A legelső mobiltelefon, amit láttam az nagyjából majdnem akkora volt, mint egy tégla. A legelső mobil telefonunk, ami lett a családnak elég fapados volt, s volt is súlya eléggé. Akkoriban még hírből sem lehetett ismerni a DVD-t, főleg nem a Blu-ray technológiát, s a hozzá kapcsolódó eszközöket, mint a lejátszók, lemezek tömkelege. 3D-s megoldásokról már nem is szólva. Ebből fakadóan elég nagyot változott a világ, s sokszor rácsodálkozom, hogy mennyit változott technológia terén az emberiség által készített eszközök tárháza, s bevallom öregnek szoktam magam érezni. Pedig még a harmincadik életévemet sem töltöttem be, s bizony addig van pár év még ráadásul.
Visszakanyarodva az első mondatokhoz, bizony még elég kezdetlegesnek voltak mondhatóak azok az eszközök, amelyek lehetővé tették akár az otthoni, akár a moziban történő szórakozást. Ebből fakadóan volt hatalmas nagy kasszasiker Spielberg 1993-as őslényeket felvonultató filmje, mely szinte az első volt, amely digitálisan hozott létre különböző teremtményeket a filmvásznon. Annak idején egy szép szombat délutánon láttam a filmből az előzetes, amely azonnal felkeltette a figyelmemet, de sajnos fiatal koromra való tekintettel még nem hiszem, hogy akár a szülők, akár a mozijegy vizsgálók beengedek volna a terembe. Ha emlékezetem nem csal, akkor körülbelül negyedik osztályos lehettem, amikor a hazai kereskedelmi csatorna műsorra tűzte a trilógia első részét. A varázsa magával ragadott, s napokig a hatása alatt voltam. Azt hiszem gyermekként ez nem meglepő, s akkor született meg egy elszakíthatatlan kötelék a filmmel, amely későbbi általános iskolás éveimet végig kísérte.
Akkor egyetlen szórakozást a szabadtéri játékok, illetve a bicajozás jelentette. A nagy fél közt pedig maradt a tévézés öröme. Körülbelül másfél évvel később azonban ismét levetítésre került a legendás első rész, így már akkor felütötte az igény a családban a fejét, hogy ideje lenne egy videomagnó beszerzésének. Tovább növelte a vágyamat, hogy időközben rájöttem, hogy bizonyos jelenetek, amelyeket az előzetesből rémlett azért nem voltak az első részben, mert az a folytatás kedvcsinálója volt. Így mai napig emlékszem, ahogy számoltam vissza a napot karácsonyig, s hetente, kéthetente felkerestem azokat az üzleteket, videotékákat, amelyeknél kölcsönözhető volt a film folytatása.
A megtekintés után pedig újabb cél lebegett a szemem előtt: megszerezni ezt is. A „legkegyetlenebb” módszert alkalmaztam szülők felé, hogy akárhányszor csak lehetett – főleg, amikor ők is a szobában tartózkodtak – az első részt néztem. Ez olyan jól sikerült, hogy az utolsó megtekintésekkor, már alig volt hangja a filmnek, s a színvilága se volt már az igazi. Gyermekként hatalmas öröm volt megszerezni a második részt, amikor is szembesülnöm kellett azzal, hogy az újabb epizódra már javában „gyűjtik” a jegypénztáraknál a jegyet. Akkor pedig ismét fel kellett kötnöm a gatyámat, s nekileselkedni az új epizód begyűjtésének.
Később persze már engem is elért a változás szele, így amikor középiskolásként szembesültem a megjelent DVD változatokkal már nem kapálóztam értük (habár elég okádék borítót sikerült nekik rittyenteni személyes véleményem szerint), s megelégedtem a mezei másolatokkal. Bevallom évekig elő nem vettem egészen addig, amíg ki nem derült, hogy nem kerül forgalom Blu-ray változat is. A díszdobozos kiadványról nem csak lemaradtam, hanem a három milliméterre kilógó tokok valahogy nem győztek meg, hogy ezt nekem mindenképp meg kellene vásárolni. Aztán az őslények iránti láz elkapott megint, amikor is mindhárom epizód megjelent külön-külön, elfogadható áron, formában, így nagy meglepetés volt, amikor egyszer beléjük futottam. Persze az epizódok is jöttek velem. A hosszú szabadságomnak köszönhetően azonban ismét előkaptam ezeket a kiadványokat, s mivel már róluk esett szó a vásárlás napján, így ideje magáról a trilógiáról is. Méghozzá úgy, hogy felnőtt szemmel, mindenféle rajongói elfogulatlanságtól mentes írás születhessen róluk.
Tovább…
A nyolcvanas, s kilencvenes években vélemények szerint nagyszerű filmek születtek. Legalábbis a kedvenceim túlnyomó többsége ez időtájt készült. A horror, mint műfaj nem állt soha távol tőlem, habár ilyen kategóriában filmet már nagyon régen láttam. Gyermekként azonban suttyomban mindig volt olyan, amit megnéztem. Ki ne emlékezne például a Kedvencek temetőjére, vagy péntek esténként futó Mesék a kriptából című horror sorozatra, vagy akár a nyolcvanas évek végén debütált gyilkos babára, Chucky-ra, akinek pályafutása először a Gyerekjáték névre keresztelt filmmel indult el. Alaptörténet szerint adott volt egy sorozatgyilkos, aki egy gyerekboltba menekül, majd pedig ott egy varázsigét mormol el, miközben halálos sebet kap. Ugyan nem hal meg, azonban lelke egy játékbabába kerül, s ezt épp az Andy nevet viselő kisgyermek kap meg. És elindul a vérengzés.
2013-ban cikinek, vagy szégyennek számít-e nem tudom, de én is azok közé tartozom, akik nem igazán olvasnak offline módon. Utoljára nyomtatott formában könyv a kezemben a középiskolás tanulmányaim során volt. S regényt legutoljára talán tíz évvel ezelőtt olvastam az is kötelező olvasmányok közé tartozott. Így nem is meglepő, hogy a 2001-es Pi élete számomra teljes mértékben kimaradt, habár a belőle készült film megtekintése után minden bizonnyal valóban olvasmányos mű lehet. Utána olvasva a regényt sokan megfilmesíthetetlennek tartották, s az alaptörténetből kiindulva ez bizony nem is meglepő.
A nyár egyik vígjátéka volt a Grown Ups 2. Annak ellenére, hogy nem nézek tv csatornákat már évek óta valahogy mindig akadnak olyan pillanatok, amikor fogom a távkapcsolót, s szépen belepillantok, hogy melyik adón épp milyen program megy. Pont így akadtam rá a film előzetesére, s felkeltette a kíváncsiságomat. Igazából tetszett is, bár meglepett, hogy még nem találkoztam össze az első résszel. Bár azzal tisztában voltam, hogy nagy esély van arra, hogy megjelenéskor fogom megtekinteni a szóban forgó produktumot, s amikor az előző epizódot is sikeresen bepróbáltam már biztos voltam abban, hogy ez így fog történni. Bevallom egy hétvégi, egyszer nézhető film volt számomra, melyről ugyan akartam írni pár sort, de sajnos időhiány miatt ez elmaradt, s végül az ihlet se szállt meg ahhoz, hogy akár egy sor keretén belül megemlékezzek róla.
Amióta úgy döntöttem, hogy én is a blogot vezetők számát fogom növelni nem igazán volt olyan vizuális alkotás, amiről ne született volna valamilyen formában bejegyzés tőlem. Persze akadt olyan, amelyről nem igazán tettem említést, melynek oka leginkább az volt, hogy nem nagyon tudott lekötni. Ennek oka leginkább az volt, hogy vagy nagyon unalmas alkotást választottam, melynek játékidejének vége előtt kikapcsoltam, esetleg olyannyira borzalmasra sikeredett, hogy egyszerűen egy normális bevezetőt nem tudtam volna írni.