többnyire az az oka, hogy már „kinőttem” belőle. Az igazság az, hogy gyerekként csak azért vártam a karácsonyt, hogy mit kapok majd. Lehet mondani, hogy kis potyaleső takony voltam, mint az összes korombeli. Hiszen a társadalom is erre nevel valahol minket, hogy a karácsony az ajándékozásról szól elsősorban, s csak másodsorban a szeretetről.
Időközben felnőttem, már nem igazán érdekelt az ajándékozás lévén a családnak nem volt annyi pénze, hogy valóban azt kapjak, amire vágynék. Amikor pedig elkezdtem dolgozni, akkor elég volt spórolnom, hogy bizonyos időközönként „karácsony” legyen. Akiket pedig szeretek, azokkal pedig megoldom a találkozást. Így számomra ez a két nap leginkább csak azért jó, mert tudom biztosan, hogy ekkor nem fogok dolgozni.

Nagyon vártam már a karácsonyt, ugyanis sajnálatos módon a kolléganőm megbetegedett hónap végén, így műszakcserével vállaltam, hogy helyette megyek dolgozni. Nyilván akkor sem mondtam máshogy, ha láttam volna mi lesz ebből, hiszen én is lehetek még beteg, hogy ne tudjak bemenni. Azonban látni azt, hogy három hétig nem lesz két pihenőnapom egyben, már nem volt olyan jó. Természetesen bevállaltam még akkor is, amikor tisztában voltam azzal, hogy nem lesz majd könnyű. Főleg az utolsó napok.
Azzal is tisztában voltam, hogy az utolsó két hét lesz a legnehezebb. Érződött is sajnos, hiszen az ünnepek minden munkahelyen többlet munkával jár, s ezzel némi stressz is érződött. Szerencsére idén munkahelyváltás történt, így sokkal kevesebb stresszt kaptam, aminek köszönhetően kicsit kiegyensúlyozottabb lettem. Ennek is volt köszönhető, hogy hódolni tudtam a vizuális szórakozás, annak ellenére, hogy nem ültem egész nap a képernyő előtt, s így is ki tudtam mozdulni.
Az elmúlt másfél hónapban sajnos bekövetkezett a cudar idő, így ha éppen nem volt valami kötelezően elintézendő dolog, illetve nem volt személyes találkozó épp, akkor tehettem nem mozdultam ki. Ennek köszönhetően kicsit frissítettem a sorozat frontot, így befejeztem az X-aktákat, valamit a mai napon legyűrtem a South Park huszadik évadát, illetve belekezdtem a Shameless utolsó szezonjába, aminek remélem holnap már a végére érek. Ugyanis, ha nem sikerül hozzám hasonló személyt összeszednem, vagy valakit, akinek elege lesz otthon ülni, akkor személyes találkozó híján marad a sorozatos felzárkózás.

Igyekszem kikapcsolódni majd, mert sajnos ez az év nem volt túl jó számomra. Ráadásul a hónap elején elküldtem javításra a Playstation 4-et, amely villámkár ért még a nyáron. A szervíz tájékoztatása szerint nagyjából harmincezer lett volna a javítása, ám a tegnapi napon megkaptam az e-mail-t, hogy nem javítható. Így majd a legközelebbi munkanapon értekezek velük, hátha meg tudják venni alkatrésznek, mert máskülönben nekem kell értékesítenem, ami eladható belőle (merevlemez, kontroller).
Nem túlzottan örülök neki, habár tavaly elég jó áron vettem meg, ha azt nézem, hogy volt vásárlói és dolgozói kedvezményem, eladtam a régi konzoljaimat, s így a fizetésemből a fennmaradó összeg nem érte el a harmincezret sem. Szerencsére az új konzol megjelenése lenyomta az árakat, így már jóval olcsóbban vásárolható egy ilyen masina, melynek vételét majd valamikor a nyárra időzítem.

Beköszöntött a tél?

Kecskenyál

Minap éppen arra lettem figyelmes, hogy ismét egy frissítés érkezett a WordPress-hez, mely ennek a blognak is az alapját jelenti, mint tartalomkezelő rendszer. Ilyenkor természetesen rögtön készítek biztonsági mentést, s ugyan hiába is volt megint sokadszorra tökéletes minden azért ilyenkor még mindent megnézek biztos, ami biztos alapon. Pont ekkor láttam meg, hogy bizony a rendszeresen naprakészen lévő „Helyzetjelentés” kategóriát bizony sikerült rendesen elhanyagolnom, habár ennek leginkább az volt az oka, hogy nem igazán szerettem volna személyesebb hangvételű bejegyzést kilőni a virtuális térbe.
Ez az év sajnos nem igazán volt az én évem. Sajnálatos módon elég nagy többletkiadásom keletkezett meghibásodott, tönkrement dolgok miatt is, de sajnos a magánélet is hozott magával változásokat. Az a fajta ember vagyok, aki ténylegesen csak akkor kér segítséget, amikor nem marad más megoldás, s szeretem magam megoldani a problémákat, felmerülő akadályokat. Már gyermekként is elképzeltem, hogy majd milyen házat fogok venni, mit fogok dolgozni, s igazából ebből csak az utóbbi valósult meg. A legnagyobb probléma olykor, hogy nem igazán látom azt a bizonyos „fényt az alagút végén”, mert környezetemben tele vagyok olyan emberekkel, akik vagy a szülőktől, vagy párjuktól függnek, önállóan képtelenek lennének talpon maradni elsősorban anyagi értelemben. S még nem is ejtettem szót az eladósodott, hitelekkel küszködő ismerősökről.

Harmincas éveimhez közeledve egyre inkább érzem azt, hogy ugyan hiába működik eme nagy kertes ház társasházként, s hiába van külön lakrészem egyszerűen ezt én már „kinőttem”. Egyre inkább elhatalmasodik rajtam az az érzés, hogy saját életemet akarom élni távol innen, de akárhányszor belegondolok ebbe sajnos megakadok annál a résznél, hogy ehhez kellene pénz is. Ugyan összetehetem a kezem, hogy van munkám, amivel legalább harmincezerrel többet keresek az átlagbérnél, de még így is azzal kell szembenéznem, hogy bizony egy albérletnél ez arra lenne elég, hogy egyik hónapról a másikra vegetáljak.
Mások véleménye igazából hidegen hagy, megjegyzéseket szemembe ezzel kapcsolatban nem szoktam kapni. De többek között a fentiek miatt is maradtam még itthon. Másrészről sajnos a szülők házassága már gyermekkorom óta rossz, aminek most nyáron vége is szakadt, majd végül október végén történő különköltözéskor felmerült a remény, hogy beköszönt némi béke. Főleg úgy, hogy egyiküknek már új kapcsolata is lett a válás alatt. Ugyan külső szemmel pozitívnak mondható ez, rám nézve korántsem volt ez, hiszen további konfliktusokat eredményezett. Sokadik alkalommal próbáltam meg érvényt szerezni annak a nézetemnek, hogy bármiféle terv, álom, vagy ötlet megszületésénél nem úgy kell számításba venni engem, mint „szülő-gyermek” kapcsolatot, s ezáltal a „gyermek” titulusban tündököljek, hanem úgy rám gondolni, hogy én egy felnőtt férfi vagyok, s másodsorban pedig azt, hogy kihez köt rokoni kapcsolat. Továbbra sem sikerült, s kifejezett frusztráló dolog, amikor elgondolkodok azon, hogy honnan is ered az a hozzáállás mindkét szülő részéről, hogy mindent együtt kellene csinálni.

Fentiek szövődménye volt az, hogy megpróbáltam minél gyorsabban bővíteni az ismerősi körömet, melynek következménye volt jó pár párkapcsolati próbálkozás olyanokkal, akiknek egyébként korábban nem adtam, vagy nem adtam volna esélyt. Bíztam abban, hogy megítélésem téves annak ellenére, hogy nem vagyok felszínes, s nagy igényeim sincsenek. Ennek az eredménye persze az volt, hogy volt jó pár kellemetlen találkozásom, ismerkedési próbálkozások, mely kínos elutasítással végződött részemről.
A fentiekből kiindulva három napot töltöttem Dabason, melynek célja egyébként az volt, hogy megnézzem milyen is a hely, s egyáltalán tudnék-e ott élni. Az igazság az, hogy tisztában voltam azzal, hogy aki meginvitált magához annak tetszem, mint férfi, s az utazás előtti két hétben már olyan személyes hangvételű beszélgetéseket kezdeményezett, mint ha már párkapcsolatban lennénk. Ez ugyan nem tetszett, de bíztam abban, hogy majd együtt töltött három nap majd valamit kompenzál ezen, hiszen mindenáron szerette volna a hosszú hétvégét velem tölteni. Maga a hely tetszett, s úgy éreztem tudnék is ott élni. Azonban alapul kellett vennem azt, hogy hiába voltam korrekt, s beszélgettem el a vendéglátómmal még aznap este arról, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, de úgy vettem észre nem igazán akarta megérteni. Hiába futottam újra neki másnap, hogy lehet valakivel együtt élni muszájból, vagy csak közös örömforrásként intim kapcsolatot létesíteni egymással, az még nem jelenti, hogy ott komoly érzelem fog kialakulni. Annak ellenére, hogy elsőre szimpatikus volt, inkább a harmadik napon hazautaztam, s úgy döntöttem, hogy a vele való együttélésnek még a lehetőségét is elhessegetem. Inkább lehetőséget biztosítok egy valódi párkapcsolatnak.

Ezek után igyekeztem a munkába temetkezni, s annak viszont örültem, hogy ismét szerződés hosszabbítást kaptam, s még decemberben nem csak jutalmat kaptam pénzben (aminek fele el is ment adóba, természetesen), hanem szerencsére ajándékutalvány is ütötte a markomat, így aztán a nyáron villám csapott Playstation 4 végül javításra lett elküldve, s minden bizonnyal karácsony után új életre fog kelni. Igaz, kedv nem sok van játékra, de igyekszem minél jobban kikapcsolni az agyam ahhoz, hogy mindenképpen pozitív kisugárzásom legyen, hiszen nem csak a munkámhoz elengedhetetlen, hanem a magánéletemhez is.
Mindenez mellet annak ellenére, hogy már jó ideje kinőttem a karácsonyból itthon a megváltozott felállás miatt persze megint mindenki lázban ég, így hát a ház is ki lett rittyentve, s úgy látom, ha nem találok programot karácsonyra jönnek majd a közös nagy evések, s együtt töltött idő. Ámbár én reménykedek abban, hogy elegendő lesz napi két óra, hogy meglegyen a vizit, s aztán elvonulhatok a saját lakrészembe. Azonban reménykedek abban, hogy a fehér táj marad karácsonyig, mert ugyan olvadt a két napja esett hóból, de a fagy és a köd gondoskodott róla, hogy igazi téli hangulatom legyen:

Itt van az ősz, itt van újra!

Kecskenyál

Szokás mondani, hogy minden évszaknak megvan a gyönyöre. Amiben van is némi igazság. Részemről nagyon szeretem a telet, mert imádom, ahogyan minden hófehérbe borul. Részemről már jó régen nem ünneplem a karácsonyt, mert „kinőttem” belőle. Kisgyerekként elsősorban az ajándékok miatt vártam, s felnőttként pedig már megdolgozok azokért, amiket szeretnék magamnak tudni. Amit pedig nem tudok magamnak megvenni, azt más sem tudja. S mivel nem tartozom azok közé, akik csak akkor gondolnak azokra, akikhez valamilyen érzelmi szál fűzi, ha a naptárban van valamilyen ünnep, így a piros napos napok számomra már szinte jelentéktelen státuszba emelkedtek. Azonban a karácsony kicsit másabb, mert a hangulatát szeretem, illetve maximálisan szépnek tartom, ahogyan fel vannak díszítve a házak, épületek. A karácsonyi zenékről már nem is szóltam egy szót se. Az más kérdés, hogy sajnos évek óta három-négy hónapon keresztül nagyjából pár napig van hó.
A tavasz is jellemzően kellemes tud lenni, amikor az ember levetheti a téli kabátját, s a frissen nyíló virágok illatát magáénak tudhatja. A nyár pedig egy igazi adrenalin bomba számomra leginkább a strandolás és rengeteg csavargás lehetőségének köszönhetően úgy, hogy közben nem kell beöltözni nyakig, s akármikor, akárhová eljuthatok biciklivel. Az ősz szép. Mint az alábbi képen:

Képen mindenképpen jól néz ki, azonban a valóságban már nem annyira. Városban élek, többek között megyeszékhelyeken, itt rengeteg ház található, s emellett több panel lakásokkal teli rész. A kertvárosi részeken is kevés fa található, így az őszi színpompát maximum az élővíz csatorna mellett elhaladva láthatom, vagy pedig a ligetbe kisétálva. Azonban a nyárból való őszbe váltás nem sült el számomra valami jól.
Ismeretes, hogy nálam nincs olyan, hogy torokfájás következmények nélkül. Igyekeztem megfelelően öltözködni, de nehezen lehetett eltalálni, ha reggel az ember majd megfagy, délután pedig majd meg sül. Igyekeztem megtenni mindent, hogy ne legyek beteg, s ez sikerült ez idáig, ugyanis a hét első két napja hidegfronttal nyitott, melynek köszönhetően volt itt szél, eső, 5-6 °c is. Így már szerdán kapart a torkom, csütörtökön már orrot is kellett fújnom, majd pedig pénteken már teljesen taknyos voltam. Persze nem mentem el táppénzre, egyébiránt új hely, s egyébként is egy nátha nem betegség, ha pár nap alatt elmúlik. Kicsit necces volt percenként orrot fújni, de túléltem. Szerencsére hosszú hétvégét kaptam, ugyanis a kötelező hétközbeni pihenőnapomat hétfőre kaptam, így felépülni volt időm. Igaz most is teázok, de legalább már mérföldekkel jobban vagyok.

Ez az év semmilyen szempontból nem sikerült eddig túl jól, így szinte rengeteg szempontból be vagyok korlátozva. A közeledő hideg időt alapul véve gondoltam, hogy munkanapokon nem nagyon fogok mozdulni sehová, így végül szeptember elején megvásároltam a GTX 1060-at. Sokat gondolkoztam, hogy megéri-e a kártya az árát. Tesztekből az jött le, hogy nagyon is, viszont, ha alapul veszem, hogy alkalmi játékosnak tartom magam (értsd: előfordul, hogy akár két hónapig el se indítok egyetlen egy játékot sem, s máskor meg ki sem lehet robbantani a monitor/TV elől) megéri-e megvásárolni egy ilyen kártyát. De mivel nem szeretnék évente cserélgetni eszközöket a gépemben, így végül megvásároltam. Azóta igazából a Rise Of The Tomb Raider lett végigjátszva, s több címbe pedig próbálkozás volt csak. Azonban a takony nagy úr, így a hétvégére a négy fal közé szorultam. S hiába lettem már jobban a lemondott programjaimat már nem tudtam újra jelentkezni. Így végül maradtak a sorozatok, filmek. S persze a kártya tesztelése a Crysis 3-al, illetve a Cities Skylines-zal, miközben több címnek is nekiültem.
Igazából eléggé beszűkültem az elmúlt időszakban, így nagyon keresem a kitörési lehetőséget, amit nem az itthoni szórakozásban látok. Szerencsére meghívtak októberben Dabasra, így bízom benne, hogy össze is fog jönni, amihez nem kell más, mint a megbeszélt időpontban ráérjek. Jó lenne kicsit elhagyni a szürke hétköznapokat még akkor is, ha a spontán döntések jellemzőek rám, miszerint reggel felkelek tervek nélkül, s estére pedig már programom is van.

Mégis van fény az „alagút” végén??

Kecskenyál

Aki nagyjából követi a személyes bejegyzéseimet, akkor az tudja, hogy bizony ez az év valahogy nem nagyon akar nekem sikerülni anyagiak téren. Ami azt jelenti, hogy bevételi oldalról némileg pozitív a mérleg nyelve, de sajnos a kiadás oldal valami katasztrófa. Ez leginkább abból fakad, hogy még minden rendben volt az év első hónapjában, addig a másodiktól kezdve szinte minden hónapban volt olyan dolog, ami elérte azt, hogy olyan kiadásaim legyenek, amikre nem hogy nem számoltam, de még alapjáraton haza is vágja az adott havi lehetőségeimet szórakozás terén.
Ennek megfelelően többször választottam a vizuális örömöket, aminek lehetősége épp úgy „elszállt”, mint az összes többi. Ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy zenehallgatás mellett beszélgettem online másokkal egészen addig, míg hatalmas nagy morajlás keretében sötétségbe nem borult a szobám, s a konnektorból felcsapó szikrák biztosítottak arról, hogy bizony itt ideje lesz pánikba esni. A villám csapást ért készülékek közül egyedül a számítógépem szenvedett kisebb kárt, ahol az alig két hónapos R9 380-as videokártyám ment javíthatatlanul tönkre. A házon volt ugyan biztosítás, ám de nem az én nevemen. Szerencsére ez nem jelentett semmilyen bonyodalmat, így valahol legbelül mégis elkezdtem bizakodni, hogy talán anyagilag nincs hazavágva ez a nyaram.

Ugyan sokan mondták, hogy mostanság sok a viharkár, de valahogy engem nem nagyon hatott meg, hogy csaknem egy hetet kellett várni a bejelentés után, hogy kijöjjön egy kárszakértő. Az, hogy közölte közben már rég szervizbe is beadhattuk volna a készülékeket, s csak egy szakvélemény, vagy munkalap is elég lett volna kicsit bosszantó volt. Így majdnem másfél hét után a központba a TV-m került, amit egy hétfői napon vittünk be a hivatalos szervizbe. Igazából reménykedtem benne, hogy sikerül majd megjavítani, mert hiába fizet a biztosító vagy nem, ha a kínálat olyan, ami nekem nem jön be. Szerencsére az egészet megúsztam egy alaplap cserével, így a 30 ezres számla és a munkalap szépen landol is majd a biztosítónál a következő munkanapon. Lévén valamicskét csak értek a számítástechnikához, így már sejtettem, hogy a videokártyának az életre keltéséhez egy kisebb csodára lenne szükség, ami persze nem történt meg. Végül egy szakvéleménnyel a kezemben tértem haza, s elindult is a gondolkodás, hogy akkor mi is legyen. Időközben nem hagyott a kíváncsiság, így a Sony magyarországi szervizével is beszéltem, ahol kiderült, hogy 67 ezer forintért cserélik a decemberben megvásárolt Playstation 4 gépet, s a réginek pedig csak a tartozékai maradnak meg lévén azok sérülésmentesek, hibátlanok.
A gépen húztam legjobban a számat lévén az kerül a legtöbbe, továbbá decemberben nem kis kedvezményeket gyűjtöttem össze, hogy a 120 ezres gép ára csak 90 ezer legyen, s továbbá eladva az előző generációt végül 25 ezer forintot kelljen a generációváltásra költenem a fizetésemből. Mélyütés volt, hogy esetleg teljes áron kell majd újat vennem, ami mindenképpen ajánlott részemről, hiszen itt van pár megvásárolt játék, illetve a gépet Blu-ray lejátszóként is használtam előszeretettel. Azonban számolgattam, hogy ha csak a TV javíttatását állja a biztosító valamilyen oknál fogva még az is tökéletes, hiszen a 67 ezer forint feleződik szinte.

Minden bizonnyal ez az egész augusztusra tevődik, s szeptember-október tájékára pedig a VGA csere, ami jelenleg komoly gondot okoz. Ha megfelelő összeget fizet a biztosító akkor komoly gondban leszek, lévén elég szép összeg állhat a rendelkezésre a cserénél. Első körben egy GTX 970 lett volna a „célpont”, amikor a régi kártyám meghalt az év első felében, ámbár letettem százezres mivolta miatt. Most jelen helyzetben egy elég komoly MSI változat 92 ezer forintba kerül:

A kártya elég erős, s nagyon sok teszt tanúskodik mellette, hogy megbízható, s bizony tudja, amit tudni kell. Azonban ott áll az ára, ami elég borsos még így is. Ha pedig hozzávesszük a memóriaproblémáit, az sem túl fényes. És akkor még nem beszéltem a Direct X12 szoftveres emulációról.

A másik oldalon viszont ott van elég jó árban lévő R9 380X, mely pár ezer forinttal drágább a sima változattól, s nagyjából 10-15%-al teljesít jobban. Az elődjét már kiismertem, s csalódást nem okozott, ellenben meglepetést igen. Így erősen hajlik ez felé a kezem lévén ennek teljes fedélzeti 4 GB-nyi memóriája van, továbbá teljes Direct X12-es támogatottsága. Persze a probléma itt is fenn áll, miszerint az Nvidia által támogatott játékoknál rosszul teljesíthet:

Egyelőre minden azon áll vagy bukik, hogy mi lesz majd a biztosítónál. Én nagyon reménykedek abban, hogy minden remekül fog menni, mert egyetlen egy augusztusi programom van, amin ott tudok lenni, mert addig csak áll a pénzem az egészben. Persze ősszel meg már annyira nem fogok tudni kimozdulni, mint szeretnék. A probléma forrása, hogy ha akarok strandra is menni, akkor a kiadási oldalt nagyon le kell csökkentenem, így hát marad a sok-sok itthon ülés, séta, meg bicajozás… De legalább már sokkal, de sokkal nyugodtabban, hogy ez a folyamat elindult, s lehet anyagilag mégsem lesz veszteségem, mint ahogyan azt gondoltam három héttel ezelőtt, amikor vihar károsult lettem műszaki cikkek terén.

Az a bizonyos „szopóroller”!

Kecskenyál

Amikor sikerült elhelyezkednem huzamosabb időre munkahely szempontjából nagyon megörültem. Egy ideig nem foglalkoztam a negatívumokkal, mert csak az lebegett a szemem előtt, hogy van biztos bevételi forrásom, s ez az, ami lényeges. Időközben egyre inkább erősödtek a negatívumok, s olyan szintet ért el, melynek köszönhetően szépen olyan érzelmek vették át bennem a helyüket, melyek arról árulkodtak, hogy a lehetőségem lenne soha többet nem mennék be dolgozni. Ez meg is történt március 7-én, amikor is már az új munkahelyen kezdtem.
Bevallom iszonyatosan nagy szerencsém volt, mert igaz, hogy csak pár ezer forinttal keresek többet, de még az is sokat jelent, ami elég vicces. Legalábbis abból a szempontból, hogy a bruttó bérem ugyanaz, de a nettó bérem mégis magasabb. Érdekes. A munkahelyi körülmények jók, a kollégai színt minőséget képvisel, s ezeknek a kettőssége adja azt, hogy a stressz faktor majdnem nullára redukálódott, melynek köszönhetően több energiám van, s jelentősen növekedett az életkedvem, amely a közösségi kapcsolatokban eléggé jövedelmező már most.

Szeretek előre tervezni, s én az a fajta vagyok, aki szinte mindent megtervez. Ezért sem szeretem a váratlan dolgokat. Anyagi szempontból majdnem csak negatívan teljesítek ebben az évben, hiszen a váratlan kiadások jelentősen megnövelték a költési faktort, ami nem éppen jó számomra. Szerencsére a jelenlegi munkahelyemnél letelt a próbaidő, s maradtam, s a hozzám való viszonyulás is azt mutatja, hogy nem kell tartanom attól, hogy rövid időn belül munkanélkülivé válnék. Arról nem is beszélve, hogy komolyabb hibát még nem is követtem el.
Mint ahogyan az előző bejegyzésemben is írtam, hogy szinte minden kezd elromlani, tönkremenni, elhasználódni. Ráadásul persze mind egyszerre. Első körben a monitorom kezdte megadni magát, amelyet gyorsan pótoltam is, de ekkor derült ki, hogy a hőn szeretett GTX 760-as videokártyám döglött meg. Szerencsére időközben volt egy minimális lottó nyereményem, ami ugyan csak 16 ezer forint volt, de hozzájárult ahhoz, hogy egy R9 380-al tudjam pótolni, ami fantasztikusan teljesít.

Itt még nem ért véget az egész. Mivel észrevettem furcsaságokat a másodlagos merevlemezemmel kapcsolatban, így úgy döntöttem, hogy egy diagnosztikai programot telepítek, mely tudatta velem, hogy az adott eszköz nincs túl jó állapotban. Mivel nagyjából 1,3 TB anyagról beszélünk, így végül kénytelen voltam egy 2 TB-os Western Digital Purple merevlemezt vásárolni bízva abban, hogy költési faktor itt megfog állni. De nem így történt. A napi használatot jelentő fejhallgatóm is kipurcant, amit szerencsére gyorsan tudtam pótolni, de utána rögtön a hangszóróim is megadták magukat. Ekkor már bíztam benne, hogy több ilyen eset nem lesz.
Nagyjából harmincezer (!) forintom vándorolt ki az ablakon azáltal, hogy nem akartam táppénzre kényszerülni. Annak ellenére, hogy nagyon vigyáztam magamra, s nem lófráltam a gyorsan jött jó időben egy szál semmiben sikerült jelentősen megfáznom, de olyan szinten, hogy hangom is alig volt. Ész nélkül vettem a különféle megfázásokra készült poritalokat, teákat, gyümölcsöket, s bizony nem fogtam vissza magam, hiszen nagyjából három hónapja vagyok a jelenlegi helyemen, s nem szeretnék betegszabadságra menni. Ugyan nem kellett, de még két hét elteltével is nyöszörgök még egy kicsit.

Az időjárás jelenleg nem a legjobb, de bizakodok abban, hogy hamarosan eljön a jó idő, mert így május végén már célirányosan szeretnék strandra menni, amit kifejezetten imádok. Persze eldöntöttem, hogy akár egyedül, akár társaságban, de kizárólag hétköznapi program lehet, mert akkor vannak a legkevesebben, s hétvégén az egész medence olyan, mint egy heringlé, amiben csak ázni lehet.

Tavaszi szabadságolás

Kecskenyál

A hónap elején eléggé negatívan álltam hozzá a dolgokhoz, de szerencsére minden pozitív irányba terelődött.
Első körben mindenképpen meglepetésként ért, amikor kiderült, hogy teljes egy hétig élvezhetem az itthoni csendet, ugyanis időarányosan ki kellett adni a cégnek a szabadságokat, s jelenleg én épp kerültem sorra. Ennek iszonyatosan megörültem, ugyanis időközben sikerült beszereznem az új videokártyámat. Első körben sokan gondolkoztam rajta, hogy milyen legyen, s milyet is szeretnék. Hiszen nem akartam meglépni a százezres kategóriát, mert hát alkalmi játékos vagyok, s van, hogy előfordul, hogy hetekig nem is indítok el egy ilyen alkalmazást sem. Aztán jött a nagy meglepetés. Nyertem a lottón. Na nem százezrekről beszélek, de számomra is teljesen nagy meglepetésként ért, hogy 15080 forintot ért egy hármas találat. Ekkor elkezdtem gondolkozni, s komoly számolás után rájöttem, hogy ha meglévő összeget hozzáadom, illetve némileg kipótolom a hitelkeretemből, akkor fizetéskor bőven marad pénzem. Noha igaz, hogy rá kell szoknom az olcsóbb ételre, amit majd elfogyasztok a munkahelyemen majd. Így végül lett egy Radeon R9 380. Ez az első kártyám a konkurens fejlesztőcsapattól, s egyelőre nagyon megvagyok vele elégedve. Az árért megérte főleg, hogy a „jobb világba tért” GTX 760-nál jelentősebben több erőforrás van benne. Ha ez még nem lenne elég, akkor még vevőt is találtam a nem működő kártyára, így abból is tudtam profitálni egy kicsit. Habár némileg erős a gyanúm, hogy elképzelhető, hogy javítani tudja, s majd későbbiekben eladásra került javított formában, de mivel én egyébként sem tudtam volna vele mit kezdeni a kukába hajításon kívül, így eladtam. Az a pár ezer forint is remekül jött. Az új kártyával csak a világító színével van gondom, mert sötét szobában iszonyatosan irritáló tud lenni. Aki kitalálta, hogy világítson rajta a felirat azt megfojtanám. „Fantasztikus élmény” amikor egy játékban jön egy sötét rész, filmben meg jelenet, s félhomályban pedig beteríteni a szobát a gépházból kiszűrődő kék fény. A szabadság alkalmával pedig a sokadik javítás után végre a Rise Of The Tomb Raider teljes pompájában tündökölt, de azért a The Nathan Drake Collection sem volt elhanyagolva, ha már három hét múlva jön a negyedik rész.

Természetesen nem hanyagoltam el semmit, így a mozgásra is kellőképpen odafigyeltem. Így nem is volt kérdés, hogy ideje egy kis kirándulást tenni a közelben, ha már van némi „zöldség” errefelé, így kutyasétáltatás ürügyén többször jártam arra. Szerencsére persze kullancsot nem sikerült összegyűjteni.

IMG_20160416_175956 IMG_20160416_180456 IMG_20160416_181705 IMG_20160416_181712 IMG_20160416_182422

Munka szempontjából egyelőre minden rendben van. A rossz szokásokról persze le kell maj szoknom, amire igyekszem odafigyelni. Körülbelül még három hetem van a próbaidőm lejártáig, s bennem van persze a félsz, de a folyamatos munkaerőhiány, illetve a pozitív visszajelzések logikus következtetésre adnak okot, mely szerint tervezhetek majd hosszabb távra is.

Új élet kezdődik!

Kecskenyál

Emlékszem milyen érzés volt, amikor kijöttem az iskolából. Már akkor is nagyon frusztrált, hogy nem nagyon tudok rendesen időt szakítani semmire. Pontosabban amire szeretnék, mert önálló kereset nélkül nagyon sok mindenről kellett lemondanom. Amikor kikerültem gőzerővel megindult az álláskeresés, s igyekeztem, hogy minél hamarabb elhelyezkedjek a munkaerő piacon. De sajnos nem úgy alakultak a terveim, s fix munkahelyem nem lett. Majdnem egy évnyi tengődés után eljutottam a jelenlegi munkahelyemre, ahol most is vagyok.

Naplót vezetni nem hülyeség. Főképp azért, mert amikor az ember visszaolvassa az írásait, akkor körvonalazódhatnak benne dolgok, illetve olyanok is eszébe juthatnak, amiket már rég elfelejtett. Én hét éve kezdtem el írni saját gondolataimat a saját blogom keretén belül, s be kell vallanom olykor jókat kuncogtam, amikor visszaolvastam egy-egy bejegyzést. Egyre inkább éreztem azt, hogy hiába van érdeklődési köröm valahogy nem igazán élem meg az életem. Legfőképpen az volt a problémám, hogy olyannyira leszívja az energiámat a munka, hogy egyszerűen semmihez sincs kedvem. S nem elég, hogy nem megyek sehová, hanem még itthon is maximum a zenehallgatás megy ezerrel. Olykor-olykor belefér a játék, de ennyi.
Öt évvel ezelőtti állapothoz mérve szinte már gödörben van a munkahely. Igaz megszűnés nem fenyegeti, de rengeteg ember ment már el, s a jelenlegi munkaévemmel szinte majdnem rangidősnek számítok a dolgozók közül. Minap kezembe vettem a márciusi beosztásomat, s akkor elpattant valami, melynek köszönhetően halkan, de biztosan magamban elhatároztam, hogy ezt már nem tudom ebben a formában tovább csinálni. Nem megy. Persze legbelül sejtettem, hogy duzzogni fogok majd pár napig, egy hétig. Ebben az idő intervallumban pedig majd megy a fortyogás saját levemben, majd amikor pedig vége, akkor szépen minden visszatér a régi kerékvágásba. Szóval este kiküldtem pár önéletrajzot. A meglepetés akkor ért, amikor másnap felhívtak, s mivel a rá következőn szabadnapos voltam, így elmentem az interjúra. Olyannyira jól sikerült, hogy mikor vége lett felajánlották, hogy ha akarom enyém az állás. Elfogadtam.

Emlékszem arra, hogy két évvel ezelőtt is elgurult a gyógyszerem, s akkor is már itt akartam hagyni ezt a céget. Ekkor azt gondoltam, hogy ennyi volt, de mivel nem találtak a helyemre senkit, így egy elbeszélgetés keretén belül meggyőztek, hogy maradjak. Ámbár tény, hogy próbálkoztam úgy hozzáállni a dologhoz, hogy ne lássák rajtam azt, hogy örülök, hogy maradásra bírtak. A mostani helyzet más volt. Már nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna az, ami ott megy. Az új jobbnak néz ki. Igaz, nem keresek többet, de több szabadidővel rendelkezek majd, így bízom benne, hogy fel tudom ismételten építeni az életemet úgy, hogy mindenre jusson idő, s több kedvem legyen szórakozni, kimozdulni. Egy valami azonban biztos, hogy függetlenül mennyire szerettem a jelenlegi munkahelyemet most lezárul egy korszak.

Mindenképpen gondoltam arra, hogy vissza kell fogni a költést, hiszen nem tudhatom, hogy mennyire fog beválni az új hely. Azonban ilyenkor szoktak történni a jó dolgok. Példának okáért, hogy a monitorom elkezdett vibrálni. Akármit csináltam nem javult, így úgy döntöttem, hogy lecserélem még március előtt. Így lett egy Acer V226HQL:

Aznap sikerült kézhez kapnom, amikor volt az interjúm, így nagyon örültem,hogy összejött minden. Boldogan szereltem össze, amikor is rájöttem, hogy itt aztán nem lesz vibrálás. Főleg úgy, hogy egyszer csak a gépem nem volt hajlandó indulni. A videokártya ventilátorai iszonyatosan hangosan pörögtek, s nem volt hajlandó képet adni a gép. Meg is lepődtem, hogy előző nap még nem viselkedett így a masina. Erre szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy bizony eme alkatrésznek annyi, mert az előző is így halt meg. Viszont kezdődhet a gyűjtés, mert a következő „áldozat” egy GTX 970, méghozzá az MSI műhelyéből:

Nem két forint, s ahogyan számolgattam legkorábban júniusban tudom megvenni. Ugyanis a jelenlegi helyen nincsen túlóra egyáltalán, szóval nem tudok plusz jövedelemre szert tenni. Ámbár ez nem is probléma, ha nyugodtan környezet lesz, s végre tudok kimozdulni itthonról, mert lesz kedvem. Addig pedig ott van a karácsony tájékán megvásárolt Playstation 4.

Bízom a szerencsében, s jó döntés hoztam most.

Túlélve az ünnepeket!

Kecskenyál

Minden évben számomra a leghúzósabb egyértelműen az év végi hajtás. Nem csak magánéletileg, hanem munkahelyileg egyaránt is. A decemberi hónap végére megfáradtan pedig nem kívánok mást csak azt, hogy egyedül lehessek, s végre pihenhessek. Ez a múlt évre is jelentősen igaz volt.
A múlt év vége leginkább azzal telt, hogy a vizuális szórakozásokat helyeztem előtérbe. Egyrészről eléggé rossz idő volt, másrészről olyan szinten megugrott a munkanapjaim, s ezáltal a túlóráim száma is, hogy egyszerűen nem igazán volt kedvem szabadnapjaimon bárhová is menni. Természetesen az ember, ha nem akarja, hogy kapcsolatai szépen elsorvadjanak, akkor tenni is kell ellene. Így jó pár találkozót bevállaltam, persze nem éppen éreztem jól magam. Ugyanis nem igazán jó, amikor az ember hulla fáradtan elmegy valahová, aztán azon gondolkozik, hogy vajon hogyan is tudja hazahúzni a belét, vagy éppen mennyi lesz az az időmennyiség, amit majd az alvásra tud szánni.

Az már magától egyértelmű volt, hogy januárban mindenképp szeretnék legalább egy hét szabadságot, hogy végre magamra találjak. Leginkább azért akartam egyben hét napot lehúzni, hogy végre legyen erőm ahhoz, hogy ki tudjak itthonról mozdulni, s ne csak az ágyban hemperegjek, miközben próbálom magam összeszedni. Részben sikerül is, habár elég nehéz utat tettem meg, mire elértem, hogy elkezdődjön a szabadságom.
Mint ahogyan fentebb is írtam nagyon sokat dolgoztam az elmúlt évben. Ennek egyik része volt a kevés kolléga, illetve a felmondások, kirúgások is, melynek következtében ismételten több embernek a munkáját kellett elvégeznünk. Természetesen ott volt a költekezések is, melynek következtében nem volt választásom, így akármikor felkértek, hogy vállaljak túlórát én igent mondtam rá. Ökröt csináltam magamból, ez van. Ellenben nem túl jó tulajdonságomat hoztam ismét fel: a függőséget. Ugyanis megint sikerült rászoknom az energiaitalra, melyből napi szinten jelentős mennyiséget fogyasztok. Érzem én, hogy lejjebb kellene venni, de egyszerűen nem megy, s érzem már, hogy megint nem jó irányba haladok. Így történhetett meg, hogy amikor elaludtam időben este egy órakor felébredtem, s fenn voltam egészen kelésig, hogy aztán elkezdjem a munkaidőmet úgy, hogy tudtam legkorábban délután négy előtt nem fogok hazaérni. Fantasztikus.

Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy a The Nathan Drake Collection valóban rendkívül jóra sikerül, melynek köszönhetően sikerült részben kikapcsolódnom, s elfelejtkeznem a munkahelyi problémákról. Persze mellette igyekeztem házon kívüli tevékenységet is találni, ami annyira nem élveztem, lévén szeretem én a havat, de valahogy könnyebben elviselem, hogy ha az ablakból tekintek ki rá.
Ennek ellenére viszont úgy döntöttem, hogy nem fogok hét napot a négy fal közt üldögélni még akkor sem, ha kész korcsolyapálya az egész város. Így hát úgy döntöttem, hogy ideje a már hervadó kapcsolatokba új életet lehelni. Ami egyébiránt sikerült is, ámbár következménye az lett, hogy végül betegen voltam kénytelen visszamenni dolgozni. Nem tudom minek tudhatom be, de annak rendkívül örültem, hogy nem volt lázam, mert az az egyetlen egy olyan dolog, ami le tud dönteni a lábamról, ha meg vagyok fázva. Szerencsére ez most elmaradt, s férfiasan ledolgoztam öt napot taknyosan.

Az időjárás vegyes volt, így legtöbbször úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek sehová. Volt tervben mozizás is, de olyan szinten szét volt fagyva minden, hogy inkább úgy döntöttem a röpködő mínuszok maradjanak csak kint. Ugyan megfogadtam, hogy nem fogok semmiféle vizuális tartalmat vásárolni, de ennek ellenére a nagy januári leakciózásnak köszönhetően a Tomb Raider: Definitive Edition került a kosaramba, melyet talán három nap alatt magamévá is tettem. Ugyanakkor szintén megfogadtam, hogy nincs több vásárlás, de pénteken megvásároltam a Rise Of The Tomb Raider-t, melynek nagyjából 75%-át teljesítettem eddig. Arra mindenképpen jó volt, hogy bebizonyosodjon, hogy nem egy rosszul sikerül portról van szó, de ennek ellenére kénytelen leszek majd VGA fejlesztésen törni a kobakom idén, habár azt már eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó feláldozni a külső tevékenységeket emiatt. Ugyanis jön a tavasz, nyár, s jelentős programokat kezdtem már szervezni. Többek között ismét szeretném meglátogatni a fővárosi állatkertet, s nem éppen forróságban.
Februárra szintén nem tervezek semmi komolyat. Első körben megpróbálok magamon erőt venni, s leszokni az energiaitalról, mert már most érzem, hogy nem lesz ez így jó. Mindenek tetejében pedig további túlórákra számolhatok. Mert, hát szeretnék egy-két dolgot vásárolni magamnak, továbbá ismételten csökkent a létszámunk, s egyelőre nincsen pótlás a távozottak helyére.