Szerző: Kecskenyál

Egy majdnem tökéletes hétvége

Kecskenyál

Vagy akár mondhatnánk majdnem tökéletes hétnek is.
Szóval vége a hétnek, s ezzel egyetemben a februárnak is. Holnap már március 1. ami nálam hivatalos tavaszt jelent. De csak nálam. Ennek kapcsán pedig ideje megeresztenem némi sort a héttel kapcsolatban, melynél továbbra is itthoni elfoglaltságom adta a többlet részét.
A héten viszonylag elfogadható időjárásnak örvendtem, bár néha azért a hőmérséklet a  mínusz felé kacsintott. De szerencsére nem lett belőle semmi. Ahogyan az lenni szokott, természetesen semmi nem úgy alakul, mint ahogyan tervezném. Így történt meg, hogy a héten ismételten be kellett iktatnom „szünnapot” az iskolában, habár most nem a lustaság miatt. Valahol örültem is, mert így több időm jutott egyéb elfoglaltságomra, mint például a Tomb Raider 3 kipörgetésére, mellyel majd egy hónapot szenvedtem. De ugye mellette csináltam mást is.
A hét közepe táján tovább folytattam a Heroes-t, melyet ma tudtam befejezni (írás lesz róla). Csak úgy igaz, a Better Off Ted-re is (bejegyzés szintén), ami igazából a maga 13 epizódos első évadával, s a 20 perces epizódjaival nem sok vizet zavart. Végre napvilágot látott a [REC] 2. is (na erről muszáj bejegyzést kanyarítani). Eredeti nyelven néztem, ami tulajdonképpen spanyol, de szerencsére volt angol. Azért tartottam attól, hogy valami vicces emberke majd más szöveget tesz a szereplők szájába, amit én úgy se fogok érteni, lévén spanyol az eredeti nyelv, de megbízható forrásból szereztem be az angol feliratot, így végül kellemesen csalódtam annak minőségében.

Az iskola egy vicc. Közeleg az év vége, alig van hátra két hónap, s megkezdődik a kemény vizsgaidőszak, s pont most hullanak ki az emberek, pont most döntenek úgy, hogy az elmúlt majd féléves hiányzásra még ráhúznak még két hónapot, még véletlenül se sikerüljön befejezni az évet. Hát így van ez, én is csak sóhajtok. Nagy kaszálások lesznek év végén az biztos, mert a tanárok eléggé ki vannak akadva az osztályra. Természetesen akadtak kivételek /mint például én is/, akiknek semmi okuk az aggodalomra.
A hétvége gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint egy hete. Pénteken rendkívül jó, már-már tavaszias idő volt, majd pedig szombaton egész nap esett az eső, ma pedig hideg volt. Pfff… ennyit a tavaszról. Még pénteken bele kezdtem az utolsó olyan Tomb Raider-nek, melyet még nem pörgettem ki. Ezen felül próbálkoztam a kiegészítő részekkel, de az első epizód ugye DOS alapú, így még nem sikerült dalolásra bírni a kicsikét, főleg, hogy a program, ami használható lenne nem ingyenes, így az egész játék alatt egy bazi nagy logó fityeg előttem. Köszönöm, egyszer megvettem a játékot, nem akarok rá fizetni, ha a lemez működik.
Természetesen addig akarok mindenféle játékot kipörgetni, míg be nem jön az igazi tavasz, mert így napi 3-4 órával kevesebbel gazdálkodhatok, lévén a kinti tevékenységeimnek köszönhetően. Ezzel szemben a legrosszabb időjárást fogtam ki szombaton. Ami még nem is lett volna baj, ha reggel bekapcsolva a gépet az Avast vírus írtóm nem dönt úgy, hogy blokkolja a Firefox-t, s vele együtt nem töröl egy rendszerfájlt a windows mappából, ezzel fagyások, s hibaüzenetek sokaságát okozva. Természetesen próbáltam menteni a menthetőt, így frissítettem a Windows 7-et, ami ugye netről szervált frissítéseket is feltette. Ami nem is lenne baj, ha épp eredeti példánnyal rendelkeznék. Így jött egy teljes újra telepítés, s ez el is vitte az egész szombatomat. Tulajdonképpen maga a frissítés volt 3 óra, szóval… De nézzük a jó oldalát: mindent vissza tudtam tenni a gépre, valamint pótoltam némi hiányosságomat filmek terén: megnéztem az X-men Origins-t, továbbá az Égi Tűz című filmet is. Persze megtekintés után landolt a kukába.

A következő hétre nem tervezek sok mindent. Persze az már alapból várható, hogy holnap iszonyú fáradtan fogok beesni az első órára…

Tomb Raider 3 – Adventures Of Lara Croft (1998) Teszt

Kecskenyál

Platform: PC
A kilencvenes évek végén a Core Design és az Eidos-nak az aranytojás tojó tyúk a Tomb Raider volt. Az első rész hatalmas sikere további folytatásokat követelt magának. Általában egy-egy folytatásra többnyire másfél – két évet kellett várni a rajongónak, ha nem többet. Hatalmas pénzeket termelhetett a Tomb Raider-franchise, ha már évente kellett piacra dobniuk egy új epizódot. Alapul véve az 1996 és 2000 között elkészült öt epizódot azt kell mondanom, hogy a készítők remek munkát végeztek. Legalábbis, ha figyelembe vesszük azt, hogy szinte minimális idejük volt arra, hogy nem csak jót, hanem szórakoztatót is alkossanak miközben figyelembe kell venniük az adott kor követelményeit nem csak játékélmény, de látvány szempontjából is.
Én a sorozattal 2003-ban ismerkedtem meg, így bőven rendelkeztem olyan masinával, ami elegendő volt ahhoz, hogy a régi epizódokkal tudjak játszani. Így csak hírből, s régi játékosoktól tudom, hogy egy-egy újabb rész rendszerint az adott időben a grafikai látványvilág csúcspontját jelentette. Így a játékosoknak igencsak frissíteniük kellett a számítógépes hardvereiket, vagy  a legújabb konzollal kellett rendelkezniük ahhoz, hogy zökkenőmentesen futtathassák az épp aktuális játékot. Mai szemmel ezeket a sorokat írva, olvasva jómagam is elcsodálkozom, hogy mekkora fejlődés ment végbe a látványvilág terén, s miket képes az ember alkotni számítógép segítségével. Persze mai szemmel már csúnyának is mondhatjuk a korábbi epizódoknak a grafikáját, de aki képes ezt figyelmen kívül hagyni, az minden bizonnyal remekül fog szórakozni. Ugyan az Eidos kérése volt, hogy évente egy epizódot meg kell jelentetni, de az alkotók kreatívak voltak, s tudtak bizonyítani, hogy kevés idő is elég ahhoz, hogy minőségi játékot dobjanak a piacra. Ugyan az első epizód grafikus motorját használták még a harmadik epizód alatt, ami számomra is meglepetés volt mikor olvastam róla, hisz rendkívül sokat csiszoltak rajta a készítők, s szinte szembetűnő a változás, ha alapul vesszük az előző két epizódot.
Tovább… →

[REC]

Kecskenyál

Bevallom rendkívül nagy kedvelője vagyok a horror műfajnak. Egészen kiskoromtól kezdve szerettem az olyan alkotásokat, melyeken lehet borzongani, melyektől nem tudok éjszaka aludni, ha csak eszembe jut egy jelenete.
Rengeteg horror műfajba sorolt filmet láttam, s be kell vallanom, hogy az utóbbi időben ennek bélyegzett filmek zöme nem volt túl szórakoztató számomra. Ami persze nem annak tudható be, hogy a régiek annyira megedzették az idegeimet, hogy az újak már nem hatnak rá sehogy. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az én ízlésemnek megfelelő horror filmet nem igen tudnak elém tenni az utóbbi évek rendezői. Egy évben általában 20-30 horror is kijön, azonban ezeknek csak negyedét tekintem meg, miután megnéztem az ajánlot, s természetesen a végül „megnézem” kategóriába került alkotásokból is csak 1-2 tetszik.
Azonban egy-egy ilyen filmnél rendkívül fontos, hogy mi a történet fő irányvonala, hogyan tálalják, s a központi téma érdekel-e, egyáltalán valósnak tudom-e a hinni a képernyőn látottakat. Ennek fényében nekem tökéletes szórakozás – s nem utolsó sorban a szívinfarktus közeli állapothoz közel segítő – volt a Paranormal Activity vagy a The Fourth Kind. Nemzetközi alkotásokat nem szoktam nézni leginkább pont azért, mert az amerikai tömegfilmekre van kihegyezve az ízlésem. Ezért is csalódtam pozitívan a spanyol [REC]-ben, melynek majdnem minden pillanatát izgalommal néztem, s melynek végén már a párnámat szorongattam, annyira borzongtam. Persze az amerikaik is felfigyeltek az alkotásra, így készülhetet el a Quarantine, ami teljes mása a [REC]-nek, s pont emiatt nem is jött be nekem.
Tovább… →

Időhiány

Kecskenyál

Néha azért szeretnem jó vaskosan képen törölni magam. Bevallom abban profi vagyok, hogy hogyan is tudjam a szabadidőmet értelmetlen dolgokra elpazarolni. Persze elsősorban nem arra gondolok, hogy leülök a gép elé majd megnézek pár sorozat epizódot, vagy valamivel játszok, esetleg megnézek egy-egy filmet, netán zenét hallgatok, bejegyzés írással, fórumozással foglalatoskodom. Ezeket mindennapi tevékenység, kikapcsolódásnak, egyrészt szórakozásnak tekintem, ami alanyi jogon jár azok után a rengeteg hülyeség, s pofátlanság után, amit nap, mint nap tapasztalok. A szabadidő elpocsékolásaként gondolok arra, hogy kis semmiségekkel képes vagyok órákig is szöszmötölni, aztán pedig arra eszmélek, hogy már bőven este van, s bizony nem mindenre marad időm. Vagyis lenne, ha éppenséggel lecsipkednék 1-2 órát a szükséges alvásidőmből, hogy a fontosabb dolgokra jusson egy kis idő. Ez legtöbbször természetesen valamilyen szórakozási tevékenységet takar, hisz hazaérkezve egy gyors késői „ebéd” elfogyasztása után azonnal a következő napi tanulnivalóval/házi feladattal bajlódom.

Már így is időhiánnyal küzdök, hisz egyszerűen nincs időm mindenre. Amire muszáj időt szánni, arra muszáj. Amire nem, az pedig torlódik.  És elég nehézkes is beosztani az időt, hiszen mindenre nem juthat. Első körben ugye döntse el az ember, hogy mit is akar igazán csinálni. Így eshetett meg, hogy az egyébként lassan három hete (!) íródó Tomb Raider 2. kritikának a végére ma értem végére. Hát ez van. Első körben növeltem a nézett szériák számát. Eddig is 15-18 körül mozgott azok sorozatok száma, melyeket nyomon követek (habár ezekből hétről hétre csak 5-6-ot nézek), s ezt a napokban sikerült ismét növelnem. Ami azért némileg vicces, hisz eléggé repkednek még a mínuszok, így a kinti világ egyáltalán nem csalogat, így úgymond „döglök” a gép/TV előtt. De!
Pénteken elég tavaszias, 15°c-os meleg köszöntött be. Az időhiányhoz természetesen némi kimerültség érzet is társult. Valami oknál fogva betegségre hivatkozva itthon maradtam. Nem bántam meg. Először is a Légió-t sikerült megnéznem még délelőtt, majd délután rátettem a pórázt a két kutyámra, majd a közeli füves dombra mentünk. Nem kell mondanom, hogy eme sétáltatás (aminek egyébként semmi létjogosultsága nem lenne, hisz kertes házban lakunk) kicsivel több, mint egy órát ölelt fel. Ezek után – semmilyen betervezett program hiányában – felpattantam a „vasparipámra”, majd fülhallgató be a fülembe, s irány fordulni ebben a gyönyörű időben. Ez a kis fordulás egészen pontosan három órámba telt, s elég későn estem már haza. Bár be kell vallanom, hogy bizony ez a három órás bicajozás rendkívül pihentető, s nyugtató volt számomra, s többet ért, mint egy kiadós alvás (melyből az utóbbi időben megint kevésben van részem). Ennek fényében viszont nem bántam, hogy az itthoni teendőimben nem haladtam, s szórakozásul nem a gép előtt döglést választattom. A kérdés persze adott: már így is rengeteg megtekintetlen sorozat epizód hever pamlagon filmekkel egyetemben, mi lesz akkor, amikor majd beköszönt a tavasz, én pedig itthonról röppenek? Minden bizonnyal esti darák lesznek kilátásba helyezve.

Ezt megelőző hetem viszonylag nyugalomban telt. Főleg azután, hogy minden kötelező iskolai program lezajlott, s egy ideig nem is kell ilyeneken megjelennem (amitől egyébként rejtélyes módon, de kiver a víz).
Az egy napos tavasz után visszatért a komor tél, így kénytelen voltam ismét a szoba magányát választani. Ennek ellenére sikerült a Lost újranézését befejezni, s újult erővel vetettem bele magam a hatodik évadba, ami eddig nekem maradéktalanul bejött, s igazán örülök annak, hogy négy epizódig régi kedvenc szériám újra a régi fényében ragyog a szememben. Persze van itt nekem egy Heroes is, amely nálam erősen átcsapott unalomba, így a kiírt tíz epizód után csak hármat sikerült eddig legyűrnöm – az egyébként 19 epizódos évadból -. Ha ez még nem lenne elég még a héten beújítottam két nézni való szériát: az egyik a Better Off Ted, mely az egyszer nézős, de DVD-t meg nem érő kategóriát erősíti, a másik pedig a Blue Mountain State, mely számomra leginkább az Amerikai Pite hangulatot idézi. Emellett kiválogattam (sokadjára), hogy mely filmeket akarom ismét megnézni. Tipp: talán április végére végzek azzal a 10-15 címmel.
Természetesen nem maradhatott ki némi játék sem. Lélekszakadva a Tomb Raider III-al küzdök, ami ugye a szériában az Old Gen vonalat erősíti. Nem véletlen eme elnevezés, hisz rendkívül hosszú, időigényes, pláne akkor, amikor órákat tölt el azzal az ember, hogy miképp is tudna megvalósítani a tovább jutást. Hát egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a játék 75-80%-án vagyok túl, azaz a héten végre magamévá tehetem ezt a gyöngyszemet, amit annak idején pályaugrásokkal tettem meg. Igazából rajongóként presztizs kérdést csináltam ebből (ami egyébként vicc, hisz a harmadik rész után ott a negyedik, amely hosszabb, nehezebb, s szintén a kipörgetetlen státusszal rendelkezik részemről). Persze örömmel kínlódok, s csak nagy ritkán fordulok webes segítséghez, szóval egyelőre nagyban élvezem a régi kalandokat. Ha minden jól megy, akkor minden bizonnyal hétvégére végzek is vele!

Tomb Raider 2. (1997) Teszt

Kecskenyál

Platform: PC
1996-ban látott napvilágot az első Tomb Raider, s a siker hatalmas volt. Az akkori játékok szintjén szinte grafikai orgazmust okozó látványvilággal rendelkezett, s szinte alig volt olyan ember, aki ne esett volna ámulatba, ha nem is magától a játéktól, de a grafikai megjelenésétől mindenképp. Az első epizód megjelenésekor a játék alatt futó motor nagyon sok grafikai és egyéb technikai hibákat tartalmazott, mely miatt a készítők nem tudtak jó pár ötletet megvalósítani. Viszont a sikernek köszönhetően megkaptak minden olyan támogatást, amellyel jelentősen tudtak fejlődni annak ellenére, hogy a játék szülőatyja, Toby Gard magára hagyta „gyermekét”, ugyanis úgy döntött, hogy nem hajlandó részt venni a folytatás elkészítésében, mert szerinte szexszimbólumot csináltak a virtuális kalandornőből, ami neki nem tetszett. Így nélküle vágtak bele a fejlesztésbe.
A készítőknek az első résznek köszönhetően tökéletes alapanyaguk megvolt ahhoz, hogy belefoghassanak szinte rögtön a fejlesztésbe. A kiadó 1997 novemberére időzítette a megjelenést, így a készítőknek igencsak kreatívaknak, s gyorsnak kellett lenniük, hogy tudják tartani a határidőt. Ritka dolog az, amikor egy folytatás felül tudja múlni a sikert elindító első epizódot. Nos, a Tomb Raider 2. erre képes volt, hisz nem csak grafikailag lépett előre egy hatalmasat,de a mai napig az a cím, amelyikből a legtöbbet értékesítettek világszerte, ezzel maga mögé utasítva a mérföldkőnek számító első epizódot is.
Mint elkötelezett rajongó számomra is az első számú kedvenc a második epizód. Kiváltképp azért, mert ez volt az első Tomb Raider-játék, amit végigvittem egyedül, segítség nélkül. És, aki ismeri az Old Gen epizódokat az tudhatja, hogy ez kiváltképp nagy dolognak számít, hisz maguk a játékok a nehézségi szintjükről, a folyamatos eltévedésekről, s hirtelen halálokról volt elhíresült, melynek oka leginkább a precíz játékmenetet megkövetelő játékfelépítés volt.
Tovább… →

Lost: 5.évad

Kecskenyál

Nos nem kellett sok idő ahhoz, hogy az ötödik évadon is végig szenvedjem magam. Ugye egy ötödik évados bejegyzés már megszületett eme blog keretein belül (ami egyébként itt található), de ha már az előző évadokra is elment 1-1 viszonylag hosszabb bejegyzés, akkor az ötödik se maradjon ki. Habár sajnálatos módon a negyedik évados hatás elmaradt (újra nézés hatására az évad felértékelődik), s mivel most csak pár nap alatt (egészen pontosan 3) sikerült a teljes évadot megtekinteni, így összefogóbb írást tudok róla kanyarítani, habár a véleményem nem sokkal változott tavaly májushoz képest. Ez pedig nagy kár.
Bizony, elég nagy kár. Az újra megtekintés viszont csak arra volt jó, hogy még jobban tudjam szidni a készítőket, mert ez az ötödik évad bizony még mindig pocsék számomra. Ami azért lényeges és fontos is számomra, hisz tévézési/DVD-zési szokásaimat nagyban befolyásolta eme széria. Egykori nagy kedvenc, ami iszonyatosan magas minőséggel került annak idején „terítékre”, mely azonnal rajongóvá tett olyannyira, hogy súlyos ezreseket hagytam ott a közeli internet kávézóban, hogy az aktuális epizódot láthassam.
Ennek fényében bizony az ötödik évad számomra egy törött ereklye, a korábbi évadok gúnyos megcsúfolása ami ráadásul párosul a kreativitás teljes hiányával. A kérdés természetesen az, hogy a készítők már az első évadban  tudták, hogy merre fogják vinni a szériát, vagy csak egy esős délután ráébredtek arra, hogy nem tudják normális módon lezárni a történet?
Tovább… →

Tervek

Kecskenyál

Tervek arra jó, hogy utána rendre fejemet verhessem a falba, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azt terveztem. Szóval íme még egy bejegyzés ennek fényében, hogy aztán tudjak miről írni a későbbiekben, hogy mi az, amit nem sikerült megvalósítanom.

Első körben bejegyzés írás terén sikerült magam teljesen utolérnem, ami leginkább köszönhető a Google Chrome-nak is, hisz a Firefox enyhén lassú volt e téren. Hétvégi szerverkimaradásnak köszönhetően nem sikerült publikálni (megírni sem mondjuk) a Lost 3 és 4 évadának idevágó kritikáját, valamint a Kés/Alatt hatodik évadának bejegyzését. Előbbit még tegnap és ma pótoltam, csak úgy, mint az utóbbit. Király!
Továbbra is farkasordító hideg van, így még pár hétig az iskolán, a helyi közérten meg némi bevásárló „túra”, vagy baráti összeröffenésen kívül nem vagyok hajlandó elhagyni a lakást. Filmek terén szinte mindent megnéztem amit akartam. Három hétig pihent a Twilight – New Moon a merevlemezem mozis verzióban, mire kijött egy normális release, de azt is csak napokkal később tudtam megnézni. Mivel borzalmas volt, így még lesújtó írást sem eresztek meg róla.

Szériák terén lent pihen a Heroes maradék epizódjai az évadból (kritika lesz!). Természetesen már eléggé felzárkóztam Lost terén, így majd bekapcsolódhatok a „real-time” nézésébe is, így rendkívül sok időm szabadul fel. Az, hogy melyik lesz az a széria, amit újból elkezdek (ha elkezdek!), azt még homály fedi. Bár vannak esélyek (Six Feet Under, esetleg Friends?).
Filmek terén pangás lesz. Mondjuk ideje lenne már a régi kedvenceket elővenni.

Játékok terén tervezem még a héten befejezni a Tomb Raider III-at, hogy aztán az eddig félig érintett negyedik résznek nekiüljek, s teljessé téve ezzel a Tomb Raider széria epizódjainak teljes kipörgetését. Ellenben beszereztem az X-men Origins: Wolverine-t, szóval…

Lost: 4.évad

Kecskenyál

Egy-egy széria újranézése nálam a lehetetlen kategóriába tartozik. Nemes egyszerűséggel azért, mert az internet közvetlen elérésének köszönhetően rengeteg új szériába csatlakoztam bele, vagy kezdtem újba, így a régiek újranézésére már nem igen maradt idő. A Lost rendkívül nagy kedvencem volt, főleg az első három évad tetszett, a többit – legfőképp az ötödiket – valahogy eléggé leírtam, mivel úgy voltam vele, hogy ez már nem az a Lost, amibe én annó beleszerettem.
Nos, az újranézés sok mindenre jó. A Lost esetében valahol szükséges volt, hisz egy-egy összefoglaló epizód nagyon kevésnek bizonyulna ahhoz, hogy az új évadba becsatlakozzak, elkezdjem nézni, ezért úgy döntöttem a teljes kedvéért előlről elkezdtem az egész szériát remélve, hogy pozitívabb képet alkothattok az újabb epizódokról. Ezt annak fényében tettem, hogy van jó pár széria, melynek lassú folyása, vagy történeti szála miatt jobb, ha egyben tudom le az adott évad összes epizódját, hogy nagyobbat üssön a csattanó (pl. Dexter) . De jó példa az is, hogy épp egy részemről erősen kaszaközelbe lévő szériát épp az egymás utáni megtekintés ment meg, mert sokkal jobb összképet biztosít, mint hétről hétre való epizód várás (pl. Heroes). És akkor belép a Lost negyedik évada, mely egyben megtekintve szinte szünetek nélkül minőségi magaslatokba emelkedik, s végre én is meglátom a zsenialitást mögötte. És igen, pont ez az évad az, ami darálva sokkal jobban ütött, sokkal jobban átjött a hangulat, mint annak idején hétről hétre várni a friss epizódokat.
Tovább… →

Nip/Tuck: 6.évad

Kecskenyál

Egy szériáról kizárólag akkor írok bejegyzést, ha az épp aktuális (vagy általam nézett) évada leadásra/megtekintésre kerül. Leginkább pont azért, mert egy teljes évadról könyebb írni, mint egy téli szünetre vonulóról, melynek (jobb esetben) még megannyi epizódja kerül majd leadásra. Ez leginkább pont azért érdekes eme bejegyzésnél, mivel tulajdonképpen a hatodik évad még javában tart a Nip/Tuck-nek (idehaza ugyebár Kés/Alatt). Egyelőre nem tudom miért, de az anyacsatorna a téli szünet utáni epizódokat már hetedik évadként kezeli, s mivel hivatalos, ezért én is így teszek.
A Nip/Tuck azon szériák táborát erősíti, melyek hazájukban, s itthon is kábelcsatornák kínálatában szerepel (pl. Dexter, True Blood, Six Feet Under habár utóbbi már véget ért).
Akinek nem lenne ismerős: a hatodik évadába lép széria két plasztikai sebész életét követi nyomon, melyet a készítők leginkább gyomorforgató műtős és arcpirító szexjelenetekkel fűszereznek. Olykor-olykor kapunk némi meglepő történetét, mely felkelti az ember érdeklődését, vagy épp annyira megdöbbenti, hogy képtelen a távkapcsoló után nyúlni (ugye én is a Viasat3-nak köszönhetem, hogy megismertem eme szériát), de akadnak aztán igencsak gyomorforgató jelenetek. A Nip/Tuck kezdetekkor épp ezért rántott be, habár az évadok számának növekedésével arányban csökkent a minősége is. Egy biztos: mesterien van elkészítve a széria. Így az egyszeri néző, aki újabb részt akar megtekinteni megtanulja, hogy a széria nézése közben jobb nem ebédelni, vagy kavargó gyomorral nekiülni. Persze egy szinten lehet dicsérni is, hisz annak biztos van valami a fejében, aki képes mesterien ötvözni a pikánst a gyomorforgatóval, s mi sem hangulatosabb egy szériában, ha egyik percben a páciensből leszívott testzsírt látjuk, a másikban pedig erotikus töltetű jeleneteket?
Tovább… →

Lost: 3.évad

Kecskenyál

A héten tovább folytattam a Lost újranézését a soron következő évaddal. A harmadik etap is a kedvenceim közé tartozik, s régen vettem már elő, továbbá a szép menüs DVD is csak belepillantás erejéig volt a lejátszóba, így ennek fényében örömmel ültem neki. Többek véleménye szerint a leggyengébb évaddal állunk szemben, de velük ellentében nekem maradéktalanul bejött annak ellenére is, hogy akadnak olyan epizódok, amiket nem tudtam hova tenni. Ennek megfelelően természetesen a napi 1-2 epizódszám azonnal felugrott 4-5-re, így pár nap alatt meg is tekintettem a teljes harmadik évadot, ami ugyebár 23 epizódot foglal magában.
Részemről talán a legjobbra sikerült évaddal folytattam az újranézést, amit egyelőre nem bántam meg. Az előző két évadhoz hasonlóan a harmadik is megannyi rejtélyt tesz elénk, amennyit szinte el sem lehet képzelni. Ezzel egyetemben azonban korábbiakat old meg, vagy zár le, ami részemről nagy pozitívumnak számít, így a gyengébb részeket nálam ez kiváltotta teljes egészében.
Vicces, hogy annak idején megbontottam a kronológiai sorrendet, így a második évad maradék epizódjait megtekintetlenül hagytam a fenébe, s kezdtem bele a harmadik évad „real-time” nézésébe, mely ugye tele volt jó pár több hetes szünetekkel. Természetesen minden ott folytatódik, ahol a második évad abbamaradt…
Tovább… →