Idén tőlem szokatlan mennyiségű új sorozatot próbáltam be. A tavalyi upfronts kapcsán ki is emeltem, hogy a Raising Hope-ot én kifejezetten várom több tényező miatt is. Sejtéseim alapján úgy véltem, hogy nem lesz hosszú életű a csatornán. Akkor sitcom mivoltából kiindulva, s főleg abból, hogy a FOX-on rajtol el nem sok esélyt adtam a túlélésére. A pilot kritikában is említettem, hogy bizony a nézettség nem túl acélos, így egyelőre annak is lehet örülni, ha teljes évadberendelést kapunk. Szerencsére a FOX kegyes volt, s a teljes évadberendelés mellé azért adott a sorozat gyártójának egy második évados berendelést is, így a következő évadban is találkozhatunk a Chance famíliával.
A sorozat egy egy gyermekes családról szól, akik a munkásosztály legalján helyezkednek el. Természetesen erről leginkább ők tehetnek, hisz még tinédzser fejjel vállaltak be egy gyermeket, s ezzel aláásva a két szülő lehetséges jövőjét. De mivel sitcomról van szó és nem drámáról, így már az első percekben kiderül, hogy az egy szem fiúgyermekbe több ész, kitartás, felelősség és értelem szorult, mint a két felnőttnek együtt véve. Ez természetesen az egész évadon keresztül jó pár poén forrásaként szolgál nekünk. A három személyes család anyagi helyzete természetesen a béka nem túl szép rottyantója alatt van. De persze élelmes karakterektől van szó, így nem meglepő, hogy a család például a feleség agyirokkant nagyanyja házában élősködnek, miközben az öreglány furcsábbnál furcsább dolgokat művel elmeállapotából kiindulva. Alapszituációnak ez önmagában nem lenne elég, így a történetben helyet kap egy baba, akit eredetileg ugye Princess Beyonce-nak neveznek el, s csak később kapja a Hope nevet.
A bevezető epizódban megtudjuk, hogy a család egyetlen egy fiú gyermeke egy éjszaka megment egy nőt, akivel eltölt egy szenvedélyes éjszakát, akiről másnap kiderül, hogy többszörös sorozatgyilkos. Miután erről a család tévéből értesül, így a nő nemsokára börtönbe kerül, miután egy tévével jól kivitelezett ütést kap a fejére. Azonban a fekete leves kilenc hónap múlva jön, amikor is Jimmy értesül arról, hogy egy éjszakás kalandját villamosszékbeli halálra ítélték, azonban előtte még világra kell hoznia közös gyermeküket. S persze miután megtörténik ott áll főhősünk egy gyermekkel fiatalon, teljesen tanácstalanul. A probléma viszont az, hogy a kedves szülők sem konyítanak többet a gyerekneveléshez.
Címke: Sorozat
Glee: 2.évad
Tavalyi év legjobb újonca a Glee volt, mely hatalmas sikernek bizonyult odaát, de itthon is egyaránt. Az más kérdés, hogy leginkább a sorozatokat hétről hétre letöltők között volt kiemelkedő, míg a hazai kereskedelmi csatornán jóformán a kutya sem volt rá kíváncsi. Ettől függetlenül természetesen acélos első évadot kaptunk, s akik belekezdtek többnyire ki is tartottak az évad végére olyannyira, hogy sokkal több pozitívum érte a széria első évadát, mint amennyi negatívum. Ez mindenképp jó jel.
És minek is köszönhető elsősorban a siker? A szerethető karaktereknek, s az általuk előadott feldolgozásoknak. És persze nem elhanyagolható néha a teljesen irreális jelenetek és cselekmányszálak sorozata, amely ugyan néha simán belefért a bugyuta kategóriába, de valahogyan mégis szerethetően tálalták elénk a készítők. Az, hogy az anyacsatorna gondolta-e, hogy ekkora siker lesz nem tudni, de az tény, hogy alig rajtolt el a második évad, amikor a FOX bekérte a harmadik évadot, tehát idő előtt tudható volt, hogy még legalább egy évig műsoron marad a Glee. Nézettségben ugyan voltak hullámvölgyek, de az évad végére is acélos maradt, szóval a készítőknek és a csatornának nem lehet panaszra ok, hisz a reklámbevételek mellett ott vannak a sorozaton kívüli fellépések, koncertek, koncerttúrnék. Bejött a FOX húzása, s szinte elsőszámú kedvenccé tette a sorozatot.
Panaszra a rajongóknak sem lehetett okuk, hisz a második évad remekül kezdett, s jobbnál jobb feldolgozásokat kaptunk a képünkbe. Azonban az évad közepétől elkezdődött egy hullámvölgy, s immáron nem minden epizód volt értékelhető, s sokszor idétlenebbnél idétlenebb cselekményszálakat raktak be, valamint jó pár dolgot túlságosan is kihangsúlyoztak az évad folyamán. Ennek köszönhetően kaptunk egy felemás évadot, amit valahol szinte csak a dalok tartottak össze, mert szerencsére azok még mindig minőségiek.
Modern Family: 2.évad
Tavalyi év másik legjobb újonca volt (a Glee mellett), melyet igazából jóval az első évad után valamikor szeptemberben próbáltam be. Igazából újdonságokra soha nem voltam fogékony, s valahogy épp ezért is maradhatott ki amikor tulajdonképpen elindult a széria. Természetesen egy évad ment le teljes egészében mire rátaláltam, s bizony azonnal megvett engem kilóra. Így nem volt kérdéses, hogy a második évad is nézős lesz számomra. Sajnos korábban nyomon követett sitcomok sorra esnek ki nálam, mert az évek alatt elfáradtak. Azonban a Modern Family továbbra is az egyik legerősebb, s olyannyira jól sikerült, hogy a második évad sikeresen túlszárnyalta az első évadot is.
Minőségi sorozatról van szó, mely nézettségileg is elég erős, így nem is meglepő, hogy már a zsákban van a harmadik évad, azaz jövőre is találkozhatunk majd kedvenceinkkel. Persze az kérdés, hogy vajon a soron következő évad elég erős lesz, hogy köröket verjen az előzőekre. Egyelőre annyi biztos, hogy zárult a második évad, s minőségi mélyrepülésről eddig szó sincs, ami viszont nagyon nagy pozitívum főleg ilyen típusú sorozatoknál, mert eddig talán egyedül a The Big Bang Theory korábbi epizódjainál sikerült hangosan felröhögnöm.
Remélem a sorozat sokáig képernyőn lesz, s minőségileg nem kezd mélyrepülésbe a többi sitcomhoz hasonlóan, mert íz még nekem is fájó lenne.
És mi a siker titka? Egyszerű családi komédiáról van szó, ahol a karakterek szerethetőek még úgy is, hogy némelyiknek annyi esze sincs, mint egy félig felfújt gumicsirkének. És persze még hozzáadódnak az egyszerű történetek mellé pofátlanul poénos tálalás. Részemről nem is volt olyan epizód a második évadban, ami nekem nem tetszett. Kiindulva a fentiekből nem is csoda, hogy szépen a sorozat epizódjait begyűjtöttem HD minőségben, hisz a szériát mindenképp újra kell majd nézni a nyáron elejétől a végig (mindezt természetesen akkor, amikor majd a lemaradásaimat pótoltam).
Desperate Housewives: 7.évad
Lassan hét éve már annak, hogy Desperate Housewives elindult hódító útjára. A kezdeti nézettségből természetesen történt lemorzsolódás, de még mindig elég acélos ahhoz, hogy újabb és újabb évad érkezzen. Ennek a hírnek természetesen minden rajongó örül, hisz már a zsákban van a nyolcadik évad. Természetesen a kérdés csak az, hogy kell-e nekünk az újabb évad? Ugyanis a sorozat elérkezett ahhoz a mérföldkőhöz, ahol már ideje lenne befejezni, vagy pedig erős koncepciót váltani, mert a jelenlegi bizony eléggé elfáradt.
Ilyenkor el lehet gondolkozni azon, hogy vajon van-e még potenciál a sorozatban, illetve azon is, hogy vajon meddig is fogja így húzni? Hisz a nézettség nem apad olyan ijesztő mértékben, hogy ne érkezzen a folytatás, viszont évről évre nőnek a gyártási költségek, s bizony ha a sorozat továbbra is abba a mederben marad, mint amiben az idén volt, akkor minden bizonnyal előre látható, hogy egy-két évadnál több már nem lesz a sorozatból. Természetesen lehet dönteni, hogy az ember nem nézi tovább, de hét év elég hosszú idő, éppen elég hosszú idő, hogy az ember nehezebben hagyjon abba egy-egy szériát még akkor is, ha már nem élvezi, s nem várja úgy hétről hétre az új epizódot. A probléma pedig leginkább az a sorozattal, hogy szépen belesüllyedt a középszerűség mocsarába, s csak pár epizód volt, ami ténylegesen kimagasló volt az évadban. Az összes többiről csak halvány fogalmam van, így ha valaki megkérdezné, hogy pontosan meséljem el mi volt ebben, meg abban a részben bizony zavarban lennék.
Tovább…
Fringe: 3.évad
Három évvel ezelőtt indult hódító útjára a Fringe, idehaza A rejtély néven. Az első évada ugyan nem rántott be teljesen, de arra elegendő volt, hogy belekezdjek a második évadba is, amelyet tavaly eléggé feldicsértem. Okkal, hisz megérdemelte!
Azért nem ültem tűkön egész nyáron, de nagyszerű évadzárás után pont a Fringe volt az, amit elsők között vártam, mert valóban felemelte a mércét nálam az évadfináléval, valamint azzal, ami a második évad második felében lejátszódott.
Az idei évadról azonban nem tudok elmondani túl sok pozitívumot. Ameddig a sorozat szépen csütörtökön próbálta aratni a babérokat nálam nagyszerűen bevált. Szerettem is. Azonban télen megjött a döntés az anyacsatornától, s szépen a sorozat landolt péntekre, amiről sorozatban jártas rajongók bizony tudják, hogy kint halálnapnak emlegetik, hisz az összes erre a napra pakolt sorozat (főleg a FOX sorozatok) rendszerint évad végén elhaláloznak (elég csak a Dark Angel-re vagy a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-re gondolni). A májusi Upfronts előtt azonban az anyacsatornától megkaptuk a döntést, miszerint a sorozattal jövőre is találkozunk. Ennek hagyományos keretek között ugye örülni kéne, de hullámzó színvonal után az ember valahogy száját húzza, hogy vajon hogy fogunk kibírni még egy évadot, ha a készítők sürgősen nem változtatnak a jelenlegi koncepción, mely igazából csak egy fél évadig volt működőképes.
Azt nem tudni, hogy vajon minek volt köszönhető az évad második felének ilyen brutális módon történő minőségi hullámzása, s vajon köze van-e az időpont váltásnak. Mert elképzelhető, hogy a készítők valóban azt hitték, hogy ez tökéletes lesz, amit letesznek majd elénk, de a valóságban sajnos ez nem így sült el.
Tovább…
Smallville: 3.évad
Részemről hatalmas project volt az immáron tizedik évadát taposó Smallville-be bekapcsolódni. Szerencsére a negyedik évad végéig több epizódot láttam, így gyorsabban tudtam haladni az epizódokkal. Viszont egyéb teendők miatt valahogy elmaradt az évadzáró, amit tegnap sikerült pótolnom.
A sorozatról eddig nem sok jót írtam. Egyedüli pozitívumok nekem az újabb évadokról látott előzetesek, melyek előre vetítik számomra, hogy a sorozat igen is tud, és tudott is fejlődni az évek alatt méghozzá olyannyira, hogy én is kedved kapjak hozzá, így nem véletlen, hogy elkezdtem az alapoktól nézni a sorozatot. Egyelőre nekem az egyszer megnézhető kategóriába esik a sorozat, bár nem mondom a harmadik évadban azért akadtak elég szép próbálkozások, amik azért megérdemelnek pár pozitív szót. Persze ez még koránt sem jelenti, hogy a sorozat kinőtte a korábbi évad hibáit, de egyre inkább halad afelé, hogy értékelhető széria váljék belőle az én szememben. Mindenesetre továbbra is dicséretes, ahogyan a készítők igyekeznek a legjobbat nyújtani az alacsony költségvetés ellenére.
A harmadik évad által a széria végre fordulóponthoz érkezik több szempontból is, amely elég pozitív volt számomra, továbbá megmagyaráz pár kérdést a már korábban félig meddig végignézett negyedik évaddal kapcsolatban.
Továbbra is érdekes módon van körüljárva az egész Superman-mitológia. Persze a Smallville épp a jövendőbeli hős előéletét igyekszik bemutatni több kevesebb sikerrel. Bár a harmadik évad minőségileg jobban sikerült, mint az előző kettő mégis van még hova fejlődni.
Smallville: 2.évad
Köszönhetően annak, hogy annak idején a TV2 agyon ismételte a sorozatot, így az első két évad valamennyi epizódja már a megnézett kategóriába esett át még úgy is, hogy a sorozat számomra teljes mértékben középszerűnek tartott szériák közül emelkedik ki, melyeket ugyan megnézek, de amikor leadásra kerül a tévében akkor bizony csak háttérzajként funkciónál.
A sorozattal a se veled, se nélküled kapcsolatot erősítette sokáig, ami számomra viszonylag egyszer megnézhető és hellyel-közzel élvezhető színvonal miatt alakult ki. Tudtam miről van szó, de valahogy soha nem fogott meg igazán, ami miatt úgy éreztem volna, hogy nekem ez kell, s bizony ennek neki kell ülni. Azonban a hetedik évadtól látott nézői dicséretek, s pozitív kritikai visszajelzések melyekhez ráadásul különböző mozgóképes dolgok is társultak elsöprő erejűek voltak velem szemben ahhoz, hogy teljes meggyőződésben üljek neki a szériának az első évadtól kezdve, hogy bizony eljussak azokig az évadokig, amelyek nekem minden bizonnyal már tetszeni fognak teljes valójukban.
Tehát ebből az okból kiindulva döntöttem úgy, hogy szépen itt az ideje, hogy én is részese legyek a Smallville univerzumának, melynek korábbi évadainak valamennyi részét látva hamarabb tudhatom le az első évadokat. Így az első után máris végeztem a másodikkal, ami kicsivel pozitívabb képet alkotott a sorozatról, de valahogy még mindig nem az igazi. Persze sok fejlődés volt az első évadhoz képest, de nekem ez még egyelőre nem elég. Persze voltak valóban szórakoztató epizódok, s persze akadtak bőven olyanok is, melyeket nem tudtam hova tenni minőségük miatt. Viszont filmtörténeti pillanatnak lehettünk szemtanúi a második évadban, amikor is beugrott egy epizódnyi szereplésre – az azóta az élők sorából eltávozó – Christopher Reeve, aki először húzta magára a legendás Superman jelmezt.
Tovább…
Smallville: 1.évad
A sorozattal körülbelül olyan se veled, se nélküled kapcsolatot sikerült kialakítanom az évek során. A széria jelenleg a tizedik, s egyben az utolsó évadát tapossa odakint. A 70-es, 80-as években készült mozifilmek a mai napig kedvenceim, de az azóta szinte futószalagon gyártott animációs filmek, sorozatok nem igazán váltották meg a napvilágot. Talán a kilencvenes években futó Lois And Clark volt az, amely viszonylag kiemelkedett a futószalagon gyártott Superman sorozatok közül, s tényleg élvezhető volt. A széria 1997-ben ért véget alacsony nézettség miatt. Azonban nem sokáig kellett várni, hisz 2001-ben az akkori WB elindította a Smallville című sorozatot, mely a csatorna egyik legjobbjának számított. Azóta a The CW-n futó sorozat szép karriert futott be, hisz idén köszön le végleg a tizedik évaddal annak ellenére is, hogy a csatorna előszeretettel vágja meg a költségvetést, hogy az elsősorban nőknek készülő sorozatait reklámozza és nyomathatja orrba szájba. Elismerő dolog, ha a sorozat a pénteki halálnapra való költözést is kibírta mindenféle nézettség csökkenés nélkül!
Annak idején sok minden zavart a sorozatban, ami miatt inkább háttérként ment. Igaz, az első évadnak jelentős részét láttam, így rendkívül örültem, hogy három epizódtól eltekintve nem kellett végignéznem az első évadot, ami egyébként is elég régóta már a listámon szerepelt. Ha a korábbi évadok alapján akarnék ítélni főleg azon epizódok után amit láttam bizony nem igen ülnék neki. Viszont rengeteg trailert és elismerő írást olvastam ahhoz, hogy biztosítsanak arról: a sorozat rendkívüli fejlődésen ment keresztül, s bizonyos évad után még lazán a nézhető kategóriát is megüti, habár a kezdeti évadok színvonala nekem nem jött be maradéktalanul.
A széria nálam vitathatatlanul az egyszer megnézhető, megnézendő sorozatok listájára landolt, ahol a meglévő epizódok a megtekintés után bizony a törlés áldozatául esnek kegyetlenül. De a fenti indokok alapján adni kell egy esélyt, hisz nem véletlen, hogy immáron a tizedik évadát tapossa a széria. De annyira ne szaladjunk előre!
Tovább…
Dexter: 5.évad
A sorozattal lassan négy éve kötöttem „barátságot”, amikor is a Viasat3 úgy döntött, hogy ideje bemutatni idehaza is az amerikai Showtime csatorna egyik nagyágyúját. Természetesen nem a magyar vetítést követtem, hanem jóval előtte beszereztem az első évadot, amely elnyerte a tetszésemet.
A rajongás talán két évadig tartott. Utána a sorozat átment az „egyszer megnézhető” kategóriába. Így végül mindig az évad végén tudtam magaménak az aktuális epizódokat.
Tavaly szintén így álltam hozzá a dolgokhoz. A téli szünet alkalmával tettem magamévá az épp aktuális évadot, mely akkora cliffhangerrel ért véget, ami teljes mértékben kivívta az elismerésemet a készítők felé.
A negyedik évad bebizonyította, hogy a készítők mégis képesek meglépni olyan dolgot, amely akár negatívan is befolyásolhatja egy sorozat jövőjét. Én is kíváncsi lettem, hogy az évadzárás után vajon a készítők mely irányba szeretnék elvinni a történetet. Illetve melyik út vár rájuk: meglépik a változtatást, s nem tudnak azon felülkerekedni, s a sorozatuk elindul a minőségi romlás útján vagy pedig megtartva a lendületet újult erővel vágnak neki a dolgoknak, s szereznek újabb és újabb nézőket?
A kérdésre azóta megtudtuk a választ: a készítői kreativitás dolgozott, így gyakorlatilag sikerült elérni, hogy a sorozat még mindig a Showtime csatorna egyik zászlóshajójának számítson, amely olykor-olykor saját nézettségi adatait döntse meg… természetesen pozitív értelemben.
Tovább…
The Walking Dead: 1.évad
Novemberben érkezett meg a sokak által várt The Walking Dead, melynek alapjai elsősorban egy azonos című képregényen nyugszik. Már aPilot kritikánál is jeleztem, hogy azért én annyira nem voltam tőle oda, hogy tűkön ülve várjam amikor is befut az első epizód. Így kimérten ültem neki az első résznek, ami iszonyatosan bejött nekem.
Az AMC óvatos volt, ezért első körben csak hat epizódot rendelt be a zombis sorozatból, melynek első részét valamivel több mint öt millió néző érdekelt, s az évadzárásra erre még plusz egy milliót rá tudott tenni. Így hát magától értetődő volt, hogy jövőre érkezni fog a sorozat második évada jelen állás szerint tizenhárom epizóddal.
Az utóbbi években jelentősen megnövekedett azon filmek száma, melyben zombik és vámpírok jelentenek központi témát. Utóbbiból már több sorozat is elindult, s jelenleg is fut sikerrel, így magától értetődő volt, hogy kell valami zombis is a tévés évadba. Így az AMC döntött úgy, hogy berendeli a The Walking Dead-et, amely kifejezetten kábelcsatornára való, hisz feltehetően így ebben a formában nem kerülhetett volna kereskedelmi tévékre szükségszerű cenzúra nélkül, mellyel lazán kicsinálható lett volna a sorozat. Azonban helyes döntés született a csatorna részéről (kivétel ez alól a nagyon minimális epizódszám), hisz jelen pillanatban az idei év egyik legjobban várt és legjobban teljesítő kábeles újoncát tette le az asztalra, melytől a többség elégedett volt csak úgy, mint én. Persze más kérdés, hogy a hosszú szinte majd nyolc hónapnyi kényszerpihenő vajon hogyan hat a sorozatra abban a fényben végképp, hogy a készítő páros lábbal rúgta ki az íróbandát.