Vagy akár mondhatnánk majdnem tökéletes hétnek is.
Szóval vége a hétnek, s ezzel egyetemben a februárnak is. Holnap már március 1. ami nálam hivatalos tavaszt jelent. De csak nálam. Ennek kapcsán pedig ideje megeresztenem némi sort a héttel kapcsolatban, melynél továbbra is itthoni elfoglaltságom adta a többlet részét.
A héten viszonylag elfogadható időjárásnak örvendtem, bár néha azért a hőmérséklet a mínusz felé kacsintott. De szerencsére nem lett belőle semmi. Ahogyan az lenni szokott, természetesen semmi nem úgy alakul, mint ahogyan tervezném. Így történt meg, hogy a héten ismételten be kellett iktatnom „szünnapot” az iskolában, habár most nem a lustaság miatt. Valahol örültem is, mert így több időm jutott egyéb elfoglaltságomra, mint például a Tomb Raider 3 kipörgetésére, mellyel majd egy hónapot szenvedtem. De ugye mellette csináltam mást is.
A hét közepe táján tovább folytattam a Heroes-t, melyet ma tudtam befejezni (írás lesz róla). Csak úgy igaz, a Better Off Ted-re is (bejegyzés szintén), ami igazából a maga 13 epizódos első évadával, s a 20 perces epizódjaival nem sok vizet zavart. Végre napvilágot látott a [REC] 2. is (na erről muszáj bejegyzést kanyarítani). Eredeti nyelven néztem, ami tulajdonképpen spanyol, de szerencsére volt angol. Azért tartottam attól, hogy valami vicces emberke majd más szöveget tesz a szereplők szájába, amit én úgy se fogok érteni, lévén spanyol az eredeti nyelv, de megbízható forrásból szereztem be az angol feliratot, így végül kellemesen csalódtam annak minőségében.
Az iskola egy vicc. Közeleg az év vége, alig van hátra két hónap, s megkezdődik a kemény vizsgaidőszak, s pont most hullanak ki az emberek, pont most döntenek úgy, hogy az elmúlt majd féléves hiányzásra még ráhúznak még két hónapot, még véletlenül se sikerüljön befejezni az évet. Hát így van ez, én is csak sóhajtok. Nagy kaszálások lesznek év végén az biztos, mert a tanárok eléggé ki vannak akadva az osztályra. Természetesen akadtak kivételek /mint például én is/, akiknek semmi okuk az aggodalomra.
A hétvége gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint egy hete. Pénteken rendkívül jó, már-már tavaszias idő volt, majd pedig szombaton egész nap esett az eső, ma pedig hideg volt. Pfff… ennyit a tavaszról. Még pénteken bele kezdtem az utolsó olyan Tomb Raider-nek, melyet még nem pörgettem ki. Ezen felül próbálkoztam a kiegészítő részekkel, de az első epizód ugye DOS alapú, így még nem sikerült dalolásra bírni a kicsikét, főleg, hogy a program, ami használható lenne nem ingyenes, így az egész játék alatt egy bazi nagy logó fityeg előttem. Köszönöm, egyszer megvettem a játékot, nem akarok rá fizetni, ha a lemez működik.
Természetesen addig akarok mindenféle játékot kipörgetni, míg be nem jön az igazi tavasz, mert így napi 3-4 órával kevesebbel gazdálkodhatok, lévén a kinti tevékenységeimnek köszönhetően. Ezzel szemben a legrosszabb időjárást fogtam ki szombaton. Ami még nem is lett volna baj, ha reggel bekapcsolva a gépet az Avast vírus írtóm nem dönt úgy, hogy blokkolja a Firefox-t, s vele együtt nem töröl egy rendszerfájlt a windows mappából, ezzel fagyások, s hibaüzenetek sokaságát okozva. Természetesen próbáltam menteni a menthetőt, így frissítettem a Windows 7-et, ami ugye netről szervált frissítéseket is feltette. Ami nem is lenne baj, ha épp eredeti példánnyal rendelkeznék. Így jött egy teljes újra telepítés, s ez el is vitte az egész szombatomat. Tulajdonképpen maga a frissítés volt 3 óra, szóval… De nézzük a jó oldalát: mindent vissza tudtam tenni a gépre, valamint pótoltam némi hiányosságomat filmek terén: megnéztem az X-men Origins-t, továbbá az Égi Tűz című filmet is. Persze megtekintés után landolt a kukába.
A következő hétre nem tervezek sok mindent. Persze az már alapból várható, hogy holnap iszonyú fáradtan fogok beesni az első órára…
Platform: PC
Bevallom rendkívül nagy kedvelője vagyok a horror műfajnak. Egészen kiskoromtól kezdve szerettem az olyan alkotásokat, melyeken lehet borzongani, melyektől nem tudok éjszaka aludni, ha csak eszembe jut egy jelenete.
Nos nem kellett sok idő ahhoz, hogy az ötödik évadon is végig szenvedjem magam. Ugye egy ötödik évados bejegyzés már megszületett eme blog keretein belül (ami egyébként
Egy-egy széria újranézése nálam a lehetetlen kategóriába tartozik. Nemes egyszerűséggel azért, mert az internet közvetlen elérésének köszönhetően rengeteg új szériába csatlakoztam bele, vagy kezdtem újba, így a régiek újranézésére már nem igen maradt idő. A Lost rendkívül nagy kedvencem volt, főleg az első három évad tetszett, a többit – legfőképp az ötödiket – valahogy eléggé leírtam, mivel úgy voltam vele, hogy ez már nem az a Lost, amibe én annó beleszerettem.
Egy szériáról kizárólag akkor írok bejegyzést, ha az épp aktuális (vagy általam nézett) évada leadásra/megtekintésre kerül. Leginkább pont azért, mert egy teljes évadról könyebb írni, mint egy téli szünetre vonulóról, melynek (jobb esetben) még megannyi epizódja kerül majd leadásra. Ez leginkább pont azért érdekes eme bejegyzésnél, mivel tulajdonképpen a hatodik évad még javában tart a Nip/Tuck-nek (idehaza ugyebár Kés/Alatt). Egyelőre nem tudom miért, de az anyacsatorna a téli szünet utáni epizódokat már hetedik évadként kezeli, s mivel hivatalos, ezért én is így teszek.
A héten tovább folytattam a Lost újranézését a soron következő évaddal. A harmadik etap is a kedvenceim közé tartozik, s régen vettem már elő, továbbá a szép menüs DVD is csak belepillantás erejéig volt a lejátszóba, így ennek fényében örömmel ültem neki. Többek véleménye szerint a leggyengébb évaddal állunk szemben, de velük ellentében nekem maradéktalanul bejött annak ellenére is, hogy akadnak olyan epizódok, amiket nem tudtam hova tenni. Ennek megfelelően természetesen a napi 1-2 epizódszám azonnal felugrott 4-5-re, így pár nap alatt meg is tekintettem a teljes harmadik évadot, ami ugyebár 23 epizódot foglal magában.