Kategória: Helyzetjelentés

Vissza a természetbe!

Kecskenyál

Azért kicsit vicces abba belegondolni, hogy vajon mi lesz például húsz év múlva – feltéve, ha megérem azt a kort -. Ezt úgy értve, hogy olykor-olykor azért mennyire elkap a nosztalgia. Legyen az két évvel vagy tíz évvel ezelőtt történt dolog. Érdekes.
A legtöbb emberrel az a probléma, hogy vannak tervei, elképzelései, de akarat ereje… na az nincs. Én is mindig írogatok dolgokat, amelyeket meg akarok valósítani, aztán valahogy mindig csak tologatom őket. Ezen azért próbálok változtatni. Emlékszem általános iskolásként hihetetlenül sokat bicajoztam. Nem csoda, hisz nem volt számítógép, amikor meg lett nem volt olyan eszköze, amivel órákra oda tudott volna szegezni a monitor elé. Nem úgy, mint most. Ezen most megpróbálok változtatni. Városban lakom ugyan, de szerencsére vannak zöld övezetek is. Az egyikben tettem tiszteletemet.

Azért annyi tárhellyel én sem rendelkezem, hogy egy egész fotóalbumnyi fényképet feltöltsek, így egyelőre csak ennyivel tudok gazdálkodni. A lényeg, hogy szerencsére nagyon sok helyen kiépült a bicikli út, így lehetővé tette azt, hogy az ember nem csak tömegközlekedéssel tudjon átmenni a másik városba. Ennek örömére a közelben lévő erdős részre esett a választásom, ami tényleg elég nyugtató látványt nyújt. De mivel volt egy földút, ami nem tudtam hova vezet így úgy döntöttem, hogy megnézem merre visz.
Régen is imádtam az ilyen „nem tudom merre megyek, de majd valahol kikötök” bringázásokat, így most is tettem egy kísérletet. Jó pár fénykép készült az állatvilágról is, de kis méretben publikálni egyébként sem lenne előnyös a kivehetetlen részletek miatt. Mindenesetre zenehallgatás mellett nagyon jól sikerült kirándulás volt, s még kullancsot sem sikerült összeszednem 🙂

Kellemesen fog-e a telni a nyaram?

Kecskenyál

Sokat gondolkodtam ezen az elmúlt időszakban, hogy vajon mennyire is fog jól telni majd.  Igazából úgymond „két szálon” futnak ezek a dolgok, hisz az időjárás sajátossága miatt sajnos kénytelen vagyok létrehozni egy „B tervet” is annak az eshetőségnek, ha épp a rossz idő miatt nem fogom tudni megvalósítani az eredeti tervemet.
Azért kicsit mosolyt csal az arcomra, amikor visszagondolok azokra a dolgokra, amelyeket megfogadtam, hogy majd megváltoztatok. Ekkor mindig az jut az eszembe, hogy egyetlen egy dolog az, ami ilyenkor kár, hogy a nap csak 24 órából áll, ami legyünk őszinték eléggé kevés főleg akkor, ha az ember gyermeke dolgozik is. És, ha már munka! Az elmúlt bejegyzésben taglaltam azt, hogy pontosan mit is mertem meglépni. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor egy részből megbántam. Leginkább azért, mert akadt pár olyan ember, akivel eléggé szoros barátságot kötöttem ki, s elég jól szórakoztam velük még akkor is, ha éppen nem volt bent kellemes a légkör. De végül csak megléptem a kötelező lépést, s úgy voltam vele, hogy ez így helyes. Fiatal vagyok még, s az eddigi tapasztalatok is azt mutatták, hogy meg tudok valamilyen szinten állni a talpamon. Kérdés persze adott volt, hogy mennyire hamar tudok magamnak majd új állást találni, s pontosan milyen is lesz az. Amit viszont szerettem volna, hogy ez ne protekcióval történjen, hanem én magam keressem meg, s találjanak alkalmasnak, mert soha nem voltam az a fajta, akinek „sima” lett volna a nyelve.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam sokat azon, hogy vajon megérte-e még két évet lehúzni a középiskolában szakmai képzésen. Abban már akkor is tisztában voltam, hogy felsőoktatás kilőve, ami nálam leginkább a pénz miatt volt, mert nem tudtam volna se fizetni, s munka mellett pedig nem tudtam volna megcsinálni. Azonban az elmúlt időszakban sokat agyaltam azon, hogy vajon megérte-e megcsinálni, mert valahogy nem látom hasznát.
Most azonban nem tudom azt mondani mint a múltkor, hogy egy korszak lezárul, ugyanis ennek a korszaknak a lezárása kicsit el lett odázva. A lényeg ebben az egészben az, hogy már azon voltam, hogy elhagyom jelenlegi helyemet, amikor arra lettem kérve, hogy esetleg mégis gondoljam át a jövőmet. Az elhangzott mondat után azonnal arra gondoltam, hogy ebből mennyire jól tudok profitálni, hisz legrosszabb eshetőségben is nyerhetek magamnak pár hónapot, hogy úgy tudjak innen elmenni, hogy valóban lesz is hová. A főnökömmel való hosszú beszélgetés után pedig kezet rázva egyelőre közös döntés eredménye, hogy az általam vázolt problémák elméletileg orvosolva lesznek abban az esetben, ha mégis maradok. Persze rábólintottam, de abban tisztában vagyok, hogy ez csak ideiglenes, így amióta ez az eset megtörtént folyamatosan csak gondolkodom, hogy hogyan is tudnék továbblépni. Ezeket a dolgokat meglépni, főleg így nyár előtt azért részemről elég kemény dolog volt. Elég sok mindent kellett volna átterveznem, illetve eléggé sok mindenről kellett volna lemondanom, amit nem szerettem volna. Hisz legyünk őszinték, egy huszonéves srácnak azért illendő lenne szórakozni is, persze kulturált, s normális keretek között. Egyelőre úgy néz ki, hogy minden nyugodt, zavartalan. Kérdés persze adott, meddig?

Igyekeztem az elmúlt időszakban mindent megvalósítani, amit szerettem volna. Első körben pedig egy normálisabb, vegyesebb étrendet próbáltam összeállítani magamnak. Legtöbb helyen azt olvastam, hogy a rendszertelen étkezésnek egyik „mellékhatása” az, ha az ember például állandóan fáradt, ingerlékeny, kialvatlan stb. Ugyan én próbáltam ezen változtatni, de az igazság az, hogy az első dolog, amit észrevettem ezzel kapcsolatban, hogy ez mennyire is megterhelő a pénztárcámnak…. Hát nem semmi! Azért megnézném azokat, akik ilyen tanácsokkal látják el az embereket, hogy hogyan is valósítsák meg, jóformán a semmiből.
Mindezek mellett persze igyekeztem minél több időt kinn tölteni a szabad levegőn, s csak minimálisat tölteni itthon virtuális szórakozással, hisz azért némi friss levegő egyrészt sohasem árt, illetve az emberi kapcsolatokat is ápolni kell. Ennek úgy néz ki, hogy meg is történt a hatása, ugyanis többek elmondása szerint sokkal kipihentebbnek, s tettre készebbnek tűnök. Örülök ennek, s remélem ez tartós is lesz. Bevallom, hogy valahol azért én is így érzek. Így azt gondolom nem volt rossz választás az, hogy kicsit változtassak az életvitelemen.

…és a nyár?
Nem vagyok jövőbelátó, s a jósokban sem hiszek. Így maximum csak tervezgetni tudok, s bízom abban, hogy ezek a tervek meg is valósulnak. Egyrészről van anyagi oldal, amelynek feltételei nem lesznek meg, akkor maradnak csak tervek. A másik pedig ismételten a munkahely, amely korlátozza a szabadidőmet. Ebből fakadóan pedig nem mindegy mikor, mit, kivel, hogyan, meddig. Nagyjából. Az már bizonyos, hogy a pesti út nincs törölve, maximum elhalasztva. De legkésőbb júliusban mindenképp menni akarok. Az még egyelőre erősen kérdőjeles, hogy kivel fogom azt a napot eltölteni, amelyet a fővárosban kívánok élvezni. Mindezek mellett pedig lesz még némi mozizás, illetve a strand sem lesz elhanyagolható tényező. A szomszédos városban elméletileg kicsivel nagyobb, s olcsóbb is a kis lakosa miatt, így úgy szólt a döntés, hogy mivel busszal húsz perc alatt megközelíthető, így majd átbringázunk. Mozgásba eddig meg egyébként sem halt bele senki.

…és amikor egy korszak lezárul

Kecskenyál

Öt év nagyon hosszú idő. Szerintem nem csak nekem, hanem másoknak is. Amikor kedvem támadt egy kicsit nosztalgiázni, akkor többnyire mindig visszaolvastam az előző bejegyzéseket. Igaz, egy bizonyos idő után már eléggé keresztbe állt a szemem, így gyakorlatilag a huszadik írás után már inkább abbahagytam. Annak idején nagyon tetszettek különféle blogok, így végül úgy döntöttem, hogy akkor én is beszállok a bloggerek világába. Ezt nem bántam meg, hisz a mai napig aktívan ügyködök annak ellenére, hogy sokszor bizony idő híján sok minden csúszik. Az eltelt idő alatt eléggé sok minden változott velem kapcsolatban, s környezetemmel is, s változtam is, nem keveset. Utóbbival kapcsolatban annyi a személyes véleményem, hogy talán ezek pozitív irányba történtek. A bejegyzéssekkel kapcsolatban többnyire mindig ugyanaz volt, mint jelenleg is, hogy mielőtt már leültem a gép elé már volt egy kezdetleges vázlat, hogy mit és hogyan próbálok majd értelmesen leírni. A helyzetjelentés kategória közel áll szívemhez, hisz annak ellenére, hogy magánélet számomra szent és sérthetetlen, de igyekeztem minél többet leírni anélkül, hogy annak bármiféle következménye lehetne, illetve bárki számára sértő legyen. Az elmúlt időszakban azokban az ebben a kategóriában lévő bejegyzések száma eléggé megritkult, s lecsonkult, s mindig tologattam, hogy mikor is legyen egy újabb bejegyzés. Gyakorlatilag ez jellemző volt az én magánéletemre is, ahol ugyanez a fajta viselkedés volt jelen. Inkább tologattam a dolgokat, mert úgy láttam nem lenne értelme megnyilvánulni, bárhová elmenni, ha épp nincs olyan kedvem, esetleg nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy ezeket a dolgokat megtehessem. Egyébiránt sem vagyok az a nagyon panaszkodós fajta, s problémák tömkelegéről is csak az tudott teljes mértékben, aki közel állt hozzám, illetve abban a cipőben járt, mint én. Mondanám azt, hogy rengeteg gondolkodás volt az elmúlt időben, de akkor hazudnék. Leginkább agyalás, s idegeskedés volt, ami rányomta a bélyegét szinte az összes dologra, ami velem kapcsolatos. Ennek köszönhetően pedig mindenhol sikerült megzuhannom, aminek én nem örültem. Ennek egyetlen egy oka volt: munka.

Én mindig azt mondtam, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben addig, míg az embernek nincs stabil párkapcsolata addig nem érdemes különköltözni a szülőktől. Persze ez abban az esetben igaz, ha pozitív kapcsolat van a felek között. Jelen esetemben ez igaz, így a elmúlt négy évben szinte minden olyan dolgot megtudtam vásárolni, amit szerettem volna. Olykor ugyan becsúszott egy kis impulzus vásárlás, de ez van. Nyilván ezért tettem elég sokat, hisz ha úgy alakult, akkor bizony képes voltam diétás étrendet összeállítani magamnak, hogy bizonyos dologra több jusson, s képes voltam számtalan túlórákat is bevállalni azért, hogy amikor megérkezik az sms a banktól, akkor mosolyra derüljön az arcom. Az más kérdés, hogy ehhez mennyi mindent kellett elviselnem, s mennyire kifárasztott mind fizikailag, mind szellemileg. Ennek eredménye volt, hogy már számomra is világossá vált, hogy a jelenlegi helyem nem csak az egészségemet veszélyezteti, hanem az emberi kapcsolataimat is, melyek az utóbbi időben szépen elkezdtek romlani.
A legutóbbi táppénzes esetnél már mindenki jelezte, hogy ideje, ha elkezdenék gondolkozni a jövőmről, s jelenlegi munkahelyem biztosan jó számomra-e. Azzal már korábban is tisztában voltam, hogy nem, de a megvásárolható dolgok elegendőek voltak ahhoz, hogy szépen ezek lebegjenek az én szemem előtt. De mivel ezen a téren már mindent elértem, így már nem tudtam miből erőt meríteni, s egyszerűen már éreztem, hogy innen nincs visszaút. Ugyan próbálkoztam már álláskereséssel, de hamar fel is adtam. Egyrészről itt nem óhajtottam bejelenteni munkahely váltási szándékomat, másrészről pedig nem tudtam, hogy mit is tudnék így ígérni a következő helyen. Mivel a munkaidőm továbbra is megvolt, így sokszor a visszajelzés számomra lehetetlen volt, hiába volt a jelentkezésem sikeres. Ahhoz, hogy a keresést feladjam leginkább a sokak által megosztott, s leírt negatív tapasztalatok vezetettek rá, hogy összetehetem a két kezem, hogy legalább van munkám, s kiadják a szabadságot, s a pénzemet is megkapom. Azonban egy hete elgondolkoztam, hogy van-e értelme idegesen lefeküdni, majd hánykolódni egész éjjel? Van-e értelme, hogy még mások randiznak, moziba járnak, csavarognak, én itthon ülök és az aznapi, vagy az előző napi problémán idegesítem magam, mert végül is mégiscsak beosztott vagyok. És megfizetnek engem ezért? Nem. Szerencsés vagyok, hogy jó a hátterem, így megtudtam azt tenni, hogy felmondok.

Ugyan nem sikerült zökkenőmentesen, de immáron bizonyos, hogy a felmondási idő letöltése után szabad ember lehetek, s még a nyár előtt fellélegezhetek minden tekintetben. Mivel nagyon sok minden történt az elmúlt években, így úgy döntöttem, hogy az utolsó munkanap után legalább három hétig pihenek, s mindenképp összeszedem magam, hogy a következő munkahelyen ne lehessen probléma. Sokkal előrébb, s sokkal pozitívabb helyzetben vagyok a négy évvel ezelőttihez képest, így sem én, sem mások nem félnek attól, hogy tartós munkanélkülivé válnék főleg, hogy többen mondták, hogy segítenek elhelyezkedni.
Ebből fakadóan pedig máris elkezdtem tervezgetni, hogy majd mit is óhajtok csinálni majd abban a pár hétben, amit majd felfogok szabadságként. Először is akkora már szinte minden sorozat kifut, így feltehetően a megvásárolt filmeket, illetve a megnézésre várókat fogom megtekinteni újra, vagy először. A napi szintű bicajozás, csavargás természetesen adott, s elvárt, s mindenképp szeretném ezt be is tartani, hogy ismét megfelelő legyen a fizikai kondícióm. Illetve nem árt a jelenlegi telefonom fényképezőjének használata sem, hogy mindent megörökíthessek, amit én érdemesnek találok. Hisz szerencsére a környéken rengeteg jó kis kiránduló hely van, így ebből a szempontból nem lesz probléma, ha természetben szeretnék eltölteni egy kis időt. Nem beszélve a különböző látványosságokról sem, s megközelíthetőségükhöz pedig elegendő egy kerékpár is. És persze még ott van, hogy az elkövetkezendő három hónapban jelent pillanatban három olyan alkotás is van, amelyet szeretnék megnézni a moziban.
Két olyan dolog van, amit sajnálok. Az egyik a strand, amelyre vonatkozik a spórolás, így feltehetően húsz kilométerre lévőkhöz kell menni majd. De ugyebár az ember ne akarjon csúszdázni, meg élmény fürdőzni, ha elegendő neki a sima mezei lubickolás. A másik pedig a pesti út, amely alatt egyébként is remegett az a bizonyos léc. Ugyanis, ha szülői oldalról mennénk, akkor annak lenne nem kis költsége. Ha pedig azt lépném meg, amit tavaly, akkor pedig meg kell találnom a másikkal, másokkal a közös időpontot, hogy jó legyen. Ez pedig jelenlegi munkahelyemmel nem lenne egyszerű. Így jelen pillanatban ez mindenképp el fog majd maradni. Bízom abban persze, hogy ez a lépés megérte, s tényleg a későbbiekben jobb dolgom lesz majd. Hisz legyünk őszinték, annak nem sok értelme lett volna, ha toporogtam volna egy helyben, s vártam volna a csodát, amely egyébként sem jött volna el.

Egy biztos: egy korszak hamarosan lezárul. 

A tavasz első napja!

Kecskenyál

Az persze magától értetődő, hogy nem fog a természet egy nap alatt változni, s nem is fog a mi, emberek által megteremtett naptári napokhoz igazodni. Azonban eléggé tágra nyíltak a szemeim, amikor ma elindítva a böngészőt a google egy szép animációval fogadott, melynek szlogenje a „Tavasz első napja” volt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt ebből az alkalomból, így nem volt kérdés, hogy ki is használom majd. Igazából már hetekkel korábban beköszöntött a korai tavasz, s igencsak nyugdíjaznom kellett a téli kabátomat, amit igazából nem bántam meg. Viszont annak örültem, hogy végre ismét elővehettem a vasparipámat, mellyel száguldozhattam kedvemre. Ami egyébként amúgy is rám fért, hisz a téli hónapok alatt – főleg a telefon és playstation 3 vásárlása miatt – eléggé ellustultam. Habár öt kilométernyi tekerés után már rám tört az éhség, szóval ez azért már jelzésértékű volt számomra, hogy igencsak elszoktam én a kerekezéstől.
Igazából már nagyon vártam a tavaszi napokat. Hasonlóan voltam tavaly is, hisz nem szívesen mozdultam ki a hideg időben, így a négy fal közti ülés nem igazán tett jót a kedélyállapotomnak. Ugyebár erre remekül rányomta a bélyegét a munka is, az viszont már más kérdés, hogy azóta sem sikerült lecserélnem. Őszintén bevallva azért annyira nem törtem magam, mert tartottam tőle, hogy úgy járok, mint a kolléganőm: sz*rból f*sba ment, jelenleg pedig munkanélküliként keresgél, hátha kell majd valahová. Valahogy én is ettől tartottam, s tartok, s ha megkérdeznék mit is tervezek, vagy jelen pillanatban mit is csinálok munkahellyel kapcsolatban simán rávághatnám: csodára várok. Próbáltam a megvásárolt dolgokkal kompenzálni a stresszt, de végül oda jutottam, hogy nem igazán sikerült. Mivel nálam a lényeg az óraszám, nem pedig a ledolgozott napok, így tökéletes összevisszaság jellemző rám, melynek következtében munkába menet sikeresen összeestem, majd pedig a diagnózis nem más, mint kimerültség lett. Igazából napokig csak aludtam, végül alig tudtam egyedül kikecmeregni az ágyból. Amikor erőm teljében lettem kissé akkor az udvaron sétálgattam, s közben azon gondolkoztam, hogy hogyan is lehetne a jelenlegi munkahelyet jobbra cserélni. Mivel nem jutottam dűlőre, így végül jegeltem a dolgot.

Ellenben sikerült sok mindenen elgondolkozni. Pontosabban azon, hogy mi mindent csináltam rosszul, s mi juttatott el erre a szintre. Ezen mindenképp változtatni akarok, mert ez így nem jó. S ehhez viszont nagy akaraterőre van szükség. Részben ezért is döntöttem el, hogy amint kijön a jó idő megpróbálok megváltozni, s másképp hozzáállni a dolgokhoz.
Ha lehetőségem lenne rá, akkor minden bizonnyal a „genetikámat” megsimogatnám, hogy az eltelt időszak alatt nem híztam el. Első körben észre vettem, ha unatkozom, vagy éppenséggel ideges vagyok, akkor eszem. S nem minden esetben normális kaját. Ugyan sikerült pár kilót magamra szednem, de szerencsére ez nem látványos, de azért nekem feltűnt. Mivel nem szeretnék semmiféle cukorbetegséget vagy másfajta kórt elkapni, illetve ha már ennyire ápolom a fogaimat nem is szeretném, ha havonta kellene járnom fogorvoshoz, így úgy döntöttem az édességet felváltják a zöldséget, gyümölcsök. E mögött pedig összetett dolog áll. Egyrészt valóban nem szeretnék elhízni, majd jó lesz negyven év felett. Akkor már lehet, nekünk férfiaknak 🙂 Mivel szeretek bringázni, csavarogni, nem akarok húsz perc után kifulladni, vagy levegőért kapkodni. Tehát huszonévesként legyen meg már a kondim. Másrészt nem árt, ha az immunrendszerem is ép, s megkap minden szükséges vitamint, mert azért nem örülnék, ha minden hónapban lenne valami nyavalyám, mint ahogyan a téli időszakban küszködtem a megfázással. Másfelől pedig a bringázást mindenképp szeretném visszahozni az életembe, s mivel errefelé azért vannak szép tájak, de bejárni nem könnyű, így napi 20-30 kilométer simán meglenne ezért fontos a kondíció. Pancsikolni imádok, így most már komolyan veszem, s tényleg megtanulok idén rendesen úszni. Ugyanis szeretnék majd eljárni megmártózni majd télen, véleményem szerint remek kikapcsolódás lehetne.

A másik fontosabb döntés pedig megszüntetni a görcsös, tervezgetős viselkedést. Gondolom ez alatt, hogy megtervezek mindent precízen, s szinte semmi szabadság nincs. Ráadásul az előre eldöntött időtöltésnek legtöbbször az a vége, hogy amit csinálok, nem élvezettel csinálom. Időre szabok mindent, s ez bizony nem jó. Ezt a rossz tulajdonságomat pedig sikeresen a jelenlegi munkahelynek köszönhetően alakult ki, hisz jóformán onnan vettem át. Ugyan tervek vannak, de csak nagyjából, s igyekszek nem precízen eltervezni percre pontosan mindent, hanem élvezni azt, amit épp lehet. Látjuk mi lesz. Bízom a pozitív változásban.

Túljutva az első pár bekezdésen, s a nyekergésemen meglepő módon, de hamar eltelt az elmúlt időszak. Erre szokták mondani, hogy eléggé rohan az idő. Hát meglepően. Sajnálatos módon dolgoztam sokat, így sem a jó a időt, sem pedig szórakozni nem tudtam. Vagy azért mert nem jutott rá idő, vagy pedig azért, mert épp nyikogtam itthon a fáradságtól. Persze benne szokott lenni a pakliban, hogy semmi nem úgy meg, ahogy mennie kellene. Na nálam is ez volt. Először is, amikor megérkezett a korai tavasz eldöntöttem, hogy nem koptatom a lábaimat, hanem szépen felpattanva a vasparipámra, s így járok dolgozni. Az utolsó ilyen napon annyira irigykedtem a bicajozó emberekre, hogy szerintem hallható volt, ahogyan tört a szívem ketté. Ugyan szoktam nézni időjárás előrejelzést, de annyira nem adok rájuk. Másnap persze később keltem, s bizony majd lefagytam a bringáról, s ráadásul hazafelé jól meg is áztam. Örömöm határtalan volt, s úgy döntöttem nyugdíjazni kell még szerencsétlen drótszamarat. Erre mit ad az ég? Következő munkanapomon hazafelé folyt rólam az izzadság, annyira meleg idő volt. Remek.
Az itthoni virtuális szórakozásnak próbáltam hódolni, s ezt is terveztem stresszlevezetőnek. Nem volt véletlen, hogy sokszor az alvásidőmből csíptem le órákat, hogy tudjak valamit megnézni, vagy épp tudjak valamivel játszani. Persze mindig kiderült, hogy ez rossz ötlet volt, de engem nem igazán érdekelt. Bementem hulla fáradtan, s ledolgoztam, amit le kellett dolgozni. Az más kérdés, hogy feltehetően ez is hozzávezetett a kimerüléshez. Megpróbálom még kihúzni ezt a két hetet a következő fizetésig, amikor is remélem lesz valami olyan dolog, amelynek köszönhetően egy időre ki tudok kapcsolódni.

A zene mindenek felett!!!

Kecskenyál

Nem gondoltam volna még decemberben, vagy pedig január elején, hogy ennyire mozgalmasan fog majd telni a 2014-es év. Főleg, ami az első hónapjait illeti. Szórakozásból eddig sem volt hiány, viszont elmondható, hogy ha anyagi helyzetem is úgy kívánja (értsd nem jön be egy táppénz, melynek köszönhetően kevesebb fizetést kapok, vagy pedig nem jön közbe valami váratlan kiadás) akkor szeptemberig szinte biztosított az önfeledt szórakozás a pihenőidőmben. Talán elmondható, hogy elég jól indult ez az év, s egyelőre ez a minőségi szint tartja is magát, s bízom benne, hogy ennél már csak jobb lehet. Persze utóbbi mondatom nem arra értendő, hogy elégedetlen lennék, hisz jó pár évvel ezelőtt nem ment ennyire jól a sorom. Na ennyit arról, hogy majd visszasírom az iskolás éveket!
Elég sok tervem volt, hogy mit is kívánok megvásárolni miután befejeztem az iskolát. Azt kell mondanom, hogy azóta elég sok mindenre sikerült szert tennem talán olyanra is, amely nem volt betervezve. Utóbbira szoktam azt a jelzőt használni, hogy „impulzus” vásárlás, azaz valamit meglátok, s a kosaramba kerül, vagy pedig a neten szörfölgetve kapok kedved a vásárláshoz. Ezeknek az impulzus vásárlásokkal különösebb gond nincs feltéve, ha az embernek van elegendő anyagi kerete. S bizony nem egyszer hozta úgy a sors, hogy nagyobb kiadás után csak csorgattam a nyálamat bizonyos dolog, dolgok után, mert bizony nem fért bele a költségvetésbe. Decemberben leginkább úgy láttam, hogy már szinte mindenem megvan, ami tervbe volt véve, s a 2014-es év leginkább arról fog szólni, hogy elég komoly összeget fogok majd összegyűjteni a bankszámlámon, amelynek egyik részét ismételten a fogászati kezelésre fogom költeni. Ugyanis elhagyva az iskolapadot egy nagyon jó fogorvos elég drágán dolgozik, s én pedig mindenképp szeretnék címlapra illő mosolyt magamnak nem csak esztétikai szempontot alapul véve annak ellenére, hogy az emberek többségétől eltekintve nincsenek rothadó barna, sárga fogaim. De ez most nem lényeg.

Volt egy pár Playstation 3 exkluzív cím, amire nagyon fájt a fogam, de úgy voltam vele, hogy nem fogom a fizetésem java részét egy konzolra költeni, arról nem is beszélve, hogy eredeti játékokat lehet csak rajra futtatni (feltéve, ha megakarjuk tartani a garanciát), így az egészről lemondtam. Viszont figyelmembe került, hogy a szóban forgó konzol Blu-ray lemezeket is lejátszik, ergo egy Blu-ray lejátszót simán tud helyettesíteni. Mivel az általam választott játékok száma elérte a négyet, illetve a neten belefutottam egy 12 gigás változatba 45 rugóért, amely annyira vonzó volt, hogy nem volt megállás, vásárlás gombra kattintottam. A vatera jó barát, így onnan kétezres áron elhoztam három Uncharted játékot, amelyek olyannyira megtetszettek, hogy csöppet csippentettem az alvásidőmből, hogy tudjak velük játszani. Három hét alatt vittem ki a három részt, de igazából két nap elég volt egy részre, csak ugyebár dolgozni kell, illetve vannak más programok is, így aztán eléggé szűkössé vált a szabadidő. Mindezek mellett pedig a Tomb Raider Legend hibáinak köszönhetően beruháztam a The Tomb Raider Trilogy-ra, ami három epizód tartalmaz. De ha már megvettem, akkor mindhármat végigviszem. Mindezek mellett mivel leárazva volt a The Last Of Us,így azt is megrendeltem. Szóval játékok terén most nem lesz hiány, ami a márciusra lett tervezve. És akkor még nem is beszéltem a konzol exkluzív Silent Hill epizódról sem.
A fentiek fényében pedig elég szűkösre sikerült a szabadidő. Így hát nem is csoda, hogy például a sorozatokkal, amiket nézek elég jól sikerült lemaradni. Ezt pedig úgy mondom, hogy nagyjából van hét, amit nyomon követek, s ebből csak öt olyan, ami jelenleg is fut, s nincs szüneten. Persze emellett párat még bepróbáltam, illetve egy-kettő amely annak idején halálra lett ítélve részemről ismét visszakerült a nézős listára. Szóval az itthoni vizuális szórakozással nem lesz probléma az biztos. Abban pedig bízom, hogy a márciusban ténylegesen elkezdődik a tavasz.

Azt hiszem itthon minimum júniusig tökéletesen elleszek, persze ezt befolyásolhatja a munkahely is, pontosabban az ott lévő légkör, fáradtság, illetve szabadnapok, vagy azoknak a hiánya. Ugyan egy hónapnál előrébb nagyjából soha nem tudom mi várható, hogy pontosan mi lesz, mikor leszek itthon, mikor nem, de azért már most elkezdtem tervezni a dolgokat, melyeket itthon is megosztottam.
Amint ténylegesen kijön a jó idő, s immáron vasparipán is száguldhatok mindenképp kevés, illetve kevesebb időt akarok a négy fal közt tölteni. Nem mondom, hogy nem szórakozok jól, de azért jó időben nagyobb kedvem van bárhová menni. Ebből fakadóan például már be lett jelentve itthon, hogy áprilisban ismét célpont Budapest lesz, ahol első körben ismét tiszteletemet teszem az állatkertben, s ha marad idő, akkor viszont lehet csavarogni. Mindezek mellett ismételten számításba vettem, hogy ha már nagyon szeretek pancsolni, akkor ideje megtanulni rendesen úszni, ugyanis a nyarat mindenképp strandon, vagy az mellett akarom tölteni. Persze a hűvös pláza sem elhanyagolható, ahol egyelőre három biztos alkalom van, hisz idén három olyan film is mozivászonra kerül, amely engem nagyon érdekel. Tehát, akkor….

Amit viszont megpróbáltam mindenképp megtenni, hogy mindezek mellett is tudjak rendesen pihenni. Sajnos a műszakok váltakozása sokszor nem tette lehetővé ezt, így sokszor adódtak olyan esetek, amikor munkaidő előtt leemeltem a polcról egy-egy energiaitalt, s azt „betankolva” indultam útnak. Pedig sokszor megfogadtam, hogy nem iszok többé ilyeneket, főleg azért, mert érettségi környékén eléggé rászoktam, amelynek meg is lett az eredménye. Sokat gondolkoztam azon, hogy szeretek zenét hallgatni, s milyen lenne, ha arra is aludnék el. Az egyik félelmem leginkább az volt, hogy nem fogom hallani majd az ébresztőt, de szerencsére ez a félelmem alaptalannak bizonyult. Így ahelyett, hogy a TV menne, vagy pedig a csöndes szobában forgolódnék, miközben azon jár az agyam, hogy már rég aludni kellene, helyette kedvenc zeneszámaim szólnak a fülembe. Ez is kipipálva.
Az időjárás viszont teljesen kikészített. Egyik pillanatban még téli nagykabát kellett, másik pillanatban pedig egy szál ingben flangáltam lent. Mondjuk utóbbinak köszönhetően még nem „sikerült” megfáznom, s bízom benne, hogy ez a francos nátha el is fog majd engem kerülni. Viszont kicsit gáznak éreztem, amikor reggel még kabátban kellett mennem dolgozni, délutánra meg már alig volt rajtam valami. Vagy épp fordítva, mikor szépen lenge öltözetbe bementem, majd mikor végeztem este, akkor meg majd meg fagytam. Érdekes.

…és amikor Holle anyó megrázza dunyháját!

Kecskenyál

Két fajta gyerek létezik: aki szereti a havat, s aki nem. Én előbbi csoportba tartoztam. Ugyan még a harmadik x-et sem értem el kor szempontjából, de már most kijelenthetem, hogy az én időmben még fehér volt a karácsony. A legutolsó karácsonyra sajnos ez nem volt jellemző, s fájt is iránta a szívem. Ugyan „kinőttem” már a karácsonyozásból, de azért semmi sem pótolja a csillogó havat december tájékán. Főleg, amikor a fehér lepedőn nem a nap fénysugarai csillannak fel, hanem a szépen feldíszített város, s házak fényei. Ennek ellenére mégis örültem, hogy megérkezett az első hó. Annak persze kevésbé, hogy dolgozni is kellett menni, de azért kicsit mosolyt csalt az arcomra az alábbi látvány, amikor tegnap reggel kinyitottam az ajtót:

Persze sok helyen lehet hallani, hogy mindenki felkészült a télre, főleg úgy, hogy ez volt az előre jelzésbe is. De ilyenkor többnyire az szokott lenni, hogy hóakadályok, s balesetek mindenfelé. Ennek ellenére sikeresen beértem a munkahelyemre, habár hazafelé azért némi akadály volt, ami a tömegközlekedést jelenti.
Bár felkészültem a késést illetően, így egyedül a fülhallgatóm lógót ki a fülemből mereven, melyből lágy muzsika szólt, s ez biztosította a jókedvet, s stresszmentességet is annak ellenére, hogy majd fél órás késéssel értem haza. De azért útközben még lőttem pár képet, hátha két nap múlva megint tavasz lesz:

Üdvözlet Playstation 3!

Kecskenyál

Általában a téli hónapokban egyfajta „hibernálás” kezdődik nálam, ami annyit jelent, hogy ha nem muszáj bizony nem mozdulok ki itthonról. Idén ez kicsit változott a helyzet, ugyanis sajnálatos módon január elején olyan rendkívüli időjárás volt, hogy egy szál pulóverben közlekedtem, mert téli kabátban majd megfagytam. A hónap eleji szabadnapok jól teltek, ugyanis végére értem a Metro: Last Light-nak, illetve ismét visszavettem a nézendők listájára a South Park-ot, amellyel elég jól haladok.
Hogy őszinte legyek azért kicsit féltem attól, hogy vajon mi is lesz, ha majd véget ér a szabadságom. Főleg attól, hogy majd nem tudok visszarendülni a munka világába. Utóbbival nem volt gondom, ugyanis nem kellett fél óra, hogy úgy érezzem, mint ha nem is mentem el volna szabadságra. Viszont alvás terén ez nem volt elmondható, ugyanis sikerült olyan jól kipihennem magam, hogy nagyjából négy órás alvás után indultam el, hogy ismét elfoglaljam a helyemet a kereskedelemben.  Körülbelül egy hónappal ezelőtt „örültem” annak, hogy megfáztam. Leginkább azért, mert általában bő 6-8 hétig nem fordul elő nálam ez a betegség. Ennek ellenére a „gyönyörű” időjárásnak köszönhetően ismét sikerült első helyre kerülnie a takonyparádénak, remek…

Az előző évem érdekes volt. Sokszor megfogadtam, hogy félreteszem az impulzus vásárlást, s csak megfontoltan költök pénzt. Na már most megjelent az igény, hogy esetleg egy új telefon legyen ismét, ugyanis az előzőnél volt egy-két érdekes anomália. Aztán úgy döntöttem, nem olyan nagy probléma ez, megtartom a régit. Ennek ellenére január elején tulajdonosa lettem egy Xperia L-nek. Többször leírtam, hogy nem vagyok nagy játékos, de ennek ellenére azért akadt egy-két olyan cím, ami magával ragadott. Ezek közül akadt pár konzol exkluzív cím is, amely feltehetően soha nem lát napvilágot PC-re. A karácsony tájékán megjelenő olcsó konzolok nagyon csábítóak voltak, de az eredeti játékok ára visszatartott attól, hogy én is konzol tulajdonos legyek.
Még az előző hónapban megnéztem pár olyan filmet, amelyet megvásároltam eredeti Blu-ray lemezen. A problémám leginkább az volt, hogy a lejátszóm csöppet hangos volt, így amikor nem volt zene, vagy csak sima párbeszéd volt bizony eléggé zavart, s olyan hangzása volt, mint ha valami csiszoló korong lenne a lejátszóban. Nem minden lemeznél csinálta ezt, s szerencsére a lemezeknek sem lett semmi baja. Akkor megfordult a fejemben, hogy egy új lejátszót kellene beszerezni. Ekkor belebotlottam a 12GB-os Playstation 3-ba, ami valóban nagyon csábító árcédulát kapott, de amikor megtudtam, hogy Blu-ray lemezeket is lejátszik, nem volt megállás, vásároltam egyet:

Sokat gondolkodtam korábban, hogy nem sok értelme van beszerezni egy ilyen konzolt, ha összesen két játék érdekel. S ezek közül ugyebár csak videók, s tesztek alapján tudtam dönteni. Kicsit féltem, de végül úgy döntöttem, ha játékok terén nem vált világot még akkor is tudom használni egy szimpla Blu-ray lejátszóként. Ezek mellett természetesen igyekeztem azt is meglépni, hogy azért legyen valami játszható is mellé, így végül 2000 forintért a vatera segítségével hozzájutottam az Uncharted: Drake’s Fortune-hoz:

Féltem attól, hogy mellényúlok, s ha azt is hozzáteszem, hogy mennyibe kerül ez a szórakozás összesen, akkor bizony tényleg nagy volt a rizikófaktor. Igazából februárban akartam megrendelni, de úgy voltam vele, hogy várok addig, míg megtudom milyen is lesz a beosztásom. De mivel a szabadnapjaim a hónap elején elég érdekesen alakulnak, így nem volt választásom: meg kell ebben a hónapban rendelni.
Két nappal ezelőtt a munkahelyen délelőtt küldtem e-mail-t az üzletnek, hogy megoldható, hogy akkor szállítsák ki, amikor itthon vagyok majd, pihenőnapon. Válasz nem érkezett, így délután gyorsan elbújva az öltözőben felhívtam az online üzletet, ahol azt mondták igen, csak írjam be a megjegyzésbe. Hazaérve meg is tettem, de a visszaigazoló e-mail-ben sem, s a profilomban sem volt látható a megjegyzésem, csak az első mondat, amiben nem volt benne a lényeg. Így a weboldalon hagytam üzenetet a webmesternek, amire semmi válasz nem érkezett. Majd késő este jött az e-mail a futárszolgálattól, hogy a következő munkanapon érkezik a gép. Nem tudtam mire vélni, de anyám meggyőzött, hogy adjam oda a pénzt neki, majd ő itthon lesz. Nem tetszett az ötlet, hisz ha jeleztem mikorra kérem a szállítást, ami megvalósítható, akkor azért ez kicsit felháborítónak éreztem. Arról nem is beszélve, hogy hiába hívtam az e-mail-ben megadott számot, a futárszolgálat nem vette fel. Másnap kaptam az sms-t itthonról, hogy korán reggel megérkezett a gép, majd két órával később a postás meghozta a játékot, amely annyira megtetszett, hogy szintén 2000 forintos áron megvettem a második, s harmadik részt is. Érdekes hónap lesz a február.

Mindezek mellett megérkezett az igazi tél, s immáron elkezdett havazni is. Ugyan a szélnek nem igazán örültem, de kellemes volt hazacammogni a hóesésben. Valahogy ez hiányzott a decemberi ünnephez. Bevallom kicsit félek, hogy milyen lesz a március, mert nem szeretnék tavasszal is havat lapátolni, vagy pedig benne lépkedni.
Az elkövetkezendő napokban – játék mellett természetesen – igyekszem kipihenni magam, s meggyógyulni. Szerencsére most nem voltam annyira beteg, hogy talpon se tudjak állni, de nem volt leányálom így bemenni dolgozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt indok, hogy a ledolgozott munkanap miatt ne kapjak kevesebb pénzt a táppénz miatt. Szóval nem mondhatom magam a munka hősének, de azért igyekeztem nem göthös csirkeként viselkedni. Mondjuk tény, hogy más úgy, ha munkaidő alatt talpon vagyok, mint ha ülök egy iskolapadban.

…és akkor vissza dolgos hétköznapokba!

Kecskenyál

Amikor megtudtam, hogy január elején szinte az összes pihenőnapomat megkaphatom, amit sajnos decemberben csak részben kaptam meg, bevallom nagyon örültem. A bő egy hét szabadság gondolata elég erőt adott ahhoz, hogy kibírjam a decemberi heteket. Sokan mondták, hogy pikk-pakk el fog telni, meg vajon mit is fogok csinálni. Ha őszinte akarok lenni, akkor olyan érzetem van, mint ha legalább két hete lennék itthon. De persze nem unatkoztam, habár igyekeztem némi figyelmet fordítani az alvásra is.

Sajnálatos módon múlt hétvégén a bankautomata sikeresen elnyelte a kártyámat. Ugyan két évvel ezelőtt is volt hasonló, bár akkor valóban elfelejtettem a pin kódomat, de a mostani anomáliára nem sikerült rájönnöm. Jelezték, hogy előfordul néhanapján amikor hiába jó a kód, az autómata nem működik helyesen. Engem ez annyira nem vigasztalt meg. Egyrészről mert itt maradtam hétvégén kártya nélkül, így hiába volt pozitív az egyenlegem, ha nem tudtam hozzájutni. És azért, ha valami probléma merült volna fel, amihez pénz kellett volna nem tudom mit csinálhattam volna. Hisz ugyebár a bankok hétvégén nem tartanak nyitva. Elvileg pár nyitva van a fővárosban, de ezért nem akarok utazni órákat.
Hétfőn meglepő módon elég kevés várakozási idő után fogadtak, s szerencsésen sikerült elrendeznem mindent. Annak kevésbé örültem, hogy a kártyaletiltásnak, újrarendelésnek, készpénzfelvételnek is volt némi összege. Összeszámolva szerintem egy olyan három-négyezer forintot biztos felemésztett ez a dolog. Ugyan szeretnék most jó pár dolgot ide leírni, de nem hiszem, hogy elbírná a virtuális környezet, amilyen szavakat használnék. Kedden szerencsésen megérkezett az új telefonom, így annak kiismerésével telt a délutánom. Mindezek mellett a virtuális szórakozásnak sem fordítottam hátat, így sikeresen letudtam pár szériát, illetve játékok terén sem panaszkodhattam. Szerencsére az időjárás kegyes volt, így amikor be kellett pattyognom a városba, hogy elintézzem a dolgomat nem kellett fagyoskodnom, s még nem is áztam meg. Bár bevallom, hogy számomra elég furcsa, hogy még mindig nincs igazi tél, tehát sehol egy hópihe, vagy fagy. Lassan már ott tarthatok, hogy szimpla dzsekiben megyek dolgozni.

A hétvégét azzal töltöttem, hogy felkészüljek a hétfői munkakezdésre. Kimostam, kivasaltam a ruháimat, s egy kis sétát is beidőzítettem, mert az egész napos itthon üléstől sikerült szépen bepunyadnom. Egy valamit viszont sikerült megtanulnom, hogy a szabadnapoknál érdemes szem előtt tartani, hogy mások nem biztos, hogy egész nap ráérnek, vagy egyáltalán ráérnek. Mindenesetre bízom benne, hogy nem húzódik el a tél (már, ha lesz), s áprilisban már bringázhatok is kedvemre.
Amikor megpillantottam mennyi szabadnap vár rám, akkor megfordult a fejemben, hogy vajon hogyan is fogom magam majd érezni a végén. Biztos húzni fogom majd a számat, de bevallom ennek nyoma sincs. Valahol azért jó, ha van amivel ténylegesen el lehet tölteni az időt, mert azzal legalább gyorsabban telik. Igazából semmi különösebbet nem tervezek februárra, de azért remélem hamar véget ér ez a hónap. Aminek viszont örülök, hogy némileg kaptam egy-két beszólást múlt hónapban a spórolást illetően, ami igazából annyit jelentett, hogy ténylegesen csak azokra költöttem, amire kellett. Ennek köszönhetően tudtam most új telefont venni.  Szóval azt hiszem anyagi téren jó úton haladok.

Helló, Xperia L!

Kecskenyál

Az előző év eléggé zsúfolt volt számomra, így november tájékán már fogtam a fejem. Sajnos olyan munkahelyem van, ahol a karácsony, újév kiemelt ünnep, így nem kerülhettem el ezt most sem. A remény azonban éltetett, hogy januárban végre lehet normálisan kipihenhetem magam, ugyanis magaménak tudhatok bő egy hetes szabadságot.
Teljes mértékben ki akartam kapcsolódni, így elég sok tervem volt ezekre a napokra. Bár sajnálatos módon már az első napom rosszul kezdett, ugyanis a bankautomata elnyelte a bankkártyámat, annak ellenére, hogy a pin kódom tökéletes volt. A „legszebb” az egészben az volt, hogy mindez szombat délután történt, így esélyem sem volt, hogy rögtön bemehessek a helyi bankfiókba, s elrendezhessem ezt az ügyet. Szerencsére volt nálam készpénz, de bele se merek gondolni, hogy vajon mi lenne olyankor, amikor sürgősen pénzre lenne szüksége az embernek, de nem tud hozzáférni a saját számlájához. Két évvel ezelőtt tény és való, hogy valóban elfelejtettem a pin kódomat, de akkor sem voltam túlságosan boldog, mert hétvége előtt történt. Akkor is már téma volt itthon, hogy ha már az embernek muszáj bankszámlát vezetni, akkor a kedves bankok vajon miért csak hétköznap vannak nyitva. Véleményem szerint ugyanolyan fontos, mint egy közért, vagy egy gyógyszertár. Ezért is állok értetlenül a dolog előtt, s adok hálát, hogy olyan munkahelyem van, amellett azért be tudok menni, s el tudom intézni a dolgaimat. Azért bízom benne, hogy normális kártyát kapok, s nem valami American Express-t, mint amit múltkor próbáltak rám sózni.

Hétfőn szépen fogtam magam, s szépen bepattyogtam a bankba, ahol szerencsére elég hamar sikerült elrendezni amit szerettem volna. Így végül kedden itthon lehettem egész nap, s várhattam az új mobil készüléket.
Igazából nem akartam újat venni, de már előző hónap végén eléggé vásárláson járt az eszem. Négy évig hűséges társam volt a néptelefonnak kikiáltott zenetelefon, kódnevén Sony Ericsson W300i. Iszonyatosan imádtam, de egyetlen egy hibája volt, hogy sajnos eltört a fülhallgató vezetéke, s sajnos ez a készülék nem hagyományos csatlakozóval rendelkezett. Amikor végre lett munkám akkor úgy döntöttem, hogy nem fizetek majd tízezer forintot a csatlakozó mássága miatt, helyette inkább megtoldottam, s egy újabb zenemobilt vettem, mely a Spiro, azaz W100-as szériaszámot kapta. A készülékkel egyetlen egy nagy problémám volt, hogy egy szösztől is megkarcolódott a kijelzője. Így egy év múlva ismét vásárlásra adtam a fejem, s akkor döntöttem el, hogy karcálló kijelzőset szeretnék venni. Szintén a Sony kínálatából választottam a walkman-esített X8-at, azaz W8 kódnéven futó készüléket. Ekkor úgy tűnt, hogy nagyon jó vétel volt, még örültem is neki. Azonban a családban felmerült, hogy kellene egy olyan készülék, mint az enyém, mert rengeteg jó tulajdonságokkal rendelkezik. Ekkor úgy döntöttem, hogy az enyémet tovább ajándékozom, hisz egy újabb készülék tulajdonságait teljesen csak én tudnám kihasználni teljes mértékben. Ekkor jó vételnek tűnt, azonban az elmúlt fél év alatt felmerült pár hiba, s mivel már hivatalos frissítés nem lesz hozzá, s garancia is lejárt róla, ezért végül úgy döntöttem, hogy egy újabb készülékbe ruházok be. Elég nehéz döntés volt, mert sokat nem akartam rá áldozni, de viszont nem szerettem volna, ha rosszabb, vagy ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint amit cserélnék, s esetleg még aranyáron megvennem. Így végül egy kártyafüggetlen Xperia L-re esett a választásom.

Mivel az előző készüléket kívülről-belülről megismertem, így az újabb már nagyobb újdonságokat nem tartalmazott. Mindenesetre fél óra alatt kiismertem a készüléket. Ami viszont hatalmas nagy pozitívum volt az pedig az, hogy a zenelejátszó alkalmazás valami iszonyatosan jóra sikerült, élvezet volt hallgatni mikor ismét pattyognom kellett másnap a városba.
Az időjárás érdekes volt, de még sajnos még mindig nincs igazi tél. Szinte még fagypont sincsen, azonban nagyon reménykedek abban, hogy nem fogunk majd hógolyózni majd áprilisban. Ennek ellenére a szeszélyes időjárásból, s a hétköznapi szürkeségből fakadóan szembe kellett néznem azzal, hogy sok mindenki elfoglalt, így várnom kell alkalmas időpontra, vagy pedig a hétvégére, hogy egy személyes találkozót össze tudjak hozni az ismerősökkel. Sajnos ez van, dolgozó felnőttekről van szó, így kénytelen voltam itthoni elfoglaltságokat találni, ami egyébiránt pár napig tökéletesen ment.

Már decemberben nekiültem a Metro: Last Light-hoz, amiről egyébként azt gondoltam, hogy elég hosszú lesz, s még ez a hét is kevés lesz a kijátszására, de meglepő módon már kedd délután kész lettem vele. Ugyan újabb végigjátszás számomra teljesen esélytelen, így végül úgy döntöttem valami régebbi kedvenc elé fogok leülni.
Sajnálatos módon régen iszonyatosan sok sorozatot követtem. Az általam követett szériák száma drasztikusan lecsökkent melynek leginkább két oka van: vagy az adott széria végül befejeződött, vagy pedig minőségileg a béka rottyantója alá ment. Így nem csak pártól kellett elköszönöm az évek alatt, hanem lassan már csak olyan sorozatot nézek, amit csak azért követek, mert nem lenne mást nézem. Ebből fakadóan vettem vissza a nézendők listájára például a The Big Bang Theory-t, habár az valóban hozza az elvárt minőséget. Mivel régen nagyon szerettem, s igazából „kikopott” a nézendők közül, így visszakerült ismét a South Park, melynek már sikeresen letudtam a harmadik évadát is.

Természetesen gondoltam a régi kedvenc filmekre is, így jó párat elővettem ismét. Az örök, gyermekkori kedvencem a Jurassic Park is terítékre került. Ugyan nem rendelkezem 5.1-es hangrendszerrel, de nem is vágyam rá. Helyette azonban van egy 2.1-es hangfalszett hozzákötve a tévéhez, így is tökéletes az élmény. A dinoszauruszok hangjai, léptei szinte rezegtették a falakat, ahogyan a mélynyomóból előjöttek. Azt persze nem tudom, hogy a szomszédok ehhez mit szóltak, de én élveztem.
A maradék napokra továbbra hasonlókat tervezem, de azért remélem, hogy azért az igazi tél is beköszönt, s akkor végre valóban élvezetes lesz fordulni egyet a környéken.

2013 a vizuális szórakozások éve volt?!

Kecskenyál

Folytatva a négy évvel ezelőtt elkezdett, s általam megteremtett „szilveszteri hagyományt” a blog keretén belül az év utolsó napján ismét jelentkezek egy személyes bejegyzéssel, ami egyben évértékelőben is funkcionál.

Ma kicsit megcsúsztam a bejegyzés megírásával, de szerencsére pótolt a délutáni, s esti itthoni vizuális szórakozások tömkelege, így nem panaszkodhatok, hogy az új év előtt két órával vagyok „kénytelen” megírni eme bejegyzést. Ugyan korábban is leírtam, de nálam nem kiemelt ünnep sem a karácsony, sem pedig a szilveszter. Főleg az utóbbi nem jelent számomra semmit, mert úgy érzem kinőttem belőle. Gyermekként vágytam arra, hogy ne itthon szórakozzak a szülőkkel. Később megvolt a lehetőség, de vagy betegség, pénzhiány, esetleg a szórakozási forma illetve a hozzá kapcsolódó társaság nem volt megfelelő. Ugyan már akkor sem volt nagy kedv elmenni szórakozni, de mégis megtettem hat évvel ezelőtt, de akkor rá kellett jönnöm, hogy ténylegesen nem jelent nekem semmit az szilveszter, amit én csak fogyasztás ünnepeként tartok számon. Egyrészről alapból nem vagyok az a típus, aki szeret „muszájból” szórakozni, másrészről pedig a szilveszter is ugyanolyan napnak számít, mint a többi. Egyetlen egy negatívum van, amit rendkívül utálok benne, az pedig az eszetlen petárdázók tömkelege, illetve a kulturált szórakozási forma, illetve hely hiányát. Arról nem is beszélve, hogy nem is merek kilépni az utcára, így amikor tavaly már este kellett haza pattyognom a munkából bizony igencsak remegtek a lábaim, hogy elkerüljek minden veszélyes szituációt. Ahhoz pedig nincs kedvem asszisztálni, hogy mások hogyan részegednek le, illetve jó arcot vágjak olyan dologhoz, amit nem élvezek. Végül pedig marad a hagyományos megoldás: sz*rni az egészre, s csinálni azt, amihez van kedvem itthon. Egy napot pedig kibírok, hogy nem megyek sehova.

Természetesen azért ne feledkezzünk meg az előző évek bejegyzéseiről sem: 2009, 2010, 2011, 2012.
Ugyan nem vagyok nagy játék rajongó, de azért akadnak olyan címek, amik elé szívesen leülök, s elütöm a szabadidőm velük. A billentyűzet & egér kombináció tökéletes volt számomra egészen addig, míg az első komolyabb munkámból nem vettem meg a hőn áhított TV-t, s nem jöttem rá, hogy monitorként is funkcionálhat, s kényelmesen, ágyból fekve is tudok jót szórakozni. Igaz, kényelmi funkciója ekkor a klaviatúrának. Volt pár vásárlás, melynek központjában a bizonyos gamepad-ek álltak. Sokat töprengtem, de a sok pozitív hozzászólásnak köszönhetően végül egy évvel ezelőtt megvásároltam az Xbox 360 számítógéppel is kompatibilis kontrollerét, melynek köszönhetően az év eleji tél vizuális szórakozások szempontjából elég kényelmesre sikeredtek.
Már korábban is szóba került, hogy a szülők TV-je már nem éppen a legjobb. LG készülékről van szó, mely lassan a tizenötödik születésnapját ünnepelte idén. Azonban már meglátszódott a kora, így felvetődött, hogy készüléket kellene venni. Ugyan bejelentették, hogy nekik olyan is jó, amellyel én rendelkezek. Ugyan nem volt betervezve, de végül úgy döntöttünk, hogy az enyém lesz az övéké, s én pedig újjal lepem meg magam. A készülék sokkal nagyobb, mint az előző, illetve LCD helyett LED lett, mely a 3D-s opciót is tudja. Nem ez volt eltervezve, de akció keretén belül esett az LG LM3400-as készülékére a választás, illetve fontos szempont volt számomra, hogy ha esetleg pénzre lenne szükség, akkor jobban tudok eladni egy ilyen készüléket, mely a 3D-s funkciót is tartalmazza, mint egy hagyományosat, még ha áron alul is kellene ezt meglépnem. Szerencsére egyelőre ilyen probléma nem áll fent, illetve azóta párszor teszteltem mire is képes a kicsike. Habár 3D-t ritkán használom rajta.

Valamivel el kellett ütnöm az időmet, s mivel sorozatok létszáma eléggé megkopott nálam, s nem is volt épp aktuális epizód, így végül úgy döntöttem, hogy ideje neki esni a Metro 2033-nak, mely végül kellemes szórakozásnak bizonyult. Mindezek mellett persze ismételten nekiültem a Jóbarátok-nak, miután megtaláltam őket a világhálónak köszönhetően HD minőségben is. Emellett pedig szabadidő kitöltésére tökéletesnek bizonyult a február végén napvilágot látó Crysis 3, mely új lépcsőfokra helyezte a játékok látványvilágát olyannyira, hogy vizuális orgazmusa valószínűleg megvolt jó pár játékosnak, köztük nekem is. 😀
Aki többször járt a blogon, vagy netán állandó olvasója írásaimnak annak nem kell ecsetelnem, hogy egyetlen egy töretlen szerelem létezik virtuális formában számomra, amelynek középpontjában az 1996-ban a számítógépek monitorján életre kelő Lara Croft irányában van jelen. Így hatalmas nagy öröm volt számomra, amikor fél éves csúszással végül idén márciusban megjelent az új rész, amely hatalmas lelkesedéssel töltött el, s szerencsére nem kellett csalódnom. Persze ez megtörtént pozitív értelemben, de mindenesetre nem bántam meg, hogy a megjelenéskor rögtön szert tettem rá, s fémdobozos, exkluzív kiadásnak lehettem a tulajdonosa. Persze rajongóként az volt az első, hogy még év elején leadtam igényemet szabadság tekintetében, ami természetesen tökéletesen lefedte a játék megjelenését, s a kipörgetésére szánt időt. Egyetlen negatívumot tudok felhozni erre az időszakra, hogy ezalatt megvásároltam az új bringámat, amit sajnos nem tudtam tesztelni jó ideig, ugyanis még március végén is röpködtek a mínuszok, s fehérben pompázott minden.

Április már szerencsére több mindent tartogatott számomra. Első körben végre megérkezett a tavasz, így már a kedvem is jobb lett, s sokkal több energiával rendelkeztem, mint előtte. Az már csak extrának számított, hogy végre az új bringát is lehetett tesztelni, így aztán voltak „túrák” rendesen. Amellett, hogy a szabadidőm java részét vagy munkahelyen, vagy pedig csavargással töltöttem jutott idő a vizuális szórakozásokra is. Jó pár sorozat letudta évad vagy sorozatzáróját már áprilisban, így ezáltal is szabadult fel némi időm. Szerencsére sokszor volt jó idő, így amikor nagyon untam magam csak elmentem itthon. Mindenképp érdemes még szót említeni, hogy ebben a hónapban ismét mozikba került a Jurassic Park, méghozzá 3D-ben, így azt volt lehetőségem megtekinteni széles vásznon is. Nem kell mondanom, hogy igazi élmény volt újra látni gyermekkori kedvencemet, így átélhettem azt, amit sokak megtapasztaltak még 1993-ban.
Nem akarok abba belemenni, hogy mi volt régen, s mi van most, de már május közepén bizony akadtak izzadós napjaim, hisz már akár akkor is megléphettem volna egy strandolást. Nagy terv volt idén nyárra is a strandra való kijutás, aminek mindig két feltétele volt: pénz, s a szabadidő. Iskolásként – főleg az utolsó években – hiába volt meg a szabadidő, ha a helyi strandra nem sikerült kijutni pénz hiányában. Ugyan volt szabad, ingyenes strand, de ahhoz legalább ötven percnyi kemény kerékpározás kellett, s tartós lubickolás után bizony nem kellemes még legalább húsz kilométernyi bicajozás. Így évente egy alkalommal sikerült meglépni egy ilyen szórakozási formát függetlenül attól, hogy mennyire „víz mániás” is vagyok. Idén persze minden feltétel adott volt, de ennek ellenére megint sikerült úgy összehozni, hogy simán megtapsikolhatom magam, hogy sikerült egyszer elmenni a strandra. De mindenképp pozitív, hogy ismét sikerült meglátogatni az budapesti állatkertet júliusban. A nyár eseménytelenül telt, jóformán igazi uborkaszezon volt. De azért megpróbáltam minden lehetőséget megragadni a pihenésre, vagy a szórakozásra. Persze ez nem mindig jött össze.

Az év utolsó harmada már azért szerencsére jobban telt. Július végén megfordult a fejemben, hogy ideje lenne a videokártyámat lecserélni. Így elkezdtem gyűjteni rá, de azért voltak kételyeim, mert az akkori kártyával semmi komolyabb problémám nem volt. Mondhatom azt is, hogy szerencsém volt, ugyanis a szeptemberi fizetésem előtt két nappal elfüstölt a régi kártyám, így kénytelen voltam újat venni. Akkor összetettem a kezem, hogy két hónappal előtte eldöntöttem, hogy cserélem, mert így legalább volt pénzem arra, hogy a gépbe egy igazán erős, GTX 760-as kerüljön. Ezután nem kell mondanom, hogy jó pár napos szobában gubbasztás volt. Ezek után különösebb dolgok nem történtek velem. A munka eléggé leterhelt, s munkahelyváltás sem jött össze, s végül úgy döntöttem, hogy bizonyos dolgok miatt jegelem is egy időre. Így maradok ott, ahol jelenleg is vagyok. Ugyan szellemileg, fizikailag leszív teljesen, s talán épp ezért kezdett el úgymond „honvágyam” lenni az általános iskolás évek iránt. Szerencsére ezt is sikerült legyűrnöm.
Mint ahogyan az első sorokban is említettem sem a karácsony, sem pedig a szilveszter nem érdekelt. Úgymond tojtam rá, így szinte megváltás volt az előbbi ünnep, amikor is végre itthon lehettem huzamosabb időt. Ugyan ez sem tartott sokáig, de nyugtat a tudat, hogy legalább pénzben ez jelent majd kicsit többet a januári fizetésemet illetően, illetve még szabadságot is kaptam a jövő hónapra, így legalább tudok majd pihenni. A vásárlási vágyamat is sikerült legyűrnöm, habár elég komoly érzésem támadt, hogy egy konzolt vegyek. Egyrészt sikeresen belebotlottam a Playstation 3 exkluzív Uncharted, s The Last Of Us tesztjébe, amelynek köszönhetően nagyon akartam az utóbbi két játékot, de amikor megláttam mennyibe kerülnek eredeti lemezen… hát letettem róla. Persze vásárolni azért eljártam, mert enni kell, így amikor belebotlottam egy igen jó áru Xbox 360-ba bizony elég nehéz volt otthagyni. De végül szerencsére jól döntöttem, hisz mint ahogyan mondtam nem vagyok nagy játékos, illetve tízezreket játékért kiadni úgy, hogy abból semmilyen játszható formátumot nem próbáltam… hát hülyeség. Sokat szemeztem vele, de végül mégis nekiültem a Metro: Last Light-nak, s ezzel is zárom majd az évet.

És mit is tervezek a következő évre?
Először is remélem, hogy jobb lesz, mint a mostani. Ha nem is, akkor ne legyen rosszabb. Mindenképp szeretném továbbra is fenntartani a tudatos vásárlást, spórolást, s mindenféle impulzus vásárlást kerülni. Leginkább azért, hogy egyrészről legyen spórolt pénzem, másrészről pedig úgy nekiindulni a következő évnek, hogy megvettem, megvalósítottam mindent, amit eddig akartam.
Mindezek mellett némi életmódváltást is tervezek beiktatni, ugyanis egyrészről kezdtek igencsak ellustulni, s mielőtt ez átesne ártó kategóriába mindenképp jó lenne megszüntetni. Így nem csak étkezés, de személet változásra is erősen szükség van, habár  első bejegyzéseimet olvasva sokat változtam már lassan öt év alatt, mióta ezt a blogot vezetem. Ugyan még nem döntöttem el végleg, de a mozgáshoz ugyan megvan a kerékpárom, de elképzelhető, hogy ha megfizethető áron lesz elérhető, akkor beruházok egy tartósabb, stabilabba. Aztán pedig indulhatnak a csavargások. Tavasszal ismét célpont lesz a fogorvosi rendelő, hisz most már csak esztétikai kezelések várnak rám. Ismét tervezek felutazni, s megnézni a budapesti állatkertet, mellyel nem tudok betelni. Igaz, sokan már unják, hogy nem tudok mást kitalálni. Nyárra pedig maradt egyetlen szórakozási forma: strand. Egyelőre úgy tervezek, hogy hetente egyszer mindenképp ki kell menni, ha a szabadidő, s az időjárás is úgy engedi.
…végezetül pedig mindenkinek Boldog új évet! 😉