Címke: munka

Üdv Xperia M!

Kecskenyál

Sokszor eszembe jutott már az, hogy talán fel kellene hagynom azzal a szakmával amit kitanultam, illetve amiben dolgozok, s majd elmenni jósnak. Mert valahogy kiváló tehetségem van ahhoz, hogy sok mindent előre megérezzek. Így volt ez múlt hónapban is.
Már az előző bejegyzésemben is erősen taglaltam, hogy van egy olyan megérzésem, hogy mivel jóformán már elfogytak a szabadnapjaim (hisz harmadik egy hetes szabadságomat kaptam meg abban a hónapban), hogy majd októberben örülhetek, ha fel tudok lélegezni. Nem nagyon mosolyogtam, amikor kézhez vettem az októberi beosztásomat, ugyanis eléggé szomorúan vettem azt tudomásul, hogy elég sok időt fogok benn tölteni a munkahelyemen, s ráadásul olyan jól sikerült megírni, hogy gyakorlatilag két napnál többet itthon nem tölthetek. Normál esetben csak egyet hümmögök, s elfogadom. Azonban az éves leltárnak, illetve kolléga betegségének köszönhetően túlórák tömkelege várt rám. Ezek nem kötelezőek voltak, de úgy voltam vele, ha már részemről megy a többséghez mérve nagy lábon élés, akkor dolgozzak is meg érte. Lassan a hónap közepén járunk, de csak az első dupla pihenő napomon vagyok túl, s persze semmire nem volt elég, ami talán nem is meglepő.

Fentiek szempontjából pedig valóban előnyös döntés volt, hogy a szeptemberben kiadott egy hetes szabadságomra időzítettem az újabb konzol vásárlást. Ami nem volt betervezve az a Silent Hill Downpour, melynek a negyedénél tartok időhiány miatt, s legutóbb bő másfél hete nyúltam hozzá. Vizuális szórakozás szempontjából az élvonalban továbbra is a zenehallgatás, illetve a sorozatok vezetnek. A régi kedvencek visszatértek, újak is akadnak. Azonban jelen pillanatban a Jóbarátok van toppon, mert mikor elkezdtem ismét nézni nem volt semmi új éppen, másfelől pedig jobb a kedélyállapotom, ha egy húsz perces vigyorgós epizódot megnézek teszem azt munkába indulás előtt, vagy lefekvés előtt. Habár hamar véget ér a pályafutásom (ismét) vele, ugyanis a mai igencsak kiadós eső miatt nem volt kedvem sehová menni, így kapásból magaménak tudtam tenni egy teljes évadot.
Az októbert megpróbálok túlélni, s reménykedem majd abban, hogy a következő hónapban azért lesz legalább egy olyan alkalom, amikor két napnál többet tudok itthon tölteni, ami nekem elég fontos ahhoz, hogy ki tudjak kapcsolódni teljesen, illetve szocializálódni is tudjak továbbra is. Habár elég nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka, illetve a magánélet között. Utóbbinál a probléma fő forrása az olykor kevés szabadidő, mely azt eredményezi, hogy nem igazán van kedvem találkozni senkivel. Azért nem szeretném, hogy a kapcsolatköröm leépüljön, így „muszáj” találkozásokat bevállalok, de szerencsére eddig még egyik ilyen sem végződött negatívan.

Lassan már ott tartok, hogy külön kategóriát kellene indítanom telefonvásárlás néven. Ebben a hónapban is sikerült egyet vásárolnom. Az előző bejegyzésekből azért látszik, hogy az elmúlt négy évben történt váltások azért megfontolt céllal történtek, s a hátterükben nem az állt, hogy én bármivel is villogjak. Eddigi készülékeim többségét a szülők örökölték meg, melynek többnyire az lett a vége, hogy nem is sokáig húzták náluk. Most is így volt édesanyám esetében, s már fontolgattam a vásárlást. A jelenlegi készülékénél rosszabb technikai specifikációval rendelkezőt nem akartam venni, de iszonyatosan drágát sem. Végül kiválasztottam a szerencsést, melynek árával nem voltam kibékülve. Azonban hosszas gondolkodás után végül úgy döntöttem, hogy feladom elveimet a kártyafüggő készülékekkel szemben. A jelenlegi szolgáltatómnál online rendeltem meg, melyhez járt némi kedvezmény, s mivel több, mint tíz éve vagyok a felhasználójuk, így már arany szintet is elértem, amely további kedvezményt jelentett. Így végül majdnem húsz ezerrel olcsóbban megvolt a tökéletes születésnapi ajándék, egy új Xperia M:

Ami meglepett, hogy mikor itthon kibontottam a telefont, s beüzemeltem nem kellett a szoftverfrissítéssel vacakolnom, ugyanis már a legfrissebb volt rajta. Átnézve a specifikációt annak idején talán jobban jártam volna egy ilyen készülékkel, ha megnézem, hogy mire is használom az enyémet.

…és így kezdődik a játékfüggőség!

Kecskenyál

Úgy vélem, hogy méltón fogom búcsúztatni idén is a nyarat.
Amire eddig nem volt példa az az, hogy idén többször is sikerült megfognom legalább egy hétnyi szabadságot. Első körben ezt annak köszönhettem, hogy látástól vakulásig dolgoztam, így hét napból általában legalább öt, de becsúszott olykor hat nap is. Így idén nyáron a pihenőnapokat összerakva pár nap fizetett szabadsággal kaptam egy hét szabadságot. Jó pár helyen így működik, ami véleményem szerint részben jó csak. A pozitív dolog, hogy én most nagyon örülök magamnak, hogy ez már zsinórban a harmadik olyan hónapom, amelyben egy hétig itthon vagyok, azonban az mindenképp negatívum, hogy előtte jóformán sz*rrá dolgoztam magam. Ennek köszönhetően már a második napja vagyok itthon, de még mindig nem „hevertem” ki a rám zúdult munkanapokat. Gondolom már elfogytak a szabadnapjaim, s így az év hátralévő részére maradnak a pihenőnapok.
Jövőre érkezik minden bizonnyal a Rise Of The Tomb Raider, s rajongói mivoltomból már leszedtem a vakolatot is a szobám faláról, mert már annyira várom. Az már kevésbé, hogy gyakorlatilag minden bizonnyal konzol exkluzív lesz, s ez sarkalatos pontja volt a dühöngésemnek a bejelentés pillanatában. Főleg azért, mert a bejelentett konzollal nem rendelkezem, s nem is terveztem a jövőbeli megvételét. Azonban némi fény megvillant az alagút végén, hogy nem csak a több, mint százezer forintos gépre lesz elérhető, hanem az előző generációra is. A múlt havi bejegyzésemben már taglaltam, hogy talán be fogok szerezni egyet, hisz erre a gépre jelentek meg kiegészítők, amikkel nem tudtam konzol híján játszani. Azonban bő egy héttel ezelőtt már be is jegyeztem, hogy meg is szereztem az alapjátékot, hogy magaménak tudhassam a kiegészítőket. Mivel gondolom huzamosabb ideig már nem leszek itthon idén úgy döntöttem már ebben a hónapban magaménak tudok majd egy Xbox 360 konzolt. Sikerült:

Meglepődtem mondjuk, hogy elég sok minden járt vele, a februárban megvásárolt Playstation 3-hoz nagyjából feleannyi se járt. Habár tény, hogy ott a legkisebb tárhellyel rendelkező gépet vásároltam meg, de ott is a kiegészítő miatt bővítenem kellett a masinát (az most más kérdés, hogy ha előrelátó lettem volna, akkor alapból a nagyobb tárhellyel rendelkezőt vettem volna, mert gazdaságosan jöttem volna ki a „buliból”). Itt azért okosabb voltam, mivel szem előtt tartottam a kiegészítőket, így már alapból a nagyobb tárhelyes gépcsomagot választottam.

Anyagi szempontból talán az a szerencse, hogy a házvásárlás el lett tolva tavaszra, így gyakorlatilag nekem több pénzem marad a szükséges dolgok megvétele, kifizetése után is. Ebből fakadóan tudok költeni. Habár kicsit soknak érzem ezeket a dolgokat, de valahogy igazat adok másoknak, hogy inkább ilyenbe öljem a pénzem, mint hogy tízezreket elköltsek szórakozóhelyeken, hogy aztán másnap viszont lássam a megivott, megevett dolgokat folyékony formában. Habár tény, azzal egyelőre senki nem ért egyet, hogy eme dolgok finanszírozásához túlórákat is vállaltam, melynek következménye gyakorlatilag majdnem a teljes kimerülés.
A legnagyobb szívfájdalmam azonban továbbra is az, hogy hiába nyertem kuponokat, de nem sikerült eljutnom a strandra. Örült a fejem, amikor megtudtam, hogy 50%-os jegyárral juthatok be, de az időjárás masszívan keresztbe tett nekem. Az elmúlt napokban gyakorlatilag olyan időjárási viszonyok voltak, melyek rendesen megkeserítették az életemet. Többször sikerült eláznom, mert azt gondoltam, hogy majd szárazon sikerül beérnem például a munkahelyemre. Egyik percben sütött a nap, másikban már zuhogott az eső. Nagyon bízom az időjárás előrejelzésben, mert elméletileg lesz vénasszonyok nyara, amit szeretnék majd a strandon eltölteni.

Megdöglöttél-e?

Kecskenyál

Azt hiszem a mai napomra azt mondhatom, hogy végül teljesen eredményesen zárult, habár már olyan dolgokat valósítottam meg, amelyeket már pár napja szerettem volna, csak éppenséggel nem volt rá időm, vagy épp energiám.
Igazából elég nehéz azt megállapítani, hogy vajon melyik is a legjobb dolog. Ha az ember dolgozik egy bizonyos megszabott időben, s van egy bizonyos menetrend, vagy pedig össze-vissza, s ennek köszönhetően pedig meglepő módon kapja meg a szabadnapjait, vagy épp egészben a szabadságát. Bevallom én mindig irigykedtem valahogy azokra a kollégákra, akik nem csak pár napot, hanem több, mint egy egész hetet töltenek otthon. Mindig azon gondolkodtam, hogy milyen jó lehet nekik. Mindezek mellett persze azt is számításba vettem, hogy vajon mit is tennék, s mennyire is el tudnám tölteni hasznosan a rám zúdult napok mennyiségéből fakadó szabadidőt. Persze ez csak a fejemben létezik, mert ugyebár amikor bekövetkeznek ezek a dolgok többnyire elunom magam.

A legnagyobb „problémát” nekem jelen pillanatban az augusztusi szabadságomból való visszatérés jelentette a munkába. Nem egy-két olyan ismerősöm van, aki hasonló helyen, illetve háttérrel dolgozik, noha én megvallom kicsit lightosabb vagyok ezen a téren. De irigykedtem a sokszor összegyűlt szabadidőn, de a sok munkán nem. Most én is megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor sokat dolgozik az ember, majd kap sok szabadnapot. Rossz!
A legnagyobb bajom abban nyilvánul meg, hogy teljesen leszívja az energiáimat mind fizikailag, mind mentálisan. A probléma nekem most ott nyilvánult meg, hogy szabadság előtt szinte csak a kötelező szabadnapokat kaptam meg, majd ennek következtében gyakorlatilag a felgyülemlett további napokat megkaptam egyben. Nem mondom, hogy rossz volt, bár bevallom én nagyon örültem neki. De visszamenni dolgozni maga volt a rémálom. Ráadásul mindezt úgy, hogy ugyanolyan beosztásban, mint előtte, s mindezt úgy, hogy szeptember közepén ismét kaphassak egy hetes szabadságot. Ugyan másfél hetem van addig, de már most úgy érzem, hogy olyan vagyok, mint egy döglődő kacsa.

Vizuális szórakozásra nem igen jut idő, eléggé fogcsikorgatva kell kiszorítanom rá az időt. És persze a nem itthon ülős tevékenységekre is. Mindenesetre megpróbálok erőt venni magamon, s teljes mértékben kibírni ezt a másfél hetet, ami még hátra van az ismételt hosszabb pihenőnapomhoz.
Az idei nyáron nem jutottam ki a strandra, aminek egyik oka az időhiány volt, s a másik pedig az anyagi vonzata. Ugyan nem terveztem már idénre semmit, de mivel itthon jelezték, hogy van egy-két akciós kupon, mellyel fillérekért be tudok jutni a fürdőbe, így úgy döntöttem, hogy a következő szabadnapom, ha engedi az időjárás akár egyedül, akár többen, de mindenképp lubickolok egyet, ha már ennyire víz imádó vagyok.

Másik kedvenc tevékenységem a játék imádat, s mivel a következő Tomb Raider  Xbox exkluzív lesz az új generációs, s előző generációs gépre egyaránt úgy döntöttem, hogy pár exkluzív cím kapcsán beruházok egy gépbe. Természetesen még nincs meg, de már az egyik alap játék megvan ahhoz, hogy a kiegészítő részeket is magaménak tudhassam.

Mikor számítunk rasszistának?

Kecskenyál

Hogy más ez a nyár, mint a többi biztos.
Egyelőre próbálom élvezni, már amit lehet belőle. Illetve igyekszem az összes szabadidőmet arra fordítani, hogy minél jobban tudjak kikapcsolódni. Sajnálatos módon utóbbi nem nagyon megy, főleg annak fényében, hogy lassan már a munkahelyemre járok pihenni, s ez már elég gáz véleményem szerint. Főleg abban, hogy mindezt az itthoni állapotnak, illetve a költözésből fakadó problémáknak köszönhetem.
Igazából nem nagyon akartam „helyzetjelentés” kategóriába illő bejegyzést írni pár hete, mert úgy vagyok vele, hogy vannak bizonyos dolgok, melyek nem valók nyilvános felületre, főleg azért sem, mert az anonimitásomat azért szeretném megőrizni. Ebből fakadóan pedig akadhatnak az épp aktuális történéseknek fekete részei, melynek köszönhetően az általam nyilvánossá tett bejegyzés tartalmi szempontból gyakorlatilag értelmezhetetlen lenne. Mivel egyébként is már aktuális lenne egy kis „helyzetjelentés”, így úgy gondoltam neki futok még egyszer, hogy hátha sikerül olyan bejegyzést írni, mely minden  szempontból tökéletes. Számomra.

Szóval miről is van szó? Gyakorlatilag arról, hogy már nyár elején kiderült, hogy költözés lesz a nóta vége. Annak idején lakbért kellett fizetnünk a régi lakhelyünkön, ahol tulajdonos váltás miatt jött szóba költözés. Ennek van már legalább több, mint tíz éve, hogy ide költöztünk. Tulajdonjog, illetve lakbér nélkül, de barátságos környezetbe. Természetesen kompromisszumokat kellett kötni a többi lakótárssal, de ezzel különösebb gond nem volt egy ideig, hisz örültünk annak, hogy az általunk használt költségeket kell fizetni, s a lakhatás biztosított. Sőt! Stabil. Tartja a mondás, hogy két dolog biztos: az adó, és a halál. Jelen esetben is fennáll ez a dolog, ugyanis a tulajdoni jogviszonynak köszönhetően kisebbségnek sikerült házrészt szerezniük, így tudatosult bennünk a jövő, amit nem szeretnénk átélni. A második pofára esés akkor következett, amikor jó barátnak vélt ismerősről kiderült, hogy nem túlságosan gerinces alak, ugyanis kezdetben eléggé hízelgőnek tűnt, hogy miért is nem költözünk hozzájuk, hisz nekik amúgy is nagy területen elhelyezkedő házuk van, elférnénk ott. A döntés megszületett, az előkészületek el is kezdődtek. Majd költözés előtt nem sokkal kiderült, hogy a gerinces embernek ismert barátunk nem is olyan jó, illetve nem is nevezhető barátnak. Ugyanis a vállalhatatlan költségek mellett személyi szabadságunk nagy része is oda lett volna, így én voltam az, aki sztornózta az egész költözést, így maradtunk jelenlegi helyünkön.
Öt éve indítottam útjára a blogot. Korábban még próbálkoztam naplóírással, hosszú évekig vezettem is őket, majd rájöttem, hogy a személyes dolgok leginkább csak rám tartoznak. Ezért is semmisítettem meg őket nyom nélkül, habár érdekes dolog lenne őket visszaolvasni, hogy vajon mennyit is változtam azóta. A virtuális naplómat azonban már úgy indítottam útjára, hogy abban az esetben, ha a személyazonosságom nyilvánosságra kerülne, akkor se legyen belőle problémám. Emellett pedig az írásaimmal kapcsolatban továbbra is megtudjam őrizni a személyazonosságomat, főleg alapul véve azt, hogy rajongóknak megalapított, és azóta is folyamatosan frissülő weboldalamon használt nicknevem megegyezik itt használttal. Öt év hosszú idő, azért nemrég visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet, s akadtak olyanok, amelyeken jót derültem. Jó példa a négy évvel ezelőtti írásom, melyben azon lepődtem meg, hogy mennyire egyszerűen mondták meg nekem, hogy ennyi volt a munkaidőm, nem kell többet jönnöm. Bevallom még egy kicsit jót is nevettem, hogy miket hittem elsőre. Ahhoz képest ezen a téren teljesen megváltoztam.

Visszatérve a tartalmi részhez eddig nagyon kegyes sorsom volt, ugyanis megtudtam azt csinálni, amit a többi ember nem egy olyan fizetés mellett, mint az enyém volt. Spórolni, s megvenni különböző műszaki cikkeket, illetve némi kikapcsolódásra is költeni strand, csavargás, mozi mellett. Persze volt olyan, hogy igencsak meg kellett húzni a nadrágszíjat nekem, de ugye ez nem volt olyan nehéz, ha csak minimális költségek voltak a vállamon. Minap gondolkozva pedig azt kell mondanom most érzem azt, hogy tényleg felnőttem. És nem csak azért, mert megtanultam, hogy az élet nem kegyes hozzám, s hogy milyen gusztustalanok is tudnak lenni az emberek olykor, hanem azért is, mert megtanultam olyan döntéseket hozni, amelyhez nem kis felelősség jár. És miért is írom ezt? Ugyan van ingatlanunk, de annak elhelyezkedése olyan, hogy munkába járás számomra vállalhatatlan lenne. Így én voltam az, aki idézőjelesen az asztalra csapott, s közölte a tényállást: albérlet kizárva, veszünk házat. Hitelre.
Rengeteg negatív példa van előttem, előttünk, akik azt gondolták, hogy majd ilyen húzással majd biztosított lett a lakhelyük, de közben már utcára kerültek. Tény, de mivel a családból én vagyok az egyetlen, aki képes ezeket a dolgokat átlátni, így én lettem az, aki ennek utána nézett, s el is indította a folyamatot. Az ügyintézőm egyébiránt roppant aranyos, s kedves (bár muszáj neki annak lennie), s hitelképességem teljes mértékben pozitív. Egyelőre az értékbecslés szakaszában tart a dolog, bár próbálom siettetni a dolgot, hogy minél előbb megvalósulhasson az esetleges költözés. Viszont furcsa érzés az, hogy ez az első teljesen önálló döntésem, melynek köszönhetően a későbbi életemre kihatással lehet ennek a dolognak a következménye. Legyen az akár negatív, akár pozitív.  Hogy a jelenlegi problémába ne futhassunk bele a város másik vége lett végül a költözés célhelye, így végül jelenlegi környezetünktől, szomszédoktól teljesen elhatárolódunk majd. Ennek lényegi része pedig az, hogy teljesen meg kell tanulni önállósodni. A jelenlegi ingatlan megtekintésekor persze érdeklődtünk, de szerencsére pozitív volt a visszajelzés, hogy élnek-e a környéken a kisebbséghez tartozó emberek. Szerencsére (még) nem.

Ezen eléggé elméláztunk itthon is, illetve a munkahelyen is, s erre még rátett pár lapáttal az videómegosztó portálokon látható videók is, hogy mennyire is lehet az ember toleráns a kisebbséggel. Véleményem szerint nem lehet az embereket szelektálni különböző külső tulajdonságok alapján, s azt korábban is többször mondtam, hogy nem az a kisebbség, aki kívülről magán hordozza a fizikai jegyeket, hanem az, aki úgy él. A probléma csak az, hogy életem során eddig csak olyanokkal találkoztam, akivel pórul jártam, vagy pedig félni kellett tőle. És ez baj. Ebből fakadóan pedig nem tudom nem azt mondani, hogy nem utálom őket, hisz kizárólag negatív tapasztalatom van velük kapcsolatban. Habár lightos történet a miénk ahhoz képest amiket láttam, olvastam rólunk az interneten, s nem is olyan megyében, városban élek, ahol nagy számban fordulnának elő. Viszont azt én is viccnek tartom, hogy meg kell őket különböztetni, s ennek köszönhetően pozitív diszkriminációban kell őket részesíteni, melynek eredménye, hogy mindent megtehetnek. Az már a no comment kategória, hogy ha kiejti az ember a „c” betűvel kezdődő szót, már rasszistának bélyegzik meg. Tehát az olvasottak alapján én rasszista lennék?
Eme dolog persze rányomja a bélyegét a mindennapokra, így nem igazán tudok jól szórakozni. Persze megpróbálok, de mindig jön össze, főleg akkor nem, amikor valamit eltervezek ,s nem úgy sül el. Jelen pillanatban a hitel, s annak a költsége, ami terhel engem, de egyelőre bizakodó vagyok, hogy hamar megoldódik, s megjelenik az alagút végén a fény. Mert az egy dolog, hogy játékokban én vagyok a nagy harcos, de azért ezt nem szeretném átültetni a való életbe. Szerencsére azért akadtak nyugodtabb napok, amikor nem épp a fentebb leírt probléma volt terítéken, így az Uncharted második részének is neki tudtam kezdeni, illetve a mai napon a Dawn Of The Planet Of The Apes is megvolt. Utóbbival kapcsolatban rendkívül pozitív a véleményem. Elsősorban pont azért, mert immáron beigazolódott, hogy délelőtt kell menni filmet nézni. Egyrészről ilyenkor iszonyatosan kevesen vannak, másrészről pedig kulturált emberek mennek el ilyenkor megnézni egy-egy alkotást, melynek köszönhetően nincs csámcsogás, büfögés, illetve más ember szagának az „aromáját” sem kell magamévá tennem légzés útján.

Mit remélek?
Azt, hogy hamar megoldódik a költözési kálvária.

Közeleg a „nomád” életmód!

Kecskenyál

Minap épp azon töprengtem, hogy érdemes-e előre terveznem. Ez azért is jutott az eszembe, mert általában 50-50 az esélye annak, hogy minden úgy történik, ahogyan én eltervezem. Erre a nyárra leginkább pihenést terveztem, illetve korlátlan időtöltésnek strandot, illetve évi szokásos programként pedig a pesti állatkert meglátogatása lett az egyik célkitűzés. Most pedig az van, hogy át kell terveznem az összes anyagiakhoz kötött programot, ugyanis jelen helyzetben minimum augusztusig nagyon fog szorítani az a bizonyos nadrágszíj pénzügyek tekintetében. Ennek oka pedig nem más, mint a régóta a szemem előtt lebegő költözés, melynek most érett be a végkifejlete.

Az okokat fedje jótékony homály, hisz ismert az a mondás, hogy ami felkerül a világhálóra az ott is marad. Éppen ezért az okokat inkább hanyagolnám. A lényeg az, hogy nem messzire megyünk, azonban nem összkomfortos családi házról van szó, így azért rendesen van rajta mit felújítani. Mivel ennek a költözésnek eléggé labilis volt a megvalósulása, így persze nem spóroltam, így aztán most, ahogyan ez már megvalósulni látszik már érzem, hogy anyagilag sehogy sem fogok kijönni. Mondható, hogy szerencsére itt vannak a szülők, ami tényleg pozitívum, de ha alapul veszem azt, hogy azért önállóság szorult belém, s eddig is igyekeztem mindent magam intézni, fizetni, így eléggé szájhúzós, hogy kelleni fog majd azért legalább két hónap, hogy költözés után anyagilag egyenesbe jöjjek. Ennek köszönhetően még a legalapabb dolog, mint a strand is kihúzása került a listáról. Ez annak köszönhető, hogy korábban eszközölt „életmódváltás” meghozta a maga gyümölcsét: valóban energikusabb lettem, s sokkal, de sokkal kevesebb idő kell ahhoz, hogy kialudjam magam, majd pedig egész nap tudok pörögni. Illetve minap lazán lebringáztam 50 km-nyi távolságot, ami meg sem kottyant nekem. Azonban ahhoz, hogy ezt eszközölni tudjam rendesen megnövekedtek a kiadásom. Eddig nem is nagyon törődtem azzal, hogy mit eszek, mikor és mennyit. S leginkább mindig az olcsóra mentem rá. Persze észre vettem magamon, hogy valami nem stimmel, s még ha nem is volt látványos, de a felugró pár kiló is jelezte, hogy ez az életmód nem jó nekem.
Az egy dolog, hogy nem szeretnék elhízni, s már most félek attól, hogy a szülők genetikája rajtam is kiüt majd. De a legnagyobb dolog, amitől félek, hogy majd elvesztem a testem feletti tökéletesnek mondható kondimat, s nem leszek képes még 10 km távolságot sem letekerni. A bringázás pedig az életem egyik legjobb, s legédesebb sportja, amihez azért ragaszkodom. Azért eléggé meglepett a dolog, mert sok oldalt átböngésztem, hogy hogyan is tudnék javítani a fizikai kondíciómon, illetve ehhez mit is kéne tennem étkezés terén. Azért nem volt megerőltető dolgok ezeknek a megvalósítása, de azért anyagi oldalon azért ez kicsit bosszantott, hisz legtöbb helyen belefutottam igazán beképzelt emberekbe, akik olykor olyan módon alázták meg a másikat, hogy arra szavakat nem lehetett találni. Ilyenkor felmerült bennem, hogy vajon ezeknek a személyeknek van hitele az általuk leírt dolgoknak, akkor minden bizonnyal nem átlagos fizetésből tengődnek.

Visszatérve a költözésre a közös vélemény az volt, hogy ez sokkal jobb lakókörnyezet lesz, mint az előző volt. Főleg, ami a takarítás jelleget illeti, ugyanis jelenlegi helyünkön sajnálatos módon a kis hely miatt eléggé zsúfolt minden. Itt azért nem lesz elmondható, illetve ténylegesen zöld környezetbe költözünk majd. Azonban azzal szembe kell nézni, hogy itt egyelőre nem lesznek bizonyos dolgok, mint például az internet elérés. Legalábbis egy ideig. Egyik oldalról függ attól, hogy milyen hamar készül majd el a lakcím kártyánk, másik oldalról pedig attól, hogy a szerelők mennyi idő alatt érnek ki. Pozitívum azonban, hogy az első két havi akciónak köszönhetően az eredeti árnak csak a felét kell fizetni. Én pedig hivatalosan is lemondtam a tévézésről, hisz feleslegesnek tartottam most is a jelenlegi elérést az én készülékemre, főleg azért, mert ezért már fizetni is kell. Így internet elérés lesz az egész házban, a tévé csatornák viszont csak a szülőknél lesz. Addig azonban felkészültem, hisz rengeteg film van itt a merevlemezen, illetve egy-két játéknak is nekiültem 3D változatban. Ezekről persze lesz írás, ami majd egyelőre offline módban fogok írni, s amint lesz majd elérés a világhálóra publikálva is lesznek. Teljesen elvágva egyébként sem leszek, hiszek ott lesz az én hőn szeretett Xperia L készülékem, amelyről bármikor elérhetek bármit. Amiről viszont nem fogok lemondani az a mindennapi bicajozás. Persze csak akkor, hogy a meló is azt kívánja. Ugyan nem örülök neki, hogy a nyári szabadságom erre megy el, de sajnos nem tudok mit tenni ez ellen.
Költségvetés tekintetbe véve most már biztosan eldöntöttem, hogy ismét gépfejlesztés veszi kezdetét. Egyrészről szülői részről haldoklik egy gép, amit illene pótolni. Ennek a megvalósítására már gondoltam korábban, s igyekeztem is ezért tenni valamit, de mivel bejelentésre került, hogy jövő év végén érkezik az új Tomb Raider úgy döntöttem, hogy szépen elkezdtek gyűjtögetni, s nem elkapkodni a vásárlást. Egyrészről azért, mert bízok benne, hogy nem konzol exkluzív lesz, másfelől pedig a megvásárolt alkatrész nem fog a szekrényemen porosodni. S persze bármikor jöhet olyan eset, hogy hozzá kell nyúlnom a tartalékhoz, akkor nem kell fognom a fejem, hogy mi lesz. Mivel részben rendelkezek erős géppel, így ebben az esetben nem lesz gond. Igazából most is az okozta ezeket az anyagi gondokat nekem, hogy a felmondást követően nem volt tartalékom. Azonban nagyon jól jött a felajánlás, miszerint pár dolgot hajlandóak változtatni, ha a jelenlegi pozíciómban maradok.

Az elején leszögezném, hogy nem vagyok sem beképzelt, s nem is erősítem a pipere pasik táborát. Azonban próbálok magamra adni, mint például azért elvárt dolog saját magammal szemben, hogy ne olyan szagom legyen, mint egy döglött kecskének. Vagy ne úgy jelenjek meg valahol, mint aki életében nem látott fésűt. Ami viszont érzékeny pontom volt, azok a fogak. Kiskoromban nagyon féltem a fogorvostól, mivel nagyon megkínzott, s olyan élményeim lettek felnőtt koromra, hogy szerintem ha megfilmesítenék, akkor minden bizonnyal tizennyolcas karikával futna az adott mű. Ennek ellenére két évvel ezelőtt sikerült egy nagyon precíz, normális, s kedves fogorvost találnom, akivel egyeztettem, hogy a fizetésemen felül még kapom némi egészségügyi támogatást is, így azt szeretném teljes mértékben a „számra” költeni. Körülbelül két héttel ezelőtt úgy keltem fel a fogorvosi székből, hogy minden rendben van, s továbbra is mosolyoghatok. Persze fél évente kell ellenőrzésre mennem. Szerettem volna elkerülni mindenféle attrocitást ezen a téren, így nem is csoda, hogy azonnal bevásároltam mindenféle elég jó minőségi hírrel rendelkező szájápolási terméket. Mert ugyan a kezelések nem fájtak, de azért nem szeretnék minden egyes hónapban a székben csücsülni.
Egy biztos. Ez a nyár más lesz, mint a többi.

Kellemesen fog-e a telni a nyaram?

Kecskenyál

Sokat gondolkodtam ezen az elmúlt időszakban, hogy vajon mennyire is fog jól telni majd.  Igazából úgymond „két szálon” futnak ezek a dolgok, hisz az időjárás sajátossága miatt sajnos kénytelen vagyok létrehozni egy „B tervet” is annak az eshetőségnek, ha épp a rossz idő miatt nem fogom tudni megvalósítani az eredeti tervemet.
Azért kicsit mosolyt csal az arcomra, amikor visszagondolok azokra a dolgokra, amelyeket megfogadtam, hogy majd megváltoztatok. Ekkor mindig az jut az eszembe, hogy egyetlen egy dolog az, ami ilyenkor kár, hogy a nap csak 24 órából áll, ami legyünk őszinték eléggé kevés főleg akkor, ha az ember gyermeke dolgozik is. És, ha már munka! Az elmúlt bejegyzésben taglaltam azt, hogy pontosan mit is mertem meglépni. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor egy részből megbántam. Leginkább azért, mert akadt pár olyan ember, akivel eléggé szoros barátságot kötöttem ki, s elég jól szórakoztam velük még akkor is, ha éppen nem volt bent kellemes a légkör. De végül csak megléptem a kötelező lépést, s úgy voltam vele, hogy ez így helyes. Fiatal vagyok még, s az eddigi tapasztalatok is azt mutatták, hogy meg tudok valamilyen szinten állni a talpamon. Kérdés persze adott volt, hogy mennyire hamar tudok magamnak majd új állást találni, s pontosan milyen is lesz az. Amit viszont szerettem volna, hogy ez ne protekcióval történjen, hanem én magam keressem meg, s találjanak alkalmasnak, mert soha nem voltam az a fajta, akinek „sima” lett volna a nyelve.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam sokat azon, hogy vajon megérte-e még két évet lehúzni a középiskolában szakmai képzésen. Abban már akkor is tisztában voltam, hogy felsőoktatás kilőve, ami nálam leginkább a pénz miatt volt, mert nem tudtam volna se fizetni, s munka mellett pedig nem tudtam volna megcsinálni. Azonban az elmúlt időszakban sokat agyaltam azon, hogy vajon megérte-e megcsinálni, mert valahogy nem látom hasznát.
Most azonban nem tudom azt mondani mint a múltkor, hogy egy korszak lezárul, ugyanis ennek a korszaknak a lezárása kicsit el lett odázva. A lényeg ebben az egészben az, hogy már azon voltam, hogy elhagyom jelenlegi helyemet, amikor arra lettem kérve, hogy esetleg mégis gondoljam át a jövőmet. Az elhangzott mondat után azonnal arra gondoltam, hogy ebből mennyire jól tudok profitálni, hisz legrosszabb eshetőségben is nyerhetek magamnak pár hónapot, hogy úgy tudjak innen elmenni, hogy valóban lesz is hová. A főnökömmel való hosszú beszélgetés után pedig kezet rázva egyelőre közös döntés eredménye, hogy az általam vázolt problémák elméletileg orvosolva lesznek abban az esetben, ha mégis maradok. Persze rábólintottam, de abban tisztában vagyok, hogy ez csak ideiglenes, így amióta ez az eset megtörtént folyamatosan csak gondolkodom, hogy hogyan is tudnék továbblépni. Ezeket a dolgokat meglépni, főleg így nyár előtt azért részemről elég kemény dolog volt. Elég sok mindent kellett volna átterveznem, illetve eléggé sok mindenről kellett volna lemondanom, amit nem szerettem volna. Hisz legyünk őszinték, egy huszonéves srácnak azért illendő lenne szórakozni is, persze kulturált, s normális keretek között. Egyelőre úgy néz ki, hogy minden nyugodt, zavartalan. Kérdés persze adott, meddig?

Igyekeztem az elmúlt időszakban mindent megvalósítani, amit szerettem volna. Első körben pedig egy normálisabb, vegyesebb étrendet próbáltam összeállítani magamnak. Legtöbb helyen azt olvastam, hogy a rendszertelen étkezésnek egyik „mellékhatása” az, ha az ember például állandóan fáradt, ingerlékeny, kialvatlan stb. Ugyan én próbáltam ezen változtatni, de az igazság az, hogy az első dolog, amit észrevettem ezzel kapcsolatban, hogy ez mennyire is megterhelő a pénztárcámnak…. Hát nem semmi! Azért megnézném azokat, akik ilyen tanácsokkal látják el az embereket, hogy hogyan is valósítsák meg, jóformán a semmiből.
Mindezek mellett persze igyekeztem minél több időt kinn tölteni a szabad levegőn, s csak minimálisat tölteni itthon virtuális szórakozással, hisz azért némi friss levegő egyrészt sohasem árt, illetve az emberi kapcsolatokat is ápolni kell. Ennek úgy néz ki, hogy meg is történt a hatása, ugyanis többek elmondása szerint sokkal kipihentebbnek, s tettre készebbnek tűnök. Örülök ennek, s remélem ez tartós is lesz. Bevallom, hogy valahol azért én is így érzek. Így azt gondolom nem volt rossz választás az, hogy kicsit változtassak az életvitelemen.

…és a nyár?
Nem vagyok jövőbelátó, s a jósokban sem hiszek. Így maximum csak tervezgetni tudok, s bízom abban, hogy ezek a tervek meg is valósulnak. Egyrészről van anyagi oldal, amelynek feltételei nem lesznek meg, akkor maradnak csak tervek. A másik pedig ismételten a munkahely, amely korlátozza a szabadidőmet. Ebből fakadóan pedig nem mindegy mikor, mit, kivel, hogyan, meddig. Nagyjából. Az már bizonyos, hogy a pesti út nincs törölve, maximum elhalasztva. De legkésőbb júliusban mindenképp menni akarok. Az még egyelőre erősen kérdőjeles, hogy kivel fogom azt a napot eltölteni, amelyet a fővárosban kívánok élvezni. Mindezek mellett pedig lesz még némi mozizás, illetve a strand sem lesz elhanyagolható tényező. A szomszédos városban elméletileg kicsivel nagyobb, s olcsóbb is a kis lakosa miatt, így úgy szólt a döntés, hogy mivel busszal húsz perc alatt megközelíthető, így majd átbringázunk. Mozgásba eddig meg egyébként sem halt bele senki.

…és amikor egy korszak lezárul

Kecskenyál

Öt év nagyon hosszú idő. Szerintem nem csak nekem, hanem másoknak is. Amikor kedvem támadt egy kicsit nosztalgiázni, akkor többnyire mindig visszaolvastam az előző bejegyzéseket. Igaz, egy bizonyos idő után már eléggé keresztbe állt a szemem, így gyakorlatilag a huszadik írás után már inkább abbahagytam. Annak idején nagyon tetszettek különféle blogok, így végül úgy döntöttem, hogy akkor én is beszállok a bloggerek világába. Ezt nem bántam meg, hisz a mai napig aktívan ügyködök annak ellenére, hogy sokszor bizony idő híján sok minden csúszik. Az eltelt idő alatt eléggé sok minden változott velem kapcsolatban, s környezetemmel is, s változtam is, nem keveset. Utóbbival kapcsolatban annyi a személyes véleményem, hogy talán ezek pozitív irányba történtek. A bejegyzéssekkel kapcsolatban többnyire mindig ugyanaz volt, mint jelenleg is, hogy mielőtt már leültem a gép elé már volt egy kezdetleges vázlat, hogy mit és hogyan próbálok majd értelmesen leírni. A helyzetjelentés kategória közel áll szívemhez, hisz annak ellenére, hogy magánélet számomra szent és sérthetetlen, de igyekeztem minél többet leírni anélkül, hogy annak bármiféle következménye lehetne, illetve bárki számára sértő legyen. Az elmúlt időszakban azokban az ebben a kategóriában lévő bejegyzések száma eléggé megritkult, s lecsonkult, s mindig tologattam, hogy mikor is legyen egy újabb bejegyzés. Gyakorlatilag ez jellemző volt az én magánéletemre is, ahol ugyanez a fajta viselkedés volt jelen. Inkább tologattam a dolgokat, mert úgy láttam nem lenne értelme megnyilvánulni, bárhová elmenni, ha épp nincs olyan kedvem, esetleg nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy ezeket a dolgokat megtehessem. Egyébiránt sem vagyok az a nagyon panaszkodós fajta, s problémák tömkelegéről is csak az tudott teljes mértékben, aki közel állt hozzám, illetve abban a cipőben járt, mint én. Mondanám azt, hogy rengeteg gondolkodás volt az elmúlt időben, de akkor hazudnék. Leginkább agyalás, s idegeskedés volt, ami rányomta a bélyegét szinte az összes dologra, ami velem kapcsolatos. Ennek köszönhetően pedig mindenhol sikerült megzuhannom, aminek én nem örültem. Ennek egyetlen egy oka volt: munka.

Én mindig azt mondtam, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben addig, míg az embernek nincs stabil párkapcsolata addig nem érdemes különköltözni a szülőktől. Persze ez abban az esetben igaz, ha pozitív kapcsolat van a felek között. Jelen esetemben ez igaz, így a elmúlt négy évben szinte minden olyan dolgot megtudtam vásárolni, amit szerettem volna. Olykor ugyan becsúszott egy kis impulzus vásárlás, de ez van. Nyilván ezért tettem elég sokat, hisz ha úgy alakult, akkor bizony képes voltam diétás étrendet összeállítani magamnak, hogy bizonyos dologra több jusson, s képes voltam számtalan túlórákat is bevállalni azért, hogy amikor megérkezik az sms a banktól, akkor mosolyra derüljön az arcom. Az más kérdés, hogy ehhez mennyi mindent kellett elviselnem, s mennyire kifárasztott mind fizikailag, mind szellemileg. Ennek eredménye volt, hogy már számomra is világossá vált, hogy a jelenlegi helyem nem csak az egészségemet veszélyezteti, hanem az emberi kapcsolataimat is, melyek az utóbbi időben szépen elkezdtek romlani.
A legutóbbi táppénzes esetnél már mindenki jelezte, hogy ideje, ha elkezdenék gondolkozni a jövőmről, s jelenlegi munkahelyem biztosan jó számomra-e. Azzal már korábban is tisztában voltam, hogy nem, de a megvásárolható dolgok elegendőek voltak ahhoz, hogy szépen ezek lebegjenek az én szemem előtt. De mivel ezen a téren már mindent elértem, így már nem tudtam miből erőt meríteni, s egyszerűen már éreztem, hogy innen nincs visszaút. Ugyan próbálkoztam már álláskereséssel, de hamar fel is adtam. Egyrészről itt nem óhajtottam bejelenteni munkahely váltási szándékomat, másrészről pedig nem tudtam, hogy mit is tudnék így ígérni a következő helyen. Mivel a munkaidőm továbbra is megvolt, így sokszor a visszajelzés számomra lehetetlen volt, hiába volt a jelentkezésem sikeres. Ahhoz, hogy a keresést feladjam leginkább a sokak által megosztott, s leírt negatív tapasztalatok vezetettek rá, hogy összetehetem a két kezem, hogy legalább van munkám, s kiadják a szabadságot, s a pénzemet is megkapom. Azonban egy hete elgondolkoztam, hogy van-e értelme idegesen lefeküdni, majd hánykolódni egész éjjel? Van-e értelme, hogy még mások randiznak, moziba járnak, csavarognak, én itthon ülök és az aznapi, vagy az előző napi problémán idegesítem magam, mert végül is mégiscsak beosztott vagyok. És megfizetnek engem ezért? Nem. Szerencsés vagyok, hogy jó a hátterem, így megtudtam azt tenni, hogy felmondok.

Ugyan nem sikerült zökkenőmentesen, de immáron bizonyos, hogy a felmondási idő letöltése után szabad ember lehetek, s még a nyár előtt fellélegezhetek minden tekintetben. Mivel nagyon sok minden történt az elmúlt években, így úgy döntöttem, hogy az utolsó munkanap után legalább három hétig pihenek, s mindenképp összeszedem magam, hogy a következő munkahelyen ne lehessen probléma. Sokkal előrébb, s sokkal pozitívabb helyzetben vagyok a négy évvel ezelőttihez képest, így sem én, sem mások nem félnek attól, hogy tartós munkanélkülivé válnék főleg, hogy többen mondták, hogy segítenek elhelyezkedni.
Ebből fakadóan pedig máris elkezdtem tervezgetni, hogy majd mit is óhajtok csinálni majd abban a pár hétben, amit majd felfogok szabadságként. Először is akkora már szinte minden sorozat kifut, így feltehetően a megvásárolt filmeket, illetve a megnézésre várókat fogom megtekinteni újra, vagy először. A napi szintű bicajozás, csavargás természetesen adott, s elvárt, s mindenképp szeretném ezt be is tartani, hogy ismét megfelelő legyen a fizikai kondícióm. Illetve nem árt a jelenlegi telefonom fényképezőjének használata sem, hogy mindent megörökíthessek, amit én érdemesnek találok. Hisz szerencsére a környéken rengeteg jó kis kiránduló hely van, így ebből a szempontból nem lesz probléma, ha természetben szeretnék eltölteni egy kis időt. Nem beszélve a különböző látványosságokról sem, s megközelíthetőségükhöz pedig elegendő egy kerékpár is. És persze még ott van, hogy az elkövetkezendő három hónapban jelent pillanatban három olyan alkotás is van, amelyet szeretnék megnézni a moziban.
Két olyan dolog van, amit sajnálok. Az egyik a strand, amelyre vonatkozik a spórolás, így feltehetően húsz kilométerre lévőkhöz kell menni majd. De ugyebár az ember ne akarjon csúszdázni, meg élmény fürdőzni, ha elegendő neki a sima mezei lubickolás. A másik pedig a pesti út, amely alatt egyébként is remegett az a bizonyos léc. Ugyanis, ha szülői oldalról mennénk, akkor annak lenne nem kis költsége. Ha pedig azt lépném meg, amit tavaly, akkor pedig meg kell találnom a másikkal, másokkal a közös időpontot, hogy jó legyen. Ez pedig jelenlegi munkahelyemmel nem lenne egyszerű. Így jelen pillanatban ez mindenképp el fog majd maradni. Bízom abban persze, hogy ez a lépés megérte, s tényleg a későbbiekben jobb dolgom lesz majd. Hisz legyünk őszinték, annak nem sok értelme lett volna, ha toporogtam volna egy helyben, s vártam volna a csodát, amely egyébként sem jött volna el.

Egy biztos: egy korszak hamarosan lezárul. 

A tavasz első napja!

Kecskenyál

Az persze magától értetődő, hogy nem fog a természet egy nap alatt változni, s nem is fog a mi, emberek által megteremtett naptári napokhoz igazodni. Azonban eléggé tágra nyíltak a szemeim, amikor ma elindítva a böngészőt a google egy szép animációval fogadott, melynek szlogenje a „Tavasz első napja” volt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt ebből az alkalomból, így nem volt kérdés, hogy ki is használom majd. Igazából már hetekkel korábban beköszöntött a korai tavasz, s igencsak nyugdíjaznom kellett a téli kabátomat, amit igazából nem bántam meg. Viszont annak örültem, hogy végre ismét elővehettem a vasparipámat, mellyel száguldozhattam kedvemre. Ami egyébként amúgy is rám fért, hisz a téli hónapok alatt – főleg a telefon és playstation 3 vásárlása miatt – eléggé ellustultam. Habár öt kilométernyi tekerés után már rám tört az éhség, szóval ez azért már jelzésértékű volt számomra, hogy igencsak elszoktam én a kerekezéstől.
Igazából már nagyon vártam a tavaszi napokat. Hasonlóan voltam tavaly is, hisz nem szívesen mozdultam ki a hideg időben, így a négy fal közti ülés nem igazán tett jót a kedélyállapotomnak. Ugyebár erre remekül rányomta a bélyegét a munka is, az viszont már más kérdés, hogy azóta sem sikerült lecserélnem. Őszintén bevallva azért annyira nem törtem magam, mert tartottam tőle, hogy úgy járok, mint a kolléganőm: sz*rból f*sba ment, jelenleg pedig munkanélküliként keresgél, hátha kell majd valahová. Valahogy én is ettől tartottam, s tartok, s ha megkérdeznék mit is tervezek, vagy jelen pillanatban mit is csinálok munkahellyel kapcsolatban simán rávághatnám: csodára várok. Próbáltam a megvásárolt dolgokkal kompenzálni a stresszt, de végül oda jutottam, hogy nem igazán sikerült. Mivel nálam a lényeg az óraszám, nem pedig a ledolgozott napok, így tökéletes összevisszaság jellemző rám, melynek következtében munkába menet sikeresen összeestem, majd pedig a diagnózis nem más, mint kimerültség lett. Igazából napokig csak aludtam, végül alig tudtam egyedül kikecmeregni az ágyból. Amikor erőm teljében lettem kissé akkor az udvaron sétálgattam, s közben azon gondolkoztam, hogy hogyan is lehetne a jelenlegi munkahelyet jobbra cserélni. Mivel nem jutottam dűlőre, így végül jegeltem a dolgot.

Ellenben sikerült sok mindenen elgondolkozni. Pontosabban azon, hogy mi mindent csináltam rosszul, s mi juttatott el erre a szintre. Ezen mindenképp változtatni akarok, mert ez így nem jó. S ehhez viszont nagy akaraterőre van szükség. Részben ezért is döntöttem el, hogy amint kijön a jó idő megpróbálok megváltozni, s másképp hozzáállni a dolgokhoz.
Ha lehetőségem lenne rá, akkor minden bizonnyal a „genetikámat” megsimogatnám, hogy az eltelt időszak alatt nem híztam el. Első körben észre vettem, ha unatkozom, vagy éppenséggel ideges vagyok, akkor eszem. S nem minden esetben normális kaját. Ugyan sikerült pár kilót magamra szednem, de szerencsére ez nem látványos, de azért nekem feltűnt. Mivel nem szeretnék semmiféle cukorbetegséget vagy másfajta kórt elkapni, illetve ha már ennyire ápolom a fogaimat nem is szeretném, ha havonta kellene járnom fogorvoshoz, így úgy döntöttem az édességet felváltják a zöldséget, gyümölcsök. E mögött pedig összetett dolog áll. Egyrészt valóban nem szeretnék elhízni, majd jó lesz negyven év felett. Akkor már lehet, nekünk férfiaknak 🙂 Mivel szeretek bringázni, csavarogni, nem akarok húsz perc után kifulladni, vagy levegőért kapkodni. Tehát huszonévesként legyen meg már a kondim. Másrészt nem árt, ha az immunrendszerem is ép, s megkap minden szükséges vitamint, mert azért nem örülnék, ha minden hónapban lenne valami nyavalyám, mint ahogyan a téli időszakban küszködtem a megfázással. Másfelől pedig a bringázást mindenképp szeretném visszahozni az életembe, s mivel errefelé azért vannak szép tájak, de bejárni nem könnyű, így napi 20-30 kilométer simán meglenne ezért fontos a kondíció. Pancsikolni imádok, így most már komolyan veszem, s tényleg megtanulok idén rendesen úszni. Ugyanis szeretnék majd eljárni megmártózni majd télen, véleményem szerint remek kikapcsolódás lehetne.

A másik fontosabb döntés pedig megszüntetni a görcsös, tervezgetős viselkedést. Gondolom ez alatt, hogy megtervezek mindent precízen, s szinte semmi szabadság nincs. Ráadásul az előre eldöntött időtöltésnek legtöbbször az a vége, hogy amit csinálok, nem élvezettel csinálom. Időre szabok mindent, s ez bizony nem jó. Ezt a rossz tulajdonságomat pedig sikeresen a jelenlegi munkahelynek köszönhetően alakult ki, hisz jóformán onnan vettem át. Ugyan tervek vannak, de csak nagyjából, s igyekszek nem precízen eltervezni percre pontosan mindent, hanem élvezni azt, amit épp lehet. Látjuk mi lesz. Bízom a pozitív változásban.

Túljutva az első pár bekezdésen, s a nyekergésemen meglepő módon, de hamar eltelt az elmúlt időszak. Erre szokták mondani, hogy eléggé rohan az idő. Hát meglepően. Sajnálatos módon dolgoztam sokat, így sem a jó a időt, sem pedig szórakozni nem tudtam. Vagy azért mert nem jutott rá idő, vagy pedig azért, mert épp nyikogtam itthon a fáradságtól. Persze benne szokott lenni a pakliban, hogy semmi nem úgy meg, ahogy mennie kellene. Na nálam is ez volt. Először is, amikor megérkezett a korai tavasz eldöntöttem, hogy nem koptatom a lábaimat, hanem szépen felpattanva a vasparipámra, s így járok dolgozni. Az utolsó ilyen napon annyira irigykedtem a bicajozó emberekre, hogy szerintem hallható volt, ahogyan tört a szívem ketté. Ugyan szoktam nézni időjárás előrejelzést, de annyira nem adok rájuk. Másnap persze később keltem, s bizony majd lefagytam a bringáról, s ráadásul hazafelé jól meg is áztam. Örömöm határtalan volt, s úgy döntöttem nyugdíjazni kell még szerencsétlen drótszamarat. Erre mit ad az ég? Következő munkanapomon hazafelé folyt rólam az izzadság, annyira meleg idő volt. Remek.
Az itthoni virtuális szórakozásnak próbáltam hódolni, s ezt is terveztem stresszlevezetőnek. Nem volt véletlen, hogy sokszor az alvásidőmből csíptem le órákat, hogy tudjak valamit megnézni, vagy épp tudjak valamivel játszani. Persze mindig kiderült, hogy ez rossz ötlet volt, de engem nem igazán érdekelt. Bementem hulla fáradtan, s ledolgoztam, amit le kellett dolgozni. Az más kérdés, hogy feltehetően ez is hozzávezetett a kimerüléshez. Megpróbálom még kihúzni ezt a két hetet a következő fizetésig, amikor is remélem lesz valami olyan dolog, amelynek köszönhetően egy időre ki tudok kapcsolódni.

Üdvözlet Playstation 3!

Kecskenyál

Általában a téli hónapokban egyfajta „hibernálás” kezdődik nálam, ami annyit jelent, hogy ha nem muszáj bizony nem mozdulok ki itthonról. Idén ez kicsit változott a helyzet, ugyanis sajnálatos módon január elején olyan rendkívüli időjárás volt, hogy egy szál pulóverben közlekedtem, mert téli kabátban majd megfagytam. A hónap eleji szabadnapok jól teltek, ugyanis végére értem a Metro: Last Light-nak, illetve ismét visszavettem a nézendők listájára a South Park-ot, amellyel elég jól haladok.
Hogy őszinte legyek azért kicsit féltem attól, hogy vajon mi is lesz, ha majd véget ér a szabadságom. Főleg attól, hogy majd nem tudok visszarendülni a munka világába. Utóbbival nem volt gondom, ugyanis nem kellett fél óra, hogy úgy érezzem, mint ha nem is mentem el volna szabadságra. Viszont alvás terén ez nem volt elmondható, ugyanis sikerült olyan jól kipihennem magam, hogy nagyjából négy órás alvás után indultam el, hogy ismét elfoglaljam a helyemet a kereskedelemben.  Körülbelül egy hónappal ezelőtt „örültem” annak, hogy megfáztam. Leginkább azért, mert általában bő 6-8 hétig nem fordul elő nálam ez a betegség. Ennek ellenére a „gyönyörű” időjárásnak köszönhetően ismét sikerült első helyre kerülnie a takonyparádénak, remek…

Az előző évem érdekes volt. Sokszor megfogadtam, hogy félreteszem az impulzus vásárlást, s csak megfontoltan költök pénzt. Na már most megjelent az igény, hogy esetleg egy új telefon legyen ismét, ugyanis az előzőnél volt egy-két érdekes anomália. Aztán úgy döntöttem, nem olyan nagy probléma ez, megtartom a régit. Ennek ellenére január elején tulajdonosa lettem egy Xperia L-nek. Többször leírtam, hogy nem vagyok nagy játékos, de ennek ellenére azért akadt egy-két olyan cím, ami magával ragadott. Ezek közül akadt pár konzol exkluzív cím is, amely feltehetően soha nem lát napvilágot PC-re. A karácsony tájékán megjelenő olcsó konzolok nagyon csábítóak voltak, de az eredeti játékok ára visszatartott attól, hogy én is konzol tulajdonos legyek.
Még az előző hónapban megnéztem pár olyan filmet, amelyet megvásároltam eredeti Blu-ray lemezen. A problémám leginkább az volt, hogy a lejátszóm csöppet hangos volt, így amikor nem volt zene, vagy csak sima párbeszéd volt bizony eléggé zavart, s olyan hangzása volt, mint ha valami csiszoló korong lenne a lejátszóban. Nem minden lemeznél csinálta ezt, s szerencsére a lemezeknek sem lett semmi baja. Akkor megfordult a fejemben, hogy egy új lejátszót kellene beszerezni. Ekkor belebotlottam a 12GB-os Playstation 3-ba, ami valóban nagyon csábító árcédulát kapott, de amikor megtudtam, hogy Blu-ray lemezeket is lejátszik, nem volt megállás, vásároltam egyet:

Sokat gondolkodtam korábban, hogy nem sok értelme van beszerezni egy ilyen konzolt, ha összesen két játék érdekel. S ezek közül ugyebár csak videók, s tesztek alapján tudtam dönteni. Kicsit féltem, de végül úgy döntöttem, ha játékok terén nem vált világot még akkor is tudom használni egy szimpla Blu-ray lejátszóként. Ezek mellett természetesen igyekeztem azt is meglépni, hogy azért legyen valami játszható is mellé, így végül 2000 forintért a vatera segítségével hozzájutottam az Uncharted: Drake’s Fortune-hoz:

Féltem attól, hogy mellényúlok, s ha azt is hozzáteszem, hogy mennyibe kerül ez a szórakozás összesen, akkor bizony tényleg nagy volt a rizikófaktor. Igazából februárban akartam megrendelni, de úgy voltam vele, hogy várok addig, míg megtudom milyen is lesz a beosztásom. De mivel a szabadnapjaim a hónap elején elég érdekesen alakulnak, így nem volt választásom: meg kell ebben a hónapban rendelni.
Két nappal ezelőtt a munkahelyen délelőtt küldtem e-mail-t az üzletnek, hogy megoldható, hogy akkor szállítsák ki, amikor itthon vagyok majd, pihenőnapon. Válasz nem érkezett, így délután gyorsan elbújva az öltözőben felhívtam az online üzletet, ahol azt mondták igen, csak írjam be a megjegyzésbe. Hazaérve meg is tettem, de a visszaigazoló e-mail-ben sem, s a profilomban sem volt látható a megjegyzésem, csak az első mondat, amiben nem volt benne a lényeg. Így a weboldalon hagytam üzenetet a webmesternek, amire semmi válasz nem érkezett. Majd késő este jött az e-mail a futárszolgálattól, hogy a következő munkanapon érkezik a gép. Nem tudtam mire vélni, de anyám meggyőzött, hogy adjam oda a pénzt neki, majd ő itthon lesz. Nem tetszett az ötlet, hisz ha jeleztem mikorra kérem a szállítást, ami megvalósítható, akkor azért ez kicsit felháborítónak éreztem. Arról nem is beszélve, hogy hiába hívtam az e-mail-ben megadott számot, a futárszolgálat nem vette fel. Másnap kaptam az sms-t itthonról, hogy korán reggel megérkezett a gép, majd két órával később a postás meghozta a játékot, amely annyira megtetszett, hogy szintén 2000 forintos áron megvettem a második, s harmadik részt is. Érdekes hónap lesz a február.

Mindezek mellett megérkezett az igazi tél, s immáron elkezdett havazni is. Ugyan a szélnek nem igazán örültem, de kellemes volt hazacammogni a hóesésben. Valahogy ez hiányzott a decemberi ünnephez. Bevallom kicsit félek, hogy milyen lesz a március, mert nem szeretnék tavasszal is havat lapátolni, vagy pedig benne lépkedni.
Az elkövetkezendő napokban – játék mellett természetesen – igyekszem kipihenni magam, s meggyógyulni. Szerencsére most nem voltam annyira beteg, hogy talpon se tudjak állni, de nem volt leányálom így bemenni dolgozni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt indok, hogy a ledolgozott munkanap miatt ne kapjak kevesebb pénzt a táppénz miatt. Szóval nem mondhatom magam a munka hősének, de azért igyekeztem nem göthös csirkeként viselkedni. Mondjuk tény, hogy más úgy, ha munkaidő alatt talpon vagyok, mint ha ülök egy iskolapadban.

…és akkor vissza dolgos hétköznapokba!

Kecskenyál

Amikor megtudtam, hogy január elején szinte az összes pihenőnapomat megkaphatom, amit sajnos decemberben csak részben kaptam meg, bevallom nagyon örültem. A bő egy hét szabadság gondolata elég erőt adott ahhoz, hogy kibírjam a decemberi heteket. Sokan mondták, hogy pikk-pakk el fog telni, meg vajon mit is fogok csinálni. Ha őszinte akarok lenni, akkor olyan érzetem van, mint ha legalább két hete lennék itthon. De persze nem unatkoztam, habár igyekeztem némi figyelmet fordítani az alvásra is.

Sajnálatos módon múlt hétvégén a bankautomata sikeresen elnyelte a kártyámat. Ugyan két évvel ezelőtt is volt hasonló, bár akkor valóban elfelejtettem a pin kódomat, de a mostani anomáliára nem sikerült rájönnöm. Jelezték, hogy előfordul néhanapján amikor hiába jó a kód, az autómata nem működik helyesen. Engem ez annyira nem vigasztalt meg. Egyrészről mert itt maradtam hétvégén kártya nélkül, így hiába volt pozitív az egyenlegem, ha nem tudtam hozzájutni. És azért, ha valami probléma merült volna fel, amihez pénz kellett volna nem tudom mit csinálhattam volna. Hisz ugyebár a bankok hétvégén nem tartanak nyitva. Elvileg pár nyitva van a fővárosban, de ezért nem akarok utazni órákat.
Hétfőn meglepő módon elég kevés várakozási idő után fogadtak, s szerencsésen sikerült elrendeznem mindent. Annak kevésbé örültem, hogy a kártyaletiltásnak, újrarendelésnek, készpénzfelvételnek is volt némi összege. Összeszámolva szerintem egy olyan három-négyezer forintot biztos felemésztett ez a dolog. Ugyan szeretnék most jó pár dolgot ide leírni, de nem hiszem, hogy elbírná a virtuális környezet, amilyen szavakat használnék. Kedden szerencsésen megérkezett az új telefonom, így annak kiismerésével telt a délutánom. Mindezek mellett a virtuális szórakozásnak sem fordítottam hátat, így sikeresen letudtam pár szériát, illetve játékok terén sem panaszkodhattam. Szerencsére az időjárás kegyes volt, így amikor be kellett pattyognom a városba, hogy elintézzem a dolgomat nem kellett fagyoskodnom, s még nem is áztam meg. Bár bevallom, hogy számomra elég furcsa, hogy még mindig nincs igazi tél, tehát sehol egy hópihe, vagy fagy. Lassan már ott tarthatok, hogy szimpla dzsekiben megyek dolgozni.

A hétvégét azzal töltöttem, hogy felkészüljek a hétfői munkakezdésre. Kimostam, kivasaltam a ruháimat, s egy kis sétát is beidőzítettem, mert az egész napos itthon üléstől sikerült szépen bepunyadnom. Egy valamit viszont sikerült megtanulnom, hogy a szabadnapoknál érdemes szem előtt tartani, hogy mások nem biztos, hogy egész nap ráérnek, vagy egyáltalán ráérnek. Mindenesetre bízom benne, hogy nem húzódik el a tél (már, ha lesz), s áprilisban már bringázhatok is kedvemre.
Amikor megpillantottam mennyi szabadnap vár rám, akkor megfordult a fejemben, hogy vajon hogyan is fogom magam majd érezni a végén. Biztos húzni fogom majd a számat, de bevallom ennek nyoma sincs. Valahol azért jó, ha van amivel ténylegesen el lehet tölteni az időt, mert azzal legalább gyorsabban telik. Igazából semmi különösebbet nem tervezek februárra, de azért remélem hamar véget ér ez a hónap. Aminek viszont örülök, hogy némileg kaptam egy-két beszólást múlt hónapban a spórolást illetően, ami igazából annyit jelentett, hogy ténylegesen csak azokra költöttem, amire kellett. Ennek köszönhetően tudtam most új telefont venni.  Szóval azt hiszem anyagi téren jó úton haladok.