Kategória: Helyzetjelentés

Nyár van (?)

Kecskenyál

Legalábbis elvileg. Gyakorlatilag pedig a pulcsi, vastagzokni erőteljesen befigyel. Ha ez persze nem lenne elég, akkor egész májusban rossz idő volt, alig volt nap, amikor tulajdonképpen nem esett volna az eső. Az eső még annyira nem is zavart volna, ha éppenséggel nem lettem volna itthon vizsgaidőszak miatt (ugye a felkészülési szünet) így ennek köszönhetően beszorultam a négy fal közé. Ami extra röhej, hogy lemaradtam a sorozatokkal, filmekkel, sőt akad olyan játék, amivel még behatóan nem is foglalkoztam. Szóval akár fogalmazhatunk úgy is, hogy a szabadidőmet sikerült sikeresen elpazarolnom.
Természetesen a suliba való bejárást a minimumra csökkentettem, ami azt jelenti, hogy pár órára mentem be, ami egyébként csak az „ajánlott” címkét viselte, nem pedig a „kötelezőt”. Mint fent említettem, vizsgaszünet. Az más kérdés, hogy nem tanultam magam agyonra, nem is tervezem. Hisz a nyelv tételem egy kaptafára mennek, ott lényegében elég egészben a tételek 20%-át megtanulni, majd pedig mehetnek a szavak, és máris kész tételekkel dolgozhatok. Másrészt ugyan nem jutottam el a nyelvvizsgáig – leginkább anyagi okok miatt -, de nyelvtudásom az átlagtól nagyobb, így tudok improvizálni is, ha a helyzet úgy hozza. Bár kétlem, hogy szükségszerű lenne. A magyar nyelvű tételekben sem kívánok elmélyedni nagyon mélyen. Több olyan tananyag van, amit józan ésszel, egyszeri elolvasással is elegendő magamévá tennem, erre jó példa, hogy a gyakorlati tantárgyból végig jelesre feleltem egyszeri elolvasás után is. Természetesen nem tagadhatom le, hogy befigyel egy enyhe önbizalom is, hogy vizsga előtt így merek „felkészülni”. De eddig ezzel a technikával nem volt probléma. És persze azt hozzá kell tennem, hogy az egyik vizsgarész elég jól sikerült. Így három részből kettő már a zsebemben van, a harmadik még kérdéses, mivel nem tudom az eredményt. De elvileg a leggyengébb tanuló (aki a próbateszten többször elvérzett) átment, s mivel én segítettem a legtöbbet, így elvileg nekem is a zsebemben van az a vizsga.

Mint már fentebb említettem, az eső elmosta szinte az összes szabadtéri programomat. Elvileg megkezdődött a nyár, de valahogy az egész olyan ősziesen hat. Mert, hát nagyjából az van. Nem mondom, hogy nem baj, de valahogy jobban örültem volna egy langyos szellőnek, mint szakadó esőnek. Ennek köszönhetően pedig sikeresen itthon ragadtam.
Inkább zenehallgatással ment el minden időm, meg ugye a böngészéssel is. Szóval hellyel-közzel, de sikerült haladnom pár dologgal, habár még így is le vagyok maradva teljesen. Filmek terén már március óta itt pihen a két Tomb Raider film microHD verziója, de még nem ütöttem bele az orrom. De itt van még az Avatar 720p-s változata, szintén megtekintetlenül. Sorozatok terén hátra van még a Cougar Town és a Fringe aktuális évada, melyek már rég a merevlemezemen pihennek. Ami nyárra marad (azaz vizsga után, és jó pár kiírott DVD után) a Grey’s Anatomy és a Private Practice idei évada. Mindkettőt egy-egy epizód után tettem el későbbre. Amiket sikerült végignéznem az a How I Met Your Mother, The Big Bang Theory, Chuck és a The Vampire Diaries volt (írás lesz róla, mindenképp). Természetesen előkaptam korábbi játékokat is, mint a Tomb Raider: Underworld vagy a Prince Of Persia sorozat, habár a harmadik epizódot nem tudom, hogyan fogom szóra bírni, hisz az egyik összetevője nagyon nem kompatibilis Windows 7-el. Na meg van itt egy Metro 2033 és Batman Arkham Asylum. Látjuk, hogy hogyan alakul majd a dolog.

Vizsga után…

Kecskenyál

Miért? Miért kell minden vizsga után úgy padlóra kerülnöm, hogy utána napokig keresem önmagam???
Nyilván költői kérdés volt, hisz igenis érdekel az, hogy egy adott vizsga, hogy sikerül. Félévkor is lazán padlóra küldtem magam, majd az utolsó hétben halálra tanultam magam, hogy sikerüljön. Jelzem, sikerült. A legjobb eredményt értem el. Örültem neki. Viszont az idei, májusi vizsga sokkal keményebb diónak bizonyult, mint hittem. Első körben volt olyan része, ami eddig nem ment, így azt nagyon be kellett gyakorolni. Köszönhetően az előző hetes megfázásnak, és múlt heti depressziós időszaknak – aminek egy részéért felelős a hirtelen beköszöntött hideg időjárás, s ebből következő itthon üldögélés –  köszönhetően keveset tudtam foglalkozni a tanulással.
Ennek ellenére, amit átnéztem az ment, amiben pedig biztos voltam tudásilag, az nem ment. Meglepő volt számomra, majd ledöbbentem, s igyekeztem a legtöbbet kihozni a dologból. Tudom, vigasztalni kellene, hogy nekem ment a legjobban, de a vizsga 50%-át teljesíteni kell ahhoz, hogy átmenjek belőle. Persze a tanárok mondták, hogy a számviteli részből lesz több is, abból kettőt jól megcsinálunk, megvan a bűvös 50%. A nagy francokat! Idegesen léptem ki a teremből, ugyanis a beígért 4-5 számviteli feladat helyet volt 2-2, s hiába lett hibátlan, így önmagukban 30-35 pontot (30-35%-ot érnek). Remek! És akkor a mellé lévő kérdések olyanok voltak, hogy azt hittem lemegyek hídba. Persze én voltam az okos a többiek közül, szóval valóban csak magamra számíthattam. A lényeg egy: ha bukok, bukik a többi is, ami egy egész osztályt jelent. Tudom, hisz én segítettem nekik – már amennyit tudtam -.

A vizsga miatti idegeskedésnek köszönhetően pár óránál többet nem tudtam aludni egy huzamban, így ennek köszönhetően olyan szépen felborult az alvási ritmusom, hogy érdekes lesz visszaállítani. Éjszaka fent vagyok, napközben alszok, s hiába próbálom visszaállítani a ritmusom, egyszerűen nem megy. És ez idegesít, de nagyon.
Próbálom magam kikapcsolni az itthon töltött időben, s csak jövő héten ülök neki a szóbeli tételeknek. Egyelőre – rossz idő függvényében – marad a PC és a sorozat illetve filmnézés. Már több hónapja van betervezve a Tomb Raider filmek HD verzióban való megtekintése, de itt van az Avatar és a Transformers 2 HD-ben, valamint jó pár félbe hagyott, év közben parkolópályára tett sorozat is. Persze áldoztam a szórakozás oltárán is, hiszen kipörgettem a Star Wars: The Force Unleashed-et másodjára, majd neki estem ismét a Tomb Raider: Underworld-nek, illetve új játékként kipróbáltam a Metro 2033 posztapokaliptikus játékot.

Jövő hét is zsúfolt lesz. Egyelőre reménykedek, hogy sikerült a vizsgám (mert mégiscsak mindent megtettem azért, hogy sikerüljön).

Amikor megáll az ész…

Kecskenyál

Jóformán majd egy hónap telt el, hogy bejegyzés született volna. Ennek egyik oka, hogy más webes tevékenykedésem szabadidőm egy részét foglalta le, így már nem volt kedvem bejegyzéseket írni, másfelől pedig van egy intézmény (továbbiakban nevezzük csak sulinak), ahol le kellett húzni az utolsó két hetet…

Nem mondom, hogy fényes eredmények születtek így év végén. Nem mondom azt, hogy megtettem minden azért, hogy rendkívül jó eredményeim legyenek, de úgy vélem azért lehetett volna jobb is. Ezt inkább összehasonlítási alapként mondom, mert igenis zavar az, hogy egy pár emberke lekörözött. Mondhatnánk, hogy mezei irigységről van szó, de jelen esetben inkább csak pofátlanságról beszélhetünk.
Ez alatt leginkább azt értem, hogy én is le tudtam volna úgy zavarni az évet, hogy havonta/kéthavonta egy teljes hetet lezavarok, hogy meglegyenek a dolgozataim, s utána menjek a világnak. Nem, én nem így tettem, hanem többször is bementem, azaz „jó kisfiú” voltam. Ezzel szemben, aki – magyarul mondva – sz@rt az egészbe néha sokkal jobb eredményt ért el, mint én. Azzal semmi baj nem lenne, ha ezt egyedül a tudásának köszönhette volna, de felbosszantott a mindenféle segédeszköz használata, majd pedig az a bizonyos pillantás, hogy „én jobb vagyok!”. Csak a kérdés az, hogy mihez képest. Persze nem panaszkodhatok, mert értek pozitív meglepetések is. Azért hozzáteszem, hogy voltak kínos pillanatai is a delikvens „egyedeknek” is, melyből én lazán vágtam ki magam. De valahol akkor is igazságtalannak érzem az évzárást, habár azzal jó páran tisztában vagyunk, hogy csak azért van a többinek szerencséjük, hogy a vizsgának stabil létszáma legyen.

Miután sikerült „túlélni” a nagy feleléseket, úgy döntöttem, hogy emelt fővel vágok neki az utolsó hétnek. Miért is emelt fővel? Pont azért, amiért érettségi előtt nem: felvállaltam olyan dolgot, amit annak idején nem, s éltem a meglepetés erejével. A ballagásról van szó. Ugyanis részemről egy felesleges rongyrázás, ami annyit nem ér, mint a cipőm sarkára ragadt kutyasz@r. És tapasztalatból beszélek, mert bizony volt már nekem, és pofára estem, mert többet vártam.
Szóval nekem az ilyen rendezvényekből egyetlen egy is elég, hogy el tudjam dönteni, akarok-e több ilyenen megjelenni. Félévkor nem sok választásom volt a szalagavatóval (aminek megítélése megint ott van, mint a ballagás), s mivel idén már – az általam normálisnak hitt – emberekkel közöltem, hogy ne számítsanak rám, így azért belementem pár kompromisszumba is. Úgy vélem minden embernek alanyi joga van eldönteni, hogy mit akar csinálni, hogyan szeretne élni. Én is ilyen vagyok, s ha valami kihagyható – még, ha sokak szerint ciki és égbekiáltó bűn – akkor meglépek. Aki meg ezen besértődik, az idővel majd megnyugszik. De ugye ehhez is kell egy intelligencia, s a hozzá tartozó tolerancia, hogy az illető(k) megértse, hogy valamit én másképp gondolok, s nekem így van jól, s semmi lenézni való nincs abban, ahogyan én gondolkodok. De hát sajnos ez nincs így.

Az osztály két év alatt rendkívül lecsökkent a száma. Ennek örültem, mert reménykedtem, hogy nem lesz szalagavató, szerenád, ballagás. Tévedtem.
Ahogyan korábban megbeszéltük, hogy nem lesz szerenád, olyan laza könnyedséggel lett meggondolva, ráadásul pont egy olyan ember osztotta az észt ezzel kapcsolatban, akinek akkora a szája, hogy egy lovaskocsi lazán beférne tolatva.  Így hát felbolydult a „méhkas”, s mivel ballagásra kínzással se vettek volna rá, hogy megjelenjek, így belementem ebbe az egészbe, habár volt már egy, amit szintén utáltam. Természetesen ez is olyan volt, mint az előző számomra. Elgondolkoztam ismét, hogy a körülöttem élő emberek (diákok, tanárok vegyesen) most tulajdonképpen híján vannak az intelligenciának, s a toleranciának, vagy csak alapjáraton nem értik a magyar nyelvet? És miért is gondolom ezt? Úgy vélem, ha valakinek kialakult személyisége, egyénisége van, azt illik tiszteletben tartani, ha ezzel nem sért másokat. Én úgy érzem, hogy nem sértek azzal másokat, hogy káros szenvedélyektől mentes vagyok, azaz az életben semmilyen szinten nem játszik szerepet a cigi, kávé és az alkohol. Nemes egyszerűséggel azért, mert utálom mindhárom ízét. De ugye milyen ez már, hogy szerenádkor nem iszik az ember, így az egész számomra olyan, mint egy ostrom: értesd meg a másikkal, hogy te azért nem eszel, mert már az előző helyen ettél, és nem kívánsz többet; azért nem iszol, mert soha nem is ittál, s az alkoholos italoknak van egy gyomorforgató mellékíze számodra. És akkor egy-egy pohár keretéig az ostrom sikeres, s ilyenkor csak szedem össze a bátorságot, hogy hogyan is legyek túl azon az egy pohár valamin…

Szerencsére az osztály létszámának köszönhetően idén az effajta ostromokat remekül bírtam, habár elég frusztrálva éreztem magam. Leginkább azért, mert jól nevelt vagyok, így tudom, hogy ha valaki vendégségben van, akkor mit illik, és mit nem. Továbbá tisztában vagyok a viselkedési alapszabályokkal, s azzal is, hogy egy magasabb „pozícióban” (itt kétség kívül a tanárokról van szó) lévő egyénnel hogyan kell viselkedni, beszélni.
Ugye az egyenrangú embereket egy idő után ilyen helyzetben emelkedett hanggal küldöm el a fészkes fenébe, azonban egy szerenádnál ez nem tudom megtenni. Így marad a bosszankodás, hogy a nem továbbra is igent jelent másnak. És nem az a gáz, hogy az egykorúaknak ez természetes, s engem is „téríteni” akarnak, hanem a tanároknak sincs annyi intelligenciájuk, hogy ha valaki azt mondja „nem kérek, mert nem iszok” akkor a válasz nem az rá, hogy „rendben”, hanem az „egy pohárba még nem halsz bele”.
Persze megbántam, hogy elmentem, mert a nagyszájú emberke két pohár után lazán eljátszotta a részeg pics@t, aki bámulatosan sebességgel, alig 45 perc alatt ki is józanodott… Pffff… És persze az egész ceremónia fénypontja volt, az én ballagásomra való meggyőzés, ami elég váratlan helyzetben ért engem, így köpni nyelni nem tudom, csak később bosszankodni, hogy pont így, s ilyen keretek között kellett közölni azokkal a delikvensekkel, akiknek nem kötöttem rá az orrára, hogy nem jövök el.

Ezután telefont kikapcsoltam, és pottyantottam az egészre. Ha azt mondom nem, az azt jelenti, hogy nem. De persze akadt „követőm” is, aki hasonlóan belátta, hogy egy ballagás teljesen kihagyható, felesleges baromság. S mivel neki se volt fontos, így ő élt a meglepetés erejével. Elég limitált volt az a létszám ami megjelent a ballagáson, habár be kell ismerni, hogy teljes létszámmal is ciki lett volna.
Vannak gondok a vizsga előtt (azok a rohadt számítások), s gondoltam, hogy majd azokkal elleszek ezek a héten. Pofára estem, ugyanis – számomra meglepő módon – egy éves nátha nélküli időszaknak vége szakadt hétfőn, s az egész hetemet tönkretette. Ráadásul csütörtök tájékán alig pár órás alvás után ugrottam ki az ágyból, így teljesen felborult az alvási ritmusom. Jelenleg az alvás hajnali négy és délután 2-3 köré redukálódott. Szép.

Mindenesetre az elmúlt heteket remélem sikerül kipihenni a jövő héten, s ennek az egészségi állapotom sem szab határt…

Amikor nem csak kívülről vagy szőke…

Kecskenyál

Most ez egy jó kis szőke nő vs. számítógép bejegyzés lehetne, ha épp nem a férfi vonalat erősíteném. Egyébként ez az egész már önmagában röhejes, hisz gyakorlatilag már nem egy átlagos felhasználó vagyok, mert ahhoz képest már több tudással rendelkezem. De az ilyen apró, szimpla, gondolkodást nem igénylő dolog ki tud fogni rajtam. Akár úgy is mondhatnánk, hogy valaki megtudja váltani a világot, de a cipőjét már nem tudja bekötni… De erről később.

A hét teljesen átlagosan indult. Szokás szerint vasárnapról hétfőre virradóra sikerült két és fél órát aludnom, ennek köszönhetően egész nap olyan voltam, mint a mosott sz@r. Ami nem is lenne gáz, ha nem egy igen jelentős dolgozatot kellett volna megírni, melynek sikerében egyelőre kételkedem. Ami még vicc, hogy aznap sem sikerült elaludnom időben, így kedden még fáradtabb voltam, mint előtte.
Hiába év vége és a fogyatkozó létszám (az osztály létszáma már nem kétjegyű, hanem egyjegyű) mégis akadnak olyanok akik nem teszik be a lábukat, vagy ha igen, akkor idő előtt hazamennek. Így érett már a dolog, hogy olyan nap is legyen az évben – másodjára – amikor egyedül én képviselhettem az osztályt. Ráadásul pont egy olyan napon, ami egyébként sok minden másból megkövetelte volna, hogy az is bejöjjön, aki egyébként nem szokott. De hát van ez így.
Hét elején megvoltam győződve arról, hogy ezt a hetet ki kell bírnom és végig kell járnom. Nos ami azt illeti szerdán lélekszakadva rohantam a buszmegállóhoz, persze szakadó esőben. Mivel minden „eső védelmi eszközöm” bemondta az unalmast, vagy nem rendelkeztem velük, így kénytelen voltam egy szál nyári kabátban suliba menni, aminek az lett az eredménye, hogy jól eláztam. Jelzem, hazafelé is. De mivel tavaszias volt az idő, így legalább nem fagytam át, csak vizes lettem. Mivel csütörtöki napon amúgy se volt semmi, amiért érdemes lett volna bemenni, ezért itthon maradtam. Főleg, hogy még reggel is szakadt. Pénteken mindenképp szerettem volna bemenni, azonban egy reggeli telefon után meggondoltam magam.

Bő egy héttel ezelőtt hirtelen felindulásból vetettem véget a Windows 7 uralmának a gépem felett, s tettem fel egy korábban letöltött Service Pack 3-as kiadást tartalmazó XP-t. Nos, hadd nem mondjam, hogy a második nap már hibák tömkelege, s furcsa fagyások következtek. Párhuzamosan se tudtam több dolgot csinálni. Nem zárom ki annak a lehetőséget, hogy valami buherált sz@rt sikerült beszereznem. Annak ellenére, hogy van itthon egy eredeti XP, mégsem azt tettem fel, mert spórolni akartam avval, hogy nem telepítek Service Pack-ot (ami egyébként elengedhetetlen az új MSN feltételéhez). Így megszívtam. Nem kicsit, nagyon.
Miután a Silent Hill Homecoming gyorsabb betöltődést, s megjegyzett billentyűkombinációt tudhatott magáénak a Windows 7-el szemben, így még pénteken leformáztam, s vissza tettem a Windows 7-et. Természetesen nem nagyon tudtam megnézni semmit, azt hagytam tegnapra. Hagytam volna, ha nem tűnt volna el a hang és az internet kapcsolat. Utóbbiról kiderült, hogy egy kihúzott kábel volt a hibás. De a hang előtt értetlenül álltam. És itt kezdődik az a történet, amin utólag én is jókat röhögök, de szerintem másnak is szerezhetek kellemes pillanatokat az alábbi történet leírásával 😀

Alaplapi hangkártya nekem tökéletesen megfelelt. Mikor nem sikerült a telepítőt felraknom arról a CD-ről, amit az alaplappal kaptam csak fogtam a fejem. Nem értettem, hogy miért is nem hajlandó felmenni. Na gyorsan szétkaptam a gépet, áttörölgettem (amúgy is poros volt). És továbbra sincs hang. Na akkor gyorsan újraformáz, Windows 7 felmegy. Semmi, ugyanaz, valami SPDIF sz@rsággal sz@rakodik nekem. Kezdek kétségbe esni, hogy tönkrement az új alaplapom. Na akkor formázás, XP fel, telepítés felénél megszakad. Idegbaj, harmadik formázás, most Windows 7 64 bites változat fel (amúgy is a 32 és a 64 bites egy lemezen van). Ugyan az, semmi változás. Franc esne bele, akkor marad a Vista. Negyedik formázás, Vista fel, majd agybaj. De valahogy sikerül kiiktatnom az SPDIF marhaságot van hang, nagy öröm. Az alaplapi CD is remekül működik. Vista meg is „eszi” a lemezt, mindent hajlandó feltenni.
Ez már bőven este 7 után volt. Éreztem, hogy a fejemet elönti a méreg, s rövid úton agyvérzést kapok, hisz a délután épp sorozat nézéssel terveztem elütni, de abból nem lett semmi, s egyre inkább valami azt súgta, hogy ha elmegyek itthonról, akkor bizony hazajövet majd nézhetem a falat. Ugyanis HI-FI-m meghalt, DVD lejátszóm pedig csak a szinkronos filmeket hajlandó lejátszani, feliratokat mellőzi. Csak úgy, mint az újraírhat lemezeket. Ezt tudja a 3 ezer forintos DVD lejátszó!!
Na Windows 7 telepítő lemeze bemegy, de 32 bites rendszer valahogy még mindig 0%-nál áll. Gondolom a ludas a dupla rétegű lemez, melyet elég nehezen olvas be a DVD meghajtóm. Nos akkor tegyük fel a 64 bites rendszert. Amit egyébként semmire nem tudnék használni. Annak fényében meg végképp, hogy 1 GB rammal rendelkezem, ami a 32 bitesnek bőven elég, 64 bitesnek meg kevés. Kb. este tízre végeztem. Hang sehol, idegbaj már kerülget. Ekkor több weboldal elolvasása után jön az isteni szikra: felmenni az Asus weblapjára, leszedni az új drivert az alaplapi kártyához. Az egész lejön seperc alatt. Elindítom, feltelepül. Újraindítást kér,s s megszólal egy hang… Bejelentkezés megtörténik… HANGGAL!!! Mindez este 11 körül. Ahelyett, hogy hatszor leformázom, s hatszor telepítem újra a rendszert egy nyamvadt driverrel megoldottam volna a problémát… Persze rögtön Tomb Raider fel, hang szaggat, kissé lassú az egész. Már tudom előre: 64 bites rendszert le kell vakarni…
Végül ma reggel felröppent a 32 bites rendszer, ami tökéletesen működik! Lényegében péntek este óta egyetlen egy filmet, sorozatot nem tudtam megnézni, sőt! Még játszani sem tudtam… Ehhh… Mindenesetre megjegyeztem, hogy mielőtt kétségbeesnék, hogy tönkrement az alaplap, beszerzek egy új drivert… Aztán kezdek kétségbeesni! Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Windows 7-re elég kevés drivert kell tennem (eddig csak a videó kártyáét kellett leszednem és feltennem) ahhoz, hogy működjön. Így teljes kétségbeesés volt, amikor eltűnt a hang, s további újratelepítéssel sem ismerte fel. Ráadásul ezt az SPDIF marhaságot is csak Vistán sikerült normálisan letiltanom.
Szóval még egyszer: Ha valami nem megy, letöltjük a drivert!!! Aztán esünk kétségbe!

Még két hét van hátra a suliból. Jövő héten minimum egy nap kiesik megint, amire senki nem hajlandó bemenni (nem lesz tanítás, hanem közösségi nap). Az azt követő héten pedig már ballagás, szerenád, így azon a héten vagy három napot kell bemenni. Utána két hét teljes tanulás lesz némi lazítással fűszerezve.

Kezdődik!!!

Kecskenyál

Szeretném azt mondani, hogy valami igazán jó dolog kezdődik, ám sajnos ez nem így van.
Gyakorlatilag két hét maradt a suliból, hisz az utolsó napokban már minden bizonnyal senki nem fog bemenni. Így aztán elkezdődtek az év végi felelések, nagy dolgozatok. És persze jönnek a különböző feladatok, tesztlapok, melyekkel legtöbbször sikerül is a szerencsétlen diákot elbizonytalanítani rendesen. Így lehet aztán kiakasztani embereket, hogy aztán vizsga előtt 1-2 nappal legszívesebben felmászna a közeli toronyba, s mélybe vetné magát. Mert bizony egyesekre így hat.
Tulajdonképpen egy-egy nagyobb hangvételű vizsga, aminek már van tétje valahogy mindig ilyen hullámvölgyekbe kényszerít. Idei más lesz, hisz gyakorlatilag lezárja az iskolai korszakot, utána lehet melózni. Valahol az utóbbit jobban szeretném, habár avval teljesen tisztában vagyok, hogy egy-egy munka nem leányálom, s nem lesznek téli, tavaszi, nyári szünetek. De valahogy mégis várom. Egyelőre épp azon izgulok, hogy sikeresek legyenek a vizsgáim. A félévinél komolyabb problémák – leszámítva a nehéz tételeket – nem voltak, azonban az év végi vizsgák jelentősen meg lettek nehezítve, ráadásul nem elegendő a vizsgához kizárólag elméleti tudás, kell számtan is. Ami nem is zavarna, ha éppenséggel a ponthatár 60%-át kellene elérni a ketteshez, s kitörölhetem a hátsóm az elméleti tudásommal, hisz hiába is tudnék mindent, ha a vizsga 30%-a szól csak elméletről. Többi kemény számtan. Szóval lassan kezdek görcsölni is, habár tisztában vagyok vele, hogy az írásbeli vizsgáik kiadott 17 napból (ekkor nem is kell majd bevánszorogni a suliba) legalább 2-3 órát fogok a számtannal foglalkozni. De valahogy előjön a pesszimista énem…

A fentebb írtaktól függetlenül próbálom megszínesíteni a hétköznapjaimat. Mindegy mivel, csak épp ne tartózkodjak itthon, hanem mehetek amerre csak látok, hisz tavasz van, ilyenkor bűn a négy fal közt ülni. Utóbbi viszont remekül működik napok óta, ugyanis a napsütést felváltotta a tavaszi záporok, zivatarok, viharok. Így kénytelen vagyok a szabadidőm jelentős részét itthon tölteni.
Persze ez remekül hat a kedvemre is. Ha nem megy a tanulás, akkor legtöbbször unatkozok vagy zenét hallgatok, mert máshoz nem sok kedvem van. Így lehet, hogy már lassan két hete tervezem megnézni a Jurassic Park-ot, valamint a letöltött szériák bevezető epizódját. Eddig még egyik sem sikerült. A Being Human-ból is csak a mások epizódig jutottam a második etapból.

Persze reménykedhetek, hogy kijön a jó idő, s az én hangulatom is visszatér.
Múlt hetem érdekesen alakult annak köszönhetően, hogy sikerült meghosszabbítanom a tavaszi szünetemet. Persze akadtak olyan tanárok, amelyek figyelmen kívül hagyták az indokaimat, s tettek megjegyzést, amit most kivételesen nem hagytam szó nélkül. Valahogy úgy érzem kicsit igazságtalan velem szemben, hogy egy olyan ember nem kap egy rossz szót sem, aki havonta egyszer vagy kétszer betoppan. Ráadásul pont egy olyan, akiről köztudott, hogy nincsenek olyan problémái, ami miatt megértőnek kellene lennie vele. És azért nekem bökte „csőröm” ez a dolog, s csak kicsúszott a számon az, amit már egy jó ideje ki szerettem volna mondani. Nem érzem igazságosnak ezt az egész sulis dolgot. Elhiszem, hogy adjunk mindenkinek esélyt, de ami itt megy az szerintem már túl megy minden határon. Legalábbis az én szememben.

A sulis stresszoldásra tervezett hétvégi programomat szépen elmosta az eső… Nem mondom eléggé ki voltam akadva. Így hát maradt az itthon gubbasztás, s sorozatnézés. Már többször megfigyeltem, hogy az egyik szériánál „szaggat” a kép. Gondolván codec pack kell neki, majd megoldja a problémát. De nem oldotta meg. Gondoltam, hogy biztosan az a baj, hogy mindenhonnan töltöttem le mindent, s „megtelt” a Windows. Továbbá belekezdtem a Silent Hill Homecoming újra játszásának, ami történetesen viselkedik elég furcsán. Mivel helyem sem volt a letöltött dolgoknak, így gondoltam a Windows 7-et lecserélem Windows XP-re. Gondolván, hogy majd több hellyel gazdálkodhatok, s a Silent Hill Homecoming is jobban fog futni, hisz eléggé rendszerigényes, s 1 GB ram nem hiszem, hogy elegendő neki. Szóval szombat késő este elkezdtem telepíteni a gépet.
Valami hajnal tájékán sikerült végeznem, azonban az eredményen legszívesebben kitéptem volna a hajam. Az említett széria epizódja ugyanúgy akadt, mint előtte. Na akkor feldobtam a Silent Hill Homecoming-ot, gondolván tesztelem. Mit ne mondjak, egyedüli pozitívum volt, hogy még a Windows 7-en nem volt hajlandó megtartani az általam beállított billentyűkiosztást, addig az XP-n ezzel nem csinált problémát. Gyorsabban is töltött be, gyorsabban is ment. Nem kell mondanom, hogy örültem remekül. Egészen addig, míg a pályaváltás után nem dobott ki a játék hibaüzenetekkel. Nem kell mondanom, hogy mennyit anyáztam, mire rájöttem, hogy Full grafikán nem hajlandó működni a játék, holott Windows 7-esen ez nem volt probléma. Fuck! És persze ugyanúgy vannak fagyások… Ehh… Erre mondják, hogy adtunk a sz@rnak egy pofont… Szóval jelen állás szerint az XP-t részesítem előnyben, de amint beszerzek egy köteg DVD-t, azonnal röppen vissza a Windows 7-t…

Húsvét, s ami mögötte van

Kecskenyál

Örömmel nyugtázom, hogy idén is sikerült kiiktatni a hagyományt, azaz a Húsvét csupán három napos hétvége volt. Bevallom engem már jó ideje nem mozgatnak meg az ünnepek. Valahogy úgy vagyok vele én már kinőttem ezekből.
Természetesen a tavaszi szünetem ismét hosszabbra sikerült, mint ahogyan az országos „rendelet” szólt. Ez betudható a rossz időjárásnak is, ami azonnal elvette a kedvem, hogy tiszteletemet tegyem az iskolában, továbbá a többiek is kijelentették, hogy az utolsó tanítási napon nem hajlandók bemenni. És így is lett.

Természetesen a tavaszi szünetben is azt próbáltam magam utolérni mindazokban, amikkel le vagyok maradva. Persze ahogyan szokott lenni semmi sem úgy lett, ahogyan terveztem. Erre tulajdonképpen ráerősített, hogy rendkívül jó idővel áldott meg az ég a szünet első felében, így a szabadidőm java részét a szabadban töltöttem. Ennek köszönhetően nem is tanultam semmit, továbbá a letöltött temérdek film és sorozat epizód is csak pihent a merevlemezen egészen vasárnap estig, amikor is beköszöntött a rossz idő, s esett két napig. Filmekből egyet sem néztem meg, pedig három nappal ezelőtt behelyeztem az asztali DVD lejátszóba a Jurassic Parkot, ami tulajdonképpen újranézés lett volna, hisz mégis csak gyermekkorom egyik kedvenc filmjéről van szó, ami így túl a 150. megtekintésen sem unalmas.
Az aktuális, hétről hétre követett szériákkal is le voltam maradva, így kettő vagy három epizódot nyomtam le egyben. A nap végére általában pedig inkább zenehallgatás volt beütemezve, mint a képernyő előtt görnyedés. Ennek ellenére a letöltött bevezető epizódok közül a Being Human lett a tuti befutó, melynek az első – hat részből álló – évadát már le is daráltam. A másodiknak már neki is álltam. Első nézésre a Primeval és a Threshold azonnal kiesett. Listámon továbbra is rajta van a Pushing Daises, Greek és a The Lost Room. Talán majd lesz még rossz idő, amikor kénytelen leszek neki állni.

Ami igazán említésre méltó talán az, hogy új külsőt kapott a blog. Igazából régóta tervezgettem, de lustaságomból adódóan valahogy hanyagoltam az egészet. Ráadásul végre nem kódok között kellett szélesítenem a „szöveg részt”, hogy a korábbi bejegyzéseknél használt képek ne lógjanak pl. a jobb oldali widget részbe. Hm… És még a twitter bejegyzéseket is szépen be lehetett illeszteni a blogba. Azt hiszem büszke vagyok magamra… (Persze nem nagy kunszt volt az egész, de akkor is… :D)

Tavasz van!

Kecskenyál

Bejegyzések hiányában azt hiszem meghallgatott imám: tavasz van!

A sors hülye fintora, hogy épp a hosszú hétvégére lett borzasztó idő. Bevallom, ez eléggé letörte a kedvemet. De szerencsére csak pár napig kellett elviselnem a borzasztó időjárást, s pár nappal később már reggel pattanhattam a „drótszamaramra”, hogy a közeli buszmegállóba jussak.
Persze mondhatnám, hogy kijött a tavasz, s végre feltöltődhetek energiával, azonban a suli ezt valahogy nem hagyja. Első körben fontos megemlíteni, hogy végzősként bizony a tanárok igencsak rágják a fülünket. Legalábbis az osztály azon elhanyagolható ötödének, aki az órákat látogatja is rendszeresen. Ezzel még önmagában nem is lenne baj, ha éppenséggel ez nem lenne mindennapos, s nem úgy viselkedne mindegyik, mint ha más egyéb dolog nem is létezne a tanuláson kívül. Szó se róla én is iszonyú lusta tudok lenni, valamint fordítok időt szórakozásra is, azonban úgy vélem nem kéne elvennem magamtól a szabadidőt, hogy a tanulásra plusz időt fordítsak. Főleg akkor, amikor kialvatlanul, vagy épp testileg rosszul minden negatív előjel ellenére bemegyek végigszenvedni 7-8 órát…
Ráadásul tombol a „nemek harca” is, amivel nem is lenne baj, ha mondjuk a férfi vonalat nem én egyedül erősíteném. Ami egyébként azért is kezd már az agyamra menni, mert elsősorban valahogy természetesnek kellene vennem a durvább poénokat is, ami azért nincs ínyemre. Persze, ha arról lenne szó, hogy rühellnének vagy épp rám lennének indulva akkor könnyebben tudnám kezelni az egész helyzetet. Így bárgyú mosolyokkal próbálom leplezni a lappangó mérgemet. Másodsorban pedig erre a helyzetre a női tanárok is rátesznek egy lapáttal a „nőknek mindig igaza van” (kivéve amikor nem) dologgal, amivel mára már ki lehetne kergetni a világból. Ilyenkor szidom a férfi nemű osztálytársaimat, akik idén elvéreztek…

Szabadidőm java részét továbbra is a képernyő előtt töltöm, hisz a mindennapi utazás eléggé kimerít, így mire hazaérek már hulla vagyok. Noha a délutáni időm roppant kevés, azért még bevállaltam a meglévő szériák mellé újabb hetet. Ebből a hétből a United States Of Tara került megtekintésre, melynek első epizódja után gyorsan pótoltam a maradék 11-et is az első évadból. Így a hétvége alkalmával le is tudtam a fél órás epizódokat. Egyelőre még itt várakozik a Being Human, The Lost Room, Greek, Primeval, Pushing Daises és a Threshold bemutatkozó epizódja. Filmek terén csak a HD tartalmakra koncentráltam, melynek köszönhetően alig maradt hely a merevlemezen, azaz hamarosan instant törlés lesz a móka vége. Leginkább azért, mert nem vagyok a monitor előtti filmnézés híve, valamint egyelőre még nem megoldható a PC és a tévé összekötése. Ebből kifolyólag pedig felesleges a HD-re pazarolni a helyet, de érdekes módon ezt mindig megteszem.

Az időpocsékolás művészete

Kecskenyál

Minden bizonnyal, ha a lustaság virágozna, akkor én már rég botanikuskert lennék.
Ugyan előző személyesebb bejegyzésem óta eget rengető dolgok nem történtek, azon kívül, hogy minden bizonnyal erősen kezdek lustulni. Ráadásul úgy, hogy még bűntudat is emészt miatta.

Hihetetlen, hogy mennyire kis semmi dolgokkal képes vagyok elfecsérelni a szabadidőmet, melynél drágább kinccsel egyelőre nem rendelkezem.
Rendkívül örültem a három napos hétvégének, amit sikerült remekül elszúrnom azzal, hogy említésre sem méltó dolgokkal foglalkoztam. Pedig, ha nem tettem volna, akkor tudtam volna haladni az egyéb dolgokkal, amik szükségesek, és olyan dolgokkal, amit élvezettel végzek. Azért erősen remélem, hogy a jobb idővel én is felélénkülök, s jobban odateszem magam, mert a hosszúra nyúlt tél nem tett jót nekem, s remélem valóban is így van, mert vizsgaidőszak közeledtével nem lenne szerencsés ennyire ellustulni. Az ember meg lustuljon érdemes dolog miatt.

Igazából elég rég volt már személyesebb hangvételű bejegyzés, ami leginkább a kedv függvényében maradt el. A hirtelen jött tavasz azonnal tova is tűnt, melynek köszönhetően ismételten a négy fal között ragadtam.
Nyáron már  említést tettem arról, hogy szabadtéri szórakozás erre felé nem igen van. S ahogyan halad az idő előre, annyira kezdem kinőni ezt a várost, ami azt illeti az egész megyét is. Így álmaimban már a Pestre való felköltözés tűnt elő, mint a legjobb lehetőség igazából minden szempontból. Valahol már unom a zombi állapotba kerülést így a hideg idő beköszöntével, hisz gyakorlatilag a nullával egyenlő azon dolgok összessége, melyekért a téli időszakban kimozdulnék. Ami egyébként eléggé gáz, mert így egy enyhe téli depressziót az ember simán bekaphat. Mert ugye mi értelmeset lehet csinálni azon kívül, hogy az ember a képernyő elő gubbaszt akár itthon, akár másnál? Nagyjából semmit.
Épp ezért vártam lélekszakadva a tavaszt, hogy amikor tele lesz a hócipőm, akkor fogjam magam és lépjek itthonról, amit egyébként normál esetben minden nap megteszek. S ezek után valahogy teljes kikapcsolódást jelent, ha itthon a monitor előtt maradok „véletlenül”. Azonban ebben az esetben már igazából meguntam, de más értelmes dolgot nem igen tudok itthon „elkövetni”. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor minden bizonnyal pár napon belül bekopog a tavasz. Reménykedek.

Az elmúlt két hétben velem kapcsolatban sok dolog nem történt. Azonban a körülöttem élőkkel elég sok minden. Szokás szerint folytattam a téli időszakban megszokott zombi életmódot, amikor reggel felkelve elvánszorogtam a suliig, s igyekeztem nem összeesni a fáradtságtól a buszon, ami egyébként kellemes melegben, vagy hosszú álldogálás után azért kiüt az emberen. Suli végeztével viszont azonnal haza, s a monitor előtt gubbasztani. Ha nem itthon, akkor máshol, de akár egyszemélyes, akár több személyes „kockulásról” van szó, akkor is nyomasztónak hatott. Főleg miután két olyan nap is volt, melynek köszönhetően azonnal kiszabadulhattam a természetbe.
Az osztálytársak többször összefogtak, s megrökönyödve tapasztaltam, hogy bizony most már a kelleténél többször jelentik ki, hogy ők bizony nem hajlandók bemenni a másnapi órákra, így én is kénytelen voltam itthon maradni. Ami egyébként normál esetben még üdvözítő is lenne számomra, ha alig két hónap múlva nem kezdődne el a vizsgaidőszak, ami tulajdonképpen az iskola befejezését jelenti számomra. És azért akadnak tantárgyak (főleg számvitel), ami bizony nagyon nem megy. Persze az, hogy átmenetileg, vagy végleg vége lesz a sulinak az a jövő zenéje.
Szóval visszatérve az osztálytársakhoz… A probléma gyökere ott van, hogy gyakorlatilag két ember van, aki nem ment eddig az idegemre. Eddig. Ami elég jó arány, ahhoz képest, hogy velem együtt az óralátogatók létszáma eléri az öt főt. Igazából eléggé unalmasan telnek a mindennapok, egyre inkább kezdek kifogyni a témákból, amiket fel lehetne hozni beszélgetésben, s ezzel bizony ők is így vannak, hisz ritka, amikor egy délután történik olyasmi, amiről másnap majdnem egész nap tudunk beszélgetni. Ugye a tanárok is kezdenek paprikás hangulatban lenni a többiek hiányzása miatt, így gyakran kaptam a fejemhez érdemtelenül szidást, ami egyáltalán nem tetszett.

Az elmúlt pár napban elég sok dolgot felfedeztem magammal kapcsolatban, ami erősen befolyásolhatja a távlati terveimet. Igazából pozitívnak fogom fel, hisz attól függetlenül, hogy nem szolgált örömömre pár tény velem kapcsolatban, mégis higgadt gondolkodás után azonnal jöttek az ötletek ezen problémák megoldására, ami ismét megerősített abban, hogy igenis a jövőre nézve egy ideje szövögetett terveim nem állnak gyenge lábon, s ha elég céltudatos leszek, s ha a szerencse is mellém áll fordíthatok a sorsomon.
Bevallom ehhez hozzásegített egy személy, melyet nem rég ismertem meg. Kezdetben sok hasonlóságot láttam, azonban további beszélgetések után rájöttem, hogy a problémáink különböznek, csak a kiváltó okaik egyeznek meg. De ezzel szemben gondolkodásunk hasonló. Mondjuk eddig sem voltam depresszív alkat, habár vannak „gyilkos napjaim”, de ebben ez a hölgyemény mégiscsak megerősített, habár ebben eddig sem kételkedtem.

Egy majdnem tökéletes hétvége

Kecskenyál

Vagy akár mondhatnánk majdnem tökéletes hétnek is.
Szóval vége a hétnek, s ezzel egyetemben a februárnak is. Holnap már március 1. ami nálam hivatalos tavaszt jelent. De csak nálam. Ennek kapcsán pedig ideje megeresztenem némi sort a héttel kapcsolatban, melynél továbbra is itthoni elfoglaltságom adta a többlet részét.
A héten viszonylag elfogadható időjárásnak örvendtem, bár néha azért a hőmérséklet a  mínusz felé kacsintott. De szerencsére nem lett belőle semmi. Ahogyan az lenni szokott, természetesen semmi nem úgy alakul, mint ahogyan tervezném. Így történt meg, hogy a héten ismételten be kellett iktatnom „szünnapot” az iskolában, habár most nem a lustaság miatt. Valahol örültem is, mert így több időm jutott egyéb elfoglaltságomra, mint például a Tomb Raider 3 kipörgetésére, mellyel majd egy hónapot szenvedtem. De ugye mellette csináltam mást is.
A hét közepe táján tovább folytattam a Heroes-t, melyet ma tudtam befejezni (írás lesz róla). Csak úgy igaz, a Better Off Ted-re is (bejegyzés szintén), ami igazából a maga 13 epizódos első évadával, s a 20 perces epizódjaival nem sok vizet zavart. Végre napvilágot látott a [REC] 2. is (na erről muszáj bejegyzést kanyarítani). Eredeti nyelven néztem, ami tulajdonképpen spanyol, de szerencsére volt angol. Azért tartottam attól, hogy valami vicces emberke majd más szöveget tesz a szereplők szájába, amit én úgy se fogok érteni, lévén spanyol az eredeti nyelv, de megbízható forrásból szereztem be az angol feliratot, így végül kellemesen csalódtam annak minőségében.

Az iskola egy vicc. Közeleg az év vége, alig van hátra két hónap, s megkezdődik a kemény vizsgaidőszak, s pont most hullanak ki az emberek, pont most döntenek úgy, hogy az elmúlt majd féléves hiányzásra még ráhúznak még két hónapot, még véletlenül se sikerüljön befejezni az évet. Hát így van ez, én is csak sóhajtok. Nagy kaszálások lesznek év végén az biztos, mert a tanárok eléggé ki vannak akadva az osztályra. Természetesen akadtak kivételek /mint például én is/, akiknek semmi okuk az aggodalomra.
A hétvége gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint egy hete. Pénteken rendkívül jó, már-már tavaszias idő volt, majd pedig szombaton egész nap esett az eső, ma pedig hideg volt. Pfff… ennyit a tavaszról. Még pénteken bele kezdtem az utolsó olyan Tomb Raider-nek, melyet még nem pörgettem ki. Ezen felül próbálkoztam a kiegészítő részekkel, de az első epizód ugye DOS alapú, így még nem sikerült dalolásra bírni a kicsikét, főleg, hogy a program, ami használható lenne nem ingyenes, így az egész játék alatt egy bazi nagy logó fityeg előttem. Köszönöm, egyszer megvettem a játékot, nem akarok rá fizetni, ha a lemez működik.
Természetesen addig akarok mindenféle játékot kipörgetni, míg be nem jön az igazi tavasz, mert így napi 3-4 órával kevesebbel gazdálkodhatok, lévén a kinti tevékenységeimnek köszönhetően. Ezzel szemben a legrosszabb időjárást fogtam ki szombaton. Ami még nem is lett volna baj, ha reggel bekapcsolva a gépet az Avast vírus írtóm nem dönt úgy, hogy blokkolja a Firefox-t, s vele együtt nem töröl egy rendszerfájlt a windows mappából, ezzel fagyások, s hibaüzenetek sokaságát okozva. Természetesen próbáltam menteni a menthetőt, így frissítettem a Windows 7-et, ami ugye netről szervált frissítéseket is feltette. Ami nem is lenne baj, ha épp eredeti példánnyal rendelkeznék. Így jött egy teljes újra telepítés, s ez el is vitte az egész szombatomat. Tulajdonképpen maga a frissítés volt 3 óra, szóval… De nézzük a jó oldalát: mindent vissza tudtam tenni a gépre, valamint pótoltam némi hiányosságomat filmek terén: megnéztem az X-men Origins-t, továbbá az Égi Tűz című filmet is. Persze megtekintés után landolt a kukába.

A következő hétre nem tervezek sok mindent. Persze az már alapból várható, hogy holnap iszonyú fáradtan fogok beesni az első órára…

Időhiány

Kecskenyál

Néha azért szeretnem jó vaskosan képen törölni magam. Bevallom abban profi vagyok, hogy hogyan is tudjam a szabadidőmet értelmetlen dolgokra elpazarolni. Persze elsősorban nem arra gondolok, hogy leülök a gép elé majd megnézek pár sorozat epizódot, vagy valamivel játszok, esetleg megnézek egy-egy filmet, netán zenét hallgatok, bejegyzés írással, fórumozással foglalatoskodom. Ezeket mindennapi tevékenység, kikapcsolódásnak, egyrészt szórakozásnak tekintem, ami alanyi jogon jár azok után a rengeteg hülyeség, s pofátlanság után, amit nap, mint nap tapasztalok. A szabadidő elpocsékolásaként gondolok arra, hogy kis semmiségekkel képes vagyok órákig is szöszmötölni, aztán pedig arra eszmélek, hogy már bőven este van, s bizony nem mindenre marad időm. Vagyis lenne, ha éppenséggel lecsipkednék 1-2 órát a szükséges alvásidőmből, hogy a fontosabb dolgokra jusson egy kis idő. Ez legtöbbször természetesen valamilyen szórakozási tevékenységet takar, hisz hazaérkezve egy gyors késői „ebéd” elfogyasztása után azonnal a következő napi tanulnivalóval/házi feladattal bajlódom.

Már így is időhiánnyal küzdök, hisz egyszerűen nincs időm mindenre. Amire muszáj időt szánni, arra muszáj. Amire nem, az pedig torlódik.  És elég nehézkes is beosztani az időt, hiszen mindenre nem juthat. Első körben ugye döntse el az ember, hogy mit is akar igazán csinálni. Így eshetett meg, hogy az egyébként lassan három hete (!) íródó Tomb Raider 2. kritikának a végére ma értem végére. Hát ez van. Első körben növeltem a nézett szériák számát. Eddig is 15-18 körül mozgott azok sorozatok száma, melyeket nyomon követek (habár ezekből hétről hétre csak 5-6-ot nézek), s ezt a napokban sikerült ismét növelnem. Ami azért némileg vicces, hisz eléggé repkednek még a mínuszok, így a kinti világ egyáltalán nem csalogat, így úgymond „döglök” a gép/TV előtt. De!
Pénteken elég tavaszias, 15°c-os meleg köszöntött be. Az időhiányhoz természetesen némi kimerültség érzet is társult. Valami oknál fogva betegségre hivatkozva itthon maradtam. Nem bántam meg. Először is a Légió-t sikerült megnéznem még délelőtt, majd délután rátettem a pórázt a két kutyámra, majd a közeli füves dombra mentünk. Nem kell mondanom, hogy eme sétáltatás (aminek egyébként semmi létjogosultsága nem lenne, hisz kertes házban lakunk) kicsivel több, mint egy órát ölelt fel. Ezek után – semmilyen betervezett program hiányában – felpattantam a „vasparipámra”, majd fülhallgató be a fülembe, s irány fordulni ebben a gyönyörű időben. Ez a kis fordulás egészen pontosan három órámba telt, s elég későn estem már haza. Bár be kell vallanom, hogy bizony ez a három órás bicajozás rendkívül pihentető, s nyugtató volt számomra, s többet ért, mint egy kiadós alvás (melyből az utóbbi időben megint kevésben van részem). Ennek fényében viszont nem bántam, hogy az itthoni teendőimben nem haladtam, s szórakozásul nem a gép előtt döglést választattom. A kérdés persze adott: már így is rengeteg megtekintetlen sorozat epizód hever pamlagon filmekkel egyetemben, mi lesz akkor, amikor majd beköszönt a tavasz, én pedig itthonról röppenek? Minden bizonnyal esti darák lesznek kilátásba helyezve.

Ezt megelőző hetem viszonylag nyugalomban telt. Főleg azután, hogy minden kötelező iskolai program lezajlott, s egy ideig nem is kell ilyeneken megjelennem (amitől egyébként rejtélyes módon, de kiver a víz).
Az egy napos tavasz után visszatért a komor tél, így kénytelen voltam ismét a szoba magányát választani. Ennek ellenére sikerült a Lost újranézését befejezni, s újult erővel vetettem bele magam a hatodik évadba, ami eddig nekem maradéktalanul bejött, s igazán örülök annak, hogy négy epizódig régi kedvenc szériám újra a régi fényében ragyog a szememben. Persze van itt nekem egy Heroes is, amely nálam erősen átcsapott unalomba, így a kiírt tíz epizód után csak hármat sikerült eddig legyűrnöm – az egyébként 19 epizódos évadból -. Ha ez még nem lenne elég még a héten beújítottam két nézni való szériát: az egyik a Better Off Ted, mely az egyszer nézős, de DVD-t meg nem érő kategóriát erősíti, a másik pedig a Blue Mountain State, mely számomra leginkább az Amerikai Pite hangulatot idézi. Emellett kiválogattam (sokadjára), hogy mely filmeket akarom ismét megnézni. Tipp: talán április végére végzek azzal a 10-15 címmel.
Természetesen nem maradhatott ki némi játék sem. Lélekszakadva a Tomb Raider III-al küzdök, ami ugye a szériában az Old Gen vonalat erősíti. Nem véletlen eme elnevezés, hisz rendkívül hosszú, időigényes, pláne akkor, amikor órákat tölt el azzal az ember, hogy miképp is tudna megvalósítani a tovább jutást. Hát egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a játék 75-80%-án vagyok túl, azaz a héten végre magamévá tehetem ezt a gyöngyszemet, amit annak idején pályaugrásokkal tettem meg. Igazából rajongóként presztizs kérdést csináltam ebből (ami egyébként vicc, hisz a harmadik rész után ott a negyedik, amely hosszabb, nehezebb, s szintén a kipörgetetlen státusszal rendelkezik részemről). Persze örömmel kínlódok, s csak nagy ritkán fordulok webes segítséghez, szóval egyelőre nagyban élvezem a régi kalandokat. Ha minden jól megy, akkor minden bizonnyal hétvégére végzek is vele!