Kategória: Helyzetjelentés

Hello HD!

Kecskenyál

Körülbelül másfél éve fordult meg a fejemben, hogy ideje lenne a régi analóg tévém helyett újat venni. Kezdetben hasonló típusban gondoltam, de végül úgy gondoltam, ha lesz rá anyagi keretem akkor egy LCD tévét választok helyette, s emellett is kizárólag olyan típust, amelyik rendelkezik a Full HD felbontással.
Ez a szép igény sajnos sokáig csak vágy maradt, ugyanis tanulói státuszomból kiindulva anyagi jövedelmem egyenesen arányos volt a nullával, valamint szülők részéről ez eléggé drága mulatság lett volna. Decemberi munkám sajnos rajtam kívülálló okok miatt nem bizonyult hosszútávúnak, így az akkori fizetésemet a PC-m fejlesztésére szántam, ami mai napig elég okos döntésnek bizonyult. Szerencsére azonban alig két hónapnyi sikertelen álláskeresés után sikerült egy időre elhelyezkedtem, így végre májusban megvehettem a 32LD350 típusú Full HD LG készüléket.

A készülék remek vételnek bizonyult már a funkciói alapján. Ráadásul egy HDMI-DVI kimenettel rendelkezik kizárólag számítógépes kapcsolatra, amely egy fillérekért megvásárolható kábellel simán kapcsolat teremthető a két eszköz között.
Azonban tv vásárlás előtt nem voltam eléggé körültekintő, ugyanis egyik legnagyobb technikai probléma, hogy a korábban letöltött SD és DVD minőségű filmek, sorozatok sajnos élvezhetetlenül életlenek és elmosódott képet produkáltak. Kivétel ez alól pár eredeti DVD bizonyult, de sajnos ezen DVD-k száma horrorisztikusan kicsi a gyűjteményemhez képest. Tehát kénytelen voltam kedvenc filmjeimet ismételten lerántani HD-ben – már amelyiknek van HD változata -. Ami eléggé neccesnek bizonyult, ugyanis az 500 gigás háttértárolónak használt merevlemez bizony eléggé karcsúnak bizonyult.  Még januárban írtam arról, hogy mennyire jó vásárnak bizonyult a kicsike, főleg annak tekintetében, hogy pár száz forint különbség volt csak kisebbik tárolókapacitással bíró „testvéreihez” képest. Viszont szembe kellett néznem, hogy egy minőségi HD film mkv formátumban minimum 4 gigától kezdődik, s a film hosszától, felbontásától (mert ugye minél nagyobb a formátum felbontása az film formátumának annál jobb a képminőség is) függ, hogy körülbelül mennyi a maximális fájlméret. Nyilván érintetlen Blu-ray rippektől teljesen elhatárolódom (melynek alsó határa minimum 20 giga), viszont a kedvenc filmjeimet mindenképp be akartam szerezni 1080p (Full HD) formában. A kevésbé kedvencek meg elégségesek voltak 720p (HD) verzióban. Így hát ismét merevlemez vásárlásra adtam a fejem, hogy az operációs rendszerre és játékokra szánt 320 gigás és a programokra, HD sorozatokra használt 500 gigás merevlemez mellé beszerezzek egy harmadikat, amit kizárólag HD filmek tárolására szánnék. Nos, az összeg ismét rendelkezésemre állt, így megint csak értelmetlen spórolás lett volna, ha a kisebbik tárolókapacitással rendelkező merevlemezt vásároltam volna meg. Ugyanis szintén pár száz forint különbség volt az 1 terrás és az 1,5 terrás merevlemez között. Természetesen, ha operációs rendszert akartam volna futtatni az új merevlemezemen ésszerűbb döntés lett volna a kisebb tárolókapacitású merevlemez mellett döntenem, de kizárólag háttértárolónak szántam az új merevlemezt, így az utóbbi bizonyult okosabb döntésnek. Így persze azonnal elkezdtem beszerválni az összes létező olyan filmet HD-ban, ami tetszett. És itt a jelenlegi állapot (klikkre növekszik a kép!):

Eddig Death At The Funeral a legkisebb fájlméretű film a maga sima HD (720p) felbontásával és 4,03 gigájával. A legnagyobb fájlméretű film pedig az Avatar a maga Full HD (1080p) felbontásával és 24 gigájával (!)

Aki mindenképp úgy dönt, hogy beszerez egy ilyen tévét előtte mindenképp mérlegelnie kell, hogy miként és hogyan szerzi be a HD tartalmakat. Részemről egyelőre csak letöltött formában érdekelnek ezek a filmek, ugyanis még egy olyan nagyságú gyűjteményt, mint amivel rendelkezek DVD-kel nem vagyok hajlandó kiépíteni Blu-ray formában. Ugyan feltehetően idővel minden bizonnyal beszerzek egy Blu-ray írót és a tömörített mkv-t tökéletesen lejátszani tudó asztali Blu-ray írót, de filmeket kék adathordozón csak igazán húzós címeket leszek hajlandó megvásárolni.

Nem jött össze…

Kecskenyál

Az elmúlt három hónapban igazából leginkább csak facebook-on töltöttem az időmet, s nagyon másra nem is nagyon jutott, vagy nem is nagyon volt kedvem időt szakítani. Pont ez a helyzet volt a bloggal is, hisz nem sok kedvem volt leülni, s újabb bejegyzéseket írogatni. Legfőképp ez annak volt köszönhető, hogy alig másfél hónap után ismételten sikerült jóformán az év elején munkát találnom, s jelentősen ez eléggé kitöltötte az időmet. Főleg úgy, hogy jól is éreztem magam ott, így hazajövet már a betervezett menetrend volt. Így rengeteg dolog elhanyagolásra került részemről, amit viszont be kell hoznom, de sürgősen.

Elsősorban örömteli hír volt az, hogy több, mint másfél hónapos munka után szép summa ütötte a markomat április elején. Akkori kolléganőm tanácsát sajnos nem fogadtam meg (amit így utólag bánok, mert sokkal jobban gazdálkodhattam volna a pénzzel, továbbá sokkal több mindent tudtam volna megvenni…), így elsősorban telefon mellett sok mást is megvettem, így gyakorlatilag a betervezett tévé vásárlás el is lett csúsztatva egy hónappal. Azt már korábbi bejegyzésben is taglaltam, hogy bizony munkahelyen az anyagiakkal koránt sincs minden rendben, hisz egy kereskedelmi egységnél fontos, hogy legyen bevétel, hisz nem csak a dolgozók munkabérét kell kitermelni, hanem bizony a bérleti díjat, és a hozzá tartozó költségeket. Nos ennek szépen meg is lett az eredménye ugyanis, mint ahogyan már boncolgattuk akkori kolléganőimmel a témát bizony április végén szépen megkaptam a képemben műszak végén, hogy attól a naptól kezdve alkalmazotti státuszom két hónap után felmondásra kerül. Az ok pedig egyszerű: a kereskedelmi egység anyagi gondokkal küzd, s nem képes ennyi alkalmazottat fenntartani. Kolléganőm már akkor mondta, hogy figyeljem meg nem adnak az egésznek alig egy hónapot, s ők is követnek majd engem. Nos ez abban a helyzetben nem vigasztalt.

A főnök elég rendesen volt, bár épp ez volt a veszte is. Ugyan soha nem használtuk ki, de azért nem sok esze volt neki se, hogy egy friss vállalkozást egyből csődbe is juttasson. Természetesen hazaértem, s amint becsukódott a kapu mögöttem bizony eltört a mécses. S onnantól pedig csak azért aggódtam, hogy a fizetésem kézhez kapjam. Így rákövetkező héten szépen bementem, s úgy terveztem már pedig nekem kell a tévé vigaszként,  s ha kell az asztalra csapok, hogy még azon a héten kézhez kapjam a fizetést. Azonban a főnök közölte, hogy két nap múlva meg is kapom, csak döntsem el, hogy hogyan: készpénzben, vagy bankkártyán. Természetesen előbbit választottam. Majd ahogyan megbeszéltük szépen meg is kaptam a fizetést. Így nem volt más, mint hazajönni, és szépen megrendelni a tévét, s a hozzá tartozó kábeleket, hisz többet kaptam kézhez, mint reméltem. Délután tájékán rendeltem meg a tévét, s már másnap reggel meg is érkezett. Tökéletesen sikerült összekötnöm a géppel. Arról nem is beszélve, hogy tudásilag többet kaptam, mint amit vártam, s teljesen meg vagyok elégedve vele. Azonban egyetlen negatívumot tudok igazán kiemelni, az pedig az, hogy bizony korábban letöltött nem HD tartalmak szinte élvezhetetlenek rajta, valamint a márciusban vásárolt DVD lejátszó, ami elvileg felkonvertál mindent HD minőségre, felbontásra hát finoman fejezzem ki magam… sz@rt se ér. Ami ugye azért is gáz, mert ugye ahhoz, hogy a HD tartalmakat normálisan ki lehessen írni lemezre, valamint lejátszón lehessen nézni ahhoz egy mkv fájlokat is kezelő Blu-Ray lejátszóra lenne szükség, tehát ahogy anyagiak engedik a DVD lejátszó röppen a kukába… Bár hozzáteszem a DVD lejátszó megvételére elsősorban anyám beszélt rá.

Igazából többet vártam volna a tévétől „érzelmi” alapon, ugyanis egész pontosan két napig sikerült elterelni a figyelmemet arról, hogy bizony jelen pillanatban munkanélküli vagyok, s bizony nem lesz olyan könnyű újabb állást találni, ha az ember hamvas hátsója alá nem tolnak egyet szülők, rokonok, barátok. Így végül sikerült egész pontosan két hét alatt olyan szintre jutnom, mint tavaly négy hónap alatt. Azért ez nem kis teljesítmény!
Természetesen azóta volt összeütközésem egy-két emberrel emiatt. Persze nem kell mondanom olyanokról van szó, akik soha életükben nem voltak munkanélküliek, vagy pedig protekció által sikerült újat találni. Idiótábbnál idiótább tanácsok, jó pár beszólás és persze végül pedig maradt a vita, s részemről a teljesen jogos sértődés.  Az ember természetesen felkapja a vizet, ha éppenséggel igyekszik. Önéletrajzokat küld szét, telefonálgat, személyesen is megjelenik az adott helyen, s valahogy mindig akad olyan valaki, aki szerint ez kevés, vagy éppenséggel nem teljesen igaz. Ilyenkor örültem, hogy ezek virtuálisan illetve telefonban hangzottak el, mert minden bizonnyal, ha valaki ezeket a mondatokat élőben röppenti meg felém nem biztos, hogy nem ismerkedett volna – egyébként nem túl vonzó – tenyeremmel, öklömmel ami a másik arcán landolt volna. És persze igaza volt a volt kolléganőmnek: e hónap végén ők is repültek…

Egy hónapja itthon üldögélek. Azóta több kevesebb sikerrel sikerült elfoglalnom magam. Egyelőre igyekszem pótolni az elmaradásom, ami van sorozatok terén (ami hihetetlen mennyiségű), és persze igyekszem tesztelni a tévémet. Egyelőre kevés sikerrel. Természetesen pedig reménykedem, hogy legrosszabb esetben is csak még egy hónapot kell itthon ücsörögni…

Meg kell tanulni spórolni!!!

Kecskenyál

Decemberi munkám után körülbelül majdnem másfél hónap telt el álláskereséssel, mire találtam magamnak február közepén. A munka meg is kezdődött február végén és azóta is tart, aminek nagyon örülök. Habár már mutatkoznak jelei, hogy a jelenlegi munkahelyem anyagi háttere nem túl fényes, s ezen nekünk, mint dolgozóknak kellene változtatni, azonban kevés olyan jogokkal rendelkezünk, amellyel ez kivitelezhető lenne.
A lényeg persze az, hogy ezen anyagi oldal miatt sajnos az a pár nap februárban nem került kifizetésre. Ebből kiindulva sajnos elkezdtünk remegni, hogy talán a márciusi hónap sem lesz kifizetve. Azonban pénteken megjött a csodás megváltás, azaz szépen kézhez kaptam azt a bért, ami már megilletett! Ebből kiindulva másnapra a fizetésem egynegyede maradt meg, hisz az elmúlt hónapokban sok mindenből kifutottam, így sok mindent kellett pótolni. Legfőképpen az új telefonomnak örülök, habár még jelentős összeg maradt, de azt már csak vész esetére tartom, de annak is nagyobb hányadát a következő fizetés kiegészítésére tartogatom, hogy megvehessem az új tévémet, amit kiszemeltem.

Egyelőre minden oké, bár a szabadidőm jelentősen megcsappant. Főleg sorozatok bánják, amiket most kellene elkezdeni pótolni, hisz vészesen közeleg a május, amikor is megindulnak az évadfinálék, s bizony tornyosulnak a megtekintetlen epizódok főleg úgy, hogy akad olyan sorozat, amiben idén még bele sem kezdtem!

 

A „fronton” minden oké!

Kecskenyál

Körülbelül alig egy hónapja adtam hírt magamról minden tekintetben. Sikeresen találtam magamnak munkát, ami minőségileg veri a decemberit, hisz a főnök rendkívül jó fej, a munkatársakkal is kijövök, kivéve természetesen azokat a perceket, amikor az én kapcsolatom kerül górcső alá, s különböző válogatott idiótaságokat vágnak be. Egyébként teljes egészében más, mint a decemberi volt, hisz a fizetés sokkal nagyobb továbbá a körülmények is kedvezőek. Már már annyira, hogy már pofátlanság lenne ezért fizetni is!

Ami viszont pozitívum mindenképp, hogy a fizetésemből jövő hónapban minden bizonnyal meg tudom venni a Full HD LCD tévémet amit kinéztem. Már most elkezdtem begyűjteni a HD tartalmakat, hogy legyen mivel tesztelni az új készüléket. Természetesen most áldom magam, hogy megvásároltam még januárban az 500 gigás merevlemezt, mely szépen telítődik HD tartalmakkal. Egyelőre persze csak az a kérdés, hogy mennyire lesz kivitelezhető minőségben a TV és a számítógép összekötése. De erre, ha minden igaz jó két hét múlva választ is kaphatok majd.

Időjárás is szerencsésen alakult múlt hétig, amikor is a hosszú hétvége kapcsán örömmel néztem elébe, hogy itt a tavasz. Kedvem jócskán letört, amikor a héten szépen rosszabbra fordult az időjárás, bár az előre jelzések szerint csak ezt a hetet kell majd kibírni ilyen körülmények között. Tél végeztével a kedvem is eléggé jóra fordult, szóval jelen pillanatban semmivel sincs problémám.

Lesz-e jobb a helyzet?

Kecskenyál

Körülbelül egy hónapja történt az utolsó életjel tőlem, melynek egyik oka leginkább az, hogy bejött a punnyadás időszaka, azaz nem igen volt mozgás itthon. Természetesen magánéletben történtek kisebb nagyobb változások, bár az pedig nem tartozik egy publikus blogra, ugyebár.

A leglényegesebb dolog eddig ugyebár az volt, hogy röpke egy hónapos munka után próbaidő lévén útilaput kaptam a talpamra, így az új évet már munka nélkül kezdtem. Természetesen részben nekem is volt benne kanalam, hogy nem sikerült, mert keményen belesz@rtam két hónap után, bár nagyban hozzájárult ez a munkakörülményekhez, s a hozzám való hozzáállásról is.
Cirka másfél hónap után azonban visszajelzést kaptam, így múlt héten, s egy elég érdekes állásinterjú keretein belül mutathattam meg magam. Pontosabban mutathattam volna, ha az interjúztató és egyben leendő főnök nem közölte volna már rögtön az elején, hogy neki fontos a dolgozói kinézete, s pusztán fénykép alapján hívott be minket. Így nagyon nem is tudtam mit mondani hagytam, hogy ő beszéljen. Tehát egy pozitív diszkrimináció áldozata lettem, ami részben jól esett, másfelől viszont egyből 220-ra emelte a vérnyomásomat, hisz tudni illik én nem tartom magam szépnek, viszont átlagosnak igen. Így egyből temettem is az egészet, azonban hétvégén jött a telefon, hogy a hét közepén szépen meló van, mert felvételt nyertem. Éljen!!!  Egyelőre reménykedem, hogy sokkal jobb körülmények lesznek adottak, mint eddig voltak.

Sajnos időközben többször neki kellett lendülni az általam elég nagyra dicsért Windows 7 újra telepítésének. Egyik ok az volt, hogy egy korábban letöltött, de lemezre ki nem írt változatot szerettem volna felrakni, ami sikerült is, viszont később újabb újratelepítésre volt szükség, ugyanis az én gépem volt táptalaj az itthoni összes PC merevlemezének tesztelésének, melynek tökéletes utózengése egy újratelepítés volt. Így végül az egy hónapja leírt listából nagyjából csak a Star Wars: The Force Unleashed II és a Tomb Raider Legend lett végül kipörgetve, míg a Sniper: Ghost Warrior és a Dirt 2 végérvényesen landolt a kukába.

Tesztelünk, tesztelünk és tesztelünk!

Kecskenyál

Lassan két hete „kényszerpihenőn” vagyok, tehát közelemben nem igen mozognak a dolgok.

Múlt héten sikeresen megrendeltem az új alkatrészeket a gépembe, mely gyakorlatilag pluszban 1 GB ramot, egy 2,8-as kétmagos processzort jelentett. Valamint egy sokak által dicsért, s ajánlott tápok listáján élvonalbeli FSP tápot, mely olyan halk, hogy komolyan nehéz elhinni, hogy ez működik, pedig rendelkezik egy 12 cm-es ventilátorral is (az előző 4 cm-es volt), s mégis elég halk.
Emellett sikeresen beszereztem még hangszórókat, s ajánlásra egy Gamepad-et, ami rendkívül jól működik, habár akad olyan játék, amely sajnos nem ismeri fel. Természetesen a termék adatlapján fel volt tüntetve, hogy élethű rezgéssel rendelkezik, azonban ezt nem sikerült előcsalogatni a kicsikéből. Egy éjszakám ráment, mire egy fórum hozzászólásban megtaláltam a megoldást: ugyan plug and play eszköz lévén Windows Vista és 7-es rendszerek azonnal felismerik, de mégis kell egy driver – ami ugye nincs mellékelve az olcsó gamepad-ekhez -, melynek feltelepítése után aztán mindenféle képességet előcsalogathatunk a termékből. Ezzel én is így voltam. Mivel eléggé nagy lélegzetvételű fejlesztés volt, így azonnal felpakoltam jó pár régebbi, s jó pár újabb játékot. Nagyon pozitív véleménnyel vagyok a Need For Speed Hot Pursuit 2010-ről, mely szinte élvezet irányítani Gamepad-ról. A rezgés funkciót kezdetben nem tudtam mire vélni, de ennél a játéknál hasznos funkciónak tartom. Igaz, hogy szétrezgeti a kezem (azért remélem a rezgés funkció miatt nem rövidül meg jelentősen az élettartam), de rendkívül jó dolog, amikor valaminek ütközök, vagy éppen egy éles kanyart veszek be és máris kezd rezegni, majd ütközésnél gyakorlatilag kirezeg a kezemből a gamepad. Arról nem is beszélve, hogy különböző földútra tévedésnél végig rezeg, így valamilyen szinten érzékeltetni a játék az útviszonyokat. Szép!

Emellett természetesen ki kell használni az 500 gigás merevlemezt is, melyből egyelőre csak 80 gigányi anyag pihen, melynek jelentős része sorozat ugyebár. Egyelőre azok vannak/voltak lent, amiket hetiben követek. Természetesen jó pár fog majd lemezen landolni, ha már meglesz a szükséges epizódszám, hogy teljes mértékben ki tudjak használni egy egyrétegű lemez által nyújtott adatmennyiséget. És persze még mindig vannak olyan sorozatok, melyek megtekintés után a lomtárba kerülnek…
Viszont mivel itthon vagyok jelenleg így mennyei szikra csillant meg a fejemben, hogy azon sorozatok, amikkel le vagyok maradva, vagy alapból évad végi darára tartogatom annak érdemes beszerezni az epizódjait, mint évad végén egyben letölteni és keresni működő – lehetőleg teljes sávszélességemet kihasználó – linket. Természetesen most jó nagy packot szedek (50-80 giga lazán megvan megtekintetlen epizódokból, és ehhez még hozzámegy az X-akták valamennyi megtekintetlen és letöltetlen epizódja). Aztán majd eldől, hogy melyiket mikor nézem meg. Egyelőre a sokat tologatott Smallville-nek ültem neki, melyből két évadot végeztem ki.

Meló terén egyelőre pangás van. Feltehetően az év végi és év eleji elbocsájtások miatt egyelőre szakmámba vágó munka meghirdetve két hét alatt még nem volt. Bár bevallom egyelőre még sínylődöm a decemberi hónapot, így ez valahogy nem érint érzékenyen. Egyedül persze az, hogy olyannyira felemelő érzés volt kezembe venni a fizetésem, hogy azért az hiányozni fog hónap végén főleg úgy, hogy már rögtön találtam olyan dolgokat, amit szerelnék bele a pc-mbe…

Most egy jó hónap kezdődik (?)

Kecskenyál

Próbaidő lejártával ismét visszahuppanok a hétköznapokba, amikor is itthon fogok dögleni. Tél van, röpködnek a mínuszok nekem pedig nem igen van kedvem kimenni.

Tegnap kecsesen bementem a munkahelyemre, ahol a próbaidőmet töltöttem. A szilveszter napján – és egyébként egész december hónapban – történteket kicsivel jobb színben tüntette fel az, hogy semmi kicseszést nem kaptam fizetés kapcsán, így viszonylag korrekt összeget vehettem át, melyet majdnem teljes egészében magamra költhettem.
Anyunak már korábban is panaszkodtam, hogy egyes munkába menet előtt lazán úgy érzem beszereznék egy géppuskát és lazán túlvilágra küldeném a jelenlegi kollégákat. Ebből a panaszáradatból pedig érződött, hogy ez nem az én helyem, s bizony a körülmények sem alkalmasak arra, hogy én itt hosszabb ideig maradjak. Nem fogom azt mondani, hogy nem estek rosszul ezek a dolgok, de a tapasztalt emberre gyakran érdemes figyelni. Így mikor anyu mondta, hogy ha kezembe lesz a pénzem másként fogom értékelni a dolgokat… hát másképp értékeltem a dolgokat.

Azonnal a helyi műszaki áruházba vettem az irányt, ahol beszereztem némi DVD utánpótlást, hisz hétvégén sikeresen begyűjtöttem a Star Wars előzménytrilógia valamint eredeti trilógia HD változatát. Ugyan eléggé égette a pénz a zsebemet, de erőt vettem magamon, s kizárólag az üres DVD-kre összpontosítottam. Hazaérve pedig azonnal gép elé röppentem, s megrendeltem az alkatrészeket a gépemhez, amikre hellyel-közzel már szükség volt. Szerencsém volt, hisz olyan online áruházra akadtam, ahol kicsivel olcsóbban jöttem ki, mint terveztem. Mivel több dolgot rendeltem, így igaz lett a mondás, hogy sok kicsi sokra megy. Így több mindent tudtam végül venni, mint amire pénzem lett volna, vagy pedig tervbe lett volna. Nagyon örülök például az új gamepad-nek, ami elég jó a korábbihoz képest, így eddig még olyan játékkal nem találkoztam, amelyik maradéktalanul nem működött volna együtt vele. Ugyan még szokni kell a kezelését, de bele lehet tanulni.

Az elkövetkezendő két hétben pedig kizárólag pihenni kívánok…

Hogyan váltam szellemmé…

Kecskenyál

Ismételten egy érdekes bejegyzés lesz. Főleg mindezt szilveszter éjszakáján. Bár utóbbi nem igazán izgat, hisz egy évvel ezelőtti bejegyzésben már eléggé körbejártam a témát, hogy nekem miért nem ünnep a szilveszter, s miért nem vagyok hajlandó beállni a sorba, hogy aztán birka módjára ünnepeljek egy olyan dolgot, amiben egyébként semmi ünnepelni való nincs.

A mai nap nem sok mindent terveztem. Hisz első körben fontos említeni, hogy ma ismételten munkába kellett menni még akkor is, ha az ledolgozásra kerülő munkaidő kevesebb az átlagosnál, bár nekem örökkévalóságnak tűnt főleg a műszak második fele.
Az utolsó hónap tehát munkával telt. Tényleges munkahetek alatt összesen két darab bejegyzés született (itt és itt) erről. Ennek leginkább az volt az oka, hogy eléggé elfoglalt voltam, továbbá hazaesve inkább már fáradt voltam és aludtam volna. Vegyes érzelmeim alakultak ki. Ugyanis több telephelyről lett volna szó, de végül kettő között kellett ingázni. Sajnos pont úgy alakult, hogy az egyik helyen kifejezetten rosszul éreztem magam a másikon pedig jól. A korábbi bejegyzésben részletesen leírtam, hogy mi is voltam a problémám: a kollégákkal nem sikerült úgy kijönni, ahogy kellett volna. A nők visszafogottak voltak, de valahogy éreztem, hogy nem nagyon bírnak engem. A férfiak pedig mezei szinten kulturálatlanok voltak, s örülhettem, hogy a nagy büfögések, fingások közepette nem hánynak le továbbá egyik delikvens túlzott nőimádata nem abban éri el a csúcsát, hogy esetleg házaséletét próbálja megosztani velem, vagy pedig esetleg más – általam nem tolerálható kategóriába esve – lép meg olyan dolgokat, amitől kapásból falnak mennék. Ugyan szakmába vágó munkát sikerült találnom. De mivel a szakmai képesítésem eléggé komplex, így nem terjedt ki mindenre sem a tudásom, sem a tapasztalatom. Úgy végképp, hogy ezen a téren szinte nulla tapasztalattal rendelkezem. Nagyon nem sikerült bevágódnom, s a munkától is a hajamat téptem volna. De aztán jött a megváltás: a következő telephely. Ahol azonban jól éreztem magam. Végül vissza kellett mennem a másik helyre, ahol olyan idegrohamok kerülgettek, hogy törni zúzni szerettem volna. Továbbá arról is tudomást szereztem, hogy a velem egy időben felvettek közül az egyikkel tuti, hogy nem fogom felvenni a versenyt, tehát az egész halott ügy. De mivel a próbaidőért is pénzt ígértek, így úgy voltam vele, hogy bírjam ki a próbaidő végéig.

Vártam azt, hogy mikor jön el az idő, amikor közlik az „ítéletet”, miszerint ennyi volt. És igen. Nem csalódtam, mert valóban eljött ez a pillanat. Részben az ő hibájuk is volt, hisz esélyem nem volt feljönni olyan szintre, amivel elérhetném, hogy kelljek oda. Hisz hogyan tudnék olyanoktól tanulni, akik nem csípnek, kiktől kérdezni se merek, kik szemrebbenés nélkül a képembe büfögnek vagy mellém finganak. Esetleg lazán előkapják előttem a félszemű kobrát megcsapolni fényes nappal a cég területén ahelyett, hogy ezeket az arra kijelölt illemhelyen nézőközönség nélkül végrehajtsuk? Tény és való, hogy részemről tojtam bele az egészbe, hisz pont ezért írattam ki magam pár napra az orvossal, hogy kibírjam a próbaidő végéig, mert már nem bírtam sem idegekkel, sem türelemmel azt, amit az – ex – kollégák művelnek.
Azonban engem is ledöbbentett, amit ma tapasztaltam.  A korrektség, s gerinctelenség netovábbjának tartottam a mai nap eseményeit. Első körben ugye hogyan kell közölni valakivel az elbocsátó „szép” üzenetet: természetesen félúton műszak közben! Persze a HR-s emberkének már lazán, szinte csípőből ment ez a dolog. Nem mondom, hogy nem rázott meg, mert egészen más dolog valamit tudni, s egészen más mikor ezt meg is erősítik. Viszont ezek után gyakorlatilag megszűntem létezni! Szerencsére nem volt különösebb nagyobb dolgok ma, így jó pár órát le kellett húznom úgy, hogy tudtam mi a döntés. Mert ugye hazamenni nem lehet ünnep van. Szerencsére a munkabeosztáson kívül senki nem gondolta így. Így attól a pillanattól, hogy közölve lett a dolog valahogy megszűntem létezni a pár óráig még kolléga tisztséget betöltő embereknek. Teljes döbbenet volt az, hogy észre sem vettek, s nem is foglalkoztak velem. Persze én is kerültem őket, ez tény. Aztán munkaidő végén reméltem, hogy lesz valami kisebb beszélgetés, esetleg valami mézes mázas madzag, amivel útnak indíthatnak. De semmi. Egy laza újévi köszöntővel elintéztük az egészet. És akkor vetődött fel bennem, hogy rendben. Nem tudtam azt a szintet hozni, mert nem volt meg a kellő helyzet, s hozzáállás más részéről, amivel tuti befutó lehettem volna, s továbbá én is feladtam még a kezdetek kezdetén miután megtudtam bizony vannak jobbak is nálam. De tényleg ennyi lett volna a hónap? Semmi kedvesség? Csak így egyszerűen le van rendezve a dolog én meg sunnyogjak haza?
Teljes döbbenet vette át az uralmat felettem. Az utóbbi időben kialakítottam pár kapcsolatot, így először telefont ragadtam, s hívtam fel embereket akiknek gyakorlatilag elmondtam mi is történt velem. Utána ugyanezt megtettem virtuális formában. Ugyan nem volt kedvem itthon előadni a dolgokat, így még munkaidő alatt küldtem haza egy sms-t, amiben elmondtam mi várható a jövő évre. Ekkor anyám már közölte velem, hogy ők ezt sejtették, szinte tudták. Hisz dolgozott már ismerős ennél a cégnél, másrészt a panaszáradatomból is gondolták, hogy ennyi lesz. Továbbá itt voltak az ünnepek, s biztos jól jöttek a plusz kezek, hisz egyetlen egy pozícióra miért vennének fel több embert próbaidőre, hogy aztán több telephelyen legyenek?  Persze az elszámolás még hátra van. Szóval nem tudom mennyi lesz a tényleges pénz, amit a kezemhez kapok, vagy mikor kapok. Mert a döntés gondolom előbb megvolt, szóval nem értem miért nem lehetett a juttatást már előkészíteni. Mondjuk, ha ünnepelném a szilveszter minden bizonnyal elittam volna egy éjszaka alatt…

A következő hétben pihenni tervezek. Munkakeresés most felfüggesztve egy időre, mert ez az egy hónap – főleg a lezárás – megviselt. Azért kicsit megnyugtató volt a neten kutakodva rájönni arra, hogy bizony lehetett volna rosszabb is, s én még jól is jártam.

Pofátlan lennék-e?

Kecskenyál

Körülbelül két hete nem volt bejegyzés a blogban. Ami leginkább két dolognak köszönhető: az egyik maga a munkám, hisz még a próbaidőt töltöm. A másik pedig az, hogy körülbelül egy hete egy hatalmas technikai gubanc kerekedett a jelenlegi tárhelyen, s eléggé nagy leállás volt… De nézzük a lényegesebb dolgokat…

Legutóbbi bejegyzésben a jelenlegi munkahelyemről írtam kicsit. Tömören amit eddig tudni kell: viszonylag nagy cég, mely több telephellyel rendelkezik. Így megengedhetik maguknak, hogy több embert vegyenek fel próbaidőre. Így történt az esetemben. Egy hónap próbaidő, de minden héten más helyen kell lenni, s elvégezni az adott – szinte ugyanazt – a feladatot.
Az első hetem borzalmas volt, de ezt itt ki is fejtettem bővebben, hogy miért.  Eléggé feszült voltam emiatt, ami első héten történt. Végül így kötöttem ki a második telephelyen, ahol közölték velem, hogy nem lesz harmadik és negyedik telephely, ahová menni kell, hanem szépen harmadik héten visszamegyek oda, ahol kezdtem, s az utolsó héten pedig jövök ide vissza. Elég sokan dolgoznak itt, de érdekes módon mindenki kulturáltan viselkedett, s nagyobb probléma esetén se ugrott senki a nyaki ütőeremnek. Szó szerint le voltam döbbenve, hogy mennyire jól érzem ott magam, s mennyire hamar eltelik az a nem kevés munkaidő. Mit ne mondjak fantasztikus volt! Ráadásul sikerült azt is megtudnom, hogy elméletileg pont ide keresnek embert. Mondom ez nagyon jó lesz. Elég sokat is fejlődtem, tanultam ez idő alatt. Mit ne mondjak eléggé elégedett voltam magammal. Majd viszont jött a fekete leves: az álom munkahely után visszamenni a „majmok” közé.

Már hétfőn ahogy fordultam be az utcába már a rosszullét kerülgetett. Egyszerűen nem akartam bemenni, nem akartam elhinni, hogy már megint itt vagyok. De kénytelen voltam összeszorítani a fogam. A férfi, akiről meséltem őt elneveztem egyszerűen „Perverz„-nek, mert normális ember így nem viselkedik, ez már egészen bizonyos. Nem kell mondanom, hogy aznap ismételten sikerült kihoznia a béketűrésből a női nemi szervekről folytatott beszédtémájával, amitől nem tudtam szabadulni se, hisz ha ott hagytam akkor gyakorlatilag jött utánam! Na mondom fantasztikus, hogy ilyen idiótákkal vagyok körülvéve.
A főnök is kimutatta a „foga fehérjét”. Olyan laza, mint a három perces kutyafos… és kb. annyi IQ-val is rendelkezik. Példának okáért árumozgató gépre (amit épp én kezeltem) lazán ráugrott (!), átment (!!) rajta ezzel eléggé balesetveszélyes dolgot művelve, hisz elég lett volna, hogy elveszítse az egyensúlyát, s bizony lazán eldőlhetett volna jobbra, balra, előre, hátra… aztán meg jajjgathatott volna napestig. De hát akinek nincs esze, attól mit is várhatnánk. Ez még nem volt elég, ugyanis kb. három centivel álltam tőle, amikor egy közel négy tónuson megszólaló büffentést engedett ki a száját bele a fülembe. Kultúra olyan mértékben csapta ki a biztosítékot nála, hogy szerintem arra szavak nincsenek. Természetesen elegem volt már az egész csürhéből – egy embert kivéve, de az meg nem sok vizet zavart -, s bizony másnap már nem bírtam a stresszt: feladtam az egészet. Elvonultam, s készen álltam arra, hogy bizony két dolog történjen: lazán elbőgjem magam és hazaviharozzak, vagy pedig „férfiasan” lekeverjek a főnöknek egyet majd pedig dührohamot kapva szétverjem az egész kócerájt. Végül az egészből annyi lett, hogy a hét hátralévő részét (kivéve az utolsó munkanapot) szépen „betegen” otthon töltöttem, ugyanis a „lesz@rok már mindent és mindenkit” hangulat nem jött át az ott dolgozóknak, hanem azt gondolták, hogy most fogok ott helyben meghalni olyan beteg vagyok… Mivel ez a héten mentem vissza a normálisok közé, így még jól is jött ki a lépés, mert a próbaidőt végig csináltam, pénzt is kapok.

Az ünnep viszonylag kellemesen telt. Nagy öröm volt megszabadulni az idiótáktól, s eléggé pihentem vágtam neki az utolsó hétnek. Utána pedig majd elválik, hogy mennyire lesz sikeres ez az egész.

Kifizetődő-e a kulturáltság?

Kecskenyál

Egy teljes ledolgozott hét után vegyes érzelmeim vannak a jelenlegi – egyelőre próbaidőszakomat töltő – munkahelyemről.

Maga a munka, munkahely és annak megközelítése nem rossz. Ellenben a körülmények már nem annyira.
Ugyebár több helyre lettem beosztva. Minden héten más és más helyszínen végzem el az épp aktuális – hellyel-közzel ugyanazt a – feladatot. Hétfőn szépen bementem a központba, ahol megtudtam hova kell mennem, s kit kell keresnem. Kezdetben nem is volt probléma. A vezető viszonylag korrektnek tűnt csak úgy, mint a kedves felesége. A mellém beosztott kollégával sem volt probléma. Kezdetben.

Négy óra elteltével már húztam a számat. Először is a központból lejöttek, hogy hát kellenek még papírok, meg el kellene menni máshova is, hogy normálisan be legyek jelentve. Ekkor kicsit azért elkapott a méreg, hogy miért nem lehetett ezt már múlt héten közölni és elintézni? Túlléptem rajta, látszólag. Ekkor a kedves munkatársamnak bontakozott ki a számomra nem túl  tolerálható személyisége. Korábbi bejegyzésben már ecseteltem, hogy mi az a fajta viselkedés, ami egyrészről zavarba lehet hozni, másrészről pedig fel lehet idegesíteni.
Mindenkinek van emésztőrendszere illetve szexualitása. Nos én valahogy egyikre se vagyok kíváncsi, s ez nem is képezi részemről beszédtéma tárgyát, hisz számomra ez teljesen a privát szférába tartozik. Azon ritka emberek közé tartozom, aki olyan dolgot vár el mástól, amit önmaga is betart továbbá olyan dolgokat nem mond, tesz amit mástól nem tud tolerálni. Ebből kiindulva alig két óra telt el amíg ott tartózkodtam, s a mellém beosztott kolléga – akinek feladata a tanítás lett volna – egy eléggé hosszú, s meglehetősen mély tónusú hangon tudatta velem, hogy bizony ő neki remekül működik a bélrendszere, ha épp galambröptetésről van szó. Én nem mondtam semmit bevágtam a pókerarcot, mintha nem is hallottam volna semmit, nem is történt volna semmi. Azért ilyennek ismerősi körben is ritkán vagyok tanúja, de ha igen abból sem csinálok problémát évek óta tartó ismeretség után. Hisz szentül igaz, hogy a barátságot csak egy közös hányás vagy galambröptetés pecsételheti meg úgy igazán – már ami a férfi – férfi barátságot illeti -. De részemről alig két órás friss ismeretség után csak úgy – nem mellesleg előre megfontolt szándékkal – lazaság címén más mellett fingani… hát iszonyú paraszt viselkedésnek tartom.  Ezt viszont alig egy óra múlva sikerült egy elég mélyről feljövő körülbelül hat tónuson megszólaló büfögéssel megfejelni.

Az ember azt gondolná ennél rosszabb nem lehet. De! Egy csöppet szánalmasnak éreztem egy tőlem tíz évvel – nem mellesleg házas és kisgyermekes – idősebb családapa hosszas beszédét (ódáit) a falra ragasztott meztelen nős poszterek láttán, melyből kiindulva a női nemi szerv volt a téma. Nem tudom melyik volt sokkolóbb, hogy ez a momentum óránként visszatért, s akár negyed vagy fél óráig képezte beszédtémája tárgyát miközben fel sem tűnt neki némaságba borult személyem vagy pedig az, amikor is elhangzott tőle az a mondat, mely konkrétan arra utalt, hogy bizony előfordult, hogy aki beszélgetőpartnere volt ebben (főleg nő) az bizony el tudta nála érni, hogy olyannyira kizökkentse a munkából, hogy hibát hibára halmozzon.
Az a fajta ember vagyok, aki szereti kimondani amit gondol. Így, ha ez nem sikerül azaz kénytelen vagyok tűrni előjön az a fajta érzés, hogy legszívesebben otthagynék mindent és eljönnek, vagy pedig az adott pillanatban sírva fakadnék. Ez történt nem sokkal munkaidő végeztével, amikor az egyik női vásárlóról olyan megjegyzést tett, amitől képtelen voltam elvonatkoztatni, s bizony megállapítani, hogy ez az ember nem normális, ha ilyet mond, mert ilyen nem létezik abban egészen biztos vagyok! Másnap meglepő módon sikerült még egy lapáttal rápakolni erre. Ekkor kifejezetten átmentem vizuális síkra, s elképzeltem ahogyan különböző módon küldöm át a másvilágra. Lévén, hogy próbaidő ez, így úgy éreztem nem engedhetem meg, hogy szépen elmondjam neki, hogy az én értékrendem szerint egy családapa így nem viselkedhet. Nem baj, szégyelltem magam helyette is. De feltehetően szerda este kielégíthette igényeit, mert meglehetően normálisabb volt csütörtök, péntek fele. Pedig kedden este megfogadtam, hogy bizony bosszút állok rajta. Persze ebből nem lett semmi. De minden bizonnyal még fogok vele dolgozni, de esküszöm, ha addig élek is saját térfelén fogom földbe döngölni, aztán Isten bizony mehet a mellékhelyiségre, hogy a jobb kezétől kérjen segítséget. Aztán pedig megtanulhatja, hogy mi való egy munkahelyre és mi nem.

A főnökömről se tudok sok jót mondani. A fenti ürgétől eltekintve mindenki – kivéve a fenti delikvenst –  ember feletti teljesítményt vár el tőlem, holott ők közölték is velem, hogy ők se egyik napról a másikra tanultak bele ebbe a dologba. Szép. Ugyan heves megjegyzést, lecseszést nem kaptam, viszont az építő jellegű kritikai megjegyzések hangneme erősen kifogásolható volt. Kedden már javában énekeltem itthon a Köcsög a főnököm című dalt. Ugyanis egy nappal előtte derült ki, hogy bizony másnap bizonyos papírokat el kell rendeznem. Mivel nem szerettem volna órákat eljönni, ezért bicajjal mentem. Persze tudtam, hogy rossz idő lesz. De rendesen megáztam. És persze indulás előtt negyed órával szólt, hogy ő úgy döntött elvisz. És ezért áztam én meg aznap reggel.
Csütörtökön már örültem, hisz ő szabadnapját töltötte. Ráadásul jött a felesége is. Nagyon örültem neki, mert pozitív kép alakult ki róla bennem. Tévedtem. Aztán valahogy legszívesebben megfogtam volna a haját, belemártottam volna a vízbe és feltöröltem volna az egész helyiséget vele. Komolyan az idegroham kerülgetett, hogy miért várják el tőlem, hogy egy hét után minden csípőből menjen, amikor ők is elismerték, hogy nekik is kellett majd egy hónap, hogy megtanulják a dolgokat.  Pfff… komoly hangulatingadozásaim voltak. Többször legszívesebben elbőgtem volna magam, ami leginkább abból fakadt, hogy legszívesebben elküldtem volna mindenkit az édes anyukájába, de mivel próbaidő én pedig kulturált vagyok ezért visszafogtam magam, pedig Isten bizony megérdemeltek volna tőlem jó pár csípős megjegyzést. És vicc az egészben, hogy a paraszt kollégám volt hozzám a legrendesebb.

Ezen felül olyan jó kis időbeosztás van, hogy naponta maximum két órát tudok magamra fordítani. Így gyakorlatilag semmire nem maradt időm. Így minden tolódott/tolódik hétvégére. Egyelőre nehezen tudom beosztani azt időt, bár igyekszem pihenni. Bár úgy, hogy közben eléggé felpörgetnek… nem könnyű.
Mindenesetre annak örülök, hogy az esőzést felváltották a mínuszok és a havazás, mert így legalább nem tudok elázni.