Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az „összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.
A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan „jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le „szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.
Tovább…
Címke: munka
…és elkezdődött az ősz!
Mai napon alig vártam, hogy végre legyen a munkaidőnek, lévén tegnap nem nagyon sikerült kialudnom magam. Bár mondjuk ez annak is volt betudható, hogy nem is feküdtem le időben, hiszen nem úgy alakítottam az esti terveimet, hogy abba beleférjen majd egy olyan koránkelés, amelynél nem kell imádkoznom, hogy ki tudjak kelni az ágyból az álmosságtól.
Ahogyan haladtam előre a már megszokott útvonalamon hazafelé a szemem egyre inkább az ünneplőben haza pattyogó, illetve kerekező diákokra összpontosult. Jómagam emlékszem, hogy mindig arról volt szó, hogy ősszel kezdődik az iskola mindig, azaz az első tanítási nap a szeptember 1. Persze gyerekként is tudtam, hogy nem egy nap alatt változnak az évszakok. így aztán a szeptemberi kezdés mindig arról szólt, hogy ünneplőben, majd pedig tanítást megkezdően utcai ruhában izzadtunk a tanteremben. Bár tény, hogy a mai nap azért jót röhögtem, ha azt veszem alapul, hogy annál nagyobb szívás nem lehet egy diáknak, ha az iskolakezdés pont péntekre esik.
Ahogyan fentebb is említettem az évszakok nem egyik napról a másikra változnak, hanem szépen lassan, folyamatosan. Mivel szeptember közepéig mindenképpen bízok a szép nyári időben, így aztán megléptem azt, hogy szeptember közepén szépen össze „gereblyézve” plusz pihenőnapokat műszakcserével majdnem két hétre elmenjek szabadságra. Lévén nyáron nem sikerült, hiszen május közepén, végén gyors kaptam 1-1 hetet, mert ugyebár a többség több gyermekes, legalább 40 éves dolgozó, akik majdnem harminc napnyi szabadsággal rendelkeznek, s ebből természetesen legalább 20-at nyáron akarnak kivenni. Ebből fakadóan pedig én előretervezett program híján gyönyörűen kiestem. Így aztán a nyarat szépen végigdolgozhattam.
Természetesen igyekeztem mindent összehangolni, de sajnos nem igazán jött össze. Leginkább a meleg volt az, ami leszívott, s iszonyatos volt majdnem negyven fokokban járni dolgozni úgy, hogy a munkaruha nem épp légáteresztő mivoltából műszak végére a hátamon folyt a víz. Mindezek mellett persze próbáltam magam az épp betervezett Vészhelyzettel szórakoztatni, de sajnos az lett a vége, hogy július elején megrekedtem, hiszen legtöbbször nem tartózkodtam itthon, vagy pedig korábbi filmeket néztem újra, zenét hallgattam, vagy épp a megfogadott napi testmozgási igényemet teljesítettem séta, vagy bicajozás keretén belül.
Az elmúlt két hétben volt elég sok minden,amit csináltam. Legutoljára például a hétvégi zártkertbe kerekeztem ki, melynek okán legalább 35 km-t teljesítettem, majd pedig őrült fényképezésbe kezdtem, hogy megörökítsem az ottani növényeket, illetve a körtefáról lehullott termésben táplálkozó rovarokat, ezáltal tovább növelve az eddig elkészített fényképek számát, valamint tesztelve a telefonomat.
Mindezek mellett igyekeztem hódolni a pihenésemnek is, hiszen kellett erő a munkához is, hiszen vállaltam be extra műszakokat, amit a már akkor megbántam, amikor az igen szó elhagyta a számat, és természetesen voltak olyanok is, akikkel cserélni is kellett. A strandra el akartam még jutni, de sajnos nem jött össze sem az idő, sem pedig az időjárás, ámbár remélem, hogy az elkövetkezendő három hétben még lesz olyannyira jó idő, hogy megtudjak mártózni a habokban.
Ugyan nem sok időt töltöttem itthon, de meglepetésként ért, hogy a nemrégiben meghosszabbított hűségidő a szolgáltatónkkal módosult, hiszen mindenféle hűségpontokról esett szó lévén, hogy mindhárom szolgáltatás meg van rendelve. Persze nálam már ebből kettő ki is esett, hiszen az internet az egyetlen, amire igényt tartok, s használok. Aztán persze volt némi meglepetés, amikor a beharangozott 250 mbit helyett csak 100 mbit lett végül az 50 mbit-től, amit jeleztem is itthon. Ugyan elvileg csak 350 forinttal növekszik a számlánk, de azért megjegyeztem, hogy egy ügyintézőnek illene tudnia, hogy mely csomagok érhetőek el egy adott kerületben.
Nem mintha eddig sem lett volna gyors, de azért némileg sikerült pofára esnem, hogy nem azt kaptuk, amire módosítva lett. Egyelőre zajlik az élet, s már számolom a napokat, amennyi napom hátra van a szabadságig. Szerencsére egyik ismerősöm felajánlott alvási lehetőséget a lakásában, így aztán a szabadságom felét nem itthon, hanem a fővárosban fogom tölteni. Mindezek mellett pedig van tervben mozi, strand, és némi „bandázás” azokkal, akikkel nem tudok találkozót összehozni munkanapokon.
Életmódváltás (?)
Az én munkahelyemre nagyjából az jellemző, hogy sokan vagyunk, de valahol mégsem elegen. Abban a szakmában, amelyet sikerült kitanulnom, továbbá sikerült el is helyezkednem benne sajnos ez jellemző. Papíron látszik, hogy a létszám elég, sőt talán többen is vagyunk 1-2 fővel, ami teljesen pozitív az előző munkahelyemhez képest, ahol tulajdonképpen már az elején két, majd későbbiekben már négy (!) ember munkáját kellett végeznem úgy, hogy közben állandó volt a stressz. Szerencsére a tavalyi munkahely váltás szerencsés volt úgy, így aztán két olyan dolog is teljesült, amire korábban vágytam. Az egyik a beosztásbeli rendszer, tehát nem össze-vissza, hogy ne tudjam magam kialudni. Hiába mondják sokan, hogy évekig dolgoztak váltott műszakban, de nekem azért senki ne akarja bemesélni, hogy a test idővel nem bosszulja meg, hogy a váltott műszak nem hetente, hanem naponta változik. Mindezek mellett pedig ott volt a stressz, ami részemről minimálisra csökkent.
A tavalyi évemmel kapcsolatban viszont azt kell elmondanom, hogy sajnos nem volt túl jó. Két évvel ezelőtti évértékelőmben már pedzegettem a dolgot, hogy bizony kezdek a lustulás és ezzel egyetemben az eltunyulás szintjére lépni. Ezt tulajdonképpen azzal sikerült elérnem akkor, hogy a munkahelyi stressz szépen eljuttatott arra a szintre, hogy itthonról akkor mozdultam ki, amikor programom, vagy találkozóm volt, illetve dolgom akadt.
Egészen kiskoromtól kezdve mozgásigényes voltam, így a legörömtelibb mozgásigényem kielégítésére szolgáló sport nálam a bicajozás lett. Talán ennek is köszönhettem, hogy olykor túlzásba vitt zabálások, s töménytelen nassolások miatt soha nem értem el azt a súlyt, ahol már kövérnek mondhattak volna az emberek. Bár tény, hogy azért a testalkatommal soha nem voltam teljesen kibékülve.
Ennek egyik oka leginkább az volt, hogy minden testsúly feleslegem a többi férfihez hasonlóan bizony deréktájon jelent meg. Persze ez még soha nem volt kritikus, hiszen nem hordok szűk pólókat, így ezt a „probléma” csak akkor volt látható mindenki számára, ha éppenséggel lekerült rólam a ruha. Annak ellenére, hogy pánikolni korántsem volt okom, de azért két évvel ezelőtt minden elolvasva úgy döntöttem, hogy a rossz szokásokat mellőzve étrendet váltok, s visszahozom a mozgást az életembe. Ennek köszönhető volt, hogy nagyjából másfél hónap alatt majdnem 13 kilót fogytam, amellyel nem olyan eredményt értem el, mint vártam. Így aztán egy enyhe pocakom továbbra is maradt, ellenben az arcomról a fényképemen mindenki nagyjából 40 kilósnak gondolt.
Tavaly ismét elért egy olyan hullám, amelynek köszönhetően az egész évemet beárnyékolta, s természetesen ismét szögre akasztottam a drótszamaramat, s szépen ugyanazokat a rossz szokásokat elővettem, amelynek köszönhetően a teljesen leadott testsúlyom ismét visszatért. Ez egyre inkább elkezdett ismét zavarni, ezért nagyjából két hete ismét eldöntöttem, hogy ismét életmódot váltok, de megpróbálok némileg csiszolni a két évvel ezelőtti megvalósításhoz. Az első mindenképpen a mindent csak mértékkel, és megfelelő napszakban. Továbbá egyfajta középutat találni.
Az első mindenképpen a változatos étrend, amelyben ugyanúgy helyet kapnak majd a hizlaló ételek, csak kisebb mennyiségben, és megfelelő napszakban. Mindezek mellett pedig megőrizni férfias arcomat és megjelenésemet úgy, hogy nagyjából 70 kg-nál kevesebb testsúlyom ne legyen. Ezzel elfogadva, hogy a has mindig problémás terület lesz, de nem mindegy, hogy úgy nézek ki, mint egy jóllakott óvodás egy kis pocakkal, vagy mint egy elhízott férfi, aki a saját nemi szervét se látja. Ebből fakadóan a héten azonnal nekilendültem ennek a dolognak erősebben úgy, hogy már korábban is próbáltam. Ennek eredménye az lett, hogy kis sétálásokból, kerékpározásokból szépen elkezdtem hosszabb távokat beiktatni. Ennek eredménye lett, hogy jelenleg 17,98 km volt a legtöbb, amit letekertem, amit naponta akarok majd növelni +1 km-rel, ami szerencsére vállalhatónak tűnik jelenlegi munkahelyem mellett. Ennek köszönhetően persze ismét elkezdtem fotózgatni.
A nyárból már sajnos már nem sok van, de igyekszem a fennmaradó időt kihasználni úgy, hogy azért mindenre jusson. Főleg úgy, hogy sorozatok, és filmek terén ismét sikerült jelentősen elmaradnom, mert ugyan voltak programjaim, de általában a zenehallgatás volt a mérvadó. Ezt szépen bicajozás közben is lehet majd űzni, így a kedvenc zenéimet hallgatva. Mint ahogyan fentebb írtam a személyzet létszáma jó, viszont ez magával hozott valamit: a szabadságolás problémáját. Mivel konkrétan nem volt tervem az idei évre, így szépen sikerült május közepén, és június elején gyorsan kaptam 1-1 hét szabadságot, mely magával hozta, hogy végül csak szeptemberben tudjak elmenni ismét. Így aztán egész nyárra sikerült munkával behavazódnom annyira, hogy ez eltelt egy hónapban tulajdonképpen a betervezett dolgokkal nem is haladtam.
Ugyan még terveztem némi lazulást ezen a héten, de mivel vasárnapra amúgy is esőt mondanak úgy döntöttem, hogy szépen felzárkózok a sorozatokkal, valamint a megnézésre kijelölt filmekkel. Mellette pedig irány némi bicajozás, mert minden bizonnyal némi valódi testmozgás után kellemesebb élmény lesz leülni a képernyő elé. Mindezek mellett pedig felkészülök a szeptemberre, ugyanis amennyiben minden jól megy, akkor több napos program lesz a fővárosba való felutazás.
Keserédes szabadság
Már levittem két teljes hetet a szabadságom után, azonban csak most jutottam el ténylegesen oda, hogy írni is tudjak. Kissé zavaros volt ez a két hét, s nem is telt teljesen zavartalanul, valamint sajnos a szabadságom sem úgy alakult, ahogyan terveztem.
Mint ahogyan az utolsó bejegyzésemben is írtam, sajnálatos módon kevés szabadsággal rendelkezem egy évre nézve fiatal koromból kifolyólag. A jelenlegi munkahelyemen szerencsére áttekinthető a beosztás, követhető, s nem úgy megyek, mint az előzőnél, hogy képben sem voltam mikorra kell menni. A kiszámíthatóbb beosztás nyilván lehetővé tette azt, hogy tervezni is tudjak. Ha nem szabadsággal, akkor legalább szabad hétvégékkel, amit két hetente megkapok. De ami biztos volt, hogy legalább a szombat este kilenctől már biztosan szabad vagyok, és tervezhetek onnantól.
A beosztásokban szerencsére van logika, s követhető is, így mindenki számolhat azzal, hogy egy hónapban mindenképpen lesz két szabad hétvégéje. Ebből fakadóan pedig a szabadságokat úgy osztják, hogy minél kevesebb fogyjon belőle, de az ember el tudjon menni többször is egy évben. Én azt választottam, hogy nekem bőven elegendő, ha öt napokat adnak ki három havonta, így aztán tényleg lehet tervezni, ha ez ember tudja, hogy három havonta lesz egy hete, amikor nem kell dolgoznia. A számításomba azonban hiba csúszott, hiszen nem volt tervezett, s fix szabadságom, így aztán szembe kellett néznem azzal, hogy a nyár szinte be van táblázva. Arról nem is beszélve, hogy sok az idősebb kolléga is, így aztán többen két hetes szabadságot vettek ki. Ennek köszönhetően én kiestem abból a lehetőségből, hogy akár júliusban, akár augusztusban szabadságra tudjak menni. Igazából nem panaszkodás lenne, de nem jött ki jól a lépés, hogy két hétig dolgoztam, majd ismét itthon voltam kilenc napot, ugyanis öt szabadnap lett kiosztva, amely két szabad hétvége közé lett betéve.
A probléma nálam ott kezdődött, hogy míg az első nyári szabadságomról már azt megelőzően értesültem három héttel, addig az utolsóról akkor, amikor beléptem a munkaajtón, s megkezdtem a munkahetemet a hétfővel. Kissé meglepődve, de nem szóltam rá semmit. Azonban már a felénél a falat tudtam kaparni.
Az egész azzal kezdődött, hogy az első két napban ki sem tudtam mozdulni, ugyanis iszonyatosan rossz idő volt. Igaz nem esett egész nap, de folyamatosan borult volt az idő, s ahogy elindultam volna sétálni rögtön elkezdett cseperegni az eső. Ebből fakadóan pedig nem nagyon tudtam kimozdulni itthonról. Belelendülve a hétbe szembe kellett néznem azzal, hogy másoknak ez munkahét, s így nem is nagyon tudtam magamnak programot szervezni. A negyedik napon látván az időjárás előrejelzéseket sikerült kijutnom a strandra, amit nagyon élveztem. Majd azt követően ismét jött a hidegfront, ami jót tett levegő téren, de sajnos majd halálra untam magam. Majd utána pedig jöttek a folyamatos előrejelzések esőről, ami miatt nem terveztem semmilyen szabadtéri programot, cserébe meg jól át lettem „verve” figyelve a felhőket:
Hasonló, s ennél rosszabb felhők takarták el a napot, s mivel biztos voltam, hogy esni fog, így nem mentem sehová. Majd 1-2 óra múlva ismét sütött a nap, s semmilyen felhő nem volt már az égen. Ebbe tökéletesen beleestem a szabadságom utolsó négy napján, s az előrejelzésekre támaszkodva nem kicsit voltam ideges. Azonban az utolsó két napon már nem érdekelt semmi, s fogtam az esernyőmet, s elindultam itthonról. Persze ilyenkor meg elkezdett esni.
Nagyjából a vizuális tartalmakkal próbáltam magam ismét felhozni, de sajnos roppant mód untatott minden, s így inkább a zenehallgatással kötöttem le magam, illetve esténként elmentem még sétálni. Azonban többes program részemről kevés volt, legalábbis átlagosnál kevesebb. Habár ez nem szokott zavarni, abban az esetben, ha dolgozok, mert a munka lefoglal. Így már viszont azt vártam, hogy mikor is tudok visszamenni dolgozni. Kár volt ezért az egy hétért, azért meg egyenesen borzasztó, hogy a többiek miatt végül is a „három havonta egy hét szabadság” elképzelésem megbukott. Ámbár úgy néz ki, hogy jövőre előre kell majd terveznem, ha nem akarok ugyanebbe a hibába esni.
Éjszakai „őrjárat”
Bő egy hete tettem közzé azt a bejegyzést, amiben tulajdonképpen leírtam, hogy milyen is volt visszatérni a szabadságomról. A lényegi része az volt, hogy mivel az első fél évben összesen öt napot használtam el a rendelkezésre álló szabadságomból, így sejtettem, hogy májusban, de legkésőbb júniusban mindenképpen ki leszek írva szabadságra. Mivel én az vagyok, aki a munkabeosztáshoz alkalmazkodik, így többször is elmondtam, hogy akkor írnak ki, amikor akarnak. Majdcsak találok magamnak valamilyen elfoglaltságot, lévén nyaralás egyelőre kilőve. Bár tény, hogy lassan negyedik éve annak, hogy mindig történik valami anyagilag, ami keresztülhúzza a számításomat, hogy egy több napos szórakozást, vagy utazást be tudjak időzíteni.
Így történt ez most is, azonban annyival volt karcsúbb a történet, hogy az új telefonvásárlás miatt tulajdonképpen anyagilag bekorlátozódtam csöppet júliusig, amikorra szerettem volna megvásárolni ténylegesen a készüléket. Habár tény, hogy tudatosan vállaltam be így a dolgot, mert sem előfizetéses nem szerettem volna lenni, továbbá ha lakást/házat nem veszek hitelre, akkor már telefont végképp nem fogok. Ugyan a szabadságom saccolva 70%-a unalomba fulladt, így örömmel vettem tudomásul, amikor végül visszamentem dolgozni. Ámbár tény, hogy az ünnepnapok, illetve a kötelező szabadnappal megtoldva majdnem két hétig dekkoltam itthon, amelyből tulajdonképpen az első három napban megcsináltam mindent, amit akartam. A nagy bevásárlást is előre hoztam, hogy fizetéskor legyen szabad délutánom munka után, s ne rohangálással teljen. Mivel szokásomhoz híven kikalkuláltam mindent, így csöppet pofára estem, amikor második hetemet kezdtem meg múlt héten, majd közölték, hogy következő héten ismét szabadságon vagyok. Ráadásul a munka szombatomra kaptam az a heti szabadnapomat, így két szabad hétvége közé be lett dobva ismét öt szabadságbeli nap.
Szó se essék róla, ha munka és a pihenés között kell választani,akkor egyértelműen a pihenést választom, csak ez kissé rosszul jött ki lépésként. Ugyanis kalkuláltam legalább hat heti folyamatos munkával, így se program, se kellő anyagi nem áll rendelkezésre nagyobb terv megvalósításra bő egy héttel a fizetés után. Természetesen elfogadtam a tényt, hogy nem jelöltem be fix szabadságot, így a júliust viszik a többiek, s az augusztusra bejelentett igények miatt következő két hónapban megállás nélküli lesz pihenőnapokkal. Csak kissé pofán vert mentálisan a tény, hogy nagyjából semmi tervem nincs. Ráadásul még két napig esett is az eső, ami miatt kénytelen voltam a négy fal közt tölteni az időmet.
Ennek ellenére igyekeztem a vizuális szórakozásokat előre tenni, valamint órákig tartó szórakoztató diskurzusba fektetni energiámat másokkal ezen a két napon. Végül a tegnapi napon nem törődve a fekete felhőkkel éjfél után szépen besétáltam fél várost unalmamban, amelyeket persze meg is örökítettem.
A hűvös levegő jót tett, valamint ismét tesztelhettem, hogy mit is tud a telefonom sötétben, amivel persze meg vagyok elégedve. Hazatérve pedig reménykedtem egy jobb időben. Szerencsére a mai nap már jobb időjárást biztosított, s estére is van társasági programom, s bízom benne, hogy hazaérve lesz még annyira jó idő, hogy egy jót tudjak kerekezni ismételten a városban. Holnapi napra ismét jó időt jósolnak, így mai nap bevásároltam, melynek célja a holnapi strandolás volt. Bízom benne, hogy most nem égek le, valamint kicsit jobban ráharapok a vizuális szórakozásra, s jobban ki fog kapcsolni majd, mint az elmúlt két napban. S természetesen abban is bízok, hogy másoknak munka mellett jut szórakozásra is idejük a hétköznapokban, s nem várva a hétvégét annak reményében, hogy akkor nem fogok unatkozni program híján.
Célegyenesben!
A szabadidőt nagyon meg kell becsülni. A mai világban, ahol az embert könnyen bedarálhatja a munka gépezete, hogy közben elfelejt élni, pihenni, szórakozni. Nekem annyiból szerencsém van, hogy legalább olyan szakmát sikerült szereznem, ami gyerekkorom óta érdekelt, s ebben el is tudtam helyezkedni. Az más kérdés természetesen, hogy ebből önállóan egy saját külön életet felépíteni anyagi szempontból nem lehet, s az ország fizetésbeli helyzetét ismerve csak akkor lehetne, ha feljebb tudnék lépni a ranglétrán, vagy más jobban fizető munkát találnék. Ami egyelőre esélytelen, ámbár sokakhoz mérve összetehetem a kezemet, hogy legalább van munkám. Arról nem is beszélve, hogy a munkahely váltás jól sült el, s végre nem egy olyan helyen dolgozom, ahol a cél a dolgozók teljes kizsigerelése, s idegileg tönkretétele.
Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy jól viselem a munkát, attól még szükségem van a pihenésre. Főleg azért is, mert nagyon sok kedvenc időtöltésem háttérbe szorult, mert a kikapcsolódást úgy oldom meg már lassan másfél hete, hogy vagy nem vagyok itthon, vagy pedig kifulladásig zenét hallgatok. Ugyanis ezek a dolgok azok, amiktől ténylegesen ki tudok kapcsolódni. Azonban szerencsére eljutottam abba a szituációba, hogy volt lehetőségem választani a szabadságolást illetően, ami kissé már hiányzott nekem.
Az év végi pörgésre való tekintettel év elején azonnal elindultak a szabadságolások, melyből egy hét volt az enyém februárban. Mondhatom azt, hogy kellemesen telt, hogy egy hétig nem kellett dolgoznom, de azért el kell ismernem, hogy sajnos hidegben nem igazán volt kedvem kimozdulni itthonról. Habár időm egy részét nem töltöttem itthon, de attól még sajnos nem telt a legjobban. Mivel még nem vagyok túl koros, így pár nap híján majdnem egy hónapnyi szabadságom jut egy évre, így aztán be kell nagyon osztani, hogy mikor is menjek, vagy ne menjek. Persze lehet bővíteni szabadnapokkal is, ámbár akkor viszont többet is kell dolgozni.
Szerencsére a jelenlegi munkahely úgy gondoskodik erről, hogy a szabad hétvégés munkahéthez adja hozzá a szabadságot, így aztán három havonta öt nap szabadsággal elmehetek egy hétre. Most kicsit sikeresen megcsúsztam, mert voltak betegségek, családi problémák kollégák részéről, így aztán már ideje volt, hogy én is kivehessen a jól megérdemelt egy hetemet.
Üröm az örömben, hogy sajnálatosan el kellett döntenem, hogy pontosan mikor is akarok menni. Én úgy voltam vele, hogy minél hamarabb, azonban a szórakozáshoz szükség van anyagiakra is, mert azért egész nap itthon ülni, vagy csak elmenni valahová mindenféle költés nélkül nem nagyon szeretnék. Azonban most fennállt egy olyan lehetőség, hogy a két napos ünnepet felhasználva több napot tölthetek itthon úgy, hogy közben csak öt napra írnak ki, vagy pedig több napra írnak ki a szabad napjaim hátralévő részéből, s fizetési héten megyek el. Végül aztán (szerencsére) győzött a józan ész, így azt választottam, hogy kevesebb szabadságból származó napom legyen kiadva – ezzel spórolva nyárra -, s egybe essen az ünneppel, s ezáltal kevesebb szabadnappal, de ünnepnappal pótolva jobban járok.
Mit is tervezek? Első körben naprakész lesz a lassan egy hónapra megvásárolt új telefonom, amin annyi minden van, hogy nem árt, ha éppenséggel tisztítást végzek alkalmazások, s duplán meglévő zeneszámok terén. A töménytelen fotókról (van legalább 150), amit még nem mentettem le róla. Akkor természetesen van pár film is, amit érdemes lenne bepótolnom, hogy végre törölni tudjam a merevlemezemről. Sorozatok terén pótolni valóm kizárólag a Prison Break, aminek majd a napoknak nekiülök, hogy jövő héten csak a fináléval kelljen foglalkozni. Egy kilenc részes évad nem sok, bevállalható. Természetesen még ott van a Vészhelyzet is, melyet annak néztem, tetszett is, de csak tévében követtem. A kevés általam nézett sorozat miatt a régieket kellett elővennem, s mivel egyébként is kiestem a későbbiekben, így elölről kezdtem el, s tizenöt évadnyi szórakozás vár rám. Jelenleg megakadtam az első évadnál (mint tavaly), s a maradék tíz résszel minden bizonnyal végzek a héten. Legalábbis, ha nem adódik más program.
Ugyanakkor bízom abban, hogy jó idő lesz, ámbár minden bizonnyal a kimozdulást majd valamikor délután hat utánra időzítem, mert megsülni nem óhajtok, s a kellemes esti levegőt jobban szeretem a fülledt délutáni állapottól eltérően. Természetesen már most tervezgetek hova kellene elmenni, így aztán bicajos „túráknak” nézek majd elébe, s majd frissíthetem a telefonom applikációját, hogy éppenséggel hány kilométert tettem meg éppen. Benne volt a pakliban egy mozizás is,de végül úgy döntöttem, hogy újra megnézve előzetesét az Alien Covenant-nak jobb lesz, ha megvárom a digitális változatot belőle, s itthon nekiülök.
Kezdődik a visszaszámlálás!
Év eleje régen volt, s egyre inkább kezdtem elfáradni, mivel a rutin gépezete kicsit berántott a munkahelyen. Ehhez nagyban hozzátett a kiszámíthatatlan időjárás, de annak nagyon örültem, hogy időközben megérkezett a tavasz, amely magával hozta természetesen a megfázást is. Szerencsére az utóbbi kettőnél megúsztam szimplán torokfájással, s rekedtséggel, így a láz, s az orrfújás elmaradt.
Ennek ellenére nagyon szerettem volna menni a szabadba, s mozogni nem keveset, de sajnos kimerült kutyasétáltatásban, illetve kerékpározásban, lévén sajnos az időjárás mindig akkor mondott csődöt, amikor épp lehetőségem lett volna rá, vagy éppen dolgozni kellett volna. Ezért eléggé örültem annak, hogy a munkahelyemen kiderült, hogy a hónap végén megyek egy hosszabb szabadságra. Annyira azonban nem örültem, hiszen fizetés előtt lesz, így maximum egy mozizás fér majd bele a keretbe. Ámbár abból a szempontból viszont szerencsés leszek, hogy több, mint egy hét lesz majd anélkül, hogy a munkahelyi büfé ízes felhozatalát kihagyva jelentőset tudjak majd spórolni a be nem tervezett finomságokon. S természetesen nem elfelejthető az sem, hogy a lassan egy hónapos Huawei P9 Lite (2017)-et még jobban tudjam majd tesztelni, amihez elég szépen hozzászokott a személyiségem.
Természetesen a kamera az, amitől nagyon el voltam ájulva, s persze azóta is igyekeztem szinte mindent lefotózni, amit csak tudtam. A helyi élővíz csatornát többször bejártam, valamint a távoli gáton is megfordultam. Nem utolsó sorban a zöld részeket bejárva a városban. Egy kis mozgás egyébként sem árt, s zenehallgatás mellett pedig élvezet minden egyes perce.
Természetesen jelen helyzetben nem nagyon tudtam messzebb jutni, így aztán egyelőre maradt a városom sajátosságai. Egy idő után viszont igyekeztem tovább próbálgatni a kamera képességeit, s így rovarokat is próbáltam lencsevégre kapni. Ebből egy valami azonban lényeges volt számomra: a bogarak nem állnak meg pózolni.
Mindezek mellett elég jól sikerült kiismernem a készüléket, amivel kapcsolatban azt gondolom ismét nem hoztam rossz döntést. Persze bízom benne, hogy ez is kibír majd két évet legalább, s nem is nagyon fog probléma lenni. Mindenképpen pozitívum, hogy akár három (!) napot is kibír az én használatom mellett, ami zenehallgatást, némi beszélgetést, nagyjából egy órányi internetezést takar. S szerencsére szinte semmit nem fogyaszt a telefon, ha készenléti állapotban van. Ez mindenképpen öröm volt számomra, hiszen az előző telefonom töltő része is azért ment szét, mert mindennap kellett töltenem.
Ahogyan pedig elkezdődik a szabadságom – amire elég jó időt jósolnak – elkezdődhet a szórakozás. Tervek közt szerepel mindenképpen egy mozizás, valamint napi szinten legalább 2-3 óra aktív bicajozás akár másik városba való áttekerés. Nevezetességek, zöld rész meglátogatása, amennyire bírni fogom, ha éppen nem olvadok szét majd a szinte nyári melegben. S persze egy nagy adag csavargással megfűszerezett pihenés.
Tavaszi gyönyörök
Akkor elmondható, hogy ténylegesen tavasz van. Azaz reggel az ember majd megfagy, délután meg majd megsül. Mindezek mellett pedig elkezdte a növényzet az új „ruhájában” pompázni:
Mióta munkába álltam igyekeztem, hogy semmilyen betegség ne tudjon ledönteni a lábamról. Persze mindig jött egy „remek” gyomorrontás, vagy vírusos fertőzés. Persze a „kedvencem” a nátha/megfázás kombináció, ahol az orrfolyással, és a láz együttesével nem nagyon tudok megbirkózni érdemleges keretek között, hogy ne szenvedjek látványosan.
Múlt hónapban azonban kénytelen voltam bevállalni a táppénzt, mert ugyan betegen mentem dolgozni, s bíztam abban, hogy majd lábon kihordom, de sajnos nem így történt. Ennek köszönhető volt, hogy ugyan nem gyógyultam meg teljesen, s idő előtt visszamentem dolgozni. Feltehetően ebből is fakad, hogy három hétre rá ismét jelentkeztek a tünetek, ámbár most (sem) jutottam el az orvoshoz. Mivel igencsak éjjeli bagoly vagyok, s korán kelés nem az én műfajom, ezért lassan egy hónapja elkezdtem gyógynövény teákat inni, amely segíthet az elalvásban. Remélem ennek (is) volt köszönhető többek között, hogy ugyan hang nélkül, s orrfolyással küszködve kellett mennem dolgozni, de legalább láz nélkül.
Természetesen mielőtt megkaptam volna a fizetésem már jó előre fillére pontosan beosztottam, annak reményében, hogy jut egy kis szórakozásra is majd.
A betegségnek köszönhetően megint meglepő aktivitás „áldozata” lett a bankkártyám, amivel rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, teát, s vény nélkül kapható gyógyszert vásároltam, így megint örülhetek, mert pár nap leforgása alatt simán elköltöttem vagy tizenötezret. S ugyan még mindig nem csattanok ki az egészségtől, de remélem a mai nap pihenés kissé helyreráz, s a holnap már sokkal jobban indulhatok munkába. A húsvétnak köszönhető két munkaszüneti nap pedig arra lesz elegendő, hogy az immunrendszerem befejezze a munkát, s vagy legalább fél évig ne legyek beteg. Ismét.
Zöldellő és durvuló tavasz
Van egy olyan közhely, hogy semmi nem úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezné. Na ez nagyjából tökéletesen igaz volt erre a hétre számomra.
Mint köztudott én legjobban a köztes évszakokat szeretem. Így aztán nagyon megörültem, amikor végre láthatóvá vált, hogy megérkezett a tavasz. Ez legjobban a zöldellő virágokban jelentkezett először, majd pedig az egyre inkább emelkedő hőmérsékleten is. Mindeközben persze miért is ne kapjak be egy defektet, így hát a bicajomat is helyre kellett tennem ahhoz, hogy tudjam használni. Persze elsősorban a cél az volt, hogy a jó idő beköszöntével végre mehessek a „világnak”, s mélyen magamba szippanthassam azt a bizonyos friss levegőt. Természetes, hogy ebből tulajdonképpen nem sok minden lett.
Annak nagyon örültem, hogy lassan a jó idő beköszöntével nem nagyon kell bajlódni a fűtéssel, s maximum arra az egy órára kell némi fűtést biztosítani, amikor az ember elvégzi a napi tisztálkodásához szükséges folyamatokat, hogy utána lehetőleg ne fázzon meg, ha egy mód van rá. Nem is én lennék, ha nem épp akkor köszöntött volna be ez a fájdalmasan jó idő, ha éppen nem délutáni műszakot húztam volna egész héten. Mivel a nyári szezon nem köszöntött be, így a légkondi használata mellőzve volt egész héten. Amit részben sajnáltam, mert még a múlt héten fagyoskodnom kellett, addig a héten jóformán izzadtam, mint a ló.
Ez az a tipikus igazi tavaszi napok voltak, melyek a héten beköszöntöttek. Saját bőrömön érezhettem, hogy milyen érzés az, amikor nap közben olyan az egész, mintha szauna lenne kint. Nyilván 20°c még nem jelenti, hogy az ember megsül, de a mínuszok után viszont eléggé fel tud hevülni az ember.
Jó pár évvel ezelőtt sikerült egy jó pénzért egy bőrkabátot venni, melynek cserélésen gondolkodom, mert sajnos nem bírja tovább a használatot. Ennek ellenére azért még mindig jó persze, ha alá öltözik az ember. A héten többször gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is menjek a munkába. Egészen csütörtökig úgy döntöttem, hogy jó idő ide, vagy oda, én bizony fogom magam és felöltözök rendesen. Az más kérdés, hogy ahogyan beléptem a munkahelyemre már minden testrészemen ömlött a víz. Ezt megelégelve úgy döntöttem, hogy pénteken kihasználva a jó időt póló felé csak egy vastagabb dzsekit veszek fel. Hiba volt. Persze tipikus tavasz, hogy reggel, s késő délután, este már majd meg fagy az ember, napközben meg majd meg sül. Mindehhez párosult a hideg szél, így aztán mire hazaértem már azt sem tudtam, hogy melyik dimenzióban vagyok.
Napközben viszont nagyon jó lett volna valamerre elmenni csavarogni, de mivel a hét minden napján dolgoztam, így sajnos ez kiesett a lehetőségek közül. Persze nagyon „gyönyörű” ablakaink vannak, s ennek köszönhetően nagyon szép panoráma nyílt elém, hogy láthassam, ahogyan a velem egykorúak kiülnek a padokra beszélgetni, bicajoznak, bandáznak, s hasonlók. Reménykedtem abban, hogy a hétvégére sikerül valamit ebből megvalósítani, de sajnos a szombati hideg szél, továbbá a mai hidegfront mindent keresztül húzott.
Itt természetesen nem ért véget a hét. Míg egy kollégám szabadságra ment, addig kettő betegségre hivatkozva kiesett az állományból, így három emberrel kevesebben ránk szakadt a munka. Ennek egyik következménye volt, hogy munka után ugyan nagyon szerettem volna elmenni itthonról, de lemondtam minden programomat, s a délelőttöt pedig arra használtam, hogy aludhassak sokáig, hogy valamennyire kipihenve mehessek dolgozni. Péntekre már alig vártam a szabad hétvégét, s két nap elteltével sem tudom hogyan is sikerült hazajutnom, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam vonszolni magamat.
Van egy olyan dolog, amit úgy nevezzünk, hogy anyagiak. Ez az a rész az életünknek, ami majdnem meghatározza azt, hogy mit is tudunk majd a későbbiekben tenni. Ha ügyesek vagyunk, s sikerül munkahelyre szert tennünk, s fizetésünkből még félre is tudunk tenni, akkor azért csurran-cseppen ide-oda.
Persze akkor lehet ezt élvezni, ha időközben nem lesz valami váratlan kiadás. Az utóbbi az, amivel lassan egy éve küzdök, s nem vagyok valami elégedett ezen a téren. Váratlan kiadások azok, amikre az ember nem nagyon tud felkészülni, s nem igazán kellemesek főleg akkor, ha éppenséggel mondjuk vannak félretett tőkéink, amelyek pillanatok alatt „elpárolognak”. Eléggé fogom a fejemet ezzel kapcsolatban, mert szinte mindig jön valami, ami jelentős kiadással jár.
A februári hónapban kissé kiakadtam, amikor a spórolásom odáig fajult, hogy végül kénytelen voltam mindent megvásárolni, amit tologattam, így aztán a fél fizetésem gyakorlatilag pillanatok alatt a semmivé lett. A márciusi hónapot a spórolásra szántam, ámbár a bekövetkezett megfázásom, illetve az ezt követő táppénzes napok legjobban az április elején érkező fizetésemen fog meglátszani, hiszen durván olyan 30 ezres elcsúszás lesz nekem a saját magam által számolgatott költségvetésben.
Lassan beletörődve a fentiekbe, s hogy lábon nem tudtam kivinni a megfázásomat jött a következő dolog: mosógép. Év elején már volt alkatrész cseréje, aminek szintén nem örültem. Garancia már rég lejárt róla, igaz akkor egy 10 ezer volt az, amibe került nekem. Azonban rá nem egész két hónapra a gép szivattyúja megadta magát.
Hosszas mérlegelés után a szervizeltetése legalább 30 ezerbe fájna, s előreláthatólag most kezdi haláltusáját eme eszköz, tehát várható, hogy egyre több alkatrész fogja megadni magát. S mivel nem is egy márkás darabról van szó, így aztán szerelőt és alkatrészt találni hozzá maga lesz a rejtély. Ebből fakadóan végül megszületett a döntés: fele-fele arányban, de egy új gép lesz a megoldás, melynek megrendelése már lezajlott, s jelenleg jövő hétre esedékes a szállítás. Tehát összeszámolva 60 ezer forintos csúszással kezdem majd a fizetésemet, ami tökéletesen elegendő lesz ahhoz, hogy még júniusban is megszorítsam a nadrágszíjat, így aztán minden bizonnyal a szabadságomat júliusra, valamint augusztusra fogom kérni.
A „vasparipa” felébredése
Mindig komoly gondban vagyok, amikor megkérdezik, hogy melyik évszakot is szeretem a legjobban. Ilyenkor egy másodperc alatt rögtön ezernyi kép jelenik meg előttem. Többek között milyen az, amikor a majdnem harminc fokos melegben belevetem magam a strand vizébe, vagy amikor a harmadik pulóvert veszem fel, hogy meg ne fagyjak, miközben a hóban lépkedek.
Azonban mindig azt mondom, hogy a köztes évszakok a kedvenceim még akkor is, ha a szívemhez a nyár, s a tél áll legközelebb. Sajnos mostanság igazi nyár nincs, helyette van forróság, amiben meg lehet dögleni. Fátyolos fehérben pompázó tél helyett pedig van valami enyhe latyakos „izé”. Ellenben a köztes évszakok a kedvenceim, mert ilyenkor nem fagy halálra az ember, de nem is sül meg elevenen. Így hát nagyon örültem, amikor ezen a héten végre a hőmérő hőfoka elérte a húsz fokot. Azon nyomban előkaptam a bicajomat, és megtettem az első számomra hivatalos bringázást, s bízom benne, hogy az elkövetkezendő hetekben ezt többször megtehetem. Amennyi bizonyos, hogy már a növények is jelzik, hogy bizony itt nem nagyon kell félni attól, hogy rosszabbra fordul az idő.
A hónap eleji megfázásból sikeresen kijöttem, habár nem volt egyszerű, lévén betegen mentem, ami meg is hozta a következményét. Mivel növekedett a fizetés, s ezáltal az órabér is, így már két napos hiányzás is majdnem mínusz tízezret jelent a fizetésből, így én két nap után úgy döntöttem, hogy a következő héten bemegyek. Nem nagyon volt jó döntés, mert éreztem az enyhe lázat, illetve a köhögés, és az orrfújás sem volt túl kellemes, de szerencsére nem estem vissza, s bízom benne, hogy a személyes „statisztikámat” alapul véve jó pár hónapig ez a fajta nyavalya el fog kerülni.
Ahogyan megjött a jó idő egyre inkább érzem azt, hogy nem nagyon akaródzik itthon ülni. Sajnos ez a hétköznapokban a legrosszabb dolog, amikor tisztában vagyok azzal, hogy a munka miatt nem igazán lesz programom miután lehúztam a műszakomat. Ez legjobban a délutános beosztásokra jellemző, mert sajnos mire hazaérek a többség már otthon készülődik a vacsorához, s a lefekvéshez. Azonban eldöntöttem, hogy kicsit felturbózva a bringámat munka után jó pár kilométert magam mögött hagyok ahhoz, hogy este ne eléggé fáradt legyek ahhoz, hogy ne hajnalig legyek fent. A fizetést nagyon várom, mert most a cafetéria átszervezés miatt három havi összegnek megfelelő bónuszt kapunk, ami mindenképpen jó dolog részemről a kiadásaim, s a számlám állapotának szemszögéből. Így aztán májustól indulhat a spórolás, hogy aztán a korábban kiszemelt dolgokat megvehessem. Amennyiben semmi nem jön közbe, természetesen.